Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Adam keze gyorsan újra meglátogatta a párom kebleit, majd a lényegre tört. Julie és én egymáshoz...
Múlt század eleji történet, romantikus kisnovella. Szeressétek:Mihály Laci Pásztó
A döbbenetes hipertéri üzenet...
Bonyodalmak a várépitésnél...
A bujáki vár épitésekor , történtek nagy dolgok...
Friss hozzászólások
eliksz13: Művész vagy VINZSO ! Sok más...
2021-01-21 21:44
danisenzavestito: Kellemes írás, ha egy iciripic...
2021-01-21 17:13
Pavlov: Milyen remek sztori! Igazán ku...
2021-01-20 22:39
sonny grosso: Tetszett.
2021-01-20 13:54
sonny grosso: Egész jó.
2021-01-20 13:54
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Helyes szőke fickó keddenként

Kedd van. Szép vagyok. Korán keltem kevés alvás után, de szép vagyok, mert kedd van. Vagy szerda. Vagy csütörtök este. A nap évente kétszer változik, az érzés sosem, mindig van egy A Nap, a hét tengelye, ami körül megfordul a világ, ami bója, bójától bójáig úszom minden héten, hogy ne süllyedjek el az érdektelenség tengerében, és ez hülye dolog, de nem tehetek róla. Reggel összeszedtem magam, tuti magas sarkú van rajtam, néha szoknya, pedig az a padban nem is látszik, hülyét csinálok magamból minden egyes alkalommal, de nem számít, mert ma kedd van, vagy szerda. Ma van az a nap.

Már mindenki bent ül, ez az az előadás, amire mindenki bejár, amin mindenki részt vesz, mindenki, érted, mindenki, kiáltottam reggel a türkizkék macskának, aki rosszalló pillantással leste, ahogy szépítem magam a tükörben, Neki, akit nem nevezünk nevén. Aki különben észre sem vesz, mert rövidlátó, én meg messze vagyok, nagyon is messze, tőle főleg, de keddenként minden mástól is, vagy legyen az szerda.

Az ajtó mellett ülök, kényelmes rálátás nyílik, itt jön be mindenki, akinek ez az első órája és késik, mint ők, mindig, mert mindenki bejár, de van aki késik, mert megteheti. Mert lezser. Mert a világ nem fontos, csak annyira, amennyire ők vannak a világ tetején, tágra nyílt szemmel bámulom minden alkalommal, amikor megmondja a frankót, és én el is hiszem neki, mert ő mondja, azzal az arccal, érted, kérdeztem a legutóbb is a türkizkék macskát, és végre bólintott, csak hogy hagyjam már őt békén, mármint a macskát, pedig nem őt kéne, de nem tehetek róla, és ma kedd van, még el sem kezdődött az óra, de nyílik az ajtó, oda se kéne néznem, hogy tudjam, nem ő az. De odanézek. És nem ő az.

Beszélgetek valakivel, véletlenül két fiú között ülök, mind a kettő akarta, hogy mellette üljek, az egyik hívott, a másik később érkezett, nem panaszkodhatom, nem lenne szükségem erre a heti megalázó jelenetre, de mégis, muszáj, talán nem is azért járok be előadásra, mert olyan nagyon fontosnak tartom, talán, vagy csak azért mondom ezt, hogy a macska elhallgasson, ez egy olyan előadás, amit nem lehet kihagyni, érted, mert ez egy húzós tárgy, mindent tudó arccal bólogat felém, pupillája szűkül-tágul, és nem hisz nekem, és rosszallja, nem érdekel, csak ne álljon elém, amikor ki akarok lépni az ajtón, kedden ott kell lennem, mert ma kedd van vagy szerda.

Kezdődik az előadás, és persze még mindig senki, de már nő bennem a feszültség, ez az az óra, amire mindenki mindig bejön, nem kell aggódnom, azért mégegyszer körbenézek, hátha elmulasztottam, de nem, mögöttem minden üres és kihalt, pedig majdnem tele vannak a sorok, és mégis. Újabb ajtónyitás, de csak valaki más, aki akár otthon is maradhatott volna aludni, akinek itt semmi relevanciája, de nagyon kell figyelnem, mert most már bármelyik pillanatban lehet, és nyílik az ajtó, és tényleg, és én felnézek, és ők belépnek.

Mert ők megtehetik, mert számukra nincs jelentősége, mert rájuk nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, ők ilyen lezser pasik, mert mindegy, hogy ki mit gondol, és most kell nagyon gyorsan egyszerre figyelnem arra, hogy.

Szép vagyok, elfoglaltnak tűnök, sugárzik rólam az okosság, hogy a dolgok tetején vagyok, hogy uralom az életem, hogy van mit csinálnom, hogy nekem aztán semmi nem hiányzik, hogy engem mindenki irigyelhet, hogy rám mindenki vágyhat.

