Meg tudod tenni?

- A bíróságra!- szólt Paul Simon. Méltóságteljes akart lenni, de próbálkozása inkább ahhoz hasonlított, mint mikor egy tizenéves első doboz cigijét kéri a boltban.
A taxi hátsó ülésén Paul a helyére illesztett egy rakoncátlankodó hajtincset, majd végig nézett frissen vasalt Yorks márkájú öltönyén. A ruha elegánsan simult testéhez. Elégedettség töltötte el… Ez igen Paul, gratulálok! Csinos látványt nyújtasz! Egy ügyésznek így kell kinéznie a záróbeszéd napján… Az esküdtszék csak bámulni fog, s ha jól adod elő a történetet, amit oly pontosan megtanultál, nem lesz gond.
Lenyűgözöd, elvarázsolod őket! Csak ő ne tegyen közbe…
- Engeggye meg, hogy kitalággyam!- hangzott a sofőr reszelős hangja- Maga teremszolga! Ne lepőggyön meg, mindig eltalálom, sok fuvarom van ám a bíróságra. Ugye e’trafátam?
- Aha, eltrafálta haver! …Nesze neked, Paul, ennyit a varázslatról… Úgy nézel ki, mint egy teremszolga. Na szépen vagyunk. Ez a tuskó még az 500 dolcsis öltönyödre is köp…

Mindegy… úgy is el kell majd adnom. Rohadt póker… Gondolataiból esőcseppek kopogása riasztotta fel. Kezét kinyújtotta, s ujjait begörbítve, körmeit nézegette… Legalább ezek rendben vannak…
Céltalanul keresgélő tekintete, a taxi visszapillantó tükrében váratlanul találkozott a sofőrével. A vékony üvegben csak a két fehér szemgolyó látszott, mélyen a férfi arcába ágyazódva.
- Tuggya az én apám úgy ellenőrizte, hogy jól vágtam le a körmeimet, hogy mikor végeztem, tuggya, rányomta a körmeimet az arcomra, tuggya, és végighúzta. Képzelheti, ha nem reszeltem le rendesen…
- Na ne mondja!- szegény flótás, ezért vagy te taxisofőr, mert ilyen apád volt- gondolta Paul.
- Megérkeztünk!
- Mennyi?
- 10 dolcsi!

A túloldalról filigrán vörös nő figyelt a férfire. Paul viszonozta a kihívó pillantást. Nem rossz bige... Matatni kezdett zsebében …1 dollár, 25 cent, egy százas, az istenit!
- Tessék fogja, 20 dollár, a többit a magáé! „ Micsoda baromság ! Sosincs nálad pont annyi… Bezzeg egy filmben… Látta már valaki Nicholas Cage-t vagy Mel Gibson-t a zsebében turkálni, az apró után?”

*

A tárgyalás majdnem teljesen menetrendszerűen zajlott. Paul elemében volt. Brillírozott a vádbeszéd alatt. Akár egy tehetséges színész nagymonológja közepén. Játszott a hangjával, egyszer suttogott, máskor szinte ordított. Gesztikulált, mutogatott, érvelt. Idézett a Bibliából, Hemingwaytől, Thomas Manntól. Hatásos előadás volt. Ha az ember végighallgatta, az az érzés kerítette hatalmába, hogy a vádlott csakis bűnös lehet, s valóban úgy tűnt, nem érdemelhet mást, mint villamosszéket, vagy méreg injekciót. Paul mindig is kritikus volt önmagával szemben, de még ő is nyolc és felest adott saját teljesítményére, a Simon-féle mennyire is vagyok jó ügyész? nevű tízes skálán.
Szerette ezt az ügyet. Minden olyan ügyet szeretett, ahol biztos volt a gyanúsított bűnösségében. Vádbeszédét a teremben néma csend követte. Mintha a hallgatóság meg lett volna győződve, hogy a vádlott az antikrisztus maga.
…Gratulálok Paulie, egy újabb gonosztevőt sikerült a hóhér kezére
juttatnod. Ez igen…

Ekkor megkezdődött a védőbeszéd. A hang Mike Normané, aki egy sikeres sztárügyvéd, Paul egykori egyetemi ismerőse. A magas szikár férfi nem kiabált, nem idézgetett. Dörmögő hangján érvelt, magyarázott, s közben- Paulnak ismerős volt ez a szokása- jobb kezével fülcimpáját húzogatta. Paul úgy érezte, mondataival játszi könnyedséggel lerombolja, amit ő oly nehezen épített fel kínkeserves, verejtékes munkával. A fickó bámulatos ravaszsággal mutatott rá az ügy ellentmondásaira, s védencét a tiszta, nemes lelkű élet mintaképeként ábrázolta. Volt benne valami, valami megmagyarázhatatlan, valami sejtelmes, lappangó erő. Ahogy szenvedélytől átitatott hangjára figyelt, Paul úgy érezte, hogy ő is hinni akar a férfi ártatlanságában. Az igazán aggasztó azonban az volt, hogy ugyanazt olvasta le az esküdtszék arcáról is. Vajon miért védi ilyen elvakultan? A beszéd közben nyugtalan morajlás
lett úrrá a termen.

