G.O.D 67

67.
Egy elégedetlen apa

Óriási méretű terem, tele üvöltő lányokkal, és a kijáratot védő őrökkel. Általános sötét öltözet egy szürkés ezüstös felsővel megáldva, ez volt a Guys Of Death stílusa, ennek köszönhetően a tömeg szürke, ezüst vagy pedig fekete felsőben úszott. Néhány fiú örömmel mutogatta a banda nem ismert jelének mását a karján, bizonyára a lányokat próbálta felszedni ezzel a taktikával. A tinik pedig kötetlenül bedőltek a csábításnak, két perc múlva az újdonsült macsók már két lánnyal az oldalukon foglalták a helyet. Felbecsülhetetlen volt a tömeg, és mind jól fizető közönség volt, a fele VIP jeggyel a kezében.
Úgy tűnt ez volt minden idők egyik legjobbnak ígérkező koncertje a G.O.D számára, és úgy tűnt ezt a publikum pontosan tudta. Őrjöngött a tömeg, néhányan üres műanyag üvegeket dobáltak a színpadra hátha előjönnek a tagok. Ehelyett varázslatos fényjáték vette kezdetét, mire a közönség elhalkult. Nagy bánatukra csak a statiszták futottak be, kipróbálni a hangszereket, elvégre egy tökéletes koncert kihagyhatatlan kellékei közé tartoztak a kifogástalanul működő hangszerek Az egyik férfi ásványvizes üvegeket tett a dob mellé, hogy ne száradjanak ki a tagok, ez egy másik elengedhetetlen tényező volt. A tömeg türelmetlensége viszont felmérhetetlen volt, észre sem vették hogy a koromfekete selyemzászló alatt egy olivazöld tekintet méri végig éppen a terepet.

Soulness lehasalva a földre kémlelte a terepet, hogy mire számíthat. Mint egy támadásban lévő macska úgy lapított a függöny alatt. Kíváncsiságának viszont meg volt a büntetése, egy üveg kis híján eltalálta az arcát, de még az utolsó pillanatban kikerült a guruló tárgyat. Nem tudta megmagyarázni hogy mi vitte rá hogy leskelődjön. Egyszerűen nem tudta mire számítson hogy adja elő magát, elvégre nem sokat énekelt még, jobban szerette a gitárt pengetni. Szemei körül erős zöldes szemfesték kontúrok villantak meg, az ember azt hitte volna hogy monokli, de ez a gitárost nem igazán foglalkoztatta. Jobban érdekelte a kinti feszültséggel teljes levegő, az üvöltések hada. Teljesen belemerült a fiatalok szemlélődésébe mikor valaki megsimogatta derekát.
- Soul, kezdünk… -A dörmögő hang úgy jutott el a füléig, hogy szinte beleborzongott.
- Micha… - Suttogta hangtalanul a nevet, és megrettenve nézett a barátjára. Ez a hanglejtés egyáltalán nem az volt, amit gitáros normális esetben várt. Sokkal több volt benne az érzelem, a törődni akarás, mint máskor, és ez komolyan megrémítette a fiút. Mégis tetszett neki ez a feszültség, eddig nem érzett szenvedélyt engedett végigfutni a lelkében. Ahogyan Michára nézett zöldes beütésű tekintete megrebbent, pillái úgy rejtették el izgalmát akárcsak a sötét függöny a két fiút. De még mielőtt még több is történhetett volna a billentyűs megfogta a karját, és felhúzta.
- Mondom kezdünk… - Ismételte meg halkan. Ő is észrevette Soulness elgondolkozó méla pillantását, és nagyon fájt neki, hogy nem ölelheti magához visszautasítás nélkül Soulnesst, és hogy nem súghatja a fülébe hogy szereti. Nem maradhatnak itt és nem beszélhetik meg az érzelmeiket, pedig valahol mind a két fiú sejtette hogy szükséges lenne egy effajta beszélgetésre. De nem tették meg…Micha elviselte a fájdalommal és szenvedéssel teli önmegtartóztatást, a gitáros pedig sietős léptekkel, az előbbi perceket látszólag elfeledve berobogott az öltözőbe hogy talpra állítsa a többieket. Micha mögötte kullogott kissé melankolikus arcvonásokkal övezve. Őt sokkal jobban zavarták az érzelmek mint Soulnesst.
- Fiúk… Indulhatunk? –Tekintett be a fiú, mire a tagok felpattantak, és tettre készen figyelték a gitárosra.
- Én kész vagyok… - Vívta ki először a fiú pillantását Laus, aki alkalomhoz illő öltözékben jelent meg. Farmernadrág, egy sötétlila póló, egy bőrmellénnyel megvadítva, és teledöfködve jelvényekkel. Olyan volt akárcsak egy motor, csak éppen a jármű hiányzott. Moila és Krisma egy fekete pólóban volt, ők látszólag nem igazán izgatták magukat a megjelenésen. Egyedül csak Micha volt hófehérben, szőke haját pedig összefogta hogy ne lógjon a szemébe a koncerten. Vidámnak kellett volna lennie, de nem volt az. A gondolatok amiket Soulness akaratlanul is beléitatott úgy döntötték fel eddig vidám arcának mosolyát mintha csak egy nádszál lett volna mimikája. Ahogyan ránézett a gitárosra úgy tűnt a magány sóhaja fut arcán végig, majd mint aki egy pillanatnyi álomból riad fel, indult meg a többiek után.
- Micha… - Hiába próbálta félrevezetni a szürke pillantást nem tudta, Soulness aggódva nézett rá csöppnyi félelemmel a szemében. – Minden rendben?
- Abszolút… - Bökte oda a billentyűs miközben elképzelte, hogy mi lenne, hogyha félrehúzná a fiút, és nem engedné el. De megint úgy tűnt az önsanyargatás a legjobb módszer arra, hogy elfelejtse a koncert alatt az érzéseit. –Menjünk, mert ott bent szét fogják verni a berendezést… - Kerülte ki a gitárost, és sietősen kivágtatott a színpad felé.

