Történetek

A színpad előtt szorosan fényképészek hada villantották az akkukat, közben pedig szólt a zene és az ének. Soulness úgy érezte, mintha nem is a földön lenne. Szárnyal, miközben dalol az ismeretlen embereknek. Azoknak az embereknek, akiknek az életét köszönheti. Kitörlődött a fejéből Mia, a feljelentés, a gondok, a fájdalmak, az emlékek. Sőt még az az érzés is, amit Micha pillantása hordozott magában a koncert előtt néhány perccel...

Egy idő után aztán nem bírtam tovább: megszólítottam őket. Válaszolgattak is lassan, kimérten, időnként keresve a szavakat. Kiderült, hogy kisegítő iskolába jártak, most pedig szociális járadékot kapnak. Szülőkkel élnek mind a ketten.
Mit csinálnak napközben, miért kell menniük felülvizsgálatra, ki az, aki a pályaudvaron várja őket? – ezekre már nem tudtak pontosan felelni...

- Akkor nézzük… Dávid nem, mert ő nem táboros, Balázs nem lehet, mert őt tudod, hogy szerepjátékozik. Peti nem, Laci sem. Azaz marad… Dani és Én… Eddig jó?
- Figyelemre méltó matematikai levezetés…
- És mivel mondtad, hogy egyszerűbb, mint gondolnám, ezért… Tippelek és szerintem Én. Na?
- …

Ebben a pillanatban egy ablaktisztító munkás jelent meg az alak előtt. Rögtön cselekedtem, az ablakot kinyitottam és betuszkoltam Isaacot, a hüledező munkásnak kezébe nyomtam tíz dolcsit, és ezután már nem tűnt olyan meglepettnek.
- Mester le tudna minket vinni? Tudja, a barátom el akar válni, és most az asszony mindenhova követi...

,, Kinek kellek én? Ó, senki sem venné észre, ha most leugornék a hídról. Elmenekülnék erről a szörnyű helyről, ahol mindenki csak magával törődik…’’
Keze lassan kicsúszott a zsebéből, és a bicska felé kúszott.
Csuklójáig feltűrte a blúzát, és mély sebet hagyva végighúzta kezén...

Természetesen mindent csak természetes alapanyagokból és a természetből szerzünk be, így Tibi meg Laci mennek a Tescoba venni olcsó, gazdaságos húst, Sanyi meg én megyünk a kiserdőbe fát vágni. Ja, a motoros fűrészbe is kell egy kis benzin, azért majd elküldjük a Zolit. Ezalatt Feri viccből megint tetoválja Rögbit, Laci spánieljét. A nap eseményeit egy éjjeli tűzijáték parádéval ünnepeljük meg...

- Olyan bonyolult ez az egész. Igazából mi – mi mindannyian – egy család voltunk valamikor… minden varázsló és sok mugli. Aztán minden összezavarodott Voldemort miatt. – Harry felnézett a nagymamájára. – Jó lenne tisztábban látni a dolgokat. De amikor azt hiszem, minden letisztult, újra zavarossá válik...

Harrynek bevillant az agyába egy régi emlék, s rögtön előhúzta a varázspálcáját. Óvatosan célzott vele, majd kiszórta a bűbájt – Ginny táskájának alja hangos reccsenéssel kiszakadt és a lány füzetei és tintatartója a földön kötött ki. A tintatartó furcsa mód nem tört ezernyi darabra, hanem békésen megállt a talpán, várva, hogy gazdája felvegye...

Mostanában senkinek sincs semmire ideje. Miért? Ezt sokszor felteszem magamban, hogy miért? Régebben is nehéz volt az élet. Mindenkinek volt dolga. Régebb is úgy járt az óra, mint most. Egy nap 24 óra volt és még mindig az, egy óra 60 perc, és 1 perc 60 másodperc. Ez így van mióta a világ, világ...

A lányok alighogy beértek a Klub ajtaján, mindjárt hagyták is ott a helyet Bob, Gabi és Sebi kíséretében. A közelben lévő piacteret szemelték ki ’’ kocsmának’’. Vettek két üveg rumos kólát, és mindenki elkezdte inni az adagját. Persze nem kellett sok idő ahhoz, hogy ezeket a fiatal szervezeteket megfogja az alkohol, és ittasan dülöngélnek egymáson...