Történetek

Megint éreztem valamit a lábam alatt. Mintha egy sötét árny, suhant volna el alatta. Minden ízemben reszketek, s belegondolni sem merek, mi is lehetett az. Bár csak visszaforgathatnám az idő kerekét. Biztos nem szállok hajóra azon az átkozott reggelen. Pedig oly szép lett volna egy csendes hajókázás itt a Karib-tengeren. Az otthoni életem, oly szürke és csendes. Három nyomorult évig spóroltam erre az útra. Majd jött a vihar s a húszméteres hullámok között, kis lélekvesztőnek tűnt a négy...

Sajnálja, persze, én meg nem, mi? Aztán amikor látja a szememben a végső kétségbeesést, az elfojtott indulatot, megkérdezi hogy de nekem ez tényleg ennyire fontos-e… A válaszom egy igen, aztán búcsúképpen otthagyom, elfordulok tőle, és a barátnőmhöz menekülök.
Hát így megy tönkre egy álom pár perc alatt...

Az éjjeliőr egykor egy börtön beltartalma volt. Hirtelen felindulásból ölte meg barátnőjét, és legjobb barátját, egyetlen szúrással. Miután végzett hűtlen kedvesével, megijedt, és feladta magát a rendőrségen. Tettét mélyen megbánta, azért is próbált új életet kezdeni, és megpróbált olyan munkát keresni, ahol nem kell emberekkel beszélni, nehogy szóba kerülhessen, hova lett az életéből az a bizonyos öt év...

-… az Otthoni Kommunikációs Világszervezet tegnap szerezte az információkat az emberek által ’Internet’-nek nevezett hírhálózatról. Az OKV az 1210-es évektől van rákapcsolódva az ott élő lények tudta nélkül az Internetre, s innen vagyunk képesek megszerezni az emberekről és a Földről a lehető legnagyobb tudásanyagot. A tegnap a hírhálózaton megjelent adatok szerint földi csillagászok felfigyeltek bolygónkra, mely nagy mértékben hasonlít saját égitestükre, s ez felkeltette a bolygón élő...

Nagy a nyüzsgés a támaszponton. Az ezredes tudta mit akar s jó előre, felkészült. Egy C-500 Hercules már készen állt a felszálláshoz. A szükséges felszerelések és eszközök már a gépen. Már csak az üzemanyagot tankolják. Legfeljebb fél óra s indulhatnak. Dr. Wyler, kezdte élvezni ezt a nyüzsgést. Eddigi, hétköznapi életét, most regényekben illő kalandok váltják fel. Még mindig ott motoszkált fejében az eligazítás, döbbenetes mivolta. Lehetséges, hogy egy földönkívüli űrhajó csücsül már...

- Nézmá’ itt a boszorkány! A macska! Kíváncsi vagyok, dugni is annyit dug-e mint azok! – és hozzá stílusosan oldalba bökte egyik mellette álló, hasonszőrű társát. Normál esetben kiröhögtem volna, és pár szóval a padlóra küldöm a haverjaival együtt, de a jelen idegállapotomban ehhez túl agresszív voltam. A fiút a torkánál fogva felemeltem, majd a falhoz nyomtam...

Az elején még félt, de mostanra már biztonságérzetet adott neki látványa. Tudta ugyanis, hogy az követi ugyan, de azt is, hogy nem fogja bántani.
Sokszor elgondolkodott már azon vajon emberi lény e. A mesékből már kinőtt, úgyhogy tudta, sem szörnyek, sem egyéb fantázialények nem léteznek. Más kategóriát nem tudott kitalálni ahova besorolhatta volna, így megmaradt abban, hogy az, valamilyen beteg lény, melynek fejlődési problémái vannak...

- Muszáj ennyire titkolózni?
- A hírszerzés vagyunk. A titkolózás a lételemünk.
- Nekem viszont nem, úgyhogy magyarázatot kérek.
- Nézze Dr. Wyler. Maga az egyik legjobb szakértője a paranormális tevékenységeknek. Beleolvastam pár könyvébe s engem meggyőzött, hogy a földönkívüliek, igen is létezhetnek.
- Most viccel? Mikor írtam azokat? Tíz éve. Most már csak tanítok.
- Látja? Pontosan ezért van itt...

Kinyitotta szemét, s a fal már nem volt ott. Egy kerek terembe jutott, amelynek a közepén tűz lobogott. Szembe vele, egy hosszúszakállú vén ült, akire mikor ránézett, a már ismerős lányalakká vált. Mosolygott. Csuklyáját hátravetette, botját félretette, s ismét rámosolygott.
- Miért vártál? –kérdezte a nemrég még véntől.
- Azt csak Te tudod –válaszolta az a szürke köpenyben. Szemében a tűz lángja lobogott, s ez nagyon megragadta a belépőt.
- Miért kellett? –kérdezte,...

pedig fölötte hajol, fogja a kezét és beszélnek. Odamentem, anya maga mellé ültettet. Furcsa volt a számomra. Olyanokról beszélt, hogy ha már otthon leszünk, mit csináljunk. De mi a nagyinál vagyunk, és mért nem mondja ebbe a történetbe magát?! Elcsukló hangon beszélt, a kezemet lágyan szorította kezével. Majd apa felsegítette a kis Lara bölcsőjéig, ahol anya megsimogatta őt, és elköszönt tőle...