Nyári tábor, avagy lehet-e kvibliből boszorkány?(14)

XIV.

- Jó reggelt! Jössz, vagy maradsz? - kérdezte másnap reggel Jack.
- Persze, hogy jövök! - örvendezett Tünde. Várj egy picit, amíg becsomagolom a hálóingemet.
Miután becsukta a kofferén a zárat, boldogan pillantott Jackre.
- Akkor indulhatunk is. Alig várom hogy hazaérjek. A többiek hogy vannak?
- Egészen jól. Akkor mehetünk. Elköszöntél Hermionétól?
- Igen, még a tegnap.
- Jól van. Akkor gyerünk.
Kisétáltak a szobából, végig a folyosón, le a földszintre. Beálltak egy nem túl hosszú sorba, ami elején két férfi indította a hopponálókat. Gyorsan eltűnt mindenki, így nemsokára már ők voltak soron.
- A kisasszonynak van jogosítványa? - kérdezte egy magas, megtermett fickó.
- Nem, nincs. - válaszolt Jack. Páros hopponálás lesz.
- Értem. Akkor kérem az önét.
Jack felmutatta jogosítványát, majd miután az ellenőr megvizsgálta, visszadugta zsebébe.
- Tudja, mostanában ezt a törvényt hozták be. Nyilvános helyekről hopponálóktól kérnünk kell a jogosítványt. Nem tudom, hogy ez mire jó, hisz a minisztériumban úgyis tudnak mindenről, de ha kell, hát kell. - magyarázta az ellenőr.
- Talán így próbálják ellenőrizni, hogy ki is lép be meg ki ilyen fontos helyekről. - gondolkodott el Jack. A minisztérium észleli ugyan, hogy hol hopponáltak, de azt nem tudják megmondani, hogy ki volt az. Így talán könnyebb megakadályozni a baleseteket.
- Igen, lehet... talán igaza van. Hat másodperc múlva indulhatnak.
- Tünde, légyszíves kapaszkodj belém.

A lány megtette, amit kértek tőle. Az érzés nem volt új, mégsem érezte túl jól magát. A hopponálás nem volta a legkellemesebb elfoglalás, de nagyon hasznos volt. Mikor kinyitotta a szemét Kolozsvár utcáin találta magát.
- Hú...ennyit jöttünk?
- Igen. Gyere utánam.
Elindultak hát a lakás felé. Nem kellett sokat gyalogolniuk, Jacknek sikerült egy kilométer távolságban bemérni felbukanási helyét, így hamar odaértek. Tünde az ajtóhoz szaladt, és bekopogott. Mire az kinyílt, már Jack is mellette állt. Nagy meglepetésére viszont egy egészen idegen nő állt előtte.
- Áh, megjöttek, kedveskéim? Fáradjanak beljebb. - szólalt meg, kissé nyafogós hangon.
- Jó reggelt, Izabella. Igen, sikerült épen megérkezni. Kaphatnák egy pohár vizet?
- Hát persze. Nem lehetett könnyű ekkorát hopponálni.

Kisétált a konyha irányába. Jack közben, látva Tünde kérdő tekintetét, magyarázkodni kezdett.
- Ne aggódj. Mindjárt hazaviszlek. De csak így tudtuk megoldani az egészet. A szüleid a múlt héten elköltőztek. Helyettük Isabella költözött ide. Ő is a Minisztériumban dolgozott, de a külügyben. Nemrég előléptették, így kénytelen volt átköltözni ide.
Közben visszajött Izabella is.
- És hogy mennek innen tovább?
- Izabella, maga az egyetlen, akinek a kandallója össze van kötve az új lakással. Megengedi?
- Hát persze. Csak tessék.
Levett egy cserépedényt az egyik polcról, és a két jövevény felé nyújtotta.
- Vegyenek. Annyit kell mondaniuk, hogy üvegház. Fura név, de gondolom majd lecserélik.
- Biztosan. Tünde, vegyél te is.
Mindketten belenyúltak az edénybe, és egy egész marok port vettek magukhoz.
- Köszönjük a segytséget. - biccentett Jack, majd a kandallóhoz sétált.
- Semmiség. Különben is, szeretem a gyerekeket.

