Történetek

S most itt vagyok, lassan felkel a nap, s valami ismét véget ér. De nem bánom! Szörnyeteg vagyok. Nem akkor lettem az mikor megkívántam a vért, amikor öltem érte, hanem akkor, amikor mindezt elfogadtam és nem küzdöttem tovább ellene. Amikor azt hittem megtehetem, jogom, kiváltságom, hogy elvegyem mástól a legértékesebbet: az életet, az új esélyt. Beteges vágyak kielégítésére...

Ő elmegy mellettem, nem vesz észre, vagy igen, elkapja a pillantását, vagy neki nem is fontos, elfoglalt benyomást kelt, akit lehet irigyelni, akire vágyni lehet, mert ő aztán nem fog a világ kedvében járni, mert ő egy ilyen fickó, határozottan halad, naná, ők a királyok, kozmóálcám mögött remeg a kislány, hogy egyszer majd lehull a lepel, és ő továbbra is itt fog állni, a világ tetején, míg én csak egy kislány vagyok fonott hajjal, kiskosárral a hegy lábánál, de most tartom az arcom,...

Az a hang, a csapások zaja szörnyű volt. A törő csontok recsegése mindig kísérteni fog. A katonák egyre jobban belelendültek az ütlegelésbe, volt, aki kövekkel, dorongokkal törte a csontokat. Láttam egy tíz év körüli kislányt is a szenvedők között. Mozdulni akartam, hogy odarohanjak, de egy erős kéz visszatartott. Lajos volt az, fogta a karomat. Elkezdtem visszafelé rohanni, mert tudtam, hogy tehetetlen vagyok, mint ahogyan az voltam ötven évvel ezelőtt is...

Az álmok előre jelzik a sors alakulását.
Ami álomban megtörténik, az a valóságban is bekövetkezik.
Az álom vágyai pontosan megmutatják, milyen
tudatossági fokon él az álmodó az élet színpadán.
Az álom a földre vetített valóság...

Először finoman dugtunk, aztán egyre keményebben, több féle pózban, hol sima misszionáriusba, hol az kombinálva, hol oldalról, hol hátulról, amihez éppen kedvünk volt.
Lazításként körítve kis 69-el, ami csodás volt, mint mindig...

Furát álmodtam arról, hogy minden jobb lehet, hogy változhatnak a dolgok és megjavulhatnak az emberek. De mikor egy éles fájdalom hasított belém és még utolsó hangként meghallottam azt a rettenetesen éles sípolást, tudtam, hogy ez nem lehetett a valóság...

Szükségem van rá, vágyom rá, testestül-lelkestül, minden szívdobbanásom, és porcikám érte ég. Baráti ölelése, játékos érintése tartotta bennem a lelket, tüzelte érzéseim hamvadni képtelen lángját. Napról napra egyre inkább biztos voltam magamban, hogy ez vagyok én és ö a másik felem, egyek vagyunk, és bár annyi mindennel kellene szembenézni, nem csak önmagunkkal, másokkal, szülőkkel, barátokkal és az egész világgal, hittem abban, hogy nekünk menne...

Otthon a házi bácsinak elmeséltem, mi történt a munkahelyen, s mit mondtak. A ház tulajdonosa meglepődött a munkahelyi viselkedéseken.
- Az élet olyan, mint egy sakkjátszma – mondtam neki, de ha kufárok mozgatják az elesetteket, könnyen besározhatják őket, de minél mélyebbre nyomnak valakit, annál vakítóbban emelkedik ki a sötétségből, hogy tükröt tartson a fekete lelkűek elé...

- Na ez az – mondta a kapitány teljesen nyugodt hangon. – Akkor most tűnés innen a sunyiba.
Felkapta a földön heverő űrruháját, és intett a többieknek, hogy kövessék. Abban a pillanatban azonban, hogy lábával a rámpára lépett, egy éles sikoly hangzott fel, és Escobar hátraperdült. Jeanne sikoltott...

Anna már lefektette a gyermekeit, éppen végzett a rakott burgonya elkészítésével, közben forgott a mosógép.
Ekkor jött haza a férje részegen, mint általában, maga elé tette a jénai tálat, s falni kezdte a rakottkrumplit.
- Várj, szedek tányérba neked!- szólt Anna, erre a férje dühösen ordítozni kezdett:
- Paraszt vagyok neked, büdös paraszt! ...