Fekete fátyol - V. rész - 1.

Nehéz idők járnak Mardigóra. Az egy éve megjósolt háború kirobbanni látszik. A tizenhat éves Sanyit egyszercsak leütik, és amikor magához tér, idegen helyen találja magát, idegen kórházban. Nem tudja, hol van, de egy tucat orvos és nővér állítja, hogy súlyos balesetet szenvedett. De Sanyi nemsokára megtudja a szörnyű igazságot. Lagerfelt igazgatóját megölték, és távol akarják tartani őt Lagerfelttől. Kindes Diána mindenkivel együtt halottnak hiszi a fiút, s Sanyi reménytelen kísérletei során kiderül, kinek a cselszövése folytán kerültek távol egymástól. Mardigót szörnyek lepik el. Ha Sanyi és Dia nem térhetnek vissza, hamarosan egész Mardigo a sötétbe bukik, a megmenthető megmenthetetlenné, a remények pedig reménytelenné válnak...

Lawren Sándor magából kikelve kiabált:
- És akkor?! Nem érdekel! Én akkor is ehhez tartom magam, és kész!
- Jól van! – hagyta rá dühösen Kindes Diána. – Csinálj amit akarsz, én nem felelek érte! Hagyjál békén!
Dia sarkon fordult, és elindult.
- Ezt vegyem szakításnak? – kiáltott utána Sanyi.
Dia megfordult.
- Igen! – vágta rá. – Felejts el!
- Nem lesz nehéz! Végre lesz egy kis nyugalmam tőled!
Dia elcsörtetett a szobájába, lezuttyant az ágyára, és a tenyerébe temette az arcát. Minden veszekedésük kikészítette, de ez… Szakítottak! Véget ért két évig tartó kapcsolatuk!
Váratlanul kopogtak.
- Ki az?
- Niki. Beengednél?
- Gyere be. Nyitva van – motyogta a lány.
Niki belépett.
- Mi a baj? – kérdezte rögtön, Dia arcát látva.
- Semmi. Szakítottam Sanyival.
- Micsoda?! De nem szabad szakítanod vele!
- Későn szólsz, már szakítottam.
- De Dia, te is tudod, hogy Sanyi volt az egyetlen pasi az életedben…
- És? Majd találok mást!
- De nem találkozol sok pasival, és Sanyi is tudja, hogy még mindig szereted!
- Kipróbáltuk, nem jött össze. Előfordul. Nem volt jó a kapcsolatunk. Az elején jól indult, de aztán jöttek a veszekedések…
- Sanyi rohadt jóképű! Az egyik legjobb pasi!
- Az lehet, de velem nem tud meglenni. Kész.
- Most akkor évekig sóvárogsz utána?
- Nem azért szakítottam vele, mert nem szerettem, hanem mert állandóan hajbakaptunk, annak meg semmi értelme. Érted már?
- Ami késik, nem múlik.
- Ezt meg hogy értsem?
- Úgy, ahogy mondom. Lehet, hogy most, tizenhat évesen nem jöttök ki jól, de később biztosan másképp lesz. És szerintem Sanyit nem hagyja hidegen a dolog.
- Kit izgatna, hogy szerelmes vagyok?! Őt biztos nem!
- Ha most barátok maradtok, pár év múlva újra fellángolhat köztetek a szerelem, és akkor már jobban megértitek majd egymást…
- Kötve hiszem. – Dia bánatosan sóhajtott. – Most szóba se áll velem, nemhogy barátok lennénk! Azt mondta, nem lesz nehéz elfelejtenie, és legalább nyugalma lesz.
- Ezt mondta?!
- Igen… Pedig annyira hiányzik! Annyira szeretnék vele lenni! De már megint reménytelen az egész. Jártam vele két évet. Nem sok. Négy éve ismerjük egymást, de ez nem elég egy nyugodt kapcsolathoz. Sajnos. Hát hiába, csak félig sikerülhetnek az álmok… ahogy minden rosszban van valami jó, úgy van minden jóban valami rossz. Túlságosan különbözünk…
- Na, ezt azért nem mondanám! – nevetett fel keserűen Niki. – Olyanok vagytok, mint két tojás!
- Bárcsak így lenne! – Dia a tenyerébe támasztotta a fejét, és sóhajtozott. – Ha viszontszeretik az embert, a szerelem nagyon jó, de ha nem… csak kínlódás. Kín, gyötrődés, szenvedés…
- Mi lenne, ha megbeszélnétek a dolgot? – vetette fel az ötletet Niki.
- Hát, nem hiszem, hogy bármit érnénk vele.
- Sanyi szeret téged – erősködött Niki. – Tudom, hogy szeret. Ezt ő is, és te is tudjátok. Sőt, mindenki tudja. Holnapra szerintem minden a régi lesz.
- Niki! Ez volt mostanában a legdurvább veszekedésünk. Nem léphetünk csak úgy át rajta!
- A szerelem mindenre képes! – vitatkozott a lány. – Odavagytok egymásért, próbáljátok meg újra! Menj oda hozzá, beszélj vele!
Dia ránézett.
- Ha már ennyit győzködtél… hát jó, megpróbálom. Sokat nem veszíthetek vele. Csak boldogságot, meg… a szívem felét. – azzal felállt, és kiment a szobából.