Jack intett Tündének, hogy menjen ő is. Egyszerre léptek be a kandallóba, így kissé szorosan voltak, de nemsokára már más miatt aggódott Tünde. Jack szólt neki, hogy dobja le a port, s közben ő is így tett. Majd elkiáltotta, hogy üvegház és már el is tűntek. Tünde első dolga az volt, hogy jó nagy levegőt vett, minek hatására nem csak könnyezni, de köhögni is elkezdett. A hamu teletömte a szemét is és a száját is. Ennek ellenére, mire sikerült kinyitnia a szemét, azt kívánta, bár ne tette volna. Hirtelen több száz kandalló forgott körülötte, s közben a szél süvítése is idegesítette. Mire végre lelassult minden, úgy érezte rögtön rosszul lesz. Szerencséjére a lába rögtön földet fogott, így sikeresen kiesett egy másik kandallóból. Jack felsegítette, és leporolta.
- Jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz.
- Semmi baj, csak kicsit felkavart az utazás.
- Rendben.

Tünde körülnézett a házban. Az tényleg üvegből készült. Nem igazán tetszett neki, hiszen semmi intimitása nem lehetett benne. Jack kiolvasta a lány szeméből a csalódást.
- Nem tetszik?
- Hát, nemigazán.
- Akkor semmi gond. Ez ugyanis nem a ti lakásotok. Gyerünk. Mindjárt meglátod.
Jack kisétált az épületből.
- Gyere, nézd meg.
Tünde utána ment, majd kíváncsian nézett rá.
- Nézd meg a saját szemeddel.
Az épület kisebb volt, mint egy átlagos osztályterem. Látni lehetett, hogy csak rövid kirándulások helye lehetett. A kandallón kívűl egy asztal, pár szék, egy kétszemélyes ágy, és egy szekrény volt benne.
- Ennyi az egész? - kérdezte. Akkor mi végül is hol lakunk?
- Nem messze innen.

Elindultak az ösvényen. Rövidke, két perces séta után egy nagy kapu állt előttük. Jack kinyitotta, és betessékelte a lányt. Egy udvaron találták magukat. A fűn látszott, hogy frissen volt levágva, és a fák is egészségesen himbálóztak a szellőben. A levegő kellemes virágillatot hozott magával, s mindketten megtöltötték tüdejüket vele. Lassan tovább indultak, és rögtön meg is pillantották a házat. Nem volt túl nagy, de éppen kicsinek sem lehetett nevezni. Óriási tornác tartozott hozzá, ahova egy hintaszék, és egy függőágy volt kifeszítve. Pár lépcső vezetett fel a tornácra. Fellépkedtek hát, s bekopogtattak. Hamarosan egy kisebb nyikorgással kinyílt az ajtó.
- Helló, apa! - köszönt Tünde.
- Szia! Megjöttek? - rázta meg Jack kezét.
- Igen. Sikeresen eljöttünk, de szerintem Tünde elég fárasztónak tartotta a sok hopponálást, meg a kandallón való utazást.
- Dehogy is. - ellenkezett. Anyu és Timi hol vannak?
- Takarítanak. Mikenak súlyos gondja akadt egy doxitenyészettel.
- Mike?....Úgy érted, itt vannak...a többiek?
- Igen. Itt vannak. Majdnem az egész tábor itt van.
- Hogyhogy?
- A szüleid úgy gondolták, hogy szükségünk lenne egy új táborhelyre, miután azt elhagytuk.

