Történetek

A konyhába szaladt. Kihúzta az egyik fiókot és előkapott egy kést. A lehető legnagyobbat, amit talált. Elindult vissza, hogy megnézze ott van-e még a váratlan látogatója. Ott volt. Már megszokta a fény viszonyokat és kivehető volt az arca. A három szemtől eltekintve úgy nézett ki, mint egy ember...

VÁMPÍROK! Abban a pillanatban valaki nekem ugrott, s ledöntve a lábamról a földre estem. Az idegen is velem együtt elesett, de ő ezzel semmit sem törődve rámfordult és lefogva a kezeimet a nyakam akarta megkörnyékezni. A fejem egyfolytában arra hajtottam, amerre ő akart volna támadni, s a kezeimet is próbáltam kiszabadítani...

Álmaink világában jószerivel bármit megtehetünk, amire csak vágyunk. Gyermekként lehetünk űrhajósok, tűzoltók, lovagok, vagy tán szépséges királylányok. Később, kamaszként jönnek az eltitkolt, szégyellt, de mégis boldog "nedves álmok". Felnőttként munkahelyi sikerekről, boldog családi körről álmodunk. Öregkorban pedig kellemes nosztalgiával gondolunk vissza fiatalabb korunkra...

A felejtés a legnehezebb dolog a világon. Azt hisszük, hogy sikerült túl lépnünk a múlton, de az emlékek újra és újra felélednek. Mindig ott vannak. Ha ébren vagyunk abban,, amit csinálunk, ha alszunk az álmaikban, ha kettő közt, akkor a gondolatainkban. Akkor szokott gond lenni, mikor az emlékeink a felejtésből újra előtörnek...

Christin kapta meg az ügyet. Az ügyvédek, jogászok és maga a bíró sem tudta volna megmondani, hogy mitől lett ilyen szenvedélyesen munkamániás az ügyvédnő. Éjjel-nappal azon dolgozott, hogy a kislányt megmentse szülei karmaiból, akik azt állították, hogy ők a legodaadóbb szülők...

- Sokat dolgozott azért, hogy mindez a tied legyen, nem azért, hogy más cincálja szét, amiről hitte a lányánál lesz jó kezekben. Tévedett?
Meggyőzött és megbíztam, tegye jóvá, amit elrontottam. Sajnos olyan papírokat írtam alá, amik szinte lehetetlenné tették a dolgát. Aztán az történt, hogy ez a nagybátyám egy fontos üzleti útja közben agyvérzést kapott. Se mozogni, se beszélni nem tudott, mikor hazahozták. Még két hetet élt...

– Figyeljen ide! A lányom egy biztonságos helyen van, állig felfegyverzett katonákkal védve.
– Csak mondja a címet!
– Rendben, ha kijuttatja onnan a magáé! – mondta és széles vigyor terült szét az arcán.
Két perccel később már csak Fade volt a szobában:
– Halló! 47-es? Lenne egy munkám a számodra…

Törzsvendégként, no meg mert a haverunk társa a tulaj, kijárt nekünk egy foglalt zug a kócerájban. Igazából oda igyekeztem pisilés után, mikor az említett költemény megtorpantott. Kezemben a megmaradt zsepikkel (valami csoda folytán volt papír a vécében, sőt kéztörlő a csap mellett) amolyan elsősorosként bámultam végig a művet és még azután is kicsit a művelőt.
Összeakad a tekintetünk, a hatás elmúlt, múlok vele...

Az ágyhoz botladoztam, majd végigvetettem magam rajta. Mire észbekaptam, már el is aludtam. Kusza rémálmaim voltak. Vérfarkasok - garouk, ugrott be a név álmomban - harcoltak valami megfoghatatlan, láthatatlan ellenséggel. Idegen szavak bukkantak elmémbe, hogy egy eleddig feltáratlan rekeszében elhelyezkedjenek, gyökeret verjenek...

- Nagyon szép a nyaklánca. Jól áll magának. - majd illedelmes félmosollyal eltűnt az áruházi forgatagban.
A pénztárosnő lemerevedett, nem akart hinni a fülének. A félelem felkúszott gombócnak a torkába, izzadtságnak a homlokára. Nem volt ura attól kezdve önmagának, rettegve húzogatta ide-oda az árukat, űzött vadként tekintett mindenkire...