Kontroll utóhatás

Helyszín: metró. Késő esti órák.

Kinyílik az ajtó. „ Népliget „.
Lassan cammogok előre. Két szemhunyás között, szembetűnik két vörös karszalagos. Én már akkor tudtam, ide valami jó történet kell. Kezemben a Ferenciek terén kezelt jegy. Éppen az ellenkező irányból kacskaringózom a kegyetlen kijárat felé.
- Gondolkodj! Gondolkodj!
- Mindig el tudod adni magad, ha muszáj. Lazíts! Dobd fel az arcodra, a megnyerő villogó fogas mosoly trükköt!
Közben haláli nyugodtan közeledem a hatalmas tátongó pokolhoz., rejtve össze-vissza cikázó gondolataimmal, hogy amikor szükség lesz rá, előránthassam és lehengereljem az utamba állókat. Mérlegelek, felmérem a két reményvesztett ellenőrt. Néhány évvel lehetnek idősebbek. Vegyes felvágott, üres tekintettel végzik munkájukat. Körbenézek. A lelkek ma este máshol járnak. A néhány embert, akik e szakaszra tévedtek, beleélés nélkül ellenőriznek, vagy engedik tovább útjukra. Nem sietek, tisztában vagyok vele, hogy kiszúrtak, az utolsó nem kerülheti el végzetét. Kitűnik, ha akarja, ha nem. Szemkontaktus. Fürkészem a nő kopott-kék szemeit. Vele kell beszélnem. Hatással vagyok a nőkre, érzelmeket váltok ki belőlük. Jellegtelen, átlagos maszkja van, le sem tagadhatja foglalkozását. Most már azt is tudom, nincs visszaút, meg fog állítani. Lassan készenlétbe helyezem a jegyet. Utolsó halk szívdobbanás. Persze én hallom, nem olyan halk. Egy szerelvény erejével lüktet.
- Estét! – mondom szelíden.
Visszamosolyog. Automatikusan átadom a jegyet. A férfi teljesen kiesik a világom látómezejéből.
Most dől el minden.
A nő kérdően rámnéz.
- A másik irányból érkezett! – tudatja.
„ Mintha én nem tudnám „.
- Az úgy történt – belenéztem mélyen a szemébe.
Láttam, hogy érdekli a folytatás.
- Szóval, az úgy történt, hogy a kedvesemmel felszálltunk a Ferenciek terén, és épp utaztunk haza. Ő az Ecseri útig utazott, én a Népligetnél kellett volna, hogy elhagyjam a járművet. – folytattam.
- De annyira belefeledkeztünk egymás ölelésébe, hogy a figyelmeztető hang is csak a távolból muzsikált. És miután véletlenül meglöktek, kapcsolódtunk vissza a jelen világába.
- Szép mese! – de ez nem mentség.
„ Na… Nekem mondja. Még szép, most találtam ki. „
Mint, aki beismerte valós és vélt bűneit, lesütöttem szemeim.
- Mit csináljak most magával? – kérdezte.
Sikerült elbizonytalanítanom.
- Nem látszik hölgyem, hogy egy lépéssel a talaj felett járok? Ma volt a …
Ismét egymás szemébe néztünk.
- Rendben, de más alkalommal…, na tűnjön el a szemem elöl!

Gondolom kiszámolta az eltelt időt, és mégis hihető mesének tűnt.
Én pedig, mielőtt feleszmél, siettem tovább a dolgomra.
Halkan köszöntem, és elkaptam a férfi és nő között egy összefonódó tekintetet.
Aztán a nő, még utánam szólt: - Boldog Valentin napot!
Ahogy félig hátratekintettem, felfigyeltem arra, hogy közelebb húzódnak, miután az utolsó lélek is elszállingózott. Kellemes érzés ölelt át. Nagyot sóhajtottam.