…A dolgok kezdenek kicsúszni a kezedből, Paulie! Az első szettet megnyerted ugyan, a másodikban break előnyöd volt, de elbuktad, a harmadikban viszont már nem neked áll a rövidítés. Lehet, hogy most te leszel az a mosolyogva gratuláló balfasz, az a típus, akit annyira utálsz…

*

Egyszerű csöndes helynek nézet ki. Amikor beléptek, még nem tudták, de épp erre volt szükségük. A gyengén világító lámpák félhomályt teremtettek. A padló egy srégen elcsúsztatott sakktáblára emlékeztetett. Furcsa kontrasztot hozott létre a fekete-fehér szín és a falakat borító bordó tapéta. Régi reklámplakátok, egy-két sport ereklye és rendszámtáblák próbálták kellemesebbé tenni a hely hangulatát. Az asztalokon pislákoló gyertyák egészítették ki az önmagában gyenge fényt. A konyhából fokhagyma és a sült olaj szaga áramlott.
Az üres asztaloknál heverő, csikkektől teli hamutartók tanúskodtak a pincérek gondatlanságáról.
A vendégek csöppet sem tetszettek Paulnak. Olyan alakok, akiket ő első látásra az: „elvont fazon” címkével szokott ellátni. Csupa romlott arc, akivel az ember nem szívesen találkozna össze egy sötét sikátorban. Paul még nem sejtette, mennyire közéjük illik…
A beszélgetést kezdetben megpróbálta a nosztalgiázás medrébe terelni. Felelevenítették az iskolai kosárcsapatban szerzett élményeiket, az egyetemi lapnál töltött éveket, továbbá, ahogy az férfiaknál lenni szokott, felrémlettek fiatalságuk legemlékezetesebb kicsapongásai, a féktelen bulik, na és persze a lányok, ifjonti fantáziájuk igazi mozgatórugói. Köztük a legelőkelőbb helyen még mindig Molly Stransfield emlékezetesen formás feneke állt. Jó republikánusokhoz híven kitértek még a napi politikára, és persze nem maradhatott el a Red Wings mélyrepülésének elemzése, no meg a rájátszásról alkotott esélylatolgatásuk sem. Paul érezte, hogy csak kerülgeti a forró kását, ezért hirtelen témát váltott:
-Gratulálok, azt hiszem ez volt a legtöbb amit kihozhattál az ügyből!
Az esküdtszék feloszlott, az ügyet újra tárgyalják. Bűnös a rohadék, ezt mindketten tudjuk. Rajta volt az ujjlenyomata a gyilkos fegyveren. Nyista alibi. Volt oka megölni az asszonyt. A takarítónő meglátta, amint megpróbálja elrejteni a testet.
-Persze, hogy bűnös!- hangzott a mély, dörmögő hang.- Hát igen,
barátom, a mi Tonyink nem egy elmebajnok feleséggyilkos…
…Furcsán hangzik ez a barátom szó, nem igaz? Soha nem tartottad őt
barátodnak! Valld be inkább féltél tőle!...
- Mit hozhatok?- hallatszott a kicicomázott pincérnő hangja. Miközben ütemesen kérődzött, rágója széles köröket írt le nyitott szájában.

Műkörmével pedig ceruzáján dobolt ütemesen.
- Egy vodkát és egy gin-tonikot, de siessen legyen szíves!- tette hozzá
Paul.- Hogy csináltad? Hogy sikerülhetett? Nem is értem…
- Tudod, a látszatot és az igazságot te képviselted a teremben.
Történetesen a kettő esetünkben ugyanaz. Én azonban a bizonyítékokat, vallomásokat és a tényeket úgy fűztem össze, hogy- ravaszul elmosolyodott- azok a balfékek már nem tudták, hogy saját szemüknek és fülüknek higgyenek-e, vagy annak a fikciónak, amit én elevenítettem meg előttük. Hitelesen varázsoltam nekik, ők meg bevették. Hitelesség, ennyi az egész…
- Bevallom kész csoda, hogy nem ítélték
el. Már azt sem értettem, hogy miért vállaltad el. Látszólag ez egy veszett ügy volt számodra… Egy piti alak… Miért volt fontos neked? Nem híres ember, még csak nem is gazdag. Te az ilyenekkel nem szoktál foglalkozni, miért vállaltad el?
- Hadd maradjon az én titkom, miért vállaltam el a védelmét. Egyébként, kedves Paul, műhelytitkokat nem szoktam kikotyogni, de régi ismeretségünkre való tekintettel, ezúttal kivételt teszek, és beavatlak a nagy titokba. Elemeztem a bizonyítékokat, beszéltem Tonyval.