Már negyed órája várt a közönség a színpad vörös és fehér fényárban úszott, a mikrofon és többi felszerelés már régen ott pihent a színpadon. Hátul egy sötét selyemruha volt a háttér, fehérrel és arannyal rányomva egy hold egy keresztbe ágyazódva. A rajongók még soha nem látták így ezt a jelet, pedig az együttesnek ez volt a saját külön bejáratú ismertetőjegye. Ez volt az első alkalom hogy ilyen nyíltan felvállalták. A jegy pedig ott virított kísértetiesen hullámzott a köpennyel és feszültséget sugárzott. Egyszer csak elsötétült a színpad, az eddig halk csicsergést fojtató közönség sikításba és ütemes G.O.D-ozásba kezdett, mire megjelent egy szürke alak, és elfoglalta helyét a billentyűzet mögött. Sötét volt senki sem tudta megállapítani hogy Micha e az. Ujjaival végigsimította a billentyűket majd játszani kezdett egy teljesen ismeretlen ütemet. A lámpák ekkor meggyulladtak, kék és zöld fénnyel töltötték meg a színpadot. Hirtelen hátulról is előtépett egy alak, és szinte rögtön a dobokhoz ugrott. Összeverte az ütőket majd dobolni kezdett, követve a billentyű ritmusát. A fények rá vetültek, kékben pompázó vörös hajára, mire a férfi elmosolyodott. A lányok sikoltozni kezdtek, a fiú sármjának sugárzása még őket is megrendítette. Néhányan már szédülgetni kezdtek az első sorban, az őrök pedig kikapkodták őket az őrjöngő tömegből. Előléptek a többiek is, Krisma és Moila is elfoglalták a helyüket, már csak Soulness hiányzott. A színpad elején heverő mikrofon üresen tátongott fekete árnyékával megfestette a padlót.
Aztán feszültség fellobbanó lángját elnyelte az ütemes léptekkel kisétáló férfi. A selyemszállak csillogása ezerszínben pompázott, mikor felnézett a még a maradék susogás is elhallgatott. Vett egy mély levegőt, levetkőzte minden fájdalmát és kételyét, és belekezdtek egy teljesen új számba, de mint mindegyik dal ez is egy jellemző mondattal kezdődött: I can’t stay…”

A gitár ott csüngött Soulness hátán, néha megpendítette, de főleg a mikrofonnal foglalkozott. Hangja úgy hatott a lányokra, mint valami folyékony méreg. Szótlanul csöndben hallgatták az ismeretlen mennyei hangot, nem mertek szólni csak álltak és bámultak. A színpad előtt szorosan fényképészek hada villantották az akkukat, közben pedig szólt a zene és az ének. Soulness úgy érezte, mintha nem is a földön lenne. Szárnyal, miközben dalol az ismeretlen embereknek. Azoknak az embereknek, akiknek az életét köszönheti. Kitörlődött a fejéből Mia, a feljelentés, a gondok, a fájdalmak, az emlékek. Sőt még az az érzés is, amit Micha pillantása hordozott magában a koncert előtt néhány perccel.

