Sétáltam az utcán

A múltkor sétáltam az utcán, és fáradtan a gondolataimba mélyedtem, amikor hirtelen megdörrent az ég, és egy fényes villám világította meg az éppen magukból kitörni készülő viharfelhőket. Néhány perc múlva az eső is eleredhet, gondoltam magamban, és gyorsan az utca másik oldalához siettem a buszmegállóba. Amikor már majdnem átértem az úton, hirtelen elhalt a fény az közvilágításra szolgáló lámpákból, és mintegy nyomatékként villámlott egyet, nekem meg a szemeim káprádzani kezdtek. De hát az úton csak nem állhatok meg, gondoltam magamban, és folytattam utam, bár semmit sem láttam.

Amikor már kezdett kitisztulni a kép, az útpadkát vettem észre, amint érzékien hozzásimult a lábfejemhez, mintegy meggátolva a lépésemet. Életemben nem estem még akkorát. Földetérésem után megcsodálhattam a járda vörös csókját, amit a tenyeremre nyomott, és félszegen néztem körül tanukat keresve az alakításomhoz. Szerencsére nem látta senki a fantasztikus kaszkadőrmutatványomat, így feltápászkodtam, visszagondolva elég jól nézhettem ki esés közben. Erre két fényes szemet láttam meg, és beállt elém a kék busz. Miután felszálltam, egyből ömleni kezdett az eső, és büszkén gondoltam arra, milyen jól döntöttem mikor átjöttem ide, és nem gyalog folytattam utamat.

A jegy megvétele után hátramentem a járműben, ugyanis én csak hátul szeretek utazni, mert így jól beláthatom a fel-, és leszállókat. Most is végigmértem a többi utast. Először egy öreg nénit vettem észre, aki egyenesen meredt kifele a sötétségbe. Néhány üléssel mögötte egy kopasz srácot láttam. Fejét félrehajtotta, szemeit becsukta, és egy aprócska kis nyálcsík ért hozzá a bal vállához. Ahogy észrevettem, nem bírtam megállni, és előtört belőlem az a fajta röhögés, ami olyankor tör rá az emberre, amikor valami nagyon ciki dolgot lát, és tudja, hogy akár vele is megtörténhetne, de örül, hogy mégsem vele történik.

A hangos hahotázásomra felriadt a fiú, és egy szippantó mozdulattal visszaszívta a szájába, ami eddig békésen pihengetett a vállán, majd úgy nézett körül, mint aki azt sem tudja hol van. Pont ekkor haladtam el mellette, és még mindig mosolyogtam.
Az ezután következett dolog már egyáltalán nem volt számomra annyira nevetséges, ugyanis a nyári hasításokra tervezett, nem katonai bevetésre készített nadrágom úgy gondolta, hogy szeretné megölelni az egyik ülésből kiálló szöget. Ezt meg is tette, és hangos recccccssss hanggal fejezte ki a ragaszkodását a szöghöz. Mivel említettem, hogy nem katonai bevetésre szánt anyagból készült darab volt, engedelmesen szétszakadt a varrásnál, ahogy az illendő egy olcsó, másodosztályú nadrágnak az ilyen helyzetekben.

Ahogy az alsógatyám kifittyent a résen, agyamban sohanemláttott fogalmak alakultak a káromkodási szókincsemben. Eddig még életemben nem hallottam olyan vaginális, és más nemiszervekkel meg szülőkkel kapcsolatos dolgokat, mint amikkel illettem a nadrág létrehozóját, és mai napig nem tudom, hogyan voltam képes ennyire új szókapcsolatokat alkotni, mivel már elfelejtettem azokat. Az előbbi nyálcsorgatós srác hártafordította a fejét, és ahogy meglátta a kíváncsian kitekintgető bokszert, fuldokló röhögésbe kezdett. Szinte nem is nevetett, hanem röfögött, és rángatózott, én pedig egy megsemmisítő pillantást lőttem felé, és leültem a jobbszélső sarokba. A fiú még legalább vagy három percig gurgulizált az kárörömtől, sokkal tovább az illendőnél, aztán nagyon lassan megnyugodott. Válla felett hátrapillantott, és újból szétnyílt a szája belekezdve egy újabb hahotába. Hehe, röhögj csak, gondoltam megvetően, és kinéztem a sötét viharba.