Sanyi mogorván ült egy padon. Nem hallott, nem látott – kábultan maga elé meredt. Ügyet se vetett a körülötte beszélgető diákokra. Akkor se nézett fel, amikor Dia lépett elé.
- Khm… - köhintett a lány.
Sanyi nem felelt.
- Khm. Sanyi... beszélhetnék veled?
- Miért? – mordult föl a fiú.
- Mert fontos.
- Jó, mondjad.
- Nem itt gondoltam. Négyszemközt.
- Itt se figyel rád senki, de tőlem…
Unottan fölállt, és követte Diát egy üres tanterembe.
- Hallgatlak.
- Sanyi – könyörgött a lány. – Hagyjuk már ezt abba! Unom! Ne veszekedjünk már folyton!
- Dia, fogd már fel, hogy ennek véget kellett vetni. Mit csináljak? Nekem is fáj, de ez van.
- Nem, ez nem mehet tovább! Ha kicsit jobban odafigyelnénk…
- Nem.
- Sanyi, te magad mondtad, hogy neked is fáj. Meg tudnánk oldani, hogy ne fájjon.
- Csak elrontanánk az életünket.
- Nem feltétlenül – rázta a fejét Dia. – Lehet, hogy jót tenne.. mint eddig is. Nekem legalábbis jót tett, boldog voltam… egészen mostanáig.
Sanyi nem szólt.
- Miért csinálod ezt? – fakadt ki Dia. – Talán nem akarod ezt a kapcsolatot?
Sanyi mély levegőt vett, kinézett az ablakon, aztán Diára emelte tekintetét.
- Értsd meg, ennek… nem lenne sok értelme. Csak azt folytatnánk, amit elkezdtünk. Hosszú távon én se vagyok jó partner.
Dia kétségbeesetten nézett rá.
- Lehet, hogy csak félreértések voltak azok a veszekedések…
- Figyelj! Felőlem barátok maradhatunk, de hagyjuk ezt az egészet. Csak megbánnánk.
- Ne!
- Dia! Nem akarom tönkretenni az életedet. Jártunk két évet. Jó. Számomra ez az egész örökre lezárult.
- Örökre? – kérdezte rekedten a lány. Szóval valóban reménytelen!
- Igen, Dia. Örökre. – Sanyi odalépett elé, és a két vállára helyezte a kezét:
- Hidd el, ez így lesz jó mindkettőnknek.
- De…
- Tudom, hogy nehéz, de próbáld elfogadni. Kiléptem az életedből.
- De én nem…
- Dia, hidd el, jobban érzed majd magad. Idővel megtanulsz ezzel élni. Tisztában vagyok vele, hogy hónapokba is beletelhet, mire kiheverjük… attól még, hogy nem járunk, továbbra is jóba vagyunk, ugye?

Dia nyelt egyet, és bólintott. Közel állt a síráshoz, de nem akart gyengének mutatkozni.
- Kérlek, higgy nekem! – kérlelte Sanyi halkan. – Én tudom, milyen rossz lenne, ha továbbra is nyúználak!
- Nem nyúztál – motyogta a lány. – Inkább… boldoggá tettél.
- Lehet – mondta Sanyi -, de az régen volt. Mindketten megváltoztunk. Észre kellett hogy vegyed.
Dia hallgatott. Sanyin látszott, hogy igyekszik tapintatosan szakítani, mégis olyan fájó volt, mintha egyszerűen elküldte volna melegebb éghajlatra.
Dia érezte, hogy Sanyi leveszi a válláról a kezét. A fiú vetett még rá egy sajnálkozó pillantást, aztán kinyitotta a terem ajtaját.
- Sajnálom. – csak ennyit mondott.
Dia, miközben kábultan ment a lakótorony felé, azzal vigasztalta magát, hogy attól még barátok maradtak, és Sanyi nem haragszik rá…
- Na? Mi történt? – kérdezte pár perccel később Niki. Aztán Dia arcát látva hozzátette: - Talán haragszik rád? Úristen, Dia, rémesen sápadt vagy. Ennyire durva volt?
- Nem – sóhajtotta a lány. – Nem volt durva… de Sanyi komolyan gondolta a szakítást. Ő… ő megelégszik azzal, ha csak barátok leszünk… - lehajtotta a fejét, a cipőjét bámulta.
- Beszéljek Sanyival? – kérdezte Niki. – Hátha meggondolja magát?
Dia a fejét rázta.
- Ne. Felesleges. Ezt el kell fogadnom… - szeme könnyezni kezdett, de pislogással igyekezett visszatartani könnyeit. – Azt hiszi, tönkretenné az életemet… nem is tudtam neki megmondani, hogy nekem szükségem van rá… hogy szeretem... - a hangja elcsuklott, tenyerébe temette az arcát.

Niki vigasztalóan átkarolta a vállát:
- Keress magadnak valaki mást! Van itt egy csomó srác, akik biztosan szívesen járnának veled… ha tudnád, hány fiú szeretne veled megismerkedni! Meg se tudom számolni. Persze, amíg Sanyival jártál, visszafogták magukat, de most már jöhetnek az udvarlók! Azon se csodálkoznék, ha naponta kapnál rózsát és szerelmeslevelet… Lagerfeltben is meg vannak az udvarlási szokások, ezért van az, hogy a legtöbb csajnak van pasija…
- Nem, Niki! Nekem nem kellenek az udvarlók!
- De ez biztosan segítene rajtad!
- Rajtam csak Sanyi tudna segíteni, de ő meg nem fog. Nem érted? Amíg egy fiút szeretek, járjak közbe nyolccal? Ráadásul sorban? Nem lehetnek annyian, mert én eddig eggyel se találkoztam!
- Mert félénkek! Itt a legtöbb srác az! – erősködött Niki. – Figyelj… van egy haverom, Gábor. Ő aztán nagyon odavan érted! Látom, hogy pergamenekre rajzolgat szívecskéket a neved köré!
Dia hitetlenkedve és rosszkedvűen felnevetett.
- Tényleg ezt csinálja? – csóválta a fejét. – Hát senki se érti, hogy én Sanyit szeretem?
- Dia, Sanyi szakított veled! Legalább adj esélyt Gábornak!
- Kizárt dolog.
- Legalább próbáld meg! Hátha megszereted, és Sanyit végre elfelejted… végül is minden megeshet!
- Nálam nem.
- Dia! – könyörgött a lány. – Sanyi lezárta a kapcsolatotokat, te magad mondtad. Akkor miért nem keresel magadnak mást?
- Mert én Sanyit szeretem!
- Felejtsd már el! – csattant fel Niki. – Ha Sanyi megtudja, hogy még mindig nem mondtál le róla, komolyan meg fog haragudni, az egyszer biztos.
Dia felállt.
- Kimegyek az udvarra – közölte. – Friss levegőre van szükségem, megfájdult a fejem.

