Mese a légyről és a vak lányról

A lány kilépett a házból és elindult az erdő felé. A pici légy a vállán ült és boldogan ment vele sétálni. Már hosszú ideje volt a lány állandó kísérője és ő úgy érezte, hogy a védelmezője is.
A lány vak volt, de ez nem akadályozta semmiben. Magabiztosan járt a házban és a környező ösvényeket is ismerte. A bokrok is szerették őt, és amikor meglátták boldogan nyúltak a szoknyája után, az egyik bele is kapaszkodott a ruhája szélébe és nem akarta tovább engedni, szerette volna megmutatni neki a frissen kinyílt apró illatos virágait. A lány megtorpant és visszalépett. Simogatta a boldog kis növényt, aki behúzta a tüskéit és a lány kezébe adta a legszebb virágát. Ő odahajolt és megszagolta, megsimogatta a kis illatos virágot, amivel a bokrocskát boldoggá tette.

Továbbindult és a kis legyecske büszkén ült a vállán. Sokan irigyelték is itt az erdőben, amiért ő mindig a lánnyal lehet. Amikor a tisztásra értek a kis patakhoz, a lány leheveredett a fűbe és élvezte a nap sugarait az arcán. A legyecske a mellkasára ült és úgy érezte, most neki kell vigyáznia a lány álmára.
Amikor meghallotta a dongást, ami mély volt és vészjósló rémülten szállt föl és nézett körül. A hatalmas darázs, ami feléjük közeledett félelmetesen nézett ki. Kékesen villogott és egyre hangosabb volt. A lány meg sem rezzent a hangra, de a kis legyecske rémülten ébresztgette. Az arcára szállt és próbált a fülébe is zümmögni, de ő meg sem rezdült. A hatalmas dongó már ott is volt. A kicsi légy megpróbált vele szembeszállni, hogy megvédje a barátját, akit úgy érzett neki kell vigyáznia. Megpróbálta magát hatalmasra fölborzolni és a darázs elé szállt. Az óriási támadó egyszerűen tudomást sem vett róla és az igyekezetéről, egyenesen a lány homlokára szállt. A kicsi légy ott ugrált körülötte és ezzel megcsiklandozta a lányt, aki odakapott és ezzel megijesztette a darazsat, aki újra mély ijesztő zümmögéssel szállt föl majd a lány halántékára és mikor az odakapott akkor mérgesen beleeresztette a fullánkját a bőrébe jó mélyen.

A kicsi légy rémülten repült oda a fákhoz és könyörgött, hogy segítsenek, kiabált a bokroknak, hogy a barátjuk veszélyben van, de senki nem mozdult. Mindenki rémülten suhogva állt és figyelték mi fog történni. A lány fölpattan a fájdalomtól és a ház felé kezdett szaladni az ösvényen. A kék virágos bokor kinyúlt utána és sikerült elkapni a szoknyáját és abból egy pici szálat ki is tudott tépni, de a lányt nem tudta megállítani. A lány szeméből ömlöttek a könnyek, hosszú haja lobogott a szélben, melyet az egyik fa ága próbált elkapni, de az kiszabadította magát és rohant tovább. A kicsi légy a vállára ült és próbálta vigasztalni, nyugtatni vékony hangján zümmögve. A lány, amikor a házhoz ért megtorpant. Már nem sírt, rémült és mégis csodálkozó arccal fordult meg és nézett az erdő felé.
- Látok - kiáltotta és a szeméből most már a boldogság könnyei ömlöttek. Odakapott a halántékához ahol a csípés érte és ott egy nagy duzzanatot érzett, ami viszketett és fájt, de ez már nem igazán érdekelte, hisz a csoda, ami vele történt elfeledtette vele a fájdalmat.
A világ látványa, ami most elétárult olyan gyönyörű volt, hogy nem tudott vele betelni.
Kapkodta a fejét, és úgy érezte, mindent akar látni.

A kicsi légy nem fogta föl, hogy mi is történt. Azt hitte még nyugtatnia kell a lányt, és a füléhez repült, hogy a zümmögésével lecsillapítsa. A lány odacsapott és jó alaposan meglegyintette a védelmezőjét, aki az ütéstől leesett a földre és még el is szédült.
Mikor kezdett magához térni akkor tudatosult benne, hogy neki már nincs helye a lány világában, annak már nincs szüksége az ő kíséretére, a védelmezésére. Feküdt a homokban és érezte, hogy már nincs értelme az életének és a pici szíve meghasadt.