Az élethez szerencse is kell!

Az árkodi egyetem óraadójaként sok matematika és fizika tanárjelölt hallgatta óráimat. Rendszeresen hívtak érettségi elnöknek is. Kezdetben csak Árkádia minden iskolájában találtam tanítványt, de már ez lassan az országhatáron is túl terjedt (hiszen négy évtized alatt legalább 6000 tanítványom volt). A rendszerváltás idején indított sok nem állami iskola szakmai ellenőrzése is munkámhoz tartozott. Még az Antal-kormány idején történt, hogy egy nógrádi alapítványi iskolába küldtek ellenőrzésre és érettségi elnöknek.

A megbízólevélen rajta volt az igazgatónő neve, Részeghné Wÿgh Ingeborg Piroska – hirtelen felgyulladt a fényt a fejemben. Biztos lehettem, ezzel a névvel nem sokan élhetnek a Földön! A hetvenes évek közepén érettségizett előttem egy lány ezzel a névvel, Víg Piri (abban az egyetlen évben, amikor nem volt osztályzat, csak megfelelt-nem felelt meg értékelés), és máig emlékszem a történetre. Osztályfőnöke gyermekkori barátnőm, Éva volt, aki orvos férjét követte a Szamos mellé.

A szóbeli vizsga előtti délelőtt érkeztem meg a csendes kisvárosba. A régi MSZMP Oktatási Igazgatóság (népszerű nevén Maci-Laci egyetem) épületében volt az iskola, a titkárnő fogadott, az igazgató házaspár elnézést kért, de Önkormányzati ülés van, és mindketten képviselők, egyúttal az igazgató házaspár meghívott vacsorára a szálloda éttermébe. Egy szobába bekészítették az írásbeli dolgozatokat, a tanulók jellemzését, és a hivatalos iratokat. Átnéztem, minden rendben volt. Felkészültem a másnapi feladatokra.

A szálloda éttermébe lépve körülnéztem, egy középkorú pár mindkét tagjának ismerős volt a szeme, de egy végig tanított élet után inkább az a szokatlan, ha olyan valakit látok, aki senkire sem hasonlít. Hozzájuk léptem:

Csókolom a kezed, kedves Ingeborg, áruld el, hogy hogyan szólíthatlak, hiszen az érettségid óta nem találkoztunk, de akkor még jelölt voltál, most pedig már Igazgató Asszony?
Laci bácsi, engem mindenki Pirinek szólít, ez a második keresztnevem, megtisztelsz vele te is!
Biztos nem ismersz meg Laci bátyám! Részegh Róbert vagyok, 65-ben nálad szigorlatoztam elektromosságtanból. –fordult hozzám a férj.
Most már visszaemlékeztem, Róbert egyetemistaként nagy tisztelője volt a női nemnek, de inkább a lányok igenjének. Nagyon sokat, és élvezetesen tudott mesélni szakmájáról. Mint matematika-fizika szakos tanárjelölt nagyon élvezetes órákat tartott, de ritkán láttam kétszer azonos lánnyal!
Vacsora után Piroska érettségije is szóba került, hiszen pályámon kevés fiatallal találkoztam, aki ilyen mértékben volt immúnis a számok világára. Nagyon érdekelt, hogy alakult ez ki, és hogyan jutott az igazgatóságig.
Tudod Laci Bácsi, nyolcadikig fejben bármit kiszámoltam, legfeljebb több próbálkozás után, de megvolt az eredmény! A gimiben kezdődtek a bajok. Éva néni megkövetelte minden lépés leírását, az egyenletek felírását, rendezéseket. Akármennyit tanultam, mindig elfelejtettem. Megpróbáltuk a magántanárt is. Nem tudtam közepes jegyet elérni. Ekkor jött nagyapa, és magántanárnak javasolta Robit.
Az egyetem alatt társadalmi ösztöndíjas voltam, ezért utána, nem válogathattam, kirendeltek tanítani a kis Túr mellék egy kies városkájába. Albérletet nem akartam fizetni, ezért kollégiumi ügyeletet is vállaltam a lakásért. Néhány hónapja már ott okosítottam a környék diákságát, amikor ezüstvasárnap kimentünk egy A-B osztályok közötti hógolyózásos számháborúra. Mi, fiatalabb tanárok is beálltunk egy-egy csapatba. A játék során, elcsúsztam, és egy éles sarokba könyököltem. Ér pattant el a könyökömben, bevérzett. Hónapokig tartó gyógytorna során szűnt meg a fájdalom. Kórházunk igazgató főorvosa baleseti sebész volt (Piri nagyapja), a kezelések során nagyon sokat beszélgettünk. Egyszer megkért, látogassam meg szombat délután, az unokája matematikai ismereteiről kér véleményt.
Szombaton elmentem hozzájuk. Kevés udvarias csevegés után, Pirivel félrevonultunk, és elkezdtem a harmadik gimnáziumi anyagról kérdezni. A délelőtti anyagot szinte hibátlanul tudta, de az előző óra anyagát már legfeljebb elégségesre. Kevés segítséggel emlékezett rá. A kéthéttel előző anyagról foszlányok maradtak meg. Magyarázatomat könnyen felfogta, kiválóan mondta vissza, a példát hibátlanul oldotta meg. Nem tudtam mire vélni a gyenge osztályzatot. Régi definíciókat is kérdeztem, a tankönyvi szöveget elkezdve hibátlanul folytatta, de éreztem, ez neki csak egy halandzsa. Ahogy „Sólyomszem tanár úr” mondotta volt az egyetemen, szankszkrít vers!
Ha szanszkrít lett volna, nincs semmi gond! Hiszen minden nyelvet (közel húsz nyelvvizsgával már nagyképűség nélkül mondhatom) első hallásra megértek. De a matek! –vette vissza a szót Piroska. –Soha, senki sem, értette meg a tanáraim közül, hogy nekem a kettő meg egy nem mond semmit! Ha hozzá gondolom, hogy alma az már igen, úgy van értelme. De a nevezetes szorzatok kinek jók, vagy ha már az a brigád felépítette a házat, akkor minek építi a másik is, de legfőképpen mi a fenének kell harmadjára is közösen felépíteni?
Egy órányi matekozás után visszamentünk a többiekhez, meghallgattam az édesanyja véleményét is, különösen a tanulási szokásairól. Megtudtam, hogy naponta két órát matekozik, többet, mint az összes tárgyra fordított idő! Az eredmény erősen kérdéses.

