Ő a múltam, jelenem s jövőm

Már nagyon-nagyon régóta készülök rá, hogy leírjam azt ami bennem van, hogy őszinte legyek igazán nem is tudom mi ez! Az egész még középiskola 12. osztályában kezdődött, nagyon jóba lettem egy fiúval, jókat szórakoztunk a suliban, és aztán már sulin kívül is egyre többet beszélgettünk, találkozgattunk, persze nem kettesbe, hanem a többi közös barátunkkal. És én elkezdtem valami mást érezni, mint szimpla barátságot, de egyszerűen hihetetlennek tartottam, hogy épp Ő legyen az, akibe beleszeretek. Na ez az.... hogy beleszeretek, nem tudom még most sem pedig már főiskolán vagyok másod éves, és még most sem tudom mit éreztem, szerelem volt vajon? Nem tudom! Sajnos nem volt részem még benne igazán, de lehetséges, hogy Ő belé szerelmes voltam... ki tudja! Ez annyira leírhatatlan érzés, mármint a szerelem, és az is amit iránta még most is érzek!

Szóval telt az idő, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz, msn-en rengeteget beszélgettünk, sokkal jobban megnyíltunk egymás előtt, mint személyesen. Egyre több dolgot megtudtunk egymásról. Ahogy telt múlt az idő, és jobban kibontakozott a barátságunk, rájöttem, hogy én már nem csak, mint barát tekintek rá, hanem mint pasi! Mindig is azt szerettem volna, ha van egy fiú barátom, akivel mindent meg beszélek, mindent elmondhatok neki, de ebből több lett, nem mondom azt, hogy sajnos, de azt sem hogy nagyon jó....! Érettségi időszakában már igazán kezdett köztünk forrni a levegő, észrevettünk egymáson hogy egyikünknek sem közömbös a másik, és nem csak barátként kezeljük egymást. Elviccelődtünk mindig, hogy jöjjünk össze, legfőképpen ő viccelt ezekkel, csak sajnos nem jött rá, hogy ez nekem mennyire rossz! Mondta, hogy ő rájött én mit érzek iránta és ő is ugyanazt érzi, csak azért nem mondta el eddig, mert én sem tettem... de mégsem lett belőle semmi!

Aztán jött egy "változatos" időszak, amikor is, elhitettük a baráti körünkkel, hogy együtt vagyunk, mivel ők is állandóan piszkáltak minket, hogy miért nem tudunk már összejönni! Mivel elhitettük a körülöttünk lévő emberekkel, úgyis kellett (volna) viselkedni! Én részben örültem ennek a kis "játéknak", gondoltam így hátha még közelebb kerülünk egymáshoz és komolyan fogjuk venni a végén ezt az egészet. Csak hát még rosszabbul sült el, mint gondoltam! Az összes barátnőmtől azt hallgattam, hogy ez nem járás amit mi csinálunk, mivel annyiban különbözik a kapcsolatunk most, hogy "összejöttünk" hogy szájra puszival köszönünk egymásnak. És valóban ennyivel különbözött, sőt volt amikor még szájra puszi sem volt, és ilyenkor én éreztem magam kínos helyzetben...! Tehát ez nem volt egy megnyerő ötlet, és az idő multával ez el is tűnt, ami amúgy sem volt nem erőltettük így véget vetettem a szórakozásnak, igaz arról is beszéltünk, ha már eljátszuk ezt, akkor össze is jöhetnénk, de hát miért is... minek? Hogy örüljek? Áhh...ez nem így megy!

Ezután én nagyon-nagyon sokat szenvedtem miatta, ha egy lányról mesélt, vagy olyan dologról ami nekem nem volt valami kellemes akkor kiborultam teljes mértékben. Volt egy időszakom mikor szinte mindennap sírtam miatta, és próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy de nem én nem szeretem, hogy szeretném... mikor találkozunk felidegesít és vitázunk, de mikor nincs mellettem belehalok...akkor ez vajon mégis szerelem vagy mi? Hát ez a nagy kérdés! Most már azon a ponton vagyok, hogy legalább nem kívánom annyira, most is hihetetlenül szeretem, de megérett annyira a kapcsolatunk, hogy az évek folyamán átértékeljem az egészet! Persze közbe volt egy érdekes közös szilveszterünk, amikor is eléggé egymásba gabalyodtunk. Hihetetlenül jó és szenvedélyes volt az a másfél óra amit tényleg kizárólag együtt töltöttünk, igaz több ember jelenlétében, de mi mindenkit kizártunk a légtérből és csak egymással foglalkoztunk, persze amit csináltunk az az alkoholnak is köszönhető volt :) Ja és természetesen én léptem ekkor is, mint általában, mindig én hoztam fel a kettőnk témáját, meg bármit ami velünk volt kapcsolatos! De meg van írva, hogy ha a pasi horoszkópja szűz, akkor nagyon sok baj van vele… és valóban, megkellett szenvednem vele...!