A zenét sem hallotta már, csak énekelt, szakadatlanul. Olykor becsukta a szemét, tudatában volt a szövegeknek, és élvezte a fényárt. Nem zavarta hogy a vakítás, napfürdőzött a neonban, közben pedig úgy énekelt mint még soha, túlszárnyalta a háttérvokált is. Mikor lejátszottak öt számot, kimerülten lihegve nézett körül. Mindeddig nem volt tudatában annak hogy mit is cselekszik. Kimelegedett piros arca elmosolyodott és végigpásztázta a több száz arcot számláló tömeget. Fiatal lányokat látott, hátul egy rakás ifjú felnőttet, kivéve egyetlen egy embert. Egy erősen középkorú férfi nézte őt a leghátsó sarokból. Ismerős volt a pillantása, a kierősödött ráncokra is emlékezett, de nem tudta pontosan megfogalmazni ki ez. Tudata visszazuhant a földre, szemei zavart zöld fényben körülnéztek. A lányok rajongó pillantással övezték, és felé nyúltak, mire a reflexszerű mosoly bukott ki ajkai közül. Belül viszont csakis a férfira tudott figyelni, azzal foglalkozott hogy megtudja ki is az. Micha a többiekre nézett, majd egy rövid szemkontaktus után Laus elkezdte dobolni a ritmust. Nem szólhattak nyíltan Soulnessre hogy folytassa a dolgot, és vezényelje fel az újabb számot, de sikerült elérniük hogy a fiú végre észrevegye magát. Soulness felnézett megfogta a mikrofont és egy ismert dalba kezdett bele, közben szeme zöld villanása a férfin maradt. Onnantól megváltozott a hangulata is, furán érezte magát feszültnek, ezért nem is tudott a zenére koncentrálni. Ennek ellenére mindent megtett hogy a rajongók kedvébe járjon. A koncert felénél fogta magát és angolosan lelépett, csapot papot otthagyva. A tömeg mit sem sejtve zendült fel, és „tillbaka”-t üvöltözött, közben a többi tag is lebandukolt a színpadról a gitáros mellé. Soulness eközben nem ment el, csupán csak megtörölte verítékező arcát, és meghúzott egy jéghideg sört, viszont mikor meghallotta az ütemes buzdítást, elmosolyodott. A többiek is tettek egy gyors feltöltődési gyakorlatot, majd mikor visszanyerték erejük egy részét, mosolyogva lépkedtek vissza a színpadra. A hallgatóság egy része szállingózni kezdett, a kitartóbbak ott maradtak és bíztatóan figyelték a színpadot. Mikor újra megjelentek a fiúk úgy sikoltottak fel mintha megnyerték volna a főnyereményt. Soulness elnevette magát, és ismét visszatért a helyére. Amíg nem ő énekelt mindig is úgy gondolta hogy az üdvrivalgás csupán csak Friolnak szól, mivel ő volt a csapat arca, most viszont örömmel tapasztalta hogy az együttes minden tagját imádják. Micha újra megtámadta a billentyűket ezzel felkonferálta a következő ismeretlen számot. Soulness pedig sokat sejtető mosollyal kezdte el kerülgetni a mikrofont. Úgy tűnt kissé mintha fejébe szállt volna az alkohol, de ennek külön örültek a lányok, mivel a fiú olyan közel ment hozzájuk hogy megérinthették őt. A szám fantasztikus volt, a tömeg a második refrénnél már Soulnessel énekelt. A gitáros pedig nem bírt magával, arca kipirult, szeme furcsán csillogott, és mosolygott. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hozzásimította csípőjét a mikrofonállványnak. Micha eddig gondolataiba merülve játszott, de mikor meglátta a mozdulatot majdnem eltévesztette a hangot. Hiszen nem is így gyakorolták, Soulness egy szót sem szólt arról hogy ilyen túlfűtött mozdulatokat fog végezni, Ő pedig nem volt felkészülve ilyen helyzetekre. Mégis inkább nem nézett a fiúra, lesütött pillantását a billentyűkbe olvasztotta, és tudat nélkül igyekezett tovább zenélni. De a fejében újra és újra végigjátszotta azt az apró kis mozdulatot, amit a gitáros csinált, és egyre mélyebbre süllyed a illúziók álmának bugyraiban.