Aztán beleéltem magam a helyzetébe, s próbáltam egy olyan alternatívát találni, ahol a bizonyítékok ellenem szólnak ugyan, de ésszerű magyarázatot lehet adni a történtekre. Racionalitás, csak ezt tartottam szem előtt. Aztán csak meg kellett győznöm Tonyt, hogy ne az igazat vallja, hanem amit én akarok! Képzeld, ez a tuskó be akarta vallani az egészet…
A táncoló gyertyaláng ördögi módon festette meg Normann arcát.
Ahogy Paul belenézett a hideg, szürke szemekbe, megborzongott. A tárgyaláson látta mire képes…
…Hát igen, ha ez meg akar győzni valakit, AZT MEGGYŐZI. BÁRMI ÁRON…
-Az italok! -szólt a pincérnő.

*

Egy pár perc erejéig mindketten a tévére pillantottak. Valami idióta kocogó gépet próbáltak meg elsózni, 99.50-ért. Megmutatták néhány elégedett vásárló fényképét. Egyet a vásárlás előttről, egyet utána. A legtöbbjük 15-20 kilót fogyott, persze mosolyogva, könnyedén, minden erőfeszítés nélkül. Az első képen bambán néztek a fényképezőgépbe, a másodikon szinte sugárzott az arcuk. …Micsoda baromság, mintha az ember kövéren nem lehetne boldog… Aztán beszambázott valami állítólagos, egykori verhetetlen bajnok, aki csak erre esküszik, mióta a balesetéből ez a gép segített talpra állni. Mellette egy tekintélyesnek tűnő, szemüveges orvos kiismerhetetlen grafikonokon próbálta bizonyítani, mennyire hatásos a dolog. Felvonultatták még egypár ismeretlen akadémiai termékversenyen nyert első díjat, meg vagy fél percig sorolták mi mindent kapunk ajándékba, ha most azon nyomban telefonálunk. Bemutatták még, hogy más gépekkel mennyire nehéz és eredménytelen a kocogás. Ezután figyelmeztetés következett. Máshol ugyanezért a termékért legalább háromszoros árat kellene fizetni. Tehát ez kivételes alkalom. Nem restellték tudomásunkra hozni, hogy a kifejlesztésben ezúttal a NASA is segített.

