Történetek

- Zófa! Látja?
- Tessék? –rebben fel az éj pillangója, s szárnya mintha eltört volna.
- DIE Sofa, és nem DAS! Miért nem figyelsz jobban?
- Próbálok… - sóhajtott, és a padra omlott, karjai melegébe bújva bámulta a tanárnőt, nézte a szürke rémet, szürke gépet… Nem mert belenézni szemébe, félt, hogyha mégis megtenné, elszakítaná minden képzeletét, ollójával, a régi, kemény vassal szelné ketté…

Egy-két perc elteltével, a fiú is megjelenik. Mosolyog. "Az a helyzet, hogy én... . ". Kínos csönd ez mindkettőjük számára. Pirulnak. "... Nem akarom!". Átkozott szavak. A lány nem tudja, mit tegyen, visszafojtja könnyeit. Mégsem szereti. A fiú arcára egy utolsó mosoly kerül, majd bemegy a folyosó másik végében található terembe...

De ekkor bevillant. Mit keres itt egy raj vadász? Hogy kerültek ide. Földi személyzettel eddig 10 darab tartózkodott az országban, de ezek legalább húszan voltak. Ekkor a remegés a tetőfokára hágott. Felnéztem az égre, és egy hatalmas Titán bontakozott ki a felhők közül. Ez volt, amitől féltem. Az EU kétségbe esetten védeni akarja a várost. Óriási harc lesz. És mivel egy Titánt is küldtek, ezért bizonyos hogy a vezérkar egy tagja, egy magas rangú parancsnok is itt van. Ez pozitív volt...

- Rendben, csak olyan nehéz, azt hiszem, akkor vettelek észre először… akkor tudtam meg, hogy milyen csodálatos vagy és hogy még szűz. De ez most mindegy. Ne nézz rám így nem én voltam az első az életedben, bármennyire is szeretnéd. - mondta.
- Hanem kicsoda? Figyelj Spike nekem az az este teljesen kiesett, azt tudom, hogy már reggel Xander mellett ébredtem és én abba a hitben voltam eddig a mai napig, hogy vele voltam aznap este. Szóval? ...

Így hát, letörölte arcát, s valamiért a tükörhöz sietett. Talán pont azért, hogy lássa, hogy milyen az az ember aki, szánalmasan, a reménytelenben bízva, lehetetlen álmokkal él együtt. Mikor tükörbe nézett, azon gondolkozott, s nem értette, hogyan juthatott el idáig, hogy már nem látja a lenyugvó nap, a nyíló virágok, az emberi mosolyok, s a szeretet szépségét. Nem érzett magában mást a gyűlöleten, a szánalmon, s a kétségbeesés érzésén kívül...

Jack intett Tündének, hogy menjen ő is. Egyszerre léptek be a kandallóba, így kissé szorosan voltak, de nemsokára már más miatt aggódott Tünde. Jack szólt neki, hogy dobja le a port, s közben ő is így tett. Majd elkiáltotta, hogy üvegház és már el is tűntek. Tünde első dolga az volt, hogy jó nagy levegőt vett, minek hatására nem csak könnyezni, de köhögni is elkezdett. A hamu teletömte a szemét is és a száját is...