Soulness eközben nagyon élvezte a dolgot, a lányos sikítozás, most jóval hangosabb volt, mint a koncert kezdetén. Azt is észrevette hogy tagok kissé furán néznek rá, majd pedig mosolyogva játszanak tovább, az egyedüli aki komorabb hangulatban ütögette a hangszert az Micha volt. De nem volt ideje sokat gondolkozni rajta, a lába újabb kalandokba vitte, és már régen nem számított hogy a számnak hamarosan vége. A teremben úgy tűnt elszabadult a pokol, minden lány sikítozott, Soulness pedig gyengéd táncot lejtett a mikrofonnal. Mikor az utolsó taktusok felzengtek, egyszeriben kikapta a mikrofont, és a színpad szélére ment. Eközben elhalkultak a gitárok, és az ének, már csak a dob és a billentyű hangja zengedezett a teremben. A fiú meghajolt kissé, közben a közönség felé tartotta a mikrofont, majd hirtelen hátrahőkölt, és a következő pillanatban lassan becsúsztatta a mikrofont a nadrágjába.
- Ez meg mit csinál? – Nézett rá Krisma, a többiek se tudták mire vélni ezt a hirtelen nyíltságot.
- Szerintem király… - Nevetette el magát Laus, miközben tovább ütötte a dobot, majd egy apró pillanatra Michára nézett.
A férfi könnyes tekintettel mégis tátott szájjal figyelte az attrakciót, kezei remegve simultak a billentyűt műanyagjához majd nyomták le azt. Majd hirtelen a dob abbamaradt, és azon nyomban ő is abbahagyta. Soulness is végzett, felegyenesedett, és egy csábító mosolyt küldött az első sorban visongó lányhadnak, akik minden áron a törölközőjét, és a kiivott üvegeket akarták. Soulness engedelmesen kidobálta a számára haszontalan relikviákat, majd pedig végleg elhagyta a színpadot. Így tettek a többiek is: szétosztották az üvegeket és a törölközőket az őrjöngő tömeg között, majd távoztak. Laus háromfelé törte egyik ütőjét, úgy dobta a tömegbe, majd ő is elment.

Lent egy rakás lány özönlött oda autogrammért az együtteshez főleg Soulnesshez, ő pedig engedelmesen aláfirkálgatta a lapokat, anélkül hogy választ kapott volna a kérdésre.
Sok sikoltozó lány volt körülöttük ő pedig szinte már vak buzgósággal használta az előre előkészített filcet, amivel aláírta a nevét. Mindegyik lány egyhangú szürke ruhát viselt, nem volt bennük semmi különleges, figyelemre méltó. De hát miattuk öltöztek ki így, ezért a gitáros az arcára erőltetett egy varázslatos mosolyt, és tovább végezte a feladatát. Fejében továbbra is az öregember képe jelent meg, amint elsötétült acélos pillantását a fiúra szegezi. Próbálta keresni az arcot de nem találta a tömegben, ezért lassan megindult. A csapat tagjai követték lába nyomát, és meg sem álltak a bejáratig, ami végre nyugodalmat és pihenést hozott. A rajongók eltávolodtak, ide már nem jöhettek utánuk, a V.I.P tagokat is csak később engedték be. Soulness még is érezte hogy ez a halk moraj feszült meglepetést tartogat számára. Minta a Sors érezte volna meg számító gondolatait, hirtelen dulakodás tört ki az egyik oldalon. A fiú csak erre várt, megfordult, és szinte érezte hogy újra a fémszínű pillantással kerül szembe. Az együttes többi tagja is megtorpant és a érdeklődve néztek körül mi lepte meg Soulnesst, majd mikor megpillantották a verekedést, kissé közelebb férkőztek. A gitáros ezzel szemben gyorsan közelített, valamiféle kötelék húzta oda magához.
Az őrök közrefogták a középkorú férfit, aki mérgesen hivalkodó pillantással üdvözölte a közeledő Soulnesst. A gitáros megállt előtte és hosszan nézte a ősz hajzuhatagot majd kinyitotta a száját, de az egyik őr közbevágott, mielőtt bármit is mondhatott volna.
- Elnézést, ez a férfi be akart menni önökhöz, de nincs külön belépője…
- Külön belépő!? –Hüledezett a férfi és levakarta magáról az őrt, aki viszont nem hagyta, még jobban leszorította őt, az öreg erre fájdalmasan felnyögött.
- Engedje el… - Mondta reflexszerűen a gitáros, mire az őr szabadon eresztette a férfit. A gitáros hosszan és keményen nézte az idegent, zöld szemei gyökeret eresztettek társa pillantásában.
- Kérem… - Az őr fehér pólóján megvillantak a kemény izomzatok, Soulness úgy érezte magát mögötte akárcsak egy nádszál, nem is hitte hogy egyszerű kondizással ekkora izmokat tud varázsolni magára egy ember.
- Nem értem… - Kezdte újabb dührohamot a csoportra eresztve a férfi. –Nem értem miért kell külön belépő ahhoz hogy a fiammal beszélhessek!