Na persze…- Houston, problémánk van. Houston, Houston fogy a levegőnk! …Várjatok egy kicsit srácok, most futógépet fejlesztünk!...
Ekkor a fogpaszta mosolyú műsorvezető, aki hitetlenkedve nézte a gép hatását, szomorú arccal közölte a tapsikoló tömeggel, hogy reklám következik. Ám ekkor az egész kezdődött elölről.
Meg kell veszni. Lemaradsz életed legnagyobb lehetőségéről, ha nem rendeled meg azt a szart. Micsoda agymosás!
- Tudod, valami színdarabban azt olvastam,- elevenítette fel a beszélgetést Paul- hogy az igazságszolgáltatás nem egyéb, mint az ember silány próbálkozása, jogos bosszúvágyának ellenőrzött kielégítésére. Azt hiszem ez igaz. Néha úgy érzem, csak egy rohadt, idejekorán berozsdásodott fogaskerék vagyok ebben az istenverte bosszúálló gépezetben. Tudod mit? Az idő múlásával semmi nem változott. Ha az ősembert valami kellemetlenség érte, fogta a bunkóját, és elintézte azt, aki sérelmezte. Elégtételt vett. Hát nem? Ma sincs ez másképp. Csak a büntetést ma egy procedúra előzi meg. Aztán jöhet a civilizált megoldás: a gázkamra, villamosszék, kötél, vagy egy apró szúrás a karban, s máris örök létre szenderülsz. Azért kardoskodom nap mint nap, hogy másokat a halálba taszítsak. Hát ez vagyok én.- Paul cinikusan felnevetett.- Mint Kárón a görög mitológiában. A halál révésze... Ráadásul én is aprópénzért csinálom! És mennyi mocsok megmenekül…
- Ó én megértem, hogy bánt a dolog. Hidd el nagyon is megértem. Mennyi bűnös megmenekül… És te mit teszel ez ellen, Paulie?
- Ne szólíts Paulienak, csak az apám hívott így és gyűlöltem!
- Rendben, Paulie! Látom zavar, hogy sok mocsok megmenekül, de mit teszel azokkal, akik megússzák a büntetést?
Néhány pillanatig eltűnődött, mielőtt válaszolt:
- Semmit! – Hangja egyszerre volt dühös, csalódott és elkeseredett.
- Jól van ez így, Paulie?!
- Hát persze, hogy nem! – kiáltotta. A szomszéd asztaltól egy kövér, kopasz férfi rosszallóan pillantott rájuk. Egy másik asztaltól, nem tudta volna megmondani melyiktől „Mit hangoskodik ez a barom!” mondatfoszlányt csípte el.
- Ha rajtad múlna, ha te dönthetnél, megbüntetnéd őket?
- Miért, te talán nem?
A férfi elmosolyodott és kedvesen odasúgta.
- Pont ezt a választ vártam, Paulie!
A mi munkánk erről szól.- folytatta a gondolatot Normann, néhány pillant hallgatás után.- Macska-egér játék egy darabka sajtért. Ügyész az ügyvéd ellen. Egy ember életéért. Teljesen lényegtelen, hogy bűnös vagy ártatlan. Tesszük a dolgunkat. Bár másképp lehetne… Kielemezzük, értékeljük a tényeket, rekonstruáljuk a történéseket. Mindezt a „nagy cél” az igazságszolgáltatás érdekében. Aztán beleéljük magunkat a gyanúsított szerepébe, és attól az oldaltól függően ahol állunk, játsszuk el azt. Én mindig a szerencsétlen balek képében jelenek meg, aki rosszkor van rossz helyen. Persze, tudom én jól, hogy akiknek a szerepét eljátszom, az a valóságban általában bűnös. S ha jól teszem a dolgomat, az illető megmenekül. De hát ki mondta, hogy az igazságnak kell nyernie?- mély lélegzetet vett aztán folytatta.- Csak bele kell élnem magam a hidegvérű gyilkos szerepébe, és magam is azzá válok. Egy érzéketlen, számító, könyörtelen gyilkos szerepébe. Ilyenkor mindent megértek…
Hangja ördögi volt és a szokottnál is mélyebben csengett.
Jól beszél, nemde Paulie?...
- Hiszen neked tudnod kell, miről beszélek! Ott, a tárgyalóteremben láttam a szemedben azt a bizonyos csillogást. Tudod jól, mire gondolok…
Paul tényleg TUDTA. Amikor felkészült egy tárgyalásra, valóban elképzelte a bűntényt. Sohasem úgy, mint egy láthatatlan külső szemlélő, aki csak véletlenül van jelen, nem. Mindig a gyilkos szerepében élte át a dolgot. Gyakran visszatért a helyszínre, s akár el is játszotta a szerinte lezajlott forgatókönyvet. Ilyenkor nemcsak eljátszotta, hanem egy rövid időre maga is vad gyilkossá vált. Gondolatban számtalanszor sütött el fegyvert, jó néhányszor mérgezett, baseball-ütővel csapkodott az áldozat fején, kést szurkált a kegyelemért könyörgő kislányok testébe…

Annyira beleélte magát, hogy nem ritkán megelevenedtek, életre keltek a korábban csak fotón vagy a hullaházakban látott alakok. Hallotta a csontok roppanását, élő, nedvesen csillogó szempárokat, rémülettől átitatott arcokat, görcsbe ránduló ujjakat látott maga előtt, lassan vonagló testeket, magát a halálfélelmet. Mindezt olyan élethűen, hogy szinte hallotta a dörrenéseket, a kiszolgáltatott sikolyokat, s érezte a kezére fröccsenő vér meleg, nyálkás jellegét…
PONTOSAN TUDTA, miről beszél…
Hirtelen előtört belőle valami sötét, sejtelmes hang, amit mindig próbált elnyomni, ám ez a korábban suttogó hang most nem hagyta magát legyőzni. Olyan erővel tört fel, hogy minden létező gátat átszakított, s most hangosan kiabált Paul fejében.
- Igen, azt hiszem, sejtem mire célzol…
- Néha olyan bosszantóan silány próbálkozások vannak. Nulla megtervezés, semmi előkészület, csak durr bele. Aztán már csak egy jó ügyvédben bízhatnak, a szerencsétlen barmok..- gyengéden végig simította a fülcimpáját, belekortyolt italába, aztán folytatta: Persze találkoztam praxisom során biztatóbb kísérletekkel is. Ott van például Fred Johnson, avagy ismertebb nevén a Hentes. Alapvetően gyenge próbálkozás volt az övé, de sikerült egy jó ötlettel előrukkolnia. Tudod, aki az anyját csinálta ki…- szeme furcsamód felcsillant, s mintha kéjes örömét lelné a dologban, úgy mondta: „csinálta ki.”

