Történetek

Gyorsan elintézte a dolgát, aztán felült a kerékpárjára, és tíz perc alatt otthon is volt. Begyújtotta a kályhát, és beengedte a macskát is, aki hozzádörgölőzött sovány lábához, majd a tűz elé feküdt. A néni elővette a hímzését, és nekilátott a rózsaszirmoknak. Órákig, sőt napokig csak hímzett, evett, aludt, mást nem is nagyon csinált. Néha ugyan elbóbiskolt... álomba ringatta a tűz pattogása, a cica monoton dorombolása, és a félhomály, amiben egyébként is alig látta a munkáját...

Emlékszel még? Feküdtünk az ágyon a füstölő illatával megtelt szobámban, s csak pár gyertya égett az asztalon. Fölém hajoltál, s megcsókoltál, talán ilyen szenvedéllyel, ilyen szeretettel még soha, majd elkezdted fürkészni az arcom, de a tekintetem kerülted. Éreztem, hogy valami bánt. Végig simítottam az arcod, mire te megfogtad a kezem, s belecsókoltál a tenyerembe behunyt szemekkel, majd kezem az arcodon tartva kinyitottad szemed, s szemembe néztél...

A tárgyalás majdnem teljesen menetrendszerűen zajlott. Paul elemében volt. Brillírozott a vádbeszéd alatt. Akár egy tehetséges színész nagymonológja közepén. Játszott a hangjával, egyszer suttogott, máskor szinte ordított. Gesztikulált, mutogatott, érvelt. Idézett a Bibliából, Hemingwaytől, Thomas Manntól. Hatásos előadás volt. Ha az ember végighallgatta, az az érzés kerítette hatalmába, hogy a vádlott csakis bűnös lehet, s valóban úgy tűnt, nem érdemelhet mást, mint villamosszéket,...

- Sajnálom, de nekem ez a festmény semmi sem ér. - Mondta, és egy könnycsepp gördült le az arcán.
- No de miért? - Állt döbbenten a festő.
- Nézzen ki az ablakon uram! Látja ott azt a fecskefészket?
- Igen.
- Nos, - mondta szomorkásan a lány - amikor abból a fészekből a fecskék délre repülnek, az én napom végleg lenyugszik. Akkor én is elmegyek, de nem jövök vissza. Soha... Látja, ezért nem fogadom el az ön féltett kincsét...

A bal keze természetellenes helyzetben hevert mellette. Érezte, hogy valami lehetetlen módon ki van facsarodva. A bal válla száznyolcvan fokos szögben kifordult. A hónalja az ég felé mered, és az állánál van. A karja több helyen eltört. Szinte biztos volt benne, hogy könyökcsontja átszúrta a bőrét. Ahogy ezt végiggondolta úgy érezte, elájul. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy a kezeit legalább érezte...

Ismét kikerült az utcára, de most nem a koldulással folytatta. Kisebb üzletekből „vette kölcsön” a fölösleget. Természetesen ezt sem lehet a végtelenségig csinálni, a rendőrség pár héten belül elfogta, és pár hónapra le is csukták, hogy elmenjen a kedve a további lopásoktól...

Röpke megjegyzések, kibukkanó kérdések… elárulják… azért ismer. Azért tud rólam dolgokat. Jó hogy tudja őket, jól esnek. Szeretem. Igen. Tudom. És talán egyszer ő is megtudja. Akkor vetek véget mindennek, ami az életemmel kapcsolatos...

Ugornyán ért az első meglepetés. A városban általában olyan ruhát vett fel, amely eltakarta az alakját, haját két copfba fonta, szemüvege SZTK keretes volt, egyszóval lehetőleg úgy nézet ki, hogy a fiúk csak végső elkeseredésükben akarjanak vele beszélgetni. Randizni pedig még úgy sem! A vásárosnaményi állomásra jött elém kerékpárral. Alig ismertem meg, a laza nyári ruháján átsütő napfény megmutatta karcsú, de megfelelő helyen gömbölyded alakját...

Ülök a sötétségben egy elhagyatott szoba sarkában. Csend van, csak saját mély sóhajaim hallom. Érzem az egy perccel ezelőtt elfújt gyertya illatát. Szinte a tüdőm mélyére beszívom meleg illatát. Hirtelen szemem előtt elvillan egy gyors fénysugár. A villám...

Néhány hét múlva első helyen hozták a megyei és az országos lapok, hogy fel adta magát az egyik 56-os tetteiért keresett személy, akit távollétében halálra ítéltek. A név megegyezett Piroska családnevével. Újabb néhány hét után megtudtuk, a kalapkirályt zsarolásért elítélték. Az újságcikkekből megtudtuk, hogy Piroska édesapját „ellenforradalmi bűnei” miatt keresték, de ő az udvaron rejtőzött egy veremben. Ezzel zsarolta a gonosz törpe Piroskát, ő pedig apja védelmében mindent megtett......