Rája napló (részlet)

Ki hinné, de egy újabb péntek. De valami megváltozott. Küldetést kaptam. Életcélnak kevés, de egy részeredménynek beillene. A részletekről később.

Egy valamivel nem számoltam, csak amikor oly kecsegtető mondatok hagyták el billentyűzetemet. Ez pedig nem volt más, mint a kegyetlen élet, amit mindig lebecsülünk. A lecke ismét leadatott. Talán meg is tanultam. Nem tanított móresre, de mégis nyilvánvaló volt. Azt, hogy jól érezd magad pénzért, nem tudod megvenni, egy nővel nem tudod pótolni. Persze sokat dobott volna a hangulaton és egyben az enyémen is, ha az ágynak esve piszkos fantáziám áldozata lesz... De hagy kezdjem az elejéről.

A hét a szokásos formában telt. Néhol szép egyenletesen, néhol koncentráltan de a felelősség és a nyomás egyre növekedett. Az áttörést a kedd jelentette. Pontosan nem emlékszem mivel kezdődött, de azt tudtam mivel végződött. Már épp készültem jól megérdemelt pihenőmre az egész napos fárasztó semmit tevés után, amikor gépem ezoterikus hangot kiadva adta tudtomra: valaki rám akarja pazarolni értékes szabadidejét és írt nekem msn-en. Egy kis mellékszál az msn-ről. Szerintem napjaink rákfenéje, ami megöli a mai fiatalság kommunikációs képességeit, és kivégzi az emberi kapcsolat, mint olyan, fogalmát. De haladva a korral én is kénytelen voltam felinstallálni gépemre e gonosz kis programot. Szóval valaki írt nekem. Ez önmagában nem lepett meg. Egykoron „népszerű” voltam.

Ami mégis fura volt azaz, hogy a lányka kitartóan pötyögte mondandóját, szerelemről, fájdalomról, idővel mindenről. Kellemese bágyadt hangulatban válaszoltam a költői kérdésekre, melyre nem igen várt választ, hisz csak dumálni akart, ám én mégis „felelősség teljesen” tettem a dolgom. Kötelességemnek éreztem. Legalábbis azt hittem. Volt, hogy egy az egyben elvesztettem a fonalat, de ez sem zavarta. Éreztem, hogy közeledünk a végkifejlet felé. Amint ilyeneken morfondíroztam, felsejlett a csajról is egy-két dolog. A csaj. Formás és eszes. Halálos párosítás. De azért voltak gyengepontjai.

Idővel aztán a hátsószándék vagy a megszokás, de valami rávitt, hogy felhívjam magamhoz egy éjjel lazuláshoz. Régi szokásom volt ez, ami egy a nyolc arányban jött be eddig. Így most sem adtam sokkal többet neki. Ennél nagyobb volt a döbbenetem mikor sejtelmes választ kaptam. Egyértelmű nemnek látszott de még a monitoron keresztül is éreztem a csaj bizonytalanságát. Az izgatottság és a fokuszálás lett rajtam úrrá. A kihívás tette vonzóvá a dolgot. Egy szó, mint száz, sok rossz duma után és két híradóval később biztosra volt zsírozva a péntek este.

Két teljes nap állt előttem az előkészületekre. Nem akartam nagy felhajtást, de racionálisan próbáltam mindent számításba venni. Hogy Dr. Gonzót idézzem, fel kellett magam fegyverezni. Ugyanis kifogytam. És ha egy 2 szobás lakásba leszel összezárva egy kicsit is bevállalós csajjal, akkor belemész olyanokba is, melyek, meghaladják mindennapi képességeidet. Az első nap alapjában el lett cseszve, és a csütörtök sem úgy sikerült, ahogy terveztem. Így minden az utolsó délelőttre maradt. De nem aggódtam. Legendás vagyok szervező képességemről, ami akkor sem hagyott cserben. A finomabb italokat és kaját már odafelé megvettem. Óvatosan bántam a pénzzel is, hisz tudtam, hogy húzós este elé nézek. De ami megéri, az megéri. A lényeg, hogy péntek este 6-ra minden készen állt. Egy ráérős tömegközlekedés után 7-kor már a Déli pályaudvar peronját koptattam.

A vonat persze késett, de legalább volt időm átrágni magam a szokásos elméleteimen, melyek ilyenkor meg nem hívott vendégként fészkelték be magam a fejembe. Ezek között semmi extra nincs. Semmi újdonság, ami más megvilágításba helyezné a férfi agy működésének elvét. Fontolgattam az esélyeimet, próbáltam az infókat összegezni a csajról, saját magam mustráltam… készültem. Ez nem vett 3 percnél többet igénybe, úgy hogy ezek után áttérhettem a fontosabb dolgokra. Ami nálam azt jelentette, hogy megkérdőjeleztem egyáltalán az egész találkozó értelmét. A jövőjéről nem is beszélve. Megpróbáltam racionális, irracionális, filozófiai, lélektani illetve társadalmi okokat keresni viselkedésemre. Néha pedig csak szimplán arról morfondíroztam, hogy pattanhatnék meg a leggyorsabban, a legkisebb kellemetlenséget kiváltva.