A szó úgy tört ki Soulness elméjéből akárcsak egy vulkán. Felkapta tekintetét, és hirtelen úgy érezte egyszerre fut végig rajta hideg és meleg. Elméje ellanyhult, értetlenkedve nézte a férfit, mint aki nem ért svédül, mint aki nem érti azt a gyönyörű nyelvet amelyet a szüleitől kapott. Zöld szemei hevesen felgyulladtak, régen nem érzet szenvedés markolta meg szívét. Percek alatt felmászott a fiú torkán mintha csak a indákon ügyeskedne, a végén pedig eljutott a gitáros agyáig, ahonnan mindenféle fájdalomérzet kezdte el kegyes táncát járni.
- Te pedig meg se véded apádat! –Förmedt rá újra az idegen, mire Soulness hitetlenkedve nézte őt.
Az apja? Évek óta nem látta a szüleit, az apja lett volna az utolsó ember aki eljött volna egy G.O.D koncertre. És most itt áll előtte… És megint szemrehányást tesz neki… Tekintete eltompult, nem nézett az apja szemébe, lenézett a férfi cipőjére, majd a keze által görcsösen markolászott mikrofonra nézett.
- Apa! –Tört be hirtelen közéjük Cathryn, majd mikor meglátta hogy elkésett, csöndben hátrébb húzódott. –Nem így kellett volna nekikezdeni…- Suttogott csöndesen, miközben lopva Michára nézett, a billentyűs pedig megrázta a fejét, tudatva tényleg nem volt előnyös indítás kibékítés szemszögéből.
- Te hoztad őt ide? –Lépett hátra Soulness megütköző tekintettel, igyekezte legyűrni magában a fájdalmakat, de azok erősen beleverték magukat mint a rozsdás szegek. „Csak addig bírjam ki amíg a szaunába nem leszek… csak addig”- Érezte lassan megomlik a lelke, a fájdalom már már fizikailag hasogatta a tüdejének vékony falát, alig tudott levegőt venni. Az apja…
- Nem majd magamtól jövök ide megnézni hogy bohóckodsz, és rabolod a pénzt…- Jegyezte meg mérgesen a férfi. –Amit csináltál a színpadon az egyszerűen felháborító! Teszed veszed magad a színpadon, közben fiatal lányok lelkületét rontod, és még belőlük is keresel pénzt! –Vetette oda Soulnessnek. A fiú csak hallgatott, nem támadt neki az apjának csak szívta magába az indulatokat, és a fájdalmat, elnyelte a fekete haja akárcsak a végtelen sötétség egyik reinkarnációja.
- Apa! –Szólt rá Cat az apjára, de csak bonyolította a helyzetet, a férfi még vehemensebben támadott neki Soulnessnek, aki csak állt és bámult. Még mindig nem volt képes élni azzal a tudattal hogy az apja előtt énekelt, még hozzá nem is annyira rosszul hisz mindenkinek tetszett, a közönség alig bírt magával. Az apja mégis ellent mondott…
- A nővéred legalább ki akart minket békíteni mert megvette két jegyet azért hogy megváltozzon a véleményem rólad! Semmit sem változott… - Mordult tovább mire a gitáros kotorászni kezdett, előkapart a zsebéből némi pénzt és mérgesen odavágta apja elé.

