Történetek

Nem is tudom, hogy kerültem oda…. Csak ott voltam. A délutáni napsütés csalóka fényében egy fatábla magasodott felettem: Kert Borozó. Laci széles mosollyal a bejárat felé mutatott. Csak fel a lépcsőn és jobbra, hangzott utasítása, melyet meggondolás nélkül követtem. Az asztalnál még öten ültek...

Ahogy tovább sétáltam a parkban, el egy nagy fa alatt, belerúgtam egy barna, valamibe. Megtorpantam, és jobban szemügyre vettem az apró dolgot. Barna volt, néhol sárgás foltokkal, valamiféle termés lehetett, ami a fáról potyoghatott le. Felnéztem a fára, és lám! Egy csomó ugyan ilyen kis termés volt rajta. Ott lógtak az utolsó, túlélő levelek között...

A fiú fellélegzett. Indulhat a vadászat. És besietett a nő után a női mosdóba.
A hölgy már várta. Még be sem ért a fiú, máris magához húzta a nő, és szájon akarta csókolni. De a fiú elhúzta arcát. Beszédültek az egyik fülkébe...

- Ki üldöz? És hol szerezted a sérüléseket? - tette fel újból a kérdést egy idő után.
- Semmi közöd hozzá - felelte a falnak dőlve. A lábai rogyadozni kezdtek. Ha most nem tesz valamit vége mindennek. De mit tehetne? Véghez viheti a varázslatot, de attól a Papnő még tudni fogja, hogy ott van...

Lassan cammogok előre. Két szemhunyás között, szembetűnik két vörös karszalagos. Én már akkor tudtam, ide valami jó történet kell. Kezemben a Ferenciek terén kezelt jegy. Éppen az ellenkező irányból kacskaringózom a kegyetlen kijárat felé.
- Gondolkodj! Gondolkodj!
- Mindig el tudod adni magad, ha muszáj. Lazíts! Dobd fel az arcodra, a megnyerő villogó fogas mosoly trükköt! ...

Mióta Will itt van egyáltalán nem is volt kedve az iskolához, sőt még tanuláshoz sem. A férfi mindig beférkőzött gondolatai középpontjába és a lány akaratlanul is többször elképzelte, ahogyan Will lassan megválik a felsőjétől, és ezzel láthatóvá válik vékony ugyanakkor annál kívánatosabb teste. Dany megrázta magát, és azon kapta magát, hogy fülig vörösödött, és bizseregni kezdett...

- Ja… jól… mi történt? – kérdezte kissé zavarodottan.
- Hát… őszinte leszek, nem tudjuk pontosan. – mondta az orvos – Egyébként Kőházi István vagyok. – majd kezet fogott a beteggel – A felesége szerint zavarodott állapotban ájult el, szóval nem kizárt valami idegrendszeri elváltozás, sőt, talán…
Az orvos hallgatott. János látta a szemében, hogy baj van, és ki tudta találni, hogy mi lehet az...

De ez is csak hamis illúzió, egy szánalmas idea, s a porba sújtanál, ha ez kiderülne. Mert szép félelmeid gátat szabnak szabad akaratodnak, és te ezt félsz megvallani magadnak és nekem, még akkor is, ha érzed, hogy így van a lelked legmélyén. Ezért vagy olyan távoli és elérhetetlen.

- Honnan veszed, hogy gyűlöllek…? – Hangja hirtelen lággyá változott, mire a fiú kissé gyanús tekintettel méregetni kezdte őt.
- Bocs de eddig sütött belőled a gyűlölet, és egy párszor már az életemre tőrtél, sőt ha jól számolom egyszer már meg is öltél…

Meztelenre vetkőztet a napsütés. Csobbanok. Bőröm selyemmé válik a víz alatt, alattam halak. Most több a tavirózsa, mint akkor. És mekkora csönd. A nádasban szitakötő, a szigeten, úgy száz méterre a parttól szajkó. Piros tükörré válik a víz, távol, a sziget mögött evezőcsobbanás. A gyűrűmet nézem, ahogy örül a víznek és a fénynek...