Paulnak felrémlett valami a név hallatára. Egy újságban, talán a Daily Newsban olvasott a dologról.
Normann tovább beszélt:- A pasasban látszott valami empatetikus képesség. Megpróbálta beleélni magát a nyomozó rendőr helyébe. Megtévesztő nyomként egy hosszú, szőke, női hajszálat hagyott a holttesten. Sajnos miután a halottkém megállapította, hogy egy tettes volt, s mivel az asszonyt puszta kézzel péppé verték, majd egy fűrésszel feldarabolták, nos így a rendőrség elvetette a magányos szőke gyilkosnő teóriáját. Hát igen, az ember ne várjon el túl sokat egy bronxi seggfejtől… A laborelemzések után két héttel a fickót nyakon csípték, mert arról megfeledkezett, hogy az asszony körme alatt néhány bőrdarabkát is ott hagyott, útravalóul. Szóval nem volt túlságosan acélos próbálkozás, de azért ötletnek nem volt rossz.

Paulnak megtetszett a játék és maga hozakodott elő a következő példával.
- Vagy ott van Rogyion Romanovics Raszkolnyikov, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséből. Elég kiforratlan eset bűnügyi szempontból, hisz a menekülésre nem gondolt, csak a szerencse mentette meg. De tetszett a megoldás, ahogyan a baltát elrejtette. Egy hurok a vállára és kész. A kabátja alatt senki sem láthatta meg. Ügyes megoldás…- a hang, amely eddig kiabált, most szinte teli torokból ordított- Aztán ott van az indíték. Nagyon tetszett nekem. Dosztojevszkij remekül írja le a fiatalember félőrült állapotát, ahogyan jogot formál arra, hogy gyilkoljon, ölhessen, mert felsőbbrendűnek érzi magát, s azt gondolja, ő el tudja dönteni, kinek kell élnie s kinek, meghalnia. Istent játszott…
- Pontosan! Nahát Paul, azt hiszem, kezdjük érteni egymást…
Szinte a számból vetted ki a szót. Vajon mi hogy viselkedtünk volna az ő helyében? Szerintem ugyanúgy… Tudod, a szakértők azt mondják Dosztojevszkij nem való mindenkinek. Ahogy ők mondják: nem mindenki képes levonni a megfelelő következtetéseket. Úgy hiszem ránk gondoltak…
- Igen, lehet. És tudod mi a legszomorúbb- máskor meglepődött volna ha ezt mondja, de most már talán nem is a régi Paul beszélt, hanem az új, valódi Paul aki azon a bizonyos, sejtelmes hangon szólt, amely hang már nem ordított, hanem szinte magából kikelve üvöltött. - szóval ha van egy reményteli próbálkozás, van a gyanúsítottnak alibije, látszólag nem tehette meg, elég magabiztos
ahhoz, hogy mikor megszorongatják a tökeit, ne árulja el magát, elég ravasz ahhoz, hogy annyit mondjon csak egy kihallgatáson, amennyit feltétlen muszáj, szóval mikor már majdnem teljesen összeáll az egész…

Na akkor jön egy dörzsölt vén róka zsaru, egy Porfirij, Maigreit vagy Columbo-típus, és mindent elront. Egy darab sajtból, ottmaradt ollóból vagy egy félmondatból rájön az egészre. Na ez bosszantó!
Tényleg Paulie, szegény gyilkosok…!
Normann végig figyelmesen hallgatta Pault s ezalatt könnyedén forgatta a kezében lévő üvegpoharat.
- Márpedig a feladat nem egyszerű! Létezik a tökéletes gyilkosság?- folytatta az ügyvéd -gondolj csak bele, először is biztosra kell menni. Aztán ott a gyilkos fegyver. Mit használnál? Mi a legbiztosabb? Mi hagyja a legkevesebb nyomot? Netán öngyilkosságnak álcáznád? És ha az illető épp a nyaralását szervezgeti? Így már nehezen hihető az öngyíkosság. Mert ki az a barom, aki az üdülését tervezi, aztán egyik napról a másikra felköti magát, vagy leugrik az Empire State Building tetejéről? Vagy esetleg balesetnek álcáznád? Csomó megválaszolatlan kérdés…