Dia elgondolkozva állt a kastély kapuja alatt. Nem tudta, mihez kezdjen, nem találta a helyét. Lehet, hogy Nikinek igaza van. Sanyi már nem jár vele, tehát egyedül maradt. Sanyira barátként kell tekintenie. Kéne keresnie egy másik fiút, hátha könnyít a lelkén valamicskét – igaz, persze szerelem-mentes kapcsolatra vágyott, hisz ő még mindig Sanyit szerette. Talán tényleg esélyt kellene adnia Gábornak? Vajon tényleg annyi udvarlója van mindenfele, hogy nyugodtan válogathat? Tegye azt, hogy egy hétig jár Gáborral, aztán egy másikkal, következő héten pedig jön a harmadik? Sanyi akkor tényleg azt fogja hinni, hogy ő, Dia már elfelejtette…

Ekkor egy másik rémisztő gondolat hasított belé: lehet, hogy Sanyi is másfele keres boldogulást, egy másik lánynál… sőt, az is lehetséges, hogy netalántán még bele is esik egybe… vagy talán újra Drajkó Hajni tetszik meg neki...
Dia megrázta magát. Nem, ezt verd ki a fejedből! – szólt rá magára, de ugyanezt még vagy százszor meg kellett tennie az elkövetkezendő tíz percben. Felesleges ezzel kínoznia magát, hisz nem lehet féltékeny… ha Sanyi mással boldog lesz, örülnie kell neki.
Nehéz szívvel hozta meg döntését. Úgy döntött, ad egy esélyt azoknak a fiúknak, akik Niki állítása szerint „rajonganak” érte. Hátha addig is megnyugszik valamelyest… bár ezt csúnya dolognak vélte. Kihasználja a fiúkat, amikor neki ez nem is szokása. Ha jár valakivel, azzal azért jár, mert szereti. De ennek egyenlőre vége.

Sanyi mogorván ült barátai körében. Egy hét telt el a komoly szakítás óta. Sanyi csüggedten látta, hogy Dia egyre több időt tölt Takács Gáborral – úgy látszik, máris talált kárpótlást. Őneki ez eszébe se jutott. Naphosszat lógott a haverokkal, de egyrecsak a szakításukon járt az esze. Dia volt az első lány, akit komolyan szeretett, és ezt nem volt könnyű elfelejteni. Egyikük se tartozott az olyan emberek közé, akik hamar felejtenek, és hamar találnak mást. De most…

Most mit tegyen? Egyedül Drajkó Hajnalka iránt érzett még valamit.
Hajni még harmadikban tetszett meg neki, amikor mostani barátjával, Milóval járt. Abban az időben Sanyi érzelmeit nagyon felkavarta Dia és Hajni is; nem tudta eldönteni, melyikhez tartozzon. És mikor összejött Hajnival, kiderült, hogy a lány szerelmes belé. De mikor Sanyi visszatért Dawinról, addigra Lajtor ismét visszakapta Hajnit. A fiú nem búslakodott sokáig, mert rádöbbent, hogy bizony Kindes Diána még mindig ott van mellette. Egymásbaszerettek, de a sok veszekedés megmérgezte a kapcsolatukat. Végül pedig, szakítottak, ki tudja, hányadszor. Van ennek egyáltalán így értelme?
Eszébe jutott, hogy egy évvel ezelőtt a kapcsolatuk milyen boldog és gondtalan volt. Sokszor lementek együtt a Misuhoz, Mardigo folyójához, s ebben az időben Sanyi kiderítette egyik tanáruk, Calistar mester titkát is: A férfi vonzódott a különleges képességtant oktató Gwedmir mesterhez.
Azt persze nem tudta, hogy Calistarnak esze ágában sincs bevallania Gwedmirnek az iránta táplált érzelmeit. Dia elég szórakoztatónak találta volna, ha a mestereik egymásbagabalyodnának, de sajnos erre nem került sor. Mikor Famiont legyőzték, minden ugyanúgy ment, mint eddig: Calistar továbbra is tanította őket Lovagtanra és megismertette őket a lovagok történetével, Gwedmir pedig különleges képességtanból adott különórákat Diának.
Sanyi szíve ezeknél a gondolatoknál búsan kalimpált a pólója alatt. Dia... ó, miért is vesznek össze mindenen? Ki akart békülni a lánnyal, de nem tudta, hogyan fogjon hozzá.
Aztán dühösen elhessegette az ötletet. Nem, ennek véget kellett vetni!
„Úgy tűnik, se Calistarnak, se nekem nem jön össze a dolog” – gondolta csüggedten.
- Szevasz, Lawren!
Sanyi felnézett.

Dewlik Máté, Almánt Ödön, és Dertuk Gergely állt előtte.
Máté Sanyi osztálytársa volt. Az eleinte ügyetlen fiú pár év alatt izmos fiatalemberré serdült. Máté egy éve megnövesztette egy kicsit hosszabbra a haját, ami roppant jól állt neki, sőt, Sanyi úgy tudta, a fiúba beleszeretett Aerti Leila is. Csak az volt a baj, hogy – Leila nagy bánatára -, Máté nem viszonozta az érzelmeit, mert inkább egy szőke szépséggel, Benter Kittivel járt.