A vonat ekkor befutott, és ki kellett vernem a fejemből ezeket a gondolatokat. A csaj mégis csak 200 km-t utazott. Kezdeti nehézségekről nem beszélhetünk. Könnyű, kötetlen beszélgetésbe merültünk, ez nagyban feldobta a hangulatomat. De lehet, hogy csak a mély dekoltázs volt rám ilyen hatással. A végeredményen nem változtat. Sikerült magam elhatározni, hogy jól akarom magam érezni. Az első pár óra gyorsan elrepült… igazából a többi is. Jó néhány megálló, füstös bár, extravagáns disco, fülsiketítő zene, részeg helyi srác és utcai pad után végül otthon kötöttünk ki, kellemesen illuminált állapotban. Különleges képességem melynek lévén átlag feletti mennyiségű piát tudok magamba önteni és semmi bajom nem lesz tőle, most is jól jött. Persze nem nagy kaland leinni egy csajt, de azért a továbbiakban gondoltam hasznát veszem a dolognak. Elvégre, miért ne lenne az hasznos tulajdonság, ha az ember több üveg pia után is képes megmondani mennyi 23x42. Most jött el az a rész, amit őszintén nem tudtam, hogy várok-e vagy nem. A lány határozottan aludni akart, amit nem tudtam eldönteni, hogyan értelmez. Ágy csak egy volt, ezt tényként közöltem vele is. Másrészről azt is, hogy én is tuti az ágyon alszom. Nincs az a csaj, akinek a kérése miatt lemondok a keményvalutáért vett ágyamról. Ezt gondoltam jobb, ha tudja ő is.

Nem ellenkezett az állítás hallatán és ez zavart meg leginkább. Kínos pakolászás és mozgolódás támadt a fürdő és a hálószoba körül. Mint valami póker játszmában, úgy figyeltük egymás mozdulatait. Vajon ki kezdi meg a vetkőzést, vajon kifekszik előbb az ágyba… akkor hogy fekszik mellé a másik. Eltörpülnek az élét mindennapi problémái mellett, de akkor sokat megadtam volna a válaszokért. Minden baj forrása az volt, hogy habár piszok jól érezte magát a csaj, amihez szerencsémre több közöm volt, mint hittem, ennek ellenére sosem léptünk át egy határt, amit talán várt, hogy én átlépjek, vagy nem. Engem, pedig nem foglalkoztatott a dolog annyira. Jól éreztem a magam az éjszaka, és az utóbbi heteket figyelembe véve ez nekem már önmagában elég volt. Nem akartam felesleges játékokba belemenni. Amelyek, lehet, hogy hihetetlen örömökben végződhettek volna, de lehet, hogy csak egy feszült 12 órát hoztak volna közém és a csaj közé a következő vonat indultáig.

A kínos csend már kezdett frusztráló lenni így léptem. Bevetettem magam a párnák közé, bár nem voltam álmos. Talán így döntésszituációba hozom. Lehet abban reménykedett, hogy mégis a földet választom a paplanom helyett. Ebből az illúzióból ki kellett ábrándítanom. Kisebb pepecselés után ő is megjelent a szobaajtóban. Meg kell hagyni, egy pillanatra elvesztettem a fejem, és távvezérlésre kapcsoltam magam. Csábos meztelen lábak meredtek felém, és a finom testápoló illat, amely belopta magát a szobába, a lábakat kenegető kezek kusza egyvelege elhomályosította előttem a képet. Gyorsan vissza kellet nyernem önuralmam és inkább a tévéből áradó Pusscat Dolls-ra koncentráltam. Nem sok sikerrel.

A csaj még mindig csak állt ott, nem tudtam mire vár, de úgy tűnt nagyon emészti magát valamin. Gondoltam megkérdezem mi a baja, de aztán felmerült bennem, hogy lehet csak lovat adnék alá, és a végén még letessékel a földre. Amit ránézve lehet meg is tettem volna. Amikor egy ilyen lánnyal állsz szemben, akkor csak két választás van. Vagy egyből megdöntöd a lányt, vagy bármit megteszel, amit mond. Végül elárulta mi nyomja a lelkét, ami megnyugtatott kissé. Nem kért meg, hogy húzzak le a padlóra, helyette kifejtette véleményét az ügyben, hogy ő bizony nem fog lefeküdni velem, bármit történik is. És nagyon rossz néven venné, ha megpróbálnék rányomulni. Talán aki még nem hallott ilyet, azt meglepi ez a fajta védőbeszéd.

A baj csak az, hogy a lányok ösztönösen mindig olyankor állnak elő ilyennel, amikor szóba se jön a dolog. Mintha éreznék, hogy bizony szüzességük nem áll veszélyben (a csaj nem volt szűz, félreértés ne essék), és ez mintha csesztetné őket, így ezzel a monológgal kicsit olajt öntenek a tűzre… Mi férfiak ezt több módon kezelhetjük. Én eddig vagy egy vállrándítással intéztem el a dolgot, vagy valami rossz dumába kezdtem és megpróbáltam beadni, hogy velem kapcsolatban téved, én nem olyan vagyok. Ez a sokat hangoztatott elmélet ott bukik meg, hogy a férfiak nem is ismerik egymást, így csak tippelhetünk, hogy nem vagyunk ugyanolyanok.

Amikor ezt mondjuk, végülis nem hazudunk, de nem is mondunk igazat. Csak beszélünk és próbáljuk elhinni, amit mondunk, aztán majd lesz valami. Én jelenesetben egy vállrándítás keretében fejtettem ki a magamról és a szituról alkotott véleményem. Nem beszéltem túl hosszan de a végén már két centire feküdt mellettem. Minden tudatosság nélkül de befűztem a csajt. Hogy mivel, azt mai napig sem tudom. Érzéseim végül mégis csak igazolták magamat, és öt perc kellemes simogatás, és susmogás után végül beadtam a derekam… és elaludtam.