anonym06 adatai

Mindketten álltak, mozdulatlanul. Féltek, a pillanat szertefoszlik és az édes vágy helyébe a jól ismert kínzó gyötrelem lép. Örültek, mosolyogtak, elvégre biztosak voltak magukban – végre révbe értek. Nincs mitől félni – Ő itt van. Ez így van rendjén...

Arra jöttem rá, hogy minden emberben van valami különleges. Mindannyian halandók vagyunk, de nem mindennapiak. Bennünk összpontosul a legtöbb féle tulajdonság, érték, érzés, szellemiség vagy csak éppen leleményesség. Nehéz megfogalmazni, de megpróbálom. Úgy hiszem, oka van annak, hogy létezünk. Vitathatatlan, hogy nincs még egy ilyen – már elnézést ezért a morbid kifejezésért – faj, mint mi. Része vagyunk ugyan egy nagy egésznek, de sok mindent mi ötvözünk össze...

- Nos, ifjú, naiv lányom. Ami azt illeti, igazán örülök, hogy látlak. Nem is tudod, mibe került nekem ez… - folytatta volna, de Chris közbevágott.
- Ó, persze. El tudom képzelni. Alig kapsz levegőt a boldogságtól, ami a találkozással jár. A szíved majd kiugrik a helyéről, gratulálsz, hogy milyen sokra is vittem. Igen, te tényleg örülsz. – mindezt olyan megvetéssel mondta, hogy Parker kibillent a magabiztos szerepéből...

- A gyerekkorom elég ... hmm ... félresikerült. Hogy is mondjam ... szóval utáltam apám; menekültem, ha láttam; anyámat és engem sokszor megvert, szegény anyát... nem elég, hogy csalta, de valamivel még zsarolta is. Erre még nem jöttem rá, hogy mi lehetett. - Ahogy a lány visszaesett a múltba a szemei a láthatatlan távolba meredtek, arcára kiült a nagyfokú kétségbeesés és kezeit esetlenül tördelni kezdte...

Christin kapta meg az ügyet. Az ügyvédek, jogászok és maga a bíró sem tudta volna megmondani, hogy mitől lett ilyen szenvedélyesen munkamániás az ügyvédnő. Éjjel-nappal azon dolgozott, hogy a kislányt megmentse szülei karmaiból, akik azt állították, hogy ők a legodaadóbb szülők...

Mindketten elhallgattak és gondolataikban mélyedtek. A doktornő szeme a nem is oly távoli múltba révedt. Eszébe jutott egy régi érzés. Hogy ő mit érzett akkor. A fájdalom, a kétségbeesés, a mély depresszió. És belenézett a férfi szemébe. Tisztelte azért, amiért nem roppant össze. Mennyi erő van ebben az emberben. Nem is gondolta volna...

Talán ha akkor és ott másképp vagy mást tett volna, akkor most a kép még mindig teljes lenne. Vele. De ami megtörtént, az megtörtént. El kell fogadni, és bele kell törődni. Ez a legjobb, amit tehet. Ha valamit túl akarsz élni, akkor először szembe kell nézned a valósággal. Soha ne akarj egy másik világban élni, mert különben soha nem hevered ki. Soha...