És mivel pont akkor költöztek, úgy gondolták elég nagy lesz ez a hely. Igazam van? - kérdezte Jack.
- Hát, mondhatni igen. Na meg segítség is kellett a ház újításában. - kacsintott.
- De apa!
- Ne aggodj, csak vicceltem. Gyertek be, már biztosan várnak. Anyád ma kitett magáért. Amennyi ennivalót készített, nos talán egy egész hadseregnek is sok lenne.
Mindannyian besétáltak a nappaliba. Az tágas volt, és kellemesen besütött a nap az ablakokon. Leültek a nagy asztal köré, és vártak. Zoli felszaladt az emeletre, és nemsokára nagy hangzavar közepette a fél tábor csatlakozott Jackékhez.
- Helló! Na, meggyógyultál? - kérdezte Imola.
- Szia Imo! Igen... És ti?
- Mi nem kellett meggyógyuljunk. - mosolygott Kate.
- Jó, nem úgy értettem. Hogyhogy itt vagytok?
- Gondoltuk, folytatni kellene a táborozást, ha már kifizettük. - mondta egyszerre Emese és Anna.
- Így van. Na meg nem mulasztottuk volna ki semmiért sem, hogy megnézzük, hol laksz. - mondta Mike.
- Hát, gondolom, nem csalódtatok, de őszintén még én sem tudom, hol vagyunk.
- Hát...ami azt illeti, tényleg nem vagyunk már Kolozsváron. - szólalt meg édesanyja, pár teli levesestálat lebegtetve maga előtt.
- Hát akkor hol is vagyunk, voltaképpen? - kérdezte Christian.
- Voltaképpen a Kárpátokban vagyunk. - nevetett Mike.
- Erre hogy jöttél rá? - kérdezte Tünde édesanyja. Nem emlékszem, hogy mondtuk volna.
- Hát szerintem úgy, hogy tud az állatokkal beszélni. - mondta Levi. Láttam, mikor épp az erdőbe indul, és követtem. Ne haragudj.
- Semmi baj, legközelebb majd óvatosabb leszek. De máskülönben, hogyhogy csak most tudtad meg? Nem gondoltam volna, hogy titok marad a táborban.
- Hát, nem tudom. Lehet, hogy csak nem figyeltem.
- Jah....ez nem újdonság. - nevetett Kund.
- Anyu, miután ettünk, lemehetünk a csajokkal a medencéhez? - kérdezte Timi.
- Mehettek. Úgy gondolom megérdemeltek egy kis pihenést.
- Köszi.
- És ti mit csináltok? - kérdezte Jack Tündééktől.
- Még nem tudjuk. Majd eldől. - mondta Mike.
- Én szeretném megnézni az új házat. Meg úgy az egész területet. - javasolta Tünde. Lehet?
- Persze. Jó ötlet. - mondta Imola.
- Hát akkor jó étvágyat mindenkinek. - mondta Jack és nekiesett a finom tyúkhúslevesnek.

A társaság annyira kiéhezett volt, hogy rekordidő alatt fogyasztottak el mindent az asztalról.
- És még azt mondtad, hogy sok lenne ennyi kaja egy hadseregnek is. - nevetett Éva.
- Hát, mi tagadás... szerintem tényleg többen vagyunk egy hadseregnél. Nem hozol nekünk egy - egy pohár bort? Szeretnék Jackel beszélgetni kicsit.
- Persze, drágám. - nyomott egy puszit az arcára,s kisétált a nappaliból.
Mire visszaért, már csak férje és Jack csücsültek az asztal mellett. Timiék a medencénél hülyéskedtek, a többiek pedig körbejárták a házat.
- A nappalit láttad, a konyha itt van jobb oldalt. - mondta Imola. Elég furcsa, hogy én ismerem a te házadat, te pedig nem.
- Hát igen. - nyitott be a konyhába.

