Anna felébredése (daljáték)

Az álmok előre jelzik a sors alakulását.
Ami álomban megtörténik, az a valóságban is bekövetkezik.
Az álom vágyai pontosan megmutatják, milyen
tudatossági fokon él az álmodó az élet színpadán.
Az álom a földre vetített valóság.
Három kívánság-teljesítő szellem dalol
az álomról, s saját szerepéről: Kaján, Óhaj és
Igazka:


Mi vagyunk a szellemcsapat,
Sosem látod arcunkat,
Elmegyünk mi hozzád,
Éjjel, mikor alszol,
S felgyújtjuk az álmodat.

Kivetítjük vágyadat,
Álomfilmnek vászna nagy,
Bal oldalon a múltad,
Jobbon a jövőd,
Figyeld sorsod merre tart!

- Én vagyok Kaján, a kéj szelleme. Belopódzok
azoknak az álmába, akik titkon sóhajtoznak a
szerelmes szavakra, ölelésekre. Kivetítem nekik
ideáljukat, akivel felejthetetlen álom-éjszakát
töltenek együtt. A hatása felülmúlhatatlan!
Másnap már kora reggel a tükörben méregetik magukat,
hátha felbukkan már munkába menet álomhódolójuk.

Kaján vigyorral dobja testét
Feneketlen sötétbe,
S nem tudja, hogy merre menjék
Vörös démon ölébe.

Keres, kutat egyfolytában,
S mit talál a szemétben?
Dühöt, önzést, halál-érzést,
S felébred a semmiben.

Balra fiatal lány, Anna álmából nyújtózkodik éppen.
Mosolyog, szemei tisztán ragyognak.
Az ártatlanság ragyogása ez, a tapasztalatlanságé.
Dalolva kíván jó reggelt kedves növényeinek, Mici mackójának.

Nézd! Ránk süt a napsugár,
Nézd, ezernyi csoda vár,
Elaludt éjszaka hölgye már,
Elmondom az álmom, rózsaszínű álmom,
Hallgasd meg, kis kabalám!

Állt egy fiú ablakom előtt,
Vágyódva nézett felém,
Megláttam őt, a lázam felszökött,
S szívembe kisdob költözött.

Felhívtam én virágos szobámba,
Úgy perzselt a vágy,
Átöleltem, hozzám simult,
S övé lett a tisztaság.
Oly’ boldog voltam és ő így szólt:
Holnap találkozunk
És többé nem jött el.

Aztán szerettem több másik fiút,
Azt mondták: én vagyok a fény,
Átöleltem őket és így szóltak,
Csak ennyi volt és nincs tovább.

Eltűnt a csillogás, kopár lett a világ,
Mici mackó az ágy alatt,
A növények elhervadtak.
Nem érdekel már semmi,
Óh mondd, hogy kell szeretni,
Úgy tüzel a vágy, oly’ forró a szív,
Szomjúságom olthatatlan.

Óh mondd, ki fog szeretni,
Mondd, hol van az Ő,
Már tudom, minden szerelem
A halál felé repdes.
Azt mondom, ha látlak téged:
Ne nézz rám, mert fáj majd,
Ne nézz rám, mert holnap sírok,
Ne nézz rám! Hiába szeretlek.

- Kaján, ez nem szép tőled! Mi értelme van annak,
hogy ellenállhatatlanná teszed az embere-
ket, s sodródnak egyik ölelésből a másikba?
hiszen az örök-ölelést nem lelhetik meg csak
akkor, ha a Kerub képviseli a társukat. De te
csak eltereled a figyelmüket a külső káprázat-
tal a valódi értékekről: az érzelem és lélek gazdagságról.
Ezek éppen annyira fontosak, mint
a fizikai vágy.
- Igazad van Óhaj, de ne felejtsd el, ahhoz,
hogy megfoganjon bennük a valódi társ utáni vágy,
át kell égniük a szenvedéseken, felül kell emel-
kedni a születésen, s a halálon.
És te óhaj, éreztél már egyszer is elégedettséget?
Pedig minden kívánságát teljesíted az ál-
modóknak.
- Hát őszintén szólva, az én célom is az, hogy
felismerjék, ha a szív hideg, nem tud örülni a
pompának. És ez a felismerés elvezet ahhoz, hogy
megtanulják értékelni a szeretetet, mely ha egy-
szer lángra lobban, többé nem oltja el a legcsodálatosabb illúzió sem.