Ezt persze ki lehet fejezni úgy, hogy spontán éppen eszem, és csak egy pillanatra, véletlenül, az ajtónyitásra kapom oda a fejem, a számat törölgetve, mert egy elfoglalt kozmólány mikor máskor reggelizne, vagy bájosan flörtölök valakivel, és épp csak odatéved a tekintetem, de mintha fontos se lenne, netán a naptáramba mélyedek, mert nagyon precízen kell összerendeznem az időbeosztásom, olyan is van, hogy bambulok az ajtó felé, és véletlen veszem csak észre, hogy éppen Ő lép be rajta, milyen nagyon kell koncentrálnom, hogy a kis jeleneteim megfelelőek és hatásosak legyenek. Pedig talán észre sem veszi, talán csak nem érdekli, talán nem is neki kéne szánnom. Meg sem fordul a fejemben, hogy milyen önző módon pózolom magam a kirakatba minden héten, hogy fájjon, ne csak nekem, az az egyetlen pillanat.

Ő elmegy mellettem, nem vesz észre, vagy igen, elkapja a pillantását, vagy neki nem is fontos, elfoglalt benyomást kelt, akit lehet irigyelni, akire vágyni lehet, mert ő aztán nem fog a világ kedvében járni, mert ő egy ilyen fickó, határozottan halad, naná, ők a királyok, kozmóálcám mögött remeg a kislány, hogy egyszer majd lehull a lepel, és ő továbbra is itt fog állni, a világ tetején, míg én csak egy kislány vagyok fonott hajjal, kiskosárral a hegy lábánál, de most tartom az arcom, egyszemélyes háborúmat vívom, melyből ő mit sem vesz észre, én azonban képtelen lennék elmulasztani. Hol észrevesz, hol nem, azért köszönünk egymásnak, ha nem is beszélünk, mióta azóta, pedig ebben sem állapodtunk meg, csak vannak dolgok, ami egyszerre jut eszünkbe, hát bizony, van ilyen is.

Szeretném még nézni, de elmegy mellettem, csak egy pillanat, egyszer tényleg nem tűnt fel hogy bejöttek, csak révedtem magam elé a padra dőlve, akkor elment mellettem, és megsimogatott, nem mondtam el senkinek, nem osztozom senkivel, ez csak az enyém.

Mögöttem ülnek le, mindig mögöttem, ott még van hely, utolsó sor, vagy ilyesmi, egyszer mégis beszéltünk, mert véletlenül együtt jöttünk, akkor én is ott ültem, odaadtam neki a csokimat, később kaptam érte egy másikat, itthon ettem meg, és közben rá gondoltam, hülye egy dolog, de ez volt, és akkor még nevetett a színes filceimen, amiket a vizsgaidőszakra vettem, mert én azzal tanulok, később szívesen használta őket, de csak viccből, de az sokkal később volt. Általában mögöttem ülnek, és a szemem sarkából sem látom őt, pedig többször próbálkozom, de ilyen direkten azért mégse, ebből már kinőttünk, nem teszem magam kőasztalra kiterítve, mint aki akar valamit, mégis mit akarsz, kérdezi a türkiz macska szeme, csakazértsem mondom meg neki, pedig én sem tudom. Hátranézni, azt szeretnék, de buta ötlet, csak teszem az agyam, hátha hátulról is látszik, és elképzelem, ahogy lemegyek, és lefejelem a katedrát, ami szintén buta ötlet, de legalább... Legalább felhívnám magamra a figyelmet, legalább megsajnálna, legalább rajtam gondolkozna.

Vajon milyen lehet úgy ülni az előadáson, hogy rálát a hátamra? A hajamra? Nem szeretném tudni, talán nem is szeretnék mögötte ülni, jobb így nekem, önként előrenézve, bár a diák nem olyan érdekesek, mint lehetnének, és belső szemem folyton hátraforog.

Vajon tudja, mennyire, tör fel belőlem a kérdés, de nem fejezem be, dolgokat nem mondunk ki, még a fejünkben sem, és különben sem ezt kellene tennem, nem direkt csinálom, védekezek hasztalan. Igazán összeszedhetném magam. A türkiz macska a katedrán ül, gúnyosan néz rám, talán ő már tudja, hogy, de dolgokat nem mondunk ki, még a fejünkben sem, vajon mit tud a türkiz macska, kérdezem én, a macska tudja a dolgokat, mondja az ő szeme, hallgass rá, ő is megmondja a frankót, de a macskának nem akarok hinni, felborítaná az életem, ilyenek ezek a dögök.

Témába vág, hogy zéhát írunk, és tudom, hogy utánam van beosztva, az ember tudja az ilyen dolgokat, ha a világ kifordult a sarkaiból, és vicces, hogy ez jobban érdekel, mint maga a zéhá, pedig nyilván csak a jegyem múlik rajta, nem tehetek róla, mint amikor nyelvvizsga alatt végig arra gondoltam még nagyon régen, hogy utána a blahán a mekiben fogok ebédelni, mondjuk akkor nem is sikerült a nyelvvizsga, mindegy, a zéhá meg igen, de ez csak utólag derült ki, akkor csak az volt, hogy hogy somfordálhatnék vissza az egyik kijárattól a másikig úgy, hogy ne csak azt lássam, hogy bemennek, de igen.