A két másik fiúról Sanyi csak annyit tudott, hogy egy évvel fölötte járnak. A kissé nagy termetű Ödönt mindig bezselézett hajjal lehetett látni. Dertuk Gergő viszont a lányok toplistáján elérte a harmadik helyet. Szőke, kócos hajával, vékony, de sportos alkatával sok lány szívét megdobogtatta már. Dia egyszer az osztálytársaival összeállította a top10 – A legtutibb lagerfeltes pasik listáját. Lawren Sándor volt a második, mert az első helyet egy hatodikos fiú, Jukasi Lénárd halászta el, aki akkor csajozott, amikor csak tehette. A negyedik már Dewlik Máté volt, az ötödik pedig – Sanyi nagy bosszúságára -, Lajtor Milán.
- Hello – mormogta végül Sanyi.
- Mi bajod? – ült le mellé Máté.
Sanyi erőtlenül vállat vont.
Előttük épp egy csendesen beszélgető lánycsoport haladt el, kíváncsi pillantásokat vetve a hamuszürke arccal üldögélő Lawrenre és a három srácra. Leila is köztük volt: vidáman ráköszönt Sanyira, de mikor meglátta Mátét, elpirult, és megszaporázta lépteit.
- Tényleg – fordult Máté felé Sanyi, hogy gyorsan elterelje a fiúk figyelmét magáról -, hogy állsz Leilával?
- Hogy-hogy hogy állok? Sehogy nem állok vele. – Máté a vállát vonogatta. – Majd keres valaki mást.
Sanyi hümmögött.
- Ahogy látom, inkább neked vannak szerelmi bajaid – folytatta a fiú, fürkésző pillantással figyelve barátját. – Nem?
Sanyi nem szólt semmit, végül behunyta a szemét, és lassan bólintott.
- Dia?
- Ja... szakítottam vele.
- Szakítottál?
- Aha.
- De miért?
- Hát... – Sanyi megköszörülte a torkát. – Izé... őő... hát, nem jöttünk ki túl jól mostanában.
- Hát ez gáz. És most mit fogsz csinálni?
- Nem tudom... vagy visszaszerzem, vagy... keresek valaki mást.
- Kit? Drajkót?
- Á – grimaszolt Sanyi. – Az már rég elúszott.
- Szerintem ne szerezd vissza – vélekedett Gergely. – Inkább próbálj meg végre csajmentes életet élni! Különben is, Drajkó már nincs a suliban... Ráérsz csajozni később is!
Zsebéből egy doboz cigarettát halászott elő. Sanyi egy pillanatra megdermedt. Gergely elkapta a pillantását, és elmosolyodott.
- Na mi van?
- Semmi – morogta Lawren. Gergely egy öngyújtót is elővett, s Sanyi felé nyújtotta.
- Na, vedd már el, nem lesz semmi bajod egy kis lazítástól!
- De én nem szoktam cigizni – mondta Lawren kissé idegesen.
Gergely kezében a cigi még közelebb került Sanyihoz.
- Ne csináld már! – mordult fel. Sanyi végül elszántan kivett egy szálat, és nagyot sóhajtva rágyújtott.

***


Közben Dia szótlanul sétált Gábor mellett, aki eddig egyszer sem látta Diát nevetni, és ez nyugtalanította. Azt már réges-rég tudta, hogy a lány egyáltalán nem szereti, de hamar beletörődött. Igaz, hogy végre járt Diával, az egésznek nem jósolt nagy jövőt – főleg azért sem, mert a lány egyfolytában Sanyira gondolt.
Leültek egy padra. Dia elgondolkozva bámulta a cipőjét, és nem szólt egy szót sem.
Gábor megköszörülte a torkát.
- Figyelj… - kezdte. - … segítsek a háziban? Tudom, hogy amit mi vettünk Varázstanon, és most veszitek, nehezen megy…
Dia végre megszólalt:
- Jó, kösz.
Megint hallgattak. Gábor érezte, hogy ez a beszélgetés nagyon huza-vona módon folyik.
- Mikor mész újabb küldetésre? – kérdezte.
Dia vállat vont.
- Fogalmam sincs.
- Sanyival mész, ugye?
Dia megdermedt, aztán megköszörülte a torkát, és rekedten válaszolta:
- Igen, vele megyek, így választották a tanárok.
- Aha... Most… összevesztél vele?
Dia ránézett.
- Nem – mondta halkan, és ismét a cipőjére fordította a tekintetét.

Gábor megvakarta a fejét. Kezdte unni az egészet. Dia azért jött oda hozzá, mert szerelmi bánata van!
Így semmi értelme. Hiába szereti a lányt, Dia soha nem fogja viszonozni érzelmeit.
- Sanyi nem figyel rád, mi? – kérdezte.
- Nem – felelte röviden Dia. – De inkább hagyjuk ezt, jó?
Gábor megvonta a vállát, és felállt.
- Mindjárt jövök – mondta, és otthagyta Diát. Útja egyből Sanyihoz vezetett.
- Sziasztok, srácok! – köszönt a fiúknak. Mikor észrevette Sanyit, magához intette.
- Mi van? – mordult rá a fiú. Kezét farmerja zsebébe süllyesztette, és nemtörődöm arccal nézett Gáborra.
- Te aztán rendesen otthagytál a pácban – csóválta a fejét Gábor. – Úgy magadba bolondítottad azt a szerencsétlent, hogy ki se lehet bolondítani.
- Mi van? – meredt rá Sanyi ingerülten.
Gábor meghökkenve nézett rá.
- Tudod, Dia… akivel jártál…
- Miről beszélsz? – Sanyi egyre dühösebb lett. Vállánál megragadta Gábort. – Húzzál innen, ha nem akarod, hogy kidekoráljam a képed!
Gábor hátrálni kezdett.
- Mi bajod, Sanyi?
- Magyarul húzd el a csíkot! – lépett oda egy másik. – Vagy talán nehéz a felfogásod?
Gábor megfordult, és eliszkolt, de nem tudta eldönteni, nem keverte-e össze Sanyit egy másik sráccal… hát persze! Visszament, hogy bocsánatot kérjen az idegen sráctól. De most is csak Sanyit látta.
- A rohadt életbe, már megint itt vagy, öcsi? Nem megmondtam, hogy húzzá’ el?
- De Sanyi! Mondd, most… jól vagy? Mert…
- Tökéletesen! Hagyjál már, szállj le rólam, fogtad?
Gábor nem mozdult. Még mindig döbbenten nézett a fiúra. Sanyi ökle a magasba lendült, és orron találta Gábort. Gábor megtántorodott, és elesett. Kezét odakapta az orrához, és érezte, hogy ömlik belőle a vér.

Elhűlve nézett Sanyira. Mi lett Lawren Sanyiból? Hogy lehetett ilyen vadállat?
Mikor visszatántorgott Diához, a lány felpattant.
- Te jó ég! Mit csináltál? Elestél? – megfogta Gábor karját, és leültette a padra.
- Nem – morogta Gábor. – Csak Sanyival akartam beszélni, csakhogy a régi barátodba valószínűleg beleköltözött egy vadállat… behúzott egyet.
- Micsoda?! – horkant fel Dia. – Sanyi… Sanyi…?!
- Bármilyen megdöbbentő, igen – bólintott Gábor. – Azt mondta, húzzak el, és rád nem emlékszik, vagy nem akar emlékezni. Fogalmam sincs, mi üthetett belé, de nagyon nagynak képzeli magát.
Dia felállt.
- Hová mész? – kiáltott utána Gábor.
- Beszélek Sanyival – felelte Dia, és elcsörtetett.