- Soulness! –A lány most felé ugrott, nyugtatni próbálta őt de a gitáros ugyanolyan volt mint az apja. Hajthatatlan, és makacs. – Ne légy ennyire lelketlen!
- Vidd őt haza… - Szólalt meg fogvicsorgatva nővére felé a fiú, majd az apjára nézett. –Remélem te is elmondtad a magadét, mert akkor lelépnék… A pénz tartalmazza a visszafele utadat, és a két jegy árát is, talán még többet is… Remélem boldog vagy… Nekem pedig nincs apám! –Vágta a férfi fejéhez az indulatait.
-Soul, legalább csak próbáld meg megérteni… - Kapott a nő a gitáros karja után, de az sötéten ránézett.
- Megpróbálom megérteni, de nem itt és nem most… Ha akar még valamit jöjjön be, ha nem akkor meg kérem távozzon, mert nekem dolgom van! –Jelentette ki ridegen a gitáros. Magázódva illette apját, közben remegett a dühtől és a fájdalomtól. – Nekem ez a munkahelyem, én itt dolgozom, zenész vagyok, az a dolgom hogy szórakoztassam a közönséget, még akkor is ha ez szerinted nevetséges… - Fordult az apja felé. –Ha ezt gondolod csak sajnálatomat tudom kifejezni irántad, tudniillik a lányod nap mint nap nagyobb veszélyben van mint én egy év alatt, és ez is csak azért van hogy az embereket szórakoztassa… Ezt persze támogatod igaz? – Támadott most ő neki a férfinak.
Most is csak dorgálást kapott még szerencse hogy ezt már nem kísérhette figyelemmel a tömeg. Komoly fájdalmak jelentek meg szívén, egy újabb seb amely a családtól származott, méghozzá attól az embertől akire őszintén felnézett.
- Soulness, engedj egy csöppet…- Suttogta halkan Micha, de a fiú megrázta a fejét.
- Mindig nekem kell eltűrnöm ha bántanak, mindig csöndben kell maradnom, és tűrnöm… - Válaszolt fogcsikorgatva, mintha azon erőlködött volna hogy ne kezdjen el könnyezni. Hangja panaszosan csengett, fájdalommal teli volt, akárcsak méregzöld tekintete. Mint aki észrevette volna magát vett egy mély levegőt, megfordult és otthagyta a társaságot. Az egyetlen épeszű módszernek a megfutamodást tartotta. Senki sem szólt utána, senki nem hívta vissza, nem is ment volna, inkább megszaporázta lépteit, amíg be nem ért egy folyosóra. Itt már nem látta senki ezért lassítani kezdett amíg meg nem találta a G.O.Dnak kijelölt pihenőszobát. Megtámaszkodott az ajtóban és kétségbeesetten harapta össze ajkait.
Olyan volt mint aki bármelyik percben hangos zokogásban tört volna ki. De tartotta magát vett egy mély levegőt és inkább körülnézett a szobában. A türkiz színű kanapé tökéletesen hozzáillet a fehér falakhoz, valamint a zöldes függönyhöz. Soulness keserédesen állapította meg, hogy a szoba teljesen harmonikus, ha jó kedve lett volna ledőlt volna pihenni, a minden bizonnyal kényelmes kanapéra, és aludt volna egyet.