Gondolj csak bele, tényleg sok a buktató…!
Vagy a szemtanúk. Ha frekventált helyen ölsz, talán elbújhatsz a tömegben, a nyomokat összetapossák, de… lehet, hogy könnyebben meglátnak. Nagy tömeg. Menekülési lehetőség vagy nagy számú potenciális szemtanú? Ha pedig eldugott helyen gyilkolsz… Van időd
eltüntetni a nyomokat, csak hát, ha valaki akár a környéken is meglát, rögtön gyanús leszel. A nyomozás során kiderül majd, hogy körülbelül öten tartózkodtak a helyszín közelében, és te is köztük vagy. Ebből kettőnek stabil az alibije, a harmadik egy vak koldus s máris szorul a hurok. S Paulnak felrémlett egy sor veszély, ami egy gyilkosra leselkedik. A nyomok, amiket hagyhat, az esetleges szemtanúk, a fegyver eltüntetése, a szaglászó rendőrök. Mind-mind magában hordozza a lebukás veszélyét.
- Talán gondos tervezéssel…- nyögte ki végül.
- Igen, talán. De mit csinálsz, azokkal a fánkot zabáló, kávét kortyoló, tapasztalt zsarukkal? Mit csinálsz a jó rendőr, rossz rendőr játékban? Mikor tudod, hogy a te bőrödre megy ki a játék. Ki tudnád játszani őket? Meg tudsz valakit úgy ölni, hogy ne hagyj nekik
kapaszkodót? Téged is zavar, hogy mennyi mocsok menekül meg a büntetés elől. Meg tudnád valamelyiket ölni? Létezik a tökéletes bűntény? S ha létezik, az rá a bizonyíték, hogy nem tudunk róla? S ha igen te véghez tudnád vinni? Beleképzelni magad a helyzetbe, ebben tudom jó vagy, de véghez vinni, vajon sikerülne? Meg tudnád tenni? Meg tudnál ölni egy mocskot, aki elmenekült a büntetése elől? Képes vagy rá?
Egy sor száraz és megválaszolatlan kérdés. Paul a hideg szürke szemekbe nézett, nem tudta eldönteni komolyan beszél-e vagy sem. De úgy érezte meg tudná tenni…
- Azt hiszem.- válaszolta tétován. Az a hang beszélt belőle.
- Tudtam, hogy érdekelni fog.- suttogta Normann. Hangja így még félelmetesebb volt.

Paul fejét egész éjszaka kérdések gyötörték. Csak forgolódott az ágyában. Meg tudom tenni, ki tudom játszani őket?

*

Három óra felé nagy nehezen elaludt. Furcsa álomkép jelent meg előtte. Gyakran előfordult vele, hogy újraálmodta életének valamely meghatározó pillanatát. Kedvenc egyetemi tanára szónokolt a karzaton. A diákok többsége álmosan figyelni próbált, legtöbbjük az asztalon könyökölve akart enyhíteni, az előző mámoros éjszaka utóhatásán, a másnaposságon, mely ólomként nehezedett szemhéjaikra. De Paul éber volt, és minden szót megjegyzett: Csak az igazság, azt tartsátok szem előtt! Ekkor néhány másodperc erejéig felébredt, majd valami új, köztes állapotba merült.
Hirtelen megjelent előtte a megoldás. Nem volt teljesen tudatánál. Ha azt kérdezték volna tőle, ébren van-e vagy álmodik, nem tudott volna felelni. Hirtelen minden megvilágosodott előtte. Bámulatos részletességgel kirajzolódott a tökéletes bűntény. Hisz elég okos vagy hozzá! Jól ismered a rendszert, tudod jól, hogy működik. Ki tudod játszani… Az alibi megszerzése, a tökéletes gyilkos fegyver, az esetleges gyanakvó kérdésekre adott válaszok minden betűje. Érezte, amint az áldozat szemébe néz. Abban a pillanatban, amikor eltávozik belőle az élet. Perverz gyönyörűség kerítette magába. Izgalmat érzett.
Velőt rázó izgalmat. Végre gazságot szolgáltathat. Vágyott rá. Vágyott rá, hogy megtehesse…

Szinte látta maga előtt a testes, rágózó rendőrt, amint kiszáll kocsijából. Hanyagul becsapja az ajtót maga mögött. Napszemüvegének sötétjében rejtőzik el apró, fürkésző kis szeme. A széles mellkasán lévő jelvényen megcsillannak a nap sugarai. Lábát gumibot verdesi. Övéről baljósan lóg szolgálati fegyvere. Szinte hallotta nyugodt, hivatalos hangját:- Hol volt ön ekkor és ekkor? Ismerte az illetőt? Van felesége, barátnője, egyéb? Aztán jön majd néhány látszólag lényegtelen kérdés, az igazi csapdák.- Van kocsija? Milyen gyakran jár vásárolni? Szokott vadászni? Mikor mosott fel utoljára? Hallotta a száz meg száz kikerülhetetlennek tűnő buktatót. De úgy érezte, átlát ezeken és megúszhatja… Ha terv szerint halad.