Sanyi zsebre dugott kézzel heverészett egy fa alatt, és jót röhögött a fiúkkal.
- Jól megadtad neki – röhögött az egyik.
Sanyi vigyorgott.
- Nekem aztán ne dumáljon, mert…
- SANYI!
Sanyi összerezzent, és a zord hang felé fordult. Az önelégült vigyor nyomban lehervadt az arcáról, mikor meglátta Diát, aki roppant dühösnek tűnt.
- Nocsak, itt a kis Gabika barátnője! – szólt Sanyi gúnyosan.
Dia szeme megvillant. Megállt Sanyi előtt.
- Nekem ne Gabikázzál, Sanyi! – kiáltotta dühösen.
Sanyi felnézett rá, aztán lassan feltápászkodott. Haja összevissza állt, kopottas farmerje zsebébe dugta mindkét kezét, ráadásul füstös cigaretta lógott a szája sarkából. – Nézd – kezdte. Körbemutatott. – Ez a vagány legényélet, és teneked már nincs közöd…
- Igen? Nincs közöm? Hát az biztos, hogy nem egy szenilis gyerekkel fogok menni küldetésre. Ezt nevezed te vagány legényéletnek?! Ha lóghat a bagó a szádból, és minden jöttmentnek leüvöltheted a fejét? Tudod mi vagy te, Lawren?
Sanyi kissé meghökkent; még a cigaretta is kiesett a szájából. Dia még soha nem nevezte őt Lawrennek.
A vigyort is mintha eltörölték volna.
- Nem. Mi?
Dia erre meglendítette a kezét, és CSATT! – pofon csapta a fiút, aki nekitántorodott a fának. Persze nem az ütés erejétől, de kicsit piros lett az arca – nem, inkább azért tántorodott meg, mert megrendítette, hogy Dia pofon csapta.
A fiúk nevettek.
- Hú, kicsit paprikás hangulatban van Gabika barátnője! Sanyi, jobb lesz, ha meghúzod magad! Égés, hogy egy csaj erősebb, mint te!
- Nem… - nyögte Sanyi. – Egy kicsit olyan lettél, mint egy tűzokádó sárkány – morogta, és megigazította a pólóját. – Nincs közöd hozzá, kinek húzok be, és kinek nem, Kindes!
Dia keze ökölbe szorult.
- Bagózós szenilis – vetette oda.
- Tűzokádó sárkány – vágott vissza Sanyi. – Húzzá’ el, jó?!
- Nem beszélsz valami szépen – jegyezte meg epésen Dia. Tudta, hogy Sanyi előbb-utóbb már szégyellni fogja magát azért, ahogy beszél vele. – De engem nem érdekel. Nyomd csak le a torkodon a hülye cigarettádat, és meg is fulladhatsz rajta, legalább lesz min nevetni. – azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta Sanyit.

Lagerfeltet széltében-hosszában átjárta a hír, hogy a suli egyik hajdan legösszetartóbb párocskája, Lawren és Kindes összekaptak.
- Hallottad, hogy Dia azt mondta Sanyinak, hogy fulladjon meg, és akkor majd jót nevet legalább?
- És láttad, amikor pofon csapta?
- Az se volt semmi, amikor Lawren behúzott Gábornak!
- Ja! Meddig is járt Lawren Kindessel? Két hétig?
- Hülye vagy, öregem, de titkold ügyesebben.
Sanyi minden sugdolózót leordított. Most, hogy leszerepelt a srácok előtt, már nem is volt kedve nagylegényt játszani. „Szakadt ruházatát” visszaváltotta egyszerű farmerra és pólóra. Egyedül kócos haja maradt meg.
Diát valahogy már nem érdekelte, mi történik Sanyival, ennek pedig tomboló dühe volt az oka. Gábor azt mondta neki, inkább ne erőltessék egymásra a másik társaságát. Niki most arra biztatta, hogy menjen vissza Sanyihoz, de ilyenkor Diában percek alatt felment a pumpa.
- Nem fogok járni egy bagózós szenilissel!
- Érdekes, a nagy szerelemből sárkány-szenilis kapcsolat lett – morogta Niki.
- Ne nevezz sárkánynak!
- Sanyi nevezett, nem…
- Ki ne ejtsd előttem a nevét! – csattant fel Dia, és ilyenkor mindig összetörte azt, ami épp a kezébe akadt.
Niki ezután hamar megállapította magában, hogy ebből már biztos, hogy nem lesz újra se barátság, se szerelem.

Egyik nap Dia felment a szobájába, és egy rózsát talált az ágyán.
- Nocsak! Ezt meg ki küldhette? – kérdezte csodálkozva, és megnézte, van-e még ott egy üzenet is.
Volt.

Szeretlek

Dia a homlokát ráncolta. Az írás nem volt ismerős számára, és el nem tudta képzelni, ki lehet a titkos udvarló. Az biztos, hogy nem Sanyi – gondolta, és ez egyből megnyugtatta. Már ő is, akárcsak Sanyi, le tudta zárni magában a kapcsolatot, és egyszerre érdekelni kezdte titkos hódolója.
Megkérdezte Nikit is, nem tud-e valamit a rózsaküldőről, de a lány a fejét rázta.
Dia úgy döntött, egyenlőre nem foglalkozik a dologgal; mindenesetre betette a rózsát egy vázába, és az üzenetet eltette. Akárki is küldte, ért az udvarláshoz.
Másnap egy cetlit talált.

Na, tetszett a rózsám? Remélem, igen. Holnap reggel írd meg a választ, és tedd az ágyadra!

Dia egyszerre élvezni kezdte, hogy valaki szereti. Rögtön leült, hogy visszaírjon.

Szia!