„Olyan jó volt a koncert…” –Sietett oda kapkodva a hűtőhöz és leguggolt. „Miért kellett elrontani?!” –Kutató ujjai elhaladtak a sör mellett majd megálltak egy tétova pillanatra, aztán kiemelték a konyakot. A gitáros egy kanyarintással kibontotta majd mintha tiszta víz lenne meghúzta az üveget. Az erős alkohol hatására köhögni kezdett és megtántorodva megtámasztotta magát a falban, és kelletlen morgással letett a félig kiivott üveget az asztalra. Felnézett, a falakra, majd hívogató léptekkel odasétált az ablakhoz és kihajolt. hideg levegő olyan szeretően ölelte át kimelegedett testét mintha csak a forró iszap lepné be az áldozatát. Soulness megrázkódott és visszamenekült a falak menedékébe, miközben megdörzsölte vékonyka karjait. Kinézett a végtelen sötétségbe, és egy pillanatra megfordult a fejében hogy leveti magát. Lenézett, és megállapította hogy háromemeletnyi magasságban van aszfalttól. A gondolatra elmosolyodott, és egy mozdulattal felült a párkányra. Elővett egy szál cigit, és szokása szerint a szájába tette, de nem gyújtotta meg. Megszeghetetlen szabályai közé tartozott hogy nem cigizett a színpadon, csak néha. Nem akart rossz példát mutatni a fiataloknak, még akkor sem ha szenvedélye immár legyőzhetetlen méreteket öltött. Nem szerette volna hogy a könnyen befolyásolható csorda az ő bolondsága hatására szintén füstölni kezdjen. Elgondolkozva sandított a kinti tájra a sötétségben haldokló Stockholmra, amiben megannyi kicsi tünemény nevetett vissza a házak ablakából. Kissé már a fejébe szállt az alkohol, apró kis csillagokat látott ahogyan kihívóan Táncolnak szeme előtt, majd úgy hullottak le a földre mintha nem is léteznének.

- Ahelyett, hogy itt tespednék Miával kéne lennem… - tett komoly szemrehányást magának, mire ismét kitekintett. A hideg szellő beköszönt rá az ablakon, és úgy simogatta végig vékony teste porcikáit, akárcsak az ősszel elhaló faleveleket. Fehér bőre mintha gipszből lett volna rikított ki a sötétbe, még akkor sem tudta elrejteni a fiút mikor az összébb húzta magán az inget. Soulness elgyönyörködött a város gyönyörűségében. Ilyen szépnek még sosem látta. Kísérteties volt, a sötétség egyszerre nyelte el a fényeket és hangot, mégis megannyi indulatot, és érzelmet adott vissza. Legszívesebben átölelte volna az összes alvó ember álmát, a rossz álmokat elrejtette volna a jókat pedig eltemette volna a szívében. Nyelt egyet, miközben megvakarta állát, újra és újra az apa szó játszódott végig az agyán. Nem hitte el,nem volt képes felfogni hogy megnézte az apja, főleg akkor amikor a legjobban élvezte a dolgot. A gondolattól kissé megingott egy pillanatra úgy tűnt hogy a következő pillanatban kiesik az ablakon de ekkor egy kéz megfogta a vállát és visszahúzta. Lágy és finom kéz volt mégis dolgos és férfias. - Ne tedd ezt… - Hallotta a halk morgást a sötétben, mire elmosolyodott, engedte hogy a hold játszadozzon a fáradtság által odavarázsolt ráncokkal az arcán. Hosszan nézte a vízkék komoly tekintetet, majd sóhajtott egyet.
- Nem teszek semmit Micha.. Csak kínlódok… - Vallotta be halkan töredelmesen.
- Azt hittem valami bajod esett… Olyan hirtelen mentél el hogy…
- Mit tehettem volna? – Szakította félbe kérdéssel Soulness, mire Micha sajnálkozóan végignézett rajta a sötétben, majd témát váltott.
- Miért nem kapcsolod fel a villanyt?
- Mert jó így sötétben… - Nyújtotta ki a gitáros a tenyerét, és engedte hogy az árnyékok birtokukba vegyék tagját, és a fénnyel háborúra keljenek. –Elég reflektort kaptam kint… - Közölte gúnyosan, majd meggyújtotta a régen szájába tett cigarettát. – Milyen volt szerinted a koncert? –Fújta ki a fehér füstöt ami lassacskán elderengett a levegőben.
- Elképesztő voltál… - Suttogta a fülébe Micha mintha nem csak ők lennének itt.
- Nem azt kérdeztem… - Nevetett fel Soulness.
- De miattad lesz sikeres a koncert… Mert te fantasztikus voltál… - Mosolyodott el szemérmesen a férfi mire Soulness elpirult a sötétben
- Köszönöm… - Kapta el a fejét, és a cigarettaszálra varrta zöld pillantását.
- Csak az apád miatt vagy ennyire letört? – Húzott oda hozzá egy széket Micha és fordítottan ráült. Könyökét a szék támlájára helyezte, odafektette karakteres állát, és úgy gyönyörködött Soulnessben. A fiú holdtól ezüstössé vált sziluettje megremegett egy pillanatra majd előhúzta telefonját. Lassan már éjfél felé járt az idő, de a kijelző semmi felé üzenetet, sem elmulasztott hívást nem mutatott Miától. Erre Soulness arca megremegett, ajkai mellett mintha ezüstcseppek gurultak volna, le majd vett egy mély levegőt, és a hold fényébe temette sötétség és sápadtságtól elkomorult arcát.