Tehát a szilveszter csodás volt, legalábbis az a másfél óra, de utána ő eltűnt, miután kimentem és megkerestem, megkérdeztem mi baja, ő csak annyit mondott, hogy neki is nagyon jó volt, de nem tudja, helyesen cselekedtünk-e? Ja, hogy értsétek, nem volt köztünk semmi komoly, csak csók-csata, de az elég rendesen :) Szóval egyből feljött a "ne rontsuk el a barátságot" szöveg, amitől a falra mászok! A mi kapcsolatunk már akkor is elég szoros és mély volt (hát még most) épp ezért nem értettem miért ne próbálhatnánk meg. Ez az este után jöttek a levelek, amiket egymásnak írtunk, és próbáltuk tisztázni mi is legyen ezzel a kapcsolattal, valójában soha nem mondtuk így ki azt, hogy: " hagyjuk, ne erőltessük, maradjunk csak barátok" lehet épp ez volt az ami miatt a továbbiakban is szenvedtem! Nem tudom miért, de éreztem és most is érzem, hogy SOHA senkihez nem fogok ennyire ragaszkodni és kötődni, mint hozzá, de ugyanúgy senki nem fog nekem annyi fájdalmat okozni, mint Ő, ebben biztos vagyok 100%-ig!

Rengeteget töprengtem rajta és zsörtölődtem, és sajnos ezt rajta nem vettem észre se az egész elején, se a közepén, se sehol, hogy igaz volt, mikor láttam rajta, hogy Ő sem tudja mi van igazán, és nem tudja megfogalmazni mit érez, de volt mikor mondta, hogy szeret, és nem csupán szeretetet érez irántam. Én az érettségi időszakába küszködtem a legtöbbet, akkor nem tudtam igazán eldönteni, hogy ez mi is valójában, nem tudtam tanulni, ha leültem olvasni vagy jegyzetelni állandóan azon járt az agyam, hogy milyen lenne vele, miért nem próbáljuk meg, csak egy próba, mit veszíthetünk, és akkor még nem volt annyira szoros a kapcsolatunk, mint később. Állandóan rá gondoltam, vele feküdtem, vele keltem... részben csodás érzés volt, részben borzalmas, amit átéltem. És az fájt a legeslegjobban, hogy ezt senkinek nem tudtam elmagyarázni, senki nem értett meg igazán, folyton csak a naplómba írtam, hogy kiadhassam magamból azt amit éreztem! Még anyum is észrevette rajtam, hogy más voltam akkoriban...és mikor ezt elmeséltem neki, hogy miatta nem tudtam igazán készülni az érettségire, nem vette komolyan, pedig tényleg így volt!

Még most is rámtör a sírás, ha eszembe jut azaz év, amikor annyit szenvedtem egy olyan fiú miatt, akiben annyi nem volt, hogy lépjen. Persze mostmár kár is firtatni, most tökéletes a kapcsolatunk, mint régen most is mindennap beszélünk, sűrűn találkozunk, de már egészen más lett a viszonyunk, nagyon sokat változott! Jobban megismertünk egymást és hihetetlenül kötődünk egymáshoz!

Mindenkinek azt tudom csak kívánni, találjon egy ilyen embert, mint én, mert leírhatatlan amit egymás iránt érzünk, nem tudom milyen érzés a szerelem igazán, de hogy ennél a kapcsolatnál nem mélyebb és őszintébb az biztos! Sajnálom tényleg, hogy nem lett ebből olyan kapcsolat, amit szerettem volna, nem mondom, hogy bánom de azt sem, hogy örülök neki! Igazándiból, ha belegondolok a mi kapcsolatunkat vehetném, úgyis mintha egy pár lennénk, mert MINDEN megvan vagy megvolt köztünk ami egy kapcsolathoz kell, kivétel az együttlét, amit nem is bánok! Egy időben nagyon kivoltam emiatt is, mert annyira vele akartam lenni, és érezni őt mindenestül, de elmúlt! Nem mondom azt, hogy nem érdekel már, de nem fogok semmit sem erőltetni, ha valaminek megkell történnie, megfog és kész! Én mostmár nem erősködök semmivel kapcsolatban! De még most is fájna, ha mással látnám, ezért is nem tudtam mit érzek, ha nem vagyok szerelmes miért oylan rossz már az is hacsak beszél valakiről, nem ha még össze is jön vele. Ezért is láttam be, hogy lehet szerelmes voltam.... legalábbis meglehet! Szóval szerelem ide vagy oda, nekem mostmár Ő a mindenem, a szüleim és a testvérem után Ő az első, aki nélkül meghalnék, ha nem lenne nekem! És ezzel Ő is tisztában van! Igaz néha úgy érzem, ő csak mondja és mondja mennyire szeret, de ha valaki belép az életébe akit igazán megszeret, félek nagyon háttérbe fogok szorulni, és ezt Ő tagadja, de annyira mély érzésű ember, hogy attól tartok gyorsan a birtokába kerülhet annak az érzésnek amiből nem tud majd kiszabadulni és nem is akar, mert jó neki azzal akire rátalált, és én meg csak ott leszek neki mint egy régi jó barát... Igaz ebbe beleszakadna a szívem, és azt mondta, többet fogok neki számítani a barátnőjénél, de hát kitudja! Nekem, hogy Ő fogja jelenteni mindig is a FÉRFIT ebben biztos vagyok, nem a külsőségekre értem, hanem egészében. Hiába lesz bárki is a férjem mindig Ő lesz az első helyen (ha csak nem ő lesz a férjem:-) ) Nem tudom elképzelni, hogy valaki többet jelentsen nekem, mint Ő! Senki nem ismer annyira és nem tud rám annyira hatni, mint azaz ember aki az Életemet jelenti! Örülök, hogy leírhattam nagyjából, mit is érzek iránta és mit jelent Ő nekem!

Ha egy embernek van legalább egy barátja,
akkor van, aki fájó gondjait meghallgassa.
És ez könnyít az ember lelkén
de a barát is mondja el, mi van lelke mélyén.
Harag, bánat, feszültség, öröm vagy cél,
ha van egy barát a lélek semmitől nem fél.