Történetek

Hideg szél van. Belőlem fúj. Nem zavar, bár másnak fájhat. Csípős. Ha aludnék, tűz- kék szempár kényszerít, babonáz, börtönöz. Kezem millió apró tüske simogatja, hol érte, jég harapja összeszorított szám...

- Szíven akartál lőni, hogy biztosra menj! - Erre elkezdte kigombolni az egyenruhája zakóját, majd a nyakkendőt, az inget is szétválasztotta, és megmutatta a sebhelyet. A bal mellbimbó mellett egy centis lyuknak a forradása látszott, ez volt a bemeneti seb. Ekkor megfordult, és a hátát is megmutatta...

Még nem érzi az egyre növekvő nyomást a légcsövén, ahogy deformálódva, végül majd péppé roppan. Az utolsó pillanatokat éli, s ekkor rájön végre. Akit megmentőjének látott, az gyilkosa. Élete utolsó néhány másodpercében feltámad az életösztöne, és küzd a fuldoklás ellen...

Egy fiú és egy lány ülnek egy padon, összefonódva, mintha egy test lennének, mintha soha nem is tudnák elengedni egymást. Tekintetük fátyolos… Romantikus, ha örömkönny gyűlik két gyerek szemében… - gondolják a járókelők...

Elizabeth otthon ült, és várta Johnt. Elment vadászni. Ezt az embert. Ki hallott már ilyet? Vadászni. Hatalmas volt a vita közöttük, de már megbánta, hogy olyasmiket mondott a férjének. Szeretett volna bocsánatot kérni tőle, de egy nőnek nem szabad kezdeményeznie. Különben is, John sem volt valami kíméletes, ami a szavakat illeti...

- Sokszor azok a dolgok, amelyek minden nap ott vannak a közelünkben természetesek a számunkra. A meleg otthon, a szerető család. Van, akinek ez nem adatik meg, ezért vágyódik utána, áhítozik, és bármit képes lenne megtenni érte. Az ő számára egy csoda lenne mindez. Ám azok, akik a csodákat nap, mint nap ajándékba kapják, képtelenek felfogni mekkora kincs birtokosai és két kézzel fecsérlik, tékozolják ezt a drága adományt...

A csaj még mindig csak állt ott, nem tudtam mire vár, de úgy tűnt nagyon emészti magát valamin. Gondoltam megkérdezem mi a baja, de aztán felmerült bennem, hogy lehet csak lovat adnék alá, és a végén még letessékel a földre. Amit ránézve lehet meg is tettem volna. Amikor egy ilyen lánnyal állsz szemben, akkor csak két választás van...

- Nem látszol annak. – szögeztem le, és rá mosolyogtam – miért mondták ezt? Nem tudod?
- Mert sírtam… amikor éreztem, hogy fáj, hogy haldoklik bennük a szeretet… és amikor kérdeztem, miért ölik meg, csak bámultak, vagy azt mondták, hogy muszáj… és én kiabáltam, és hisztiztem, igazából a szeretet helyett, mert sajnáltam... mert ő ugye nem tud sírni, ha bántják. Csak fáj, és fáj és fáj, és aztán meghal. Nagyon sok szeretet hal meg így nap, mint nap...

A fodrász nehezen látott munkához.
- Biztos ezt akarod? – kérdezte ezredszer.
- Igen. – válaszolta komolyan a fekete göndör tincsek tulajdonosa. Majdnem derékig érő göndör hajkoronáját az olló alá eresztve.
A fodrász végül nekilátott. Lassan, vontatottan dolgozott, sok-sok alkalmat adva a lánynak, hogy megálljt parancsoljon. De a lány csak nézett maga elé...

És már elevenedett is meg képzeletemben a világ: mindenfelé kukucskáló lényeket sejtettem, az egyik bokor Gombóc Artúrrá változott, de nem törődött velem, hanem izgatottan kereste a levelek között elrejtett csokoládé-tartalékot. Kicsit odébb Gullivert vettem észre, aki hasalva, közönyös bámészkodással tűrte, hogy a törpék lekötözzék láthatatlan hálójukkal...