Történetek

A szívnek pedig nem lehet parancsolni. Tél volt. Órákat ültem a hidegben a lépcsőházuk előtt, abban a reményben, hogy egyszer majd felgyullad a villany, és meglátom lefelé jönni alakját. Még akkor is, amikor már nem voltunk együtt...

Induljunk el hát az erdőbe a lehetőségek területére. A fák megviselt lombjai csendben rejtegették szótlan tollas barátaink seregét. Rég elmúltak már azok az idők, amikor akusztikus élményáradatban sodródhattunk a poros utak mentén. Madaraink nagy része már hangtalanul trónolt a levelekkel elbarikádozott ágacskákon, csak ritkán szólalt meg, pl. egy fekete harkály klű klű klű csatakiáltással. Lelki szemeink előtt ilyenkor hamar megjelenhet a madár, hiszen egy kevés gyakorlattal hamar megkülönböztethetjük...

Én elkezdtem rohanni a parton, és Sarah nevét kiabáltam. Válasz nem érkezett. Berohantam a vízbe, nem messze a helyünktől, de semmi. Te úristen, mi van ha megfulladt, vagy valami szadista barom elrabolta a húgomat, soha nem bocsátom meg magamnak,ha valami történik vele anyám megöl hogy nézek majd tükörbe, istenem, mit csináljak valaki segítsen...

Ideig, óráig mi is eredményes harcot vívtunk a hideggel és boldogan meneteltünk a tó melletti aszfaltúton. Csodáltuk az európai viszonylatokban is egyedülálló élőhelyet, ott az ősi buja természet és az emberi sivatag találkozik, és mindkettő életképes elegyet alkot. Derűlátásunk határait csupán akkor véltük felfedezni, amikor a mögöttünk csatasorba tornyosuló fehér fellegek jelentek meg az égen...

Tegye egy picit érzékenyebbé érzékszerveit a csőrökből kifakadó hangokra és a város zaja mellett hallja meg barátaink énekét. Szemeivel fedje fel madarainkat, mely mellett nap, mint nap elhaladunk. Ha egy picit ráhangolódunk a falak között megbúvó életkékre, hát már egy munkahelyre vezető séta is üde színfoltja lesz hétköznapjainak...

Körülnézett, szeme beleveszett a gomolygó szürkeségbe. Néha megpillantott egy-egy színes pontot, vagy csak képzelődött volna? A színeket az ember ritkán veszi észre első ránézésre, nehezen sejlenek át a szürke fátylakon. Meglátta a tükörképét egy kirakatüvegben, és megnyugodott a színektől. Néha ugyan elbizonytalanodott, hogy ez számit-e egyáltalán, de a Hit meggyőzte, hogy bár sokan állnak át a másik oldalra, mégis övé az Igazság...

Az élet számomra a legszentebb dolog, amit Isten adott és el és ahogy adta úgy el is veheti.
Most azt gondoljátok ugye, hogy megint egy Istenről szóló történetet fogtok hallani, de el kell, hogy keserítselek benneteket. Most arról fogok írni, hogy számomra mit jelent az élet, milyen dolgok történtek velem életem során, a főbb pillanatok, botlások és örömök...

Már látom a fényt… Magam előtt a jövőben… Látom, ahogy közeledik felém, egyre gyorsabban és elkerülhetetlenül… És érzem minden jobb lesz… De nem… Ez nem az a fény… Ez valami más… Egy fülsiketítően hangos kürtszó hirtelen visszarángat a valóságba...

Október közepén 6 óra előtt riasztott az ébresztő. Hahó! Várnak rád a Rábca árterében! Lehet egy ilyen hívó szónak ellenállni? Ahogy Micimackó sem tudja kiürítetlenül hagyni a mézes bödönt, úgy egy természetjáró ágya sem lehet tele munkaszüneti napon. Hamar ünneplőbe vágtam magam és búcsúztam el békésen szunyókáló menyasszonyomtól...

Most mi a baj? Az, hogy bérgyilkos lettem, hogy pénzért ölök? Valamiből nekem is meg kell élnem! És, hogy mi van Vikivel, gondolok-e még rá? Már alig. Érdekes, ha néha eszembe jut, akkor azért leszek szomorú, mert már csak néha jut az eszembe. Furcsa érzés így szomorkodni, de nekem ez jutott...