Történetek

Továbbindult és a kis legyecske büszkén ült a vállán. Sokan irigyelték is itt az erdőben, amiért ő mindig a lánnyal lehet. Amikor a tisztásra értek a kis patakhoz, a lány leheveredett a fűbe és élvezte a nap sugarait az arcán. A legyecske a mellkasára ült és úgy érezte, most neki kell vigyáznia a lány álmára...

A tudósok a vállalatban rájöttek, hogy egy organizmusra van szükségük, egy tökéletes organizmusra. Megtalálták a bolygót, ahol az organizmus van, de nem akarták felhasználni katonáikat a kifejlődéhez. Merthogy az idegenek emberben fejlődnek ki. A vállalatnak a szemét kell. Ezért használják ki az egyik teherszállító csapatot. És a történet még csak most kezdődik...

- Nos, nem tudom, hogy hová vezet. Már régen el kellett volna jutnunk Nagykomlósra vagy Garabosra, vagy valami más városba.
- Esetleg ha figyelnél néha az útjelzőtáblákra – jegyezte meg csípősen Csilla. A támadó hangnemmel egyre növekvő idegességét próbálta leplezni.
- A helyzet az, hogy nincsenek útjelzőtáblák. Se jelzőtáblák, sem töltőállomások, se semmi. Az egyetlen dolog, ami arra utal, hogy ez az út egyáltalán vezet valahová, az a villanyvezeték. – Dávid az út mellett...

Thomas érezte, hogy valaki felhúzza őt a földről, majd szerelme hangját halotta.
- Jól vagy? – kérdezte a lány, miközben megfeszített erővel húzta két lábra a fiút. Az, aminthogy sikeresen megállt a saját lábain, indulatosan kapta el a lány derekát, és magához rántotta őt. Arisa két kezét a fiú mellkasához vágta, ütni kezdte, rémülten, dühkönnyekkel a szemeiben, - ENGEDJ EL! – sikította. Thomas megunta, s egy közeli padra lökte a lányt...

Ahogy rátekintünk a víz sodrására, mindketten tudomásul vesszük, hogy csak egy módon kelhetünk át, harccal, de most már nem hátrálunk meg. Hiellel megbeszélem, hogy maradjon egy rejtekhelyen addig, amíg el nem bánok velük. A lépéselőnyömet kihasználva az elsőt rögtön lekaszabolom, viszont erre a másik kettő azonnal fegyvert ránt. Az egyik fegyveresnek levágom a pisztolyt szorongató kezét, így a lövés nem engem talál el, viszont a másik belém lő egyet, a bordáim közé hatol a golyó, azonnal...

Itt elfordultam a faltól. Nagyon megrémisztett miket mondtak. Hogy félvámpír farkas? Ilyen nincs, én mondom! Hirtelen magamhoz tértem és megpróbáltam elindulni, de véletlen belerúgtam egy kőbe. Mocorgást hallottam a sikátor felől, de mikor odanéztem, már nem volt ott senki. Úgy megrémültem, alig kaptam levegőt. Nem csak azért, mert eltűntek 10 másodpercre az alakok, hanem azért is, ami ott várt engem...

Támadója leválik a nyakáról, és az eső belehullik Azu ajkai közé. Nem, ez nem az eső, ez annál édesebb, és sokkal melegebb.
Az édes cseppek megszűnnek, helyettük légszomj jön. A lány tüdeje mintha nem működne, pedig a levegőre szüksége van! Szüksége van rá...

- Figyelj, ez érdekelni fog! – mondta a szokásosnál csöndesebben.
- Basszus, az egy dolog, hogy engem felébresztesz – kezdtem álmosan hőbörögve - , de ha Linette- t i… - ekkor a torkomra forrott a szó. Nos, ez valóban érdekesnek hatott…
- A mai nap folyamán erre a furcsa lényre bukkantak rá a járókelők. Először mindenki azt gondolta, hogy vámpír, de ezt az elméletet megdönti az, hogy a testre csak délután találtak rá. Így valószínűbb, hogy földönkívülivel van dolgunk. Most...

Én meg kicsikét dühbe gurultam és lecsaptam a WC kagylóba a markom… és idegességemben vagy nem… az avokádó kapszuláimat véletlenül meg utána, aztán vizem lett, de szívem az nem, de lett harangoztak meg özönöm, mert be vagy talán ki találtam gerjedni.
Visszafeküdtem az epedámra, de elvétettem az ugrást, így a parketten landoltam. Erről megint Dzson jutott az eszembe, mikor először tanított az ötujjas kesztyűjébe dumálni, akarom mondani, dudálni…

Az utolsó kérdésem lett volna még, hogy mi az igazi neve – hisz az első találkozásunkkor megmondta, hogy szégyelli a nevét, ezért mutatkozott be Draculaként.
Így a koporsón egy DR, és egy megkezdett A betű díszelgett. Leejtettem a tőrt, és fölálltam, hogy lefeküdjek – reggelre úgyis meghalok én is. De nem volt már ehhez erőm, visszarogytam...