A következő percekben másik megállóhoz értünk, és felszállt két csaj, akik a diszkóból igyekezhettek haza, mert annyi ruha sem volt szinte rajtuk, mint egy most gyártott próbababán. Egyenesen felém indultak, és közben az elöl haladó folyamatosan engem nézett. Én meg nagy lazán kinyitottam az ablakot, hogy a fénykorabeli David Hasselhoffos frizurámat izgatóan lengesse a szél, lábam, és kezem pedig úgy szétdobtam, mint egy zuhanó ejtőernyős. A lány már a magánzónámon belül, azaz két méterre került tőlem, amikor valahonnan egy óriási vízcsepp csapódott az arcomba, összerántva ötszáz éve gyakorolt fogvillantó mosolyomat.

A lány felkacagott, közben még kapaszkodni is elfelejtett, amikor hirtelen satufékkel lassítani kezdett a busz. Azt a két métert, ami még elválasztott tőle, úgy tette meg, hogy majdnem vízszintesen szinte úszott a levegőben, majd belehuppant a mellettem lévő ülésbe. Ijedten odafordultam, és kérdeztem, hogy jól van, de megnyugodtam, mert nem történt semmi baja. Ahogy magához tért a passzív "lebegéstől" ugyanolyan gurgulizáló hangon nevetett fel, mint a kopasz srác. A barátnője is visongott a nevetéstől. Már-már azon voltam, hogy emelem a decibelt a saját röhögésemmel is, amikor észrevettem, hogy az én megállómhoz ért a busz. Leszálltam, közben az őskorból rámmaradt szőrzetemet lebegtette a huzat a combomon, fokozva ezzel a lányok agonizálását a nevetésben.

Kecses mozdulattal ugrottam le a buszról, egyenesen bele egy kátyúba, amiben lábszárig ért a víz, így a másodosztályos, éles veszélyhelyzetben még nem alkalmazott, nem katonai bevetésekre szánt nadrág végleg kiszenvedett, a cipőm pedig szomjasan itta be magába a sáros vizet, Ahogy kiléptem a tócsából tiltakozó cuppogást adott ki, de megmutattam, hogy ki az úr a háznál.

Reméltem, hogy ma már nem ér több ezekhez hasonló felemelő érzés, így a naiv emberek lelkével haladtam egyenesen a kapunk felé, és örültem, hogy legalább az eső elállt.
Az utcaajtóban, azonban eddig még nem látott kín fogadott, ugyanis most költöztünk ide, és még nem szoktam meg, hogy van egy vas az ajtó fölött, pont fejelhető magasságban. Ahogy belöktem az ajtót, megindultam, mint egy forma 1-es versenyző az első rajtkockáról, és hangos koppanással üdvözölt a vízszintes vas. Egy pillanatra meg mertem volna rá esküdni, hogy egy hangvillát hallottam rezegni, de aztán rájöttem, hogy a vas remegett, meg. És, mintha a fájdalom elfelejtkezett volna magáról, úgy fejbe vágott, hogy ismét bővítettem a káromkodások szókapcsolatát, az eddigieken túlmenően.
- Hogy a büdös kurva anyját annak, aki idebaszta ezt a kurva szart a kibaszott fejem fölé. - ezzel zártam cifra gondolataimat, közben el is felejtettem, hogy én voltam az. Földöntúlról érkezett erőmmel becsaptam az utcaajtót, és hatalmasat rúgtam bele, vesztemre, ugyanis a fém alul úgy gondolta, hogy nem tűri az ilyesfajta bánásmódot, és sértődötten kiszakadt, csapdába ejtve a lábam. A dühtől már szinte csillagokat láttam, és méregtől tajtékozva rántottam ki a beszorult végtagomat.

Ahogy felértem a házhoz, őrült sebességgel rohantam be rajta, nem érdekelt, hogy felkeltem Orsit.
Álmos szemekkel lépett ki a hálószobából, közben megkérdezte:
- Rossz napod volt?
- Á, nem bazdmeg, csak úgy gondoltam, túl szűk a cifra combomra ez a kurva nadrág, és szétszakítottam, plusz még ki is akartam mosni a sárban, jah és ne felejtsük el, hogy az ajtó fölötti vasat is ki akartam fejelni, hiszen képes vagyok rá. - akarta válaszolni, de egy mélységes mély lélegzetett vettem, és ezt mondtam:
- Hát nem, csak egy kicsit kellemetlen. De nem fontos, menj vissza aludni nyugodtan!
Ahogy Orsi eltűnt, levettem a nadrágot, és gyilkos indulatokkal darabokra szakítottam, azután elmentem zuhanyozni, és reméltem, hogy holnapra minden más lesz.