Kívánj egy házat, egy palotát,
Kívánj egy kocsit és nercbundát,
Kívánj bármit, én eléd hozom,
De ne kívánj jó éjszakát!

Kívánd a szépet, kívánd a jót,
Kívánj a tóra ezüsthajót,
Kívánj pénzt és gazdagságot,
De ne kívánj társat, hozzád valót!

Anna álmai a valóságban is megtörténtek.
mióta csalódott szerelmeiben, a munkában vezeti
le a feszültségét. Álmai vágyait a valóságban is
megvette magának: emeletes házat, csodás autót,
A legelőkelőbb helyeken fordul meg esténként, megteheti,
van pénze. Bejárta a világot, s mégis az
üresség egyre jobban tátong a lelkében, mert rá-
jött arra, hogy mindenki csak a pénzéért szereti,
a pénzéért tiszteli.
Anna az ágyra rogyva magához ölelve Mici mackót
lágyan dalol. Dala felér egy sóhajtással:

Azt hittem, enyém a világ,
De tévedtem, mert nincs tovább.
Nem lehet élni egyedül,
Megmérgez a csúf világ.
Hol pénz van, ott a becsület,
A pénz a mérték,
Ha fizetsz, tiéd a világ,
De igaz érzést nem találsz.

Oly’ jó a magasban szálló madaraknak,
Tudják, mi az igaz,
Tudják, mi a szép,
Hogy az igaz a szép.

- Mi az Óhaj, mégsem tudsz mindent teljesíteni?
- Nem, mert az az én feladatom - szólalt meg
az eddig meditáló harmadik szellem, Igazka.
Én az igaz társukat képviselem az álmodóknak,
az egyetlen, örökös társat, akiben soha nem
csalódnak és egyenként vezetem el őket a helyes
útra.

Egyetlen út vezet az igazsághoz
És ez az út nem lehet csak áldásos.
Fényszőtte haja úgy lobban az égben,
Kigyúl az éjszaka, kigyúl az élted.
Nem kell a pompa, nem kell a vágy,
Örömteli éjjel így suttog a vágy,
Tüzel a véred, forró a szív,
A jobbján szívlótusz és áthevít.
Szívlótusz sugározza majd feléd:
Emeld fel igaznak a két kezét!
Mesélj a világnak egy új világról,
Szeretetnek fénylő otthonáról!

- De gyönyörűek az álmaid, Igazka! Tehát a fizikai
vágyakozások hiábavalósága elvezeti az
álmodót egy új világba. Ehhez le kell győzni
az összes szenvedést, meg kell semmisíteni még
a gondolat-szikrákat is.
Anna egy kis ház melletti ösvényen hoz
faágakat ölében. Remeg a hidegtől és az éhségtől.
elvették mindenét a hízelgők, a kapzsik, nem maradt mása,
csak a nyomor, a kiszolgáltatottság.
Mindenki prédának nézi, s a szegénység mellett
el kell tűrnie a gyalázatokat is. Ahogy gyengül
az egészsége, úgy erősödik belül. A világi gazdagság
helyett új örökség gyűlik lelkében, olyan
gazdagság, melyet nem vehet el még a Halál sem.
az egyetlen, ami örökké az övé. Növényei az
erdő örökzöld fenyői. Mici mackó peckesen ül a
házikó egyetlen díványán.
Szomorúan néz a világba Anna és peregnek a könnyek
a szeméből.

Csalódtam a szerelemben,
Csalódtam az emberekben,
Makacs voltam, önző voltam,
Illúzió árnyék voltam.

Besároztak, indák nyomtak,
A nyomorba taszítottak,
Bocsáss meg hát jó Istenem,
Legalább te szeress engem!

- Nézzétek, milyen csodálatos Anna! Lábai
előtt heverhetne a világ összes káprázata,
de ő már rájött arra, hogy ez mind nem boldogít,
amíg meg nem találja az útját, vétkeit
nem vezeti le, s nem tud megbocsátani az
ellene vétkezőknek, addig csak sötétben botorkál.
Aki megtanult szánni, az tud igazán szeretni,
békéjét kisugározza otthonára, a világra.
Felerősödnek a melódia tiszta hangjai.
Anna imára kulcsolt kézzel fohászkodik:

Nézz rám, óh nézz rám, nézz rám fogjad a két kezem!
Szólj hát, óh szólj hát, szólj, mondd, hogy itt vagy velem!
Szólj és mondd el a titkot, mit dúdol a szél és suttognak a fák!
Szólj hát, óh szólj hát, mondd sok kisvilág van velem, szólj és mondd el a titkot:
Meddig tart az út, min a karmám vezet?
És szólj és szólj és szólj és szólj
Mondd el a titkot - és szólj - elmúlt vétkeim
Meddig zuhannak rám
És nézz rám és némán
Világosítsd meg arcomat, fény árad most énrám,
Tiszta szem jó éjszakát,
Tiszta hang és nagyvilág!