Az az igazság, hogy fogalmam sincs, ki vagy, de a rózsa tényleg szép. Lenne néhány kérdésem Hozzád. Először is: ki vagy? Másodszor: hány éves vagy? Milyen színű a szemed?
Harmadszor: Itt élsz Mardigón?
Negyedszer: van testvéred?
Na, szóval ennyi lenne a kérdésem, de jobb lenne, ha ezekre szóban válaszolnál. Mondjuk holnapután, szombaton 11-kor találkozhatnánk a Varázstan terem előtt. Jó? Bár írhatsz is, ha inkább ahhoz van kedved.
UI: Amúgy ismerlek?

Kindes Diána

Többször átolvasta a levelet. „Igen, ez jó lesz így” – gondolta elégedetten. Félbehajtotta a levelet, felállt, és kiment a szobából.

Alig várta, hogy holnap megérkezzen a válasz. Annyira izgult, hogy nem is figyelt oda órákon. Niki persze többször leszidta emiatt, de idővel belátta, hogy ez nem használ.
- Fogalmam sincs, mi bajod van, de olyan vagy, mint…
- Ne mondd, hogy tűzokádó sárkány! – mordult rá a lány.
- … mintha egész máshol járnál – fejezte be Niki, nyomatékosan megnyomva minden egyes szót.
- Nem rád tartozik! – csattant fel Dia. Ingerült pillantást vetett Nikire, és folytatta a töprengést.
Kicsöngettek az utolsó óráról is. Dia összepakolt, hóna alá vágta könyveit, és már szaladt is a szobája felé.
Végigszaladt a folyosón, feltépte a szobája ajtaját, és az ágyához rohant. Izgatottan szétnyitotta a levelét.

Helló!

Bocs, hogy névtelen vagyok, de hidd el, erre még egy ideig szükség lesz. Örülök, hogy aláírtad, mert így legalább egy hónap múltán megtudtam a neved!  Szép név. A szemem zöld. Barna a hajam, és volt egy testvérem… de róla inkább nem szeretnék mesélni. Na, szóval találkozhatunk szombaton, csak egyedül gyere, jó? Amúgy igen, lehet, hogy ismersz. Viszlát holnap. Csókollak, légy jó!

UI: Holnap este lesz Lagerfelt suli-bulija. Ugye, meghívhatlak? Majd a szobádnál várlak hatkor.

Valaki

Dia jót nevetett az aláíráson. Valaki, aki szereti, és holnap meg is látja, ki az. Sőt, holnap lesz a suli-buli, és meg is hívták a bulira! Hűha, valaki tényleg nagyon odalehet érte… de hogy felejthette el a bulit? Lagerfeltben évente rendezik ezt meg. Rendszerint Sanyival táncolt, és mindig nagyon jól érezte magát. Kíváncsi volt, Sanyi kivel megy. Lehet, hogy el se jön? De ha eljönne, legalább láthatná, hogy ő, Dia már talált kárpótlást…
Dia magában elnevette magát. Valahogy örülni tudott neki, hogy Sanyi jól ráfázik. Sanyi soha se volt olyan lovag, mint Valaki. Dia így nevezte el hódolóját. Valaki letörli majd a vigyort a képéről! Tanulhatott volna néhány fogást Valakitől, aki legalább gondol arra, hogy udvariaskodjon. Sanyi csak egyszer hívta meg őt, a másik két alkalomkor erre már nem is volt szükség, hiszen egyértelmű volt, hogy vele megy.
Bárcsak szombat lenne!

Éjszaka alig tudott elaludni. Amikor meg elaludt, azt álmodta, hogy Sanyi hat lánnyal ment a bálba, az ő titkos hódolója pedig egy ördögnek beöltözött angyalka. Aztán Sanyival egymásra néztek. Sanyi gúnyosan mosolygott. Nagyon lazán öltözött, tökéletes volt az öltözéke a bulihoz. Trópusi inget viselt, ami nem volt begombolva, haja kócos volt. Összeverekedtek Valakivel is, aztán hirtelen behúzott egyet Valakinek, leporolta a nadrágját, és Diához lépett. A lány térde vadul remegni kezdett. Mélyen egymás szemébe néztek. Dia ideges lett, várta, hogy a fiú mondjon valamit, de semmi ilyesmi nem történt. Végül Sanyi gúnyos mosollyal elfordult, és hagyta, hogy a többi lány végigsimítsa markáns arcát, egyet meg is csókolt, s Dia teljesen elsápadt... sikítani szeretett volna... Sanyi hátat fordított neki...
Hirtelen Dia felébredt. Teljesen megrémült. Miért álmodta ezt? És... miért remegett annyira a térde? Miért akart sikítani, mikor Sanyi csókolózott valakivel a szeme láttára?
Kibámult az ablakon. A nap éppen felkelt, halvány derengésbe vonva a szobát. Elfelejtette behúzni a függönyöket.
Kikászálódott az ágyból, és nyugtalanul lezuttyant a székére. Elege volt. Minden éjjel Sanyiról álmodik. És mindig azt, hogy valakivel összejön, és ő hoppon marad.
Persze, tudta, hogy szereti a srácot, de legszívesebben kitörölte volna az életéből. Ingerülten félresöpört egy halom papírkupacot, ami az asztalán hevert. Kinyitotta a Varázstan füzetét, és vadul körmölni kezdett.

Szerelmes vagyok
Szerelmes vagyok
Szerelmes vagyok
Szerelmes vagyok...
Szerelmes vagyok Sanyiba...


Zihálva dobta le a tollat, és művére meredt. Kicsit lehiggadt. Igen. Szerelmes Sanyiba, még mindig. Nem tudja elfelejteni. Így hogyan lépjen tovább?
Dühödten törölte le kicsorduló könnyeit. Szeretett volna egyből felrohanni Sanyi szobájába, térden állva könyörögni neki, hogy ne hagyja ott...
Szinte látta lelki szemei előtt a fiú meglepett arcát.
„Dia... sajnálom... de nem lehet!”
Igen, valami ilyesmit válaszolna. De aztán eszébe jutott az „új” Sanyi: cigiző macsó. Egyből elöntötte a harag, és vicsorogva áthúzta a „Szerelmes vagyok” feliratokat, majd összegyűrte, és a sarokba vágta. Hisz ha Sanyi ilyen lett, akkor ez azt jelenti, hogy ő egy nagyképű, laza, cigiző srácba szerelmes, akit nem érdekel senki önmagán kívül! Nem. Neki Valakire kell koncentrálnia, nem Sanyira. Valaki. Azzal, hogy önmagát nyugtassa, a füzetébe felírta nagy betűkkel, hogy:

Szerelmes vagyok Valakibe,
Nem szeretem Sanyit,
És kiverem a fejemből!!!

