Történetek

A megfelelő pillanatban süvített a kötél, de csak az anyaföldet csókolta meg egy pillanatra, hogy aztán észrevétlen eltűnjön újra a magasban. A lovak kissé szétszéledtek az ismeretlen elől, majd újra visszatértek és legeltek tovább. Süvítő szélminden idegszálával összpontosított, hisz ha megint elszalasztja, lehet, hogy végleg megpecsételődik sorsa. Akkor hiába pazarolta el az első napját. Most még kedvezőbb lehetőség kínálkozott...

Feltámad a szél. Az ablakhoz csapódó halk koppanások jelzik, esik... Esik, de mégsem ad vigaszt. Magunkba tömött csokoládé, magunkba és magunkra erőltetett boldogság - pirulák rabjaiként, boldogság - függésünk öntudatlan, narkósaiként remegünk egy-egy újabb napért, amelyben szeretnek...

Frank Scott csak egyszer lőtt. A golyó a szíve tájékán találta el a főnökét, aki megtántorodott, majd hátra esett egyenesen az íróasztal mögötti bőrfotelba.
A földszinten lévő biztonsági őr nem hallhatott semmit, mivel John Lieverston irodája a tizedik emeleten volt. Frank becsukta az ajtót és elindult lefelé a hátsó lépcsőn. A külön kijárathoz, mely az irodaépület végéből nyílt csak az igazgatótanács tagjainak volt kulcsa, és neki egy másolat, amiről nem tudhatott senki...

- Jól tudom és azt is, hogy Zeusz csak egy mítosz csak az ókori görögök hittek benne, nem valóságos személy!
- Sajnos tévedsz, nagyon is valóságos. Miatta kellet ide jönnünk.
- Miatta? De miért?
- Már Krisztus előtt megjövendölték, hogy ezen az éjszakán összeülnek a legyőzött égiek, hogy megvitassák sorsukat.
- Te, figyelj, ha itt most ilyen mítosz örültek találkozója van, akkor én inkább lemegyek a hegyről egyedül, és majd lent megvárlak – már indultam volna...

- Azt hiszem, tudom kinél van – szólt a vámpírt, majd körbe tekintett. - Menj, kedves, várj meg odakint, élve hozom a lányt... - Harry agyában sok minden megfordult, aztán leesett neki a tantusz. A vámpírkirálynő Luthine-ról és a Végzet kövéről beszélt Necronnak...

Egy jó ideig úgy tűnt, a macska hiába vár. Azonban egyszercsak az utcai lámpák által megtört félárnyékból kibontakozott egy alak. Egy viszonylag alacsony, talán ha százhatvanöt centi magas, vékony, már-már törékeny lény, kék farmerban és sárga, kenguruzsebes felsőben, aminek a csuklyáját mélyen a szemébe húzta. Miközben közeledett, egy pillanatra felpillantott a fára, ahol a kandúr várta...

Szabadság után mindig első nap a legnehezebb, de hogy ilyen nehéz lesz azt nem is gondoltam. Belépve az irodába látszatra minden a helyén. Lepakolom a táskát. Az asztalhoz lépek, leülök a kedvenc székemre, hogy a fiókot kihúzzam, de ő félrebillen. Te jó ég, mi van vele? Felugrok róla. Nézem. Mozgatom jobbra-balra. Billeg, dől előre-hátra. Mi történt vele? Talán annyira hiányoztam neki, hogy teljesen összeomlott? ...

A fiú átkarolta a lány derekát, aki vele szemben állva lejtett táncot. Táncában tükröződött az erotika angyalának buja, gyönyörködtető mosolya. Úgy néztek egymásra újra és újra, hogy a benti levegő piciny lángja hatalmas tűzzé kerekedett...

Már félúton járt hazafelé, amikor az egyik sötét saroknál valami csattogásra lett figyelmes.
Tcs, tcs,tcs. A szaggatott hang nem volt erős, és nem volt benne biztos, hogy nem a részegsége miatt hallja ezeket...

Egy szép napon Dávid szerelmes lett. Emlékszem a napra, hiszen ez pontosan 2 éve történt. A lánynak gyönyörű méz szőke haja volt, és csillogó kék szeme, elbűvölő mosolya. Ha fiú lettem volna, biztos én is beleszeretek, de mivel lány vagyok, így csak irigykedtem rá. Dávid az első perctől oda volt a lányért, és úgy vettem észre, hogy a lánynak is nagyon tetszik az én legféltettebb barátom. Félni kezdtem...