Egyébként

- Szóval szakítottatok.
- Igen de már régebben
- Régebben?
- Három hónapja láttam utoljára. Azt a tegnapelőttit leszámítva.
- Milyen volt látni?
- Furcsa.
- Furcsa?
- Furcsa.
- Miért?
- Egy fénykép volt eddig.
- És most...
- ...megelevenedett.
- De milyen fénykép?
- Hát olyan fénykép. Tudod. Emlékek száza egyetlen bélyegbe sűrítve. Vagy jó, vagy rossz bélyeg. Ő rossz.
- Miért?
- Hát tudod mit csinált.
- Meg..
- …csalt, igen. Hazudott. Hát rossz bélyeg lett. Így az ember inkább elfelejti a szép dolgokat, és csak a rosszakat látja. Lefényképezve.
- Hogy...
- értem? Szóval, ha eszembe jut, akkor egy-két lábon járó rossznak gondolom. Vagy fénykép-rossznak.
- Aha, értem, azt hiszem.
- És tegnap láttam őt. És úgy fokozatosan minden eszembe jutott. A szépek is. A jók is. A rosszak is, persze, de azok most nem annyira.
- Ó..
- Pedig már az egész olyan távolinak tűnt. Mintha nem is velünk történt volna. Nézem azt a szomorú fényképet, de már nem olyan keserű-dühös-szomorú. hanem édes-szomorú. Szép-szomorú. Olyan szürke volt eddig... most színes és gyönyörű. Még soha nem fájt ennyire ránézni.
- Szereted...
- még (?). Hülye vagy? Ezek után, hogy szeretném (?)...