Másnap, találkoztam osztályfőnökével, Évával is. Kiderült, gimnáziumi osztálytársam nővére. Éva elmondta, hogy szorgalma miatt, az új anyagból felelteti Ingét, de az érettségi így nem sikerülhet, mert egy héttel ezelőtti anyagból már szinte semmit sem tud.
Megbeszéltük, hogy hét közben kétszer és vasárnap délután vállalom Piri oktatását.
Ilyen szorgalmas tanítvány évtizedenként fordult elő, de sajnos állandóan elfelejtette az előző anyagot. Néhány hét után láttam, kezd beállni egy egyensúlyi állapot, nagyjából annyit felejtett napról napra, mint amennyit képes volt megtanulni. Ez akkor meghaladta az elégséges szintet. A tanév végére, mindenki nagy örömére az összefoglaló dolgozatát is gyenge közepes szintre oldotta meg.

Nekem nem volt szünidei programom (igazán nagy nyaralásra a pénzhiány miatt sem gondolhattam), a két hét Sóstói ifivezető képzőt leszámítva otthon lettem volna. Megbeszéltük, hogy a szünidőben is tanulni kellene valamennyit, nehogy mindent elfelejtsen őszre. Piri elmondta, hogy nagyrészt az ugornyai Tiszaparton lévő nyaralóban lesznek, de három hétre testvéreivel, szüleikkel lemennek a Balatonra. Fonyód közelében építkeznek, és mindenkinek dolgozni kell. Amikor megtudták, hogy még nem láttam a Balatont, felajánlották, hogy én is menjek, de segíteni kell. Megegyeztünk, hogy az egész nyáron tanulunk (napi egy órát matekozva), és a tanításért, segítésért cserébe az egész szünidőt náluk töltöttem.
Most azt gondolod, hogy kitoltak velem, mert tanulnom kellett. Ki az a diák, aki a szünidőben is örömmel tanul minden nap? Azt viszont én is láttam, hogy ha nem történik csoda, szégyenszemre nem tudok leérettségizni. Egyébként is égés, hogy minden egyéb jegyem ötös, matekból pedig ez volt az első megérdemelt elégségesem. A másik ok, prózaibb, így ott volt Robi is, és legalább nem a két bátyám kénye-kedvére löktek oda. Ők szégyelltek, ha nagy könyörgésre el is vittek magukkal egyértelműen éreztették, púp vagyok a hátukon. Mindig kis pisisnek neveztek, közölték, nem tudnak miattam a barátnőikkel lenni, hol egyik, hol másik osztálytárs nyakába varrtak, akik kényszeredetten voltak velem. Nevetve mesélték, hogy fizettek a srácoknak, egy-egy hazakísérésért. Most egyértelműen közölték, a barátnőik jönnek, én húzzam meg magam. Inkább a minden esti matekgyakorlást választottam Robival, mint, hogy hallgassam a fiúk szövegelését. Robi legalább, még a matematikát is érdekesen magyarázta!