*

Másnap a parkban beszélt meg találkozót Normannel. Baljóslatú, lágy szellő mozgatta a barnuló leveleket. A nap elég erősen sütött ahhoz, hogy a hatalmas fák ezer meg ezer táncoló árnyat rajzoljanak a sárguló fűre. Mintha az élő természet utolsó hírmondói, búcsúztak volna a világtól egy végső, féktelen haláltánccal.
Ahogy a férfi közeledett, undor fogta el Pault. Mintha nem is ember lenne, nem igaz?!
- Tudtam, hogy érdekelni fog…- azzal átnyújtott egy borítékot. Paul kinyitotta és egy fényképet talált benne. A fickónak jellegzetes, buldog feje volt. Borosta, zselézett haj. A kép túloldalán egy név állt: Benjamin Miller.- ő az, akire rámutatok nem egészen találomra.
Csak nem rezeltél be, Paulie?
- Elkövetett egypár disznóságot és megúszta… Még kevésbé fog hiányozni a világnak, mint az a gusztustalan uzsorásnő. Hidd el, csak igazságot szolgáltatsz!
Nagyon MEGGYŐZŐ volt.
- Rendben.- válaszolta a férfi szilárd, elhatározott hangon.
- Jól döntöttél Paul! Egy plusz motiváció: Ha sikerül, tiéd lesz tíz lepedő. Értem én, hogy nem a pénzért csinálod, ám egy kis bonusz sohasem jön rosszul. Tudod, méltányolom azt a mély igazságszeretetedet. Plusz ha jól tudom néhány kedves kártyás haverod, örülne ennek a pénznek. Akkor veled összefüggésben nem a baseball ütőre asszociálnának… Legalább ezt nem kell aprópénzért csinálnod! Ha pedig balul ütne ki a dolog, számíthatsz a védelmemre…
- Nem lesz rá szükség.
- Hát, lehet, hogy igazad van…-válaszolta mosolyogva.

*

Tudom, mikor eszik, mikor alszik, mikor megy szarni, mikor jön hozzá a kifutófiú a kajával: hétfőn nyolc-huszonötkor rántott csirke, kedden fél-kilenckor tonhal sült krumplival, szerdán nyolc-ötvenötkor hawai-pizza. Még azt is tudom, mikor hív kurvát ez a seggfej! Együtt lélegzem vele, még a gondolatait is ismerem. Tudom, hogy néz ki a lakása belülről! Egy teljes hónapja figyelem. Csak az egyszer az első héten tévesztettem szem elől, akkor is csak fél órára. Minden működni fog. Működni, mert van egy tervem. Ma szerda van a pizza
futár fél órája elment. Már biztosan alszik… Túl jó alvó… Nem lehet gond! Menni fog minden, mint a karikacsapás!

Benjamin Miller! Bűnös!

Nagy disznóságokat úszott meg… Legalább is azt hiszi. Ha a bürökrácia nem, majd a te bosszúálló kezed utoléri!
Meg tudod tenni?
Miller! Bűnös! Az ítélet: halál!
MEG TUDOD TENNI?
Igen csak mindent a terv szerint!...


Pault nem érdekelte, mit követett el. A makulátlan előélet, melyet a rendőrségi nyilvántartásban talált, a számítógép üres képernyője csak még gyanúsabbá tette Benjamin Millert. Ez a legrosszabb fajtából való!...
Paul nem tévedett, ezúttal nem.
Az a típus aki a legnagyobb disznóságot is megússza! Fújj, de gusztustalan, egy csúszó-mászó féreg! Jobb lesz a világnak nélküle…

Még egyszer utoljára, higgadtan végiggondolt mindent. Alibi: Normann azt mondja majd, hogy együtt pecáztak egész héten. Két köztiszteletnek örvendő jogász szava megdönthetetlen. Ő nagyon meggyőző tud lenni. Kapcsolat az áldozattal: soha nem is találkoztunk.
Indíték: látszólag semmi okom megölni. A gyilkos fegyver: a legtökéletesebb. Nem feltűnő és egy konyhakés nem is minősül fegyvernek, de ha az áldozat nem számít rá, ha meglepik… Akkor eredményes lesz…
Tudta a kés a legjobb választás. Látott és halott már jó néhány fegyverszakértői véleményt. A pisztoly veszélyes… Lőpornyomok maradnak mindenütt, a kaliber vagy a golyó sokat segíthet annak a rágózó zsernyáknak. Mert a ballisztikus fiúk aztán értik a dolgukat, igaz? Sokat köszönhettél nekik, amikor az igazságot még CSAK ügyészként szolgáltad, nemde kedves Paul? Nem hiányzik, hogy esetleg ők tegyenek keresztbe!...
Szemtanúk: Sehol senki, a pizza futár 4 órája és 10 perce ment el. A környék is teljesen kihalt. Az áldozat: már rég virágokkal vagy Ferrarikkal álmodik.
Benjamin Miller! Bűnös! Az ítélet: HALÁL!
Csak mindent a terv szerint!