Áthúzta a füzetében a „Sanyi” szócskákat, és felírta a tennivalóit:

Sanyit elfelejteni
Sanyit elfelejteni
Sanyit elfelejteni
Pasizni
Utálni őt

Búsan nézegette a füzetet. Nem akarja elfelejteni Sanyit, és képtelen gyűlölni őt. Ezért aztán még pár mondatot odaírt:

Szeretlek, Lawren Sándor, nem akarlak elfelejteni, nem akarlak gyűlölni, teljes szívemből szeretlek és nem tudok nélküled élni... Nagyon szerelmes vagyok, te vagy az életem értelme... és bár összetörted a szívem, én mindig szeretni foglak!!!

Mielőtt áthúzta volna eme vallomást, kitépte a lapot, félbehajtotta, és gondosan a nadrágja zsebébe süllyesztette. Majd gyorsan visszapattant az ágyába, és fejére húzta a paplanját.

Végre-valahára eljött a szombat, és a tizenegy óra. Dia lámpalázasan indult el tíz óra ötvenötkor a Varázstan terem felé. Amikor befordult a sarkon, már messziről látta, hogy egy srác vár rá az ajtó előtt. Fehér inget és kék farmert viselt, nyakában vékony nyaklánc. Haja dögösen volt kócos, és érezni lehetett a férfiparfüm illatát.
Dia halk léptekkel odament Valakihez. Valaki megfordult, és rámosolygott, kezében rózsát szorongatott.
Mikor Dia meglátta az arcát, zsibbadtság áradt szét a testében, és úgy érezte, mintha ledöccent volna egy lépcsőn, amire nem számított. A dögös srác nem volt más, mint…
- Sanyi – suttogta Dia kiszáradt szájjal. Sanyi mosolygott, és kinyitotta neki az ajtót.
- Talán menjünk be.


- Honnan tudtad, hogy ide jövök? – szegezte Sanyinak a lány a kérdést, mikor Sanyi becsukta az ajtót. – Honnan tudtad, hogy itt találkozom Valakivel?
- Tessék? – kérdezett vissza a fiú.
- Honnan tudtad, hogy itt találkozom Valakivel? – ismételte meg Dia türelmetlenül.
- Valakivel? – Sanyi a homlokát ráncolta, aztán elnevette magát. – Ja, hogy Valaki… úgy érted, az udvarlód?
- Igen, úgy. Valaki az udvarlóm lenne, és rá várok.
- Vársz? Miért kéne várnod?
- Mert még nem érkezett meg. – Dia az órájára nézett. – Tizenegyre beszéltük meg, na mindegy. Gyorsan mondd, mit akarsz.
- Azt hiszem, ki kell hogy ábrándítsalak: Valaki nem létezik. Hol van a lovagod? Ha? Had nézzem!
- Nincs itt, mert még nem érkezett meg. És honnan veszed, hogy nem létezik? Nem is ismered!
- Jobban ismerem, mint hinnéd – vágott közbe Sanyi.
Dia rámeredt.
- Nem érted? – Sanyi közelebb lépett hozzá. – Pedig szerintem egyértelmű. Vártad a lovagodat, és velem találkoztál. Szerinted ez nem egyértelmű?
- Te nem is úgy írsz! – csattant fel Dia.
Sanyi ugatva felnevetett.
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van! – nézett rá Dia.
Sanyi felé nyújtotta a rózsát:
- Ezt neked hoztam.
Dia egy pillantást vetett a virágra, aztán felhorkant:
- Vidd innen a kóródat!
- Kóró?! Valakinek elfogadtad a rózsáját! Az enyémet miért nem?
- Valakinek legalább nem lóg cigi a szájában! – vágott vissza Dia. – És van érzéke az udvarláshoz, nem úgy, mint egyeseknek!
- Ha rám célzol – mondta a fiú -, akkor ezt dicséretnek veszem.
- Valaki nagyon el van telve magától! – sziszegte Dia. – És az a Valaki te vagy! Viszont Valaki…
- … is én vagyok. Igen, köszönöm. Igen jól ismerem magam.
- Miről beszélsz?