Ekkor egy fénysugár hatolt be a nyomorúságos
viskó ajtaján. Anna csillogó szemekkel
nézi és így szól:

Könnyel írtam hívó fohászt,
Könnyel béleltem ágyamat,
Könny szaporítja az óceánt,
Ring rajta félhajóm fehér félárbóccal.
Könnyes harmatként szétszórtam bánatomat,
Kiáltják könnyeim: vándor, merre jársz?
Vártalak könnyes éjszakán könnynedves párnámon
Könnyezőn mosolygó arccal
Vándor, oly’ régen vártalak,
Simogass meg hát, te fénylő ámulat!
Fehér hajad megkésetten
Ragyog boldog szemembe,
Oly’ kellemes az áhítat
És oly’ nyugodalmas veled a lét,
Erre vártam rég.


Mennydörgő hang felel az éjszakában:

Kinn zord fejszecsattogás,
Benn szeretet-ragyogás,
Kinn őrjítő ámokfutás,
Benn áhítatos megnyugovás.
Te külső én, veszélyes helyekre tévedtél!
S te benső szentély, fényem mellett ébredtél.
Csukd be az ajtót, zárd ki a zimankót,
Maradj velem, légy vendégem!
A farkasok üvöltenek az éhségtől,
Mert bárhogy tömik gyomrukat, bódítják fejüket,
Mérgüket fecskendezik, üresek,
Mert nálam van az isteni szeretet.
Mert nálam van az isteni szeretet.
Maradj velem bárányom, könyörgésed megtalált.
Szeretlek és te is szeress,
Nem lesz hitvány, aki bánt.

Hajnalodik. Minden hajnal új élet kezde-
Te. Anna szemei visszaverik az ébredő nap fényét,
Tiszta hangja üdvözli az újjászületést.

Jó, hogy nem ért véget életem,
Jó, hogy megtanítasz istenem,
Jó, hogy vigyázol reám,
Jó, hogy fénylik a világ!

Jó, hogy szolgálatom ismerem,
Jó, hogy a türelmed végtelen,
Jó, hogy valóság a vágy,
Jó, hogy nyílik a virág!

Vártalak ébren, álmom fényében
Arany ösvényre léptem,
Egy kéz ragyogott, vezetett tovább,
Míg hallottam a bölcs szavát:
Vagyok, aki vagyok.

Ezt mondta ő, a tiszta fő
És álltam a némaságban,
Ősritmust zengett az angyalok
Lágy hangja az éjszakában,

Megállott az idő, megállt a kerék,
S állok a közepén, kereszten rózsa vagyok én!

Jó, hogy itt vagy velem Istenem,
Jó, hogy a szeretet ünnepel,
Felgyújtja egyszer az álmokat,
S a valóságnak útjára kél.

Tedd a szívedre a két kezed,
S áraszd a melegét,
Oltsd el a szitkokat,
Halld a tiszta hangokat
És jöjj velem és jöjj velem!

Elhalkul az ének, a szellemek Annával együtt
örülnek a fénynek, mely bevilágítja a szűk kalitkát.
S ahogy árad a szeretet a szívükből,
úgy szivárog kifelé a világba, hogy szikrái
fészket rakjanak a sötétek keblében, s akár,
mint mustármag a földben, úgy növekszenek
gyönge palántává. S mikor már az egész világot
óriási fény öleli, akkor majd elmondhatjuk:
felébredt az új világ!

Ott túl az álmon egy új élet vár,
Hol száll a Főnix madár,
Szabadság szárnyon jő a reggel,
Nem fáj a múlt többé már.

Ott, hol a hűs víz nektárja vár,
Hol a bölcsesség-fa áll,
Nincs már több szegény, s nincsen gazdag,
Lelkünkben kék óceán.

Ujjong a szív, muzsikálva hív,
Örök-jelen vár terád, gyere hát!
Gyere hát, gyere hát, gyere hát!