Paul odalépett a férfi ajtaja elé. Kip-kop, hú, de szárazak a lépteid a késő éjszakában! Kesztyűt viselt, a fején sapka. Egész testét ruha borította. Nehogy egy szőrszálat is ott hagyjon! Korábban gondosan megfésülködött, és hajhálót húzott. Pontosan tudta, hányan buktak meg azon, hogy nem figyeltek a részletekre. Mert a részletekben rejlik a dolgok nagysága. Nem izgult. Korábban mikor elképzelte, hogy fog viselkedni, mást gondolt. Zsebében ott lapult a kés. Ebben bízhatsz Paulie, ez nem hagy nyomot!...
Azt várta, hogy izzadni fog. Mindig izzadt, amikor izgult. Váratlanul eszébe jutott az egyetemi felvételije. Akkor is piszkosul izzadt. Most azonban valami iszonyú hidegség uralkodott rajta. Hűvös, kegyetlen magabiztosság volt ez.
A zár nem okozott neki problémát. Korábban felmérte a helyzetet, és többször is elpróbálta a zár nyitását. Kesztyűben is, hiszen tudta élesben is viselnie kell majd. Nem szabad zajt csapnia, ezen múlik minden. A tolvajkulcs gyorsan és hangtalanul bánt el a Royal zárral.
Sehol senki. Alszik, mint a bunda. Bűnös! BŰNÖS A ROHADÉK! Ezt nem ússza meg! Csak odalépek az ágyához és belemártom a kést.
Elégetem a ruhámat, a kés repülhet a folyóba, onnan aztán irány az Andrews street… Nem hagyhatok nyomot!
Szíve hevesen vert mikor belépett a szobába. De valami meglepetés érte. Valami kellemetlen meglepetés. Nem minden haladt a terv szerint. A férfi nem feküdt az ágyon…
Nagyot akart nyelni, de a következő pillanatban erős ütést érzett a fején és elterült.

*

Mike Normann szokásához híven fel-alá járkált miközben beszélt, s közben fülcimpáját húzogatta.- Hát Paulie ezt a fogadást elvesztetted! Talán túl nehéz volt a feladat… No, sebaj majd legközelebb… Elfelejtettem mondani, hogy ugyan nem találtál semmit Mr. Millerről a rendőrségi nyilvántartásban, de hát te sem gondolhattad komolyan, hogy bármit is találsz egy profiról… Vagy mást vártál? Pedig én figyelmeztettelek, megúszott már egypár nagy disznóságot. Azt hiszem, szó szerint ezt mondtam, de kérlek, javíts ki, ha tévednék!
Paul a falhoz támaszkodva ült, s mereven bámult maga elé.
-Tudod, nem volt lehetetlen a küldetésed- folytatta Normann- mert Mr.
Millerrel csak egy héttel később kötöttem meg a fogadást. Ő a te fényképedet kapta meg egy borítékban… Gondolom sejted, így érdekesebb a JÁTÉK! Volt egy hét előnyöd, de te elpackáztad holmi megfigyeléssel és tervezgetéssel… Milyen aranyos!- szürke szeme gúnyosan nézett Paulra- Csalódást okoztál nekem Paulie! Többet vártam tőled, a tíz lepedőről pedig, azt hiszem ebben egyet értünk, lemondhatsz. Az nem téged illet. Na ne bánkódj már, nem te vagy az első, aki elbukott. Ott van például Tony. Őt azért, bizonyos értelemben
felülmúltad! És ez csak pénz…

Paul arckifejezése szinte ordította:- Őrült vagy, még nálam is őrültebb, te rohadt szemétláda!
-Na ne nézz már olyan szomorúan! Remélem minden esetre megbántad, hogy belementél a dologba- ekkor elvigyorodott, s elővillant hibátlan fogsora- szóval remélem megbántad, mert gondolom, belátod: elbuktál, és te NEM TUDTAD MEGTENNI, igaz kedves barátom?
Egyébként komolyan aggódom érted, olyan sápadt vagy, csak nincs valami baj?

Mike Normann nem volt ostoba ember. Őrült volt, de nem ostoba.
Nem várt választ. Egy átlőtt fejű hulla ritkán válaszol…

VÉGE
2003.03.18.