Az nem volt sokkal kisebb, mint a nappali. Több szekrényben a régi edények sorakoztak. A konyhaasztal is elég nagy volt. Talán tíz személy is elfért volna körülötte. Aztán úgy döntött, inkább tovább megy, az edények és a hűtő kikémlelésére nem ez volt a legjobb időpont. A konyhából nyílt még egy helyiség, amiről kiderült, hogy a kamra. Volt még egy ajtó, de az zárva volt.
- Az a hátsó udvarra visz. Azért van zárva, mert az még nem volt rendbe téve. Miután az emelettel végzünk, az következik. - magyarázta Emese.
- Értem. - mondta Tünde. Gondolom nem a legszórakoztatóbb dolog itt takarítani, ahelyett hogy szórakozzatok., ugye?
- Nem. Ebben most tévedsz. Annyi érdekes dolgot találtunk már itt. Biztosan varázslók lakták. Volt jó sok dolog, amivel meggyűlt a bajunk. Egyszer Christian el akart dobni egy lakatot, de az megvadult, és majdnem megnyomorította a lábát. - lelkesedett Kund.
- Akkor jó, ha nem érzitek rosszul magatokat. Azt hittem rabszolgáknak fogtak be a szüleim.
- Dehogy is. Megkérdeztek, hogy jövünk - e, és mi jöttünk. Még mindig jobb, mint otthon ülni. - mondta Imola.

A továbbiakban meglátogatták a ház többi helyiségét. A földszinten volt még egy dolgozószoba, és egy óriási fürdőhelyiség. Az emeleten több helység volt, mint a földszinten. Ezek közül viszont még csak három volt berendezve, s azok is csak átmenetileg. A három szobában a gyerekek voltak elhelyezve. Az egyikben csak a fiúk, a másikban csak a nagyobbik lányok, a harmadikban pedig a kisebbek.
- A szüleid azt mondták, hogy majd ha kitakarítottunk mindenütt, segíthetünk berendezni is őket. - mondta Kate.
- De jó! Majd kiválaszthatom a saját szobámat. - örvendezett Tünde. Csak az a baj, hogy nyár után nem találkozunk többet.
- Majd meglátjuk. Ami igaz, az igaz, mi suliban leszünk, de biztosan meg fogunk látogatni téged. Kitalálunk valamit. A hétvégék ugye szabadok. Na és ha megkapjuk a megoldást, talán még te is feljöhetsz majd a suliba. - szólalt meg Imola.

A többi szobában nagy volt a rumli, így nem is nagyon figyelték meg őket. Aztán lesátáltak az udvarra. A ház mellett volt egy nagy medence, ami körül Timiék éppen szaladgáltak. Nem volt kedvük csatlakozni hozzájuk, így inkább tovább sétáltak. Pár méter után Tünde megtorpant.
- Egy valamit még nem tudok.
- Igen? És mi az? - kérdezte Kate.
- Honnan tudtak anyuék erről a házról?
- Onnan, hogy Jack a szomszédjában lakik. - vágta rá Emese.
- Értem. Akkor ezért ismerte az üvegházat.
- Igen. Ezért. Sokat üldögélt az üvegházban, mikor egyedül akart lenni. Csak azóta a szülei már nem laknak itt. - magyarázta Mike. Úgyhogy most már egyedül lakik.
- Aha. És hol van a háza?
- Mondtam, hogy a szomszédban. - szólalt meg Imola.
- Nem megyünk el oda?
- Nem lehet. - magyarázta Mike. Csak azok léphetnek be, akik rokonságban vannak vele, és azok, akiket ő maga visz be. Ez valami varázslattal volt megoldva. Tudod, a szülei féltek minden gyanústól, így nem is csodálkozok. Csak azt nem értem, hogy miért nem szűntette még meg.
- Lehet, hogy nem tudja megszűntetni. - mondta Kate.
- Lehet. De az is megtörténhetett, hogy így jobban érzi magát. Legalább a saját házában biztonságban van. - gondolkodott Emese.
- Nem kérjük meg anyuékat, hogy engedjenek be a hátsó udvarra? - kérdezte Tünde. Kezdek unatkozni.
- Hát, mondjuk, megkérhetnénk, de mit csináljunk a két méteres fűben? - kérdezte Levi.
- Úgy csináltok, mintha nem tudnátok varázsolni. Na gyerünk, lusta népség.
Tünde visszaszaladt a házba, s mire a többiek is megérkeztek, édesanyja már nyitotta az ajtót.
- Azért vigyázzatok magatokra. Ezt az udvart még nem vizsgáltuk át.
- Oké, anya. Köszi. Gyertek már! - siettette a többieket.
- Jól van, jövünk. - mondta Anna. Akkor hogy kezdjük?