Ugornyán ért az első meglepetés. A városban általában olyan ruhát vett fel, amely eltakarta az alakját, haját két copfba fonta, szemüvege SZTK keretes volt, egyszóval lehetőleg úgy nézet ki, hogy a fiúk csak végső elkeseredésükben akarjanak vele beszélgetni. Randizni pedig még úgy sem! A vásárosnaményi állomásra jött elém kerékpárral. Alig ismertem meg, a laza nyári ruháján átsütő napfény megmutatta karcsú, de megfelelő helyen gömbölyded alakját. Haját kibontotta, szemüveget nem vett fel (csak olvasáshoz használta).
Én is vittem a nagyapámtól örökölt „Botond” kerékpáromat, amihez sebességváltót is beszereltem. Kellemes kerékpárút után érkeztünk meg a jobb partra, üdülő a parthoz közel volt. Az üdülőben a két bátyja volt a barátnőivel. A tetőtérben mi fiúk, a földszinti hálóban a lányok aludtunk. Hétvégére a szülők is kijöttek. Egyre nehezebben tudtam megállni, hogy ne kezdjek teljes lendülettel udvarolni. Nagyszerűen éreztük magunkat, rengeteget műszaki matek is terítékre került.

Az idő gyorsan telt. Bátyáim a Műegyetemet boldogították, és onnan hozták nyaralni későbbi sógornőimet is. Hatosban voltunk az üdülőben. Eveztünk vagy sétáltunk a zátonyok, homokpadok, örvények, napozó és árnyékos helyek bonyolult rendszerében, vagy csak napoztunk, fürödtünk, közben beszélgettünk. Időnként teljesen elmerültünk valami világmegváltó probléma megbeszélésben. Kicsit lökötteknek gondolhattak minket, hiszen három huszonéves fiatalember a strandon, egy-egy bikinis lány mellett ülve, a parciális differenciál egyenletek megoldási módszereiről beszélget, vagy zálogosdit játszik német szólánc építéssel, vagy település nevekből szerkeszt mondatokat. Itt jöttem rá, hogy a bátyáim is normálisak, csak velem utálatosodtak! Most végre olyan lányokkal voltak, akikkel én is jól kijövök.
Itt, az üdülőben tudtam meg, hogy Piri humán műveltsége irigylésre méltó. Már ekkor németből, angolból felsőfokú, oroszból és franciából középfokú nyelvvizsgája volt. Képes volt szinkrontolmácsolásra is. Mindig csodáltam a nyelvtudást, hiszen én csak kommunikálni tudok több nyelven, de a szavak felmondása, nyelvtani trükkök megjegyzése sosem ment. Volt egy régi eredeti Laricsevem (talán a legnagyobb matematikai feladatgyűjtemény volt a XX. század közepén, 5. általánostól az egyetem első évéig terjedő rengeteg feladattal és magyarázattal) orosz nyelven. Elolvastattam Pirivel a magyarázatokat, meglepően jobban emlékezett ezekre, a magyarázatokra.

Elmentünk a Balatonra. Mi hatan együtt utaztunk vonattal. Akkoriban még volt közvetlen vonat Nyíregyházától Fonyódon át Keszthelyig. Ezzel utaztunk. Elfoglaltunk egy párnás fülkét, az üléseket összehúztuk, és páronként összesimulva aludtunk. Olyan jó érzés volt Robihoz bújni. Hajnalban érkeztünk meg, kipihenten.
A telken ott volt a hatalmas ház alapja, két sátor, a zuhanybódé és sok-sok tégla. Hat órára megreggeliztünk, és kezdtünk falazni. Apósom volt a mester (építészmérnök, építő vállalat főmérnöke), idősebbik fia a segéd, ő utolsó évét kezdte az építőkaron. Egész nap raktuk kettőjük keze alá az anyagot. Mintha sztahanovista lett volna, alig bírtuk kiszolgálni. Estig állt az összes főfal. Lerogytunk! Vacsora, fürdés. Kiderült, hogy 25 ezer téglát építettünk be. Apósom szerint 120%-ra teljesítettük az építőipari normát.
Alig vártuk, mikor pihenhetünk. Elnyúltunk a lánysátorban, amikor anya riasztott, Készüljünk, hiszen nemsokára Harangozó Teri lép fel a Makkhetesben. Indulás! Alig bírtunk mozogni, de szégyelltük, hogy anya még bírja, pedig velünk együtt dolgozta végig a napot. Nyolcasban mentünk el, és éjfélig táncoltunk. Fergeteges volt, alig tudtuk követni, ahogy szüleim ropták.