- Engem már régen nem érdekel az apám… - Dörmögte megtört hangon. – Az nem számít hogy Ő mit mond…
- Akkor Mia…
- Hogy találtad ki?! – Soulness bágyadt tekintettel a kinti tájra meredt, majd mint aki nem találja helyét lehuppant a párkányról, és megcélozta az üveg maradékát. Most óvatosabban fogadta magába a konyakot mint azelőtt a hatása persze ennek sem maradt el.
- És szerinted azzal megoldod a dolgot hogyha leiszod magad részegre? –Lépett mellé a férfi, és megfogta a karját amivel az üveget tartotta. A gitáros ekkor elemelte ajkaitól az üveget, és bűntudattal teli tekintettel nézett a billentyűsre, maga is tudta hogy igaza van a férfinak.
- Nagyon megbántottam… - Kezdte el hadarni kétségbeesetten.
- Minden pár összeveszik egyszer kétszer…
- Azt mondta hogy sokkal magányosabb most velem, mint akkor amikor még nem voltunk együtt… - Nézett a férfira tanácstalanul Soulness, úgy tűnt csupán percek kérdése hogy szabadon eressze könnyeit.
- Soulness ha az ember mérges sok hülyeséget mond, főleg akkor ha az bántja akit a legjobban szeret…- Fogta meg a fiú állát Micha és kissé megemelte. –Ezért okozzátok egymásnak a legnagyobb és legmélyebb fájdalmakat. Mert szeretitek egymást…
- És mi van ha már otthon sincs… - Marcangolta magát tovább Soulness, igyekezett visszafogni magát társa előtt.
- Soul, Miának esze ágában sincs itt hagyni téged… - Ölelte át Micha őt, aminek következtében megrettent arccal nézett körül.
- Lehetséges hogy igazad van Micha… - Morogta kedvetlenül, mire a szőke férfi türelmes tekintettel ránézett.
- Nemsokára jönnek a V.I.P-sek… Azt ajánlom menjünk ki a hátsó kijáraton. Nem hiányzik neked sok csitri.. Főleg nem most ebben az ittas komor állapotban.
- De akkor csalódni fognak… - Nyöszörögte akadékoskodva a gitáros, de Micha mutatóujjával csöndre intette.
- A többiekkel tökéletesen ellesznek, neked pedig pihenned kell. Meg kell érteniük hogy te is ember vagy… - Karolt bele a fiúba és húzni kezdte, de barátja a következő pillanatban megbotlott.

Soulness úgy érezte kifut a vér a lábaiból, és a következő pillanatban már ott találta magát Micha karjaiban térdelve a földön.
- Ügyetlen vagyok… - Jegyezte meg fáradtan zsörtölődve, mire egy bájos mosoly volt Michától az ajándék. Komoran lehajtotta a fejét, mire érezte hogy a két erős tenyér rácsúszik a végtelenül gyenge vállaira, és bátorítóan megszorította őket.
- És végtelenül fáradt… - Fejezte be a mondatot a férfi, és nem bírta tovább. Kiszáradt ajkait Soulness homlokának érintette, és egy gyöngéd puszit lehelt rá.

Fiú el sem hitte, hogy Micha hozzáért, reflexszerűen elhúzódott, de ereje nem volt már felállni, ezért ha barátja nem tartotta volna biztosan elbukott volna a padlón. Ehelyett csak gyermekded smaragdosan csillanó rémült tekintettel figyelte a billentyűs tetteit, aki nemsokára elemelte arcát, és újra elmosolyodott.
- Menjünk… - Mosolygott úgy ahogyan azelőtt, mintha semmi sem történt volna. Soulness bólogatni kezdett, és engedte hogy a férfi felhúzza és kitámogassa. Az a puszi, teljesen felbolygatta az eddig is tengerként hullámzó lelkét, most pedig mintha örvénylő vihar tört volna ki rajta…