Sanyi sóhajtott.
- Kicsit megvadultam a srácok mellett. Ha te nem vagy mellettem, már szerintem a kábítószerig süllyedtem volna. Láttad, mennyire el voltam telve magamtól…
- Mert most nem, mi?
Sanyi eleresztette a füle mellett a megjegyzést.
- A viselkedésem minősíthetetlen volt. De amikor felpofoztál, egyből észhez tértem.
- Megtudhatnám, hogy Gábort miért ütötted meg? – vágott közbe Dia.
- A válasz egyszerű: féltékeny voltam, és nem akartam, hogy bármi is Gáborhoz kössön. Tudtam, hogyha odajössz, kicsit velem fogsz foglalkozni.
- És neked jó volt, hogy lesárkányozhattál?!
- Dehogy volt jó! Csak kíváncsi voltam, hogy reagálsz.
- Eléggé kiborítottál – vetette közbe epésen a lány.
- Lehet, de pont ez volt a célom. Eltaszítottalak magamtól, de ily módon vissza is szereztelek.
- Nyugodj meg, nem hagylak meg ebben a hitben. Ha tudtam volna, hogy te vagy az…
Sanyi a cipőjét bámulta.
- Persze nehéz volt megtanulni olyan furán írni, de végül sikerült. Amikor visszaírtál, nagyon boldog voltam. Örömmel válaszoltam volna, hogy én vagyok az, de nem akartam a tervemet elrontani. Legalább megmutattam, hogy tudok romantikus is lenni, nemcsak… szenilis.
Dia teljesen lelombozódott. Szóval Sanyi a bolondját járatta vele.
- És mi volt a célod ezzel a levelezgetősdivel? – kérdezte, nyugalmat erőltetve magára.
- Szerintem te is tudod, de azért elmondom. Haragudtam magamra, mert tudtam, hogy nem kellett volna szakítanunk. Büntetésből hát beálltam a nagyfiúk közé. Arra gondoltam, hogyha Gáborral összejössz, összeomlik a világ.
- Igen? – Dia csípőre tette a kezét, de valahogy megenyhült. Nem tudta miért, de egyszeriben elszállt a dühe.
Sanyi meggyötörten nézett rá.
- Hidd el, nem akartalak bolondítani, és látszott, hogy beleélted magad az egészbe… biztos örültél volna, ha mondjuk Valaki más lett volna. Sajnálom. Csak én vagyok Valaki.
- Ha lehet, a jövőben ne küldözgess nekem rózsákat, meg üzeneteket! – mordult rá Dia.
- Elhiszem, hogy haragszol – motyogta a fiú. – De kérlek… bocsáss meg!
Dia a hörgés- és visítás együttesének furcsa fajtáját produkálta.
- Bocsássak meg?! Bocsássak meg, amikor lesárkányoztál, cigiztél, és azt mondtad nekem, húzzak el?! Amikor ott játszottad a nagyfiút, és úgy tettél, mintha én soha nem is léteztem volna?!
- Dia! – könyörgött Sanyi. – Tudom, hogy hülye voltam…
- Ez enyhe kifejezés!
- … de nélküled nem tudok élni! Én… én sajnálok mindent, és tudom, hogy nem tudom egy egyszerű meghívással elintézni…
- Ebben nem tévedsz.
- … de olyan fontos vagy nekem! Nem is akartam volna szakítani, csak akkor nem jöttünk ki valami jól, és ezért mondtam neked, hogy hagyjuk egymást.
- Örökre, azt mondtad!
- Igen, de rájöttem, hogy lehetetlen állapot lenne… Bocsáss meg! Minden jobb lesz, ígérem! Ne törd össze a szívem, kérlek! – Sanyi térdre megroggyant. Olyan volt, mintha térdre akarna rogyni Dia előtt, de hirtelen meggondolta volna magát.

Dia némán nézte. Nem tudta, mit csináljon. Sanyi újra a régi, és ő nem kegyetlen, hiszen szereti, neki írt mindenfélét hajnalban a füzetébe... csak... miért is ordítozik most? Miért nem borul a fiú nyakába?
- Sanyi, ez…
- Ne mondd, hogy nem! Szeretlek, érted?! Olyan szuper leszek, mint akire számítottál, jó? Kérlek!
Dia végignézett rajta. Sötétbarna, kócos haj, férfias arc, nyaklánc, fehér ing, kék farmer, és egy régi tornacipő. Dögösebben nem is nézhetne ki. Már csak a kardja hiányzik, de biztos a szobájában hagyta… most tényleg úgy néz ki, mint amire számított. Mint egy igazi, barna herceg… mint egy lovag.
- Miért öltözöl így? – kérdezte. Nem akarta éreztetni Sanyival, hogy esélyt adna neki.
Sanyi arcáról lehervadt a mosoly.
- Kell egy kis változatosság – felelte halkan.
- Jól áll – bólintott Dia, azzal megfordult, és az ajtóhoz sétált. Hallotta, amint Sanyi nyöszörögni kezd.

Kinyitotta az ajtót, úgy tett, mintha ki akarna menni. Sanyi térdre rogyott, és elkínzottan zihálni kezdett.
Dia megfordult. Becsukta az ajtót, mintha elment volna. Sanyi kábultan meredt maga elé, a rózsát közben tovább szorongatta.
- Nem… nem… ez nem lehet igaz… eltoltam… már megint eltoltam… ez nem lehet ig… - a torkán akadt a szó, amikor Dia lehajolt hozzá.
- Állj föl, Sanyi – szólt sóhajtva.
Sanyi nem mozdult.
- Kérlek, Sanyi, állj fel – ismételte Dia.
Sanyi feltápászkodott; megpróbálta összeszedni magát.
- Sanyi, felesleges játszanod az összetört szívű hőst – mondta Dia. – Nincs rá szükség. Felesleges. Én már döntöttem, és nem is fogom megváltoztatni a döntésem.
- Tudtam – morogta Sanyi. El akart menni, de Dia megfogta a karját.
- Valaki, a rózsát azért megköszönném.
Azzal elvette, és megszagolta.
- Jó illata van… mi a baj? – tette hozzá.
Sanyi ránézett.
- Mi bajom? – kérdezte hitetlenkedve. – Mi bajom? Még kérded? Kettőt találhatsz!
- El nem tudom képzelni – rázta a fejét a lány. Aztán sóhajtott. – Úgy látszik, túl jól sikerült a színészkedésem… most azt hiszed, utállak, vagy mi?
- Miért, nem így van? – kérdezett vissza a fiú.
- Ó, Szent Mária! Nos, jó… hatkor találkozunk a szobám előtt. – odalépett Sanyihoz, és előszedte a zsebéből a kissé meggyűrt papírost, és kicsit pirosló arccal átnyújtotta Sanyinak. A fiú elvette, széthajtotta, és elolvasta.
Pár percig csend honolt a teremben, végül Sanyi felpillantott Diára.
- Ezt nekem írtad? – kérdezte.
- Hajnalban – bólintott Dia. – De nem terveztem, hogy odaadom.
Sanyi nem szólt. Némán bámulta a vallomást, s észre se vette, hogy Dia ott áll közvetlenül előtte.
- Sanyi – szólalt meg egy halk hang. Sanyi felemelte a fejét, s érezte, ahogy a lány lágyan megcsókolja.
Amikor Dia elengedte a döbbent fiút, rákacsintott. – Na, én mentem! – azzal megfordult, és kiment. Sanyi utánameredt, még a száját is eltátotta. Dia megbocsátott neki? Te jó ég… Dia megbocsátott neki!
- Ez az! – kurjantotta. Keze a magasba lendült, és hangosan felüvöltött boldogságában. - EZ AAAZ!
Dia már a folyosón baktatott. Most összerezzent az üvöltésre, de aztán elmosolyodott, és folytatta útját. Valaki már nem szereti a cigarettát, az biztos.

Folyt. köv.