Másnap már jó magasan járt a nap (talán hat óra is lehetett), amikor felkeltünk, apósom már előkészítette a VB koszorú zsaluját (előre leszabva, vasalás lekötve), délig bevasaltuk, megjött a betonszállító kocsi, kiöntöttük a koszorút. Ebédelni a hajón ebédeltünk, amíg áthajóztunk Badacsonyba. Három hét alatt állt a ház. Egy szűk hét múlva már szó nélkül tudta mindenki a dolgát, valóban családdá kovácsolódtunk.
Az első két nap hajtása után már sokkal nyugodtabb tempóban dolgoztunk, egy hétig, amíg a koszorú kötött kirándultunk, fürödtünk. Ekkortól már jutott idő szórakozásra, tanulásra is.
Azt vettem észre, hogy teljesen természetesnek veszi mindenki, hogy páronként ülünk egymás mellett, apáék egy szót sem szóltak, amikor este Robi ölébe hajtottam a fejem, sőt rendszeresen anya is apa ölébe ült, hát mi sem zavartattuk magunkat. Annyira jól összeszoktunk a sógornőimmel, mintha már évek óta barátnők lennénk.
A harmadik héten tették egyértelművé számunkra, hogy ha megnyerte had vigye mire; azaz felőlük legyünk együtt boldogok, mert anyósom páronként kérdezte meg tőlünk, hogyan szeretnénk a szobát kialakítani. Hazaérve egy hétre hozzánk vittem el Pirit, úgyhogy mire véget ért a nyár, egyértelmű volt, hogy az érettségi után összeházasodunk.
Az új tanévben matematika korrepetálásra már minden nap sort kerítettünk. Az albérletet is feladtam, karácsonyra már beköltöztem Tibi szobájába, hiszen úgy is mindig Pesten voltak.

Az írásbelim matematikából gyenge elégséges lett, de magyarból kitűnő. Csak két nyelvvizsgát fogadhattak el, ezekből meg volt a dicséretes jeles, magyar, történelem nem jelentett gondot. Éva néni megmondta Robinak, melyik nyolc tételt rakja elém, erre készüljek fel nagyon. Az utolsó két héten szegény Robi állandóan kérdezgetett, magyarázott, megállás nélkül. Németül, oroszul és magyarul egyformán magyarázott és kérdezgetett.

Az érettségin már én is ott voltam, és egy kicsit mesélek a boszorkánykonyháról. Éva, amikor megtudta, hogy én leszek az elnökötök, megkeresett. Elmondott mindent az osztályáról. A fontosabb eseményeket a négy évről. Emlékszem, hogy még azt is elmondta, hogy a cikloton konferencián te voltál az egyik szinkrontolmács. Még a Lomb Kató dicsérő levelét, és az egyetem felvételi értesítését is megmutatta. Már azt hittem feleségnek akar kommendálni, annyi jót mesélt rólad, de ekkor kiderült a gyenge pontod. Csak kibökte, hogy nyolc tételt tudsz elfogadhatóan. Amikor magyarból valóban kiválóan lefeleltél, én kimentem rágyújtani, akkor húztál tételt, nem akartam látni mit szervezkedik Éva. A szóbelidre viszont kíváncsi voltam. Matekból a szóbelid, őszintén bevallom, elfogadható volt. A szokások szerint egy ilyen feleletre –egy egyébként jó tanulót– átengedünk, még ha előtte egy tételt visszaadott is. Így kaptál négy dicséretet és matekból megfeleltet.
Hát, tudod Laci bácsi! Ekkor megértettem, az élethez szerencse is kell. Soha senki sem tudja a bizonyítványomból megállapítani, hogy valójában mennyit tudtam matematikából.

Az érettségit alig tudtuk kivárni, júliusban hármas esküvőt tartottunk. Augusztusban az OPI munkatársakat keresett, és felvettek. Mire befejezte az egyetemet Piroska, már két gyermekünk is megszületett.
Tudod, Laci bácsi, az pedig a sors különös fintora, hogy nem csak most írjuk közösen az ötödik matematika könyvet németül, hanem a kéttannyelvű osztályokban, kilencedikben, én tanítom németül a matematikát!