Fél óra nehéz munka és több száz taroló átok után a fű már csak bokáig ért. Nem végeztek annyira jó munkát, mint a másik udvaron, de így is rájöttek, hogy ez az udvar sem kisebb mint a másik. Az első dolog, amit megláttak, azok a kviddicsben használt oszlopok voltak.
- Á! Szóval, itt még kviddicspálya is van. - gyönyörködött Kund. Megyek és hozom a seprűmet. Játszunk egyet?
- Nekem nincs kedvem. - mondta Kate. Inkább lemegyek fürdeni egyet. Különben sem tudom, honnan lesz a játékhoz elegendő labdátok.
- Az nem probléma. Nekem van egy egész szettem. - mondta Kund. Biztos nem akarsz játszani?
- Igen. Az este úgyis mindjárt itt van. Kihasználom, amíg van nap.
- Rendben. Akkor itt találkozunk öt perc múlva.
Öt perc múlva már tényleg mindenki lent volt a pályán. Tünde és Mike leültek a pálya szélére, és nézték, hogy a három fiú külön, míg a három lány egy másik csapatba tömörülnek. Természetesen, Tünde a lányoknak, míg Mike a fiúknak drukkolt. Miután mindenki a levegőben volt, Tünde kinyitotta a ládát, és szabaddá tette a labdákat. Már besötétedett, mire Imolának sikerült elkapnia a cikeszt, így a lányok csapatát sikerült győzelemhez juttatni.
- Haha... Na most már nem jár annyira a szád, ugye? - kötekedett Mike - al.
- Ne éld úgy bele magad. Kund hagyta magát.
- Na persze!
- Igen. Garantálom neked, hogy a fiúk tízszer jobbak a kviddicsben, mint a lányok.
- Ha így el vagy telve magadtól, miért nem próbálod ki te is? Oh...csak nem, mert kvibli vagy?
- Hát, ha már így vesszük, talán te hamarább repülhetnél, mint én. És még seprű sem kellene hozzá.
- Na igen. Te meg esetleg megkérnél egy madarat, hogy nyelje le a cikeszt, csakhogy ne tudjam elkapni.
- Igen, talán. - nevetett.
- Gyerekek! Kész a vacsora! - kiabált ki Tünde édesanyja.
- Na, gyerünk, ti nagy gyerekek. - röhögött Levi. Átölelte Emesét és elindult a bejárat felé.
A házban Timiék már az asztal körül ültek.
- Na végre! Mindjárt kihűl a vacsora. Üljetek az asztalhoz. - mondta Éva.
- Jack hol van? - kérdezte Mike.
- Haza ment. Azt mondta van egy kis elintéznivalója. Ja, és szólt, hogy miután vacsorázol, menj át te is. Beszélni akar veled.
- Rendben.

A vacsora hosszúra húzódott. A fiatalok össze - visszabeszélgettek. Tíz óra felé azonban kezdett eluralkodni a fáradtság rajtuk, így szép lassan visszahúzodtak szobáikba. Mike elköszönt mindenkitől, mert sejtette, hogy Jack nem fogja visszaengedni, majd elment.
A lányok vettek még egy - egy forró fürdőt, s ezzel siettek is aludni. A valódi ok viszont nem az volt, hogy nagyon fáradtak voltak, hanem ez, hogy Tünde után nem maradt több meleg víz.