Megszégyenülten állok az előadó előtt, én itt hülyét csinálok magamból, pedig mindig mondja mindenki, hogy pasi és villamos után soha, de ők is olyanok, mint a macska, ezt nem érthetik, hogy nekem látnom kell, pedig semmi értelme, nem is én vagyok most fontos, ahogy lesek befelé az ajtón, egyszercsak elhalad előtte, magabiztos, a világ tetején, naná, hogy uralja, hiszen most fog jól vizsgázni, elfoglalt, szervezkedik, persze, ők a királyok, nekik mindent lehet, jó hogy nem pillant oldalra, ahol én állok, döbbenten, fáj, nem tehetek róla, én is fáradt vagyok, aznap már mindegy, népmesei fordulat lenne, ha most zokogásban törnék ki, nem is, a mosdó felé veszem az irányt macskástul.

Fehér csempe, kong, ő szemrehányón néz rám, hülye vagy nagyon, ennek semmi értelme, így ő, tudom, de hülye vagyok, és ennek így semmi értelme, így én, mire volt ez jó, nyilván nem vártad, hogy a nyakadba veti magát, így ő, igazából de, mondom én magamnak, azaz a macskának, csak persze ezt nem a realitások talaján vártam. Irreális vagyok, de csinos is, nézz rám, vonzó, megyek az utcán, és a munkások meg akarnak dugni, és ő még csak nem is látott, ez milyen már, ezt én kérdezem, hülye vagy hogy ilyeneken gondolkozol, ezt meg ő kérdezi, és neki van igaza, kérdése mögött a ki nem mondott másik, hogy akkor mi most mit is szarakodunk ebben a helyzetben, de ezt meg én nem tudom megmondani neki, pedig mindig erre hozza ki a játszmát, francba is, menjünk haza, támasztom a homlokomat a hűs csempének, pedig jobb lenne, ha valaki forrón megölelne, kapcsolok a szappanoperás szófordulatra. Homlokom a csempén, lelkem a háborgó óceán, tenyérrel csapom a falat, ami ilyen katartikus túlreagálás, csak nagyon fáj, a macska is érti, aznapra békénhagy, talán nem kéne koslatnunk utána, a fejünkben sem, véli halkan, és én igazat adok neki.

Újabb zéhá, más élethelyzet, már beszélünk, mert beszéltünk párszor korábban is, ő földbe döngölt, én nem tehettem mást, csak hagytam, látta rajta, talán azóta megbocsátotta, vagy azért, talán csak megértette, hogy ez nem ilyen fekete-fehér dolog. Most kivárunk mind, én, Ő, meg a macska, meg maga az idő. Nézek rá, néz rám, fáradtak vagyunk, túl mindenen, én utána, ő előtte, ő akarta, én akartam, most itt vagyunk és közel van hozzám, belát az álcám mögé, de nem baj, mert ma nem vagyok se kozmó, se szép, minden energiám a siker és az okosság csatarendjébe állítva, nála úgyszintén, pokolian vagyok, de jobb érzés most, hogy itt van, meglett egy tárgyam már reggel, neki írtam meg esemesben, a dolgok gyorsan alakulnak és nem én irányítom őket, talán a türkizkék macska és a helyes szőke fickó, én és Ő pedig csak hagyjuk, hogy történjen. Már itt volt az ideje.
Hasonló történetek
3959
Csöngettek!
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő...
2870
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Hozzászólások
További hozzászólások »
tőmparis4 ·
Drága Firkász!

Köszönöm válaszod, és rögvest el is olvastam a szőke hercegről szóló történeted! Eszembe jutott egy sor dolog, amit mondanék! Félreértés ne essék az írás remek! Még tőled is szokatlanul kusza de ebben rejlik a varázsod!

Ahogy mondottam volt nem szolok bele, azért kíváncsi lennék, mit szólna a herceged, ha olvasná, mert igen hatásos!

Ismét csak azt mondhatom, folytasd az írást, és sose változtass ezen az egyedi stílusodon! Egyszer még ezzel leszel híres, tudom!

Maradok továbbra is őszinte rajongód, Máriusz!

tőmparis4 ·
AKI SZERETI FIRKÁSZTÜNDÉRT, MÁR PEDIG MI SZERETJÜK, AZ OLVASSA EL A "Lázadásra szólítok mindenkit!" CÍMŰ IRÁSOM! CSINÁLJUNK FORRASDALMAT TÜNDÉRKÉÉRT!
firkasztunder ·
ójaj, ójaj, micsinálok én egy forradalommal, de különben holmikor is van az az írás, csakhogymert nem találom :o((
Örül, amikor olvassa, ő mindenemet olvassa :o)

tőmparis4 ·
Hát ebből is látszik ki a profi mert valahogy nem akarja feltenni az Írásom! Nem értem az okát! Azt irta hamarosan ott lessz de semmi! Pedig már a 13 éves hugom irt ide egy sztoryt neki ment nekem nem!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: