Tyr a múlt harcosa 4

4. fejezet
Az átoktábla

Néhány nap múlva egy régészcsoport érkezett a városba, hogy feltárjanak egy viking kori települést. Antonia megmutatta a megkezdett ásatásokat Tyr-nek. A férfi nem a lányra figyelt, mert megérzett valami rosszat a területen.
- Gyere, menjünk! - fordult el.
- Nem érdekel mi maradt a te világodból?
- Nem. Gyere!
A lány aggódva nézett a férfira, aki két lépés közt hirtelen megmerevedett, és visszafordult. Az egyik régész egy nagy követ emelt fel, s kivett alóla valamit. Tyr rögtön érezte a gonosz kisugárzást, ami a régész kezében lévő tárgyból eredt. A hatás nem maradt el. Tyr először a mellkasához, majd a torkához kapott, s fél térdre esett, kapkodva szedte a levegőt, és szabad kezével, mellyel megtámasztotta magát, belemarkolt a földbe.
- Tyr! Jól vagy?- térdelt mellé a lány aggódva. A férfi nehezen fordította felé a fejét. Arcának látványa igen megrémítette a lányt. Sápadt volt, de ennek ellenére mégis sötét és vad volt az arckifejezése, és a szemében ott lobogott egy furcsa fény, amit Antonia ezelőtt még sose látott emberi szemben. Leginkább egy vadállat pillantására hasonlított, amely ölni készül.
- El!- suttogta az isten nagy nehezen. Hangja rekedt volt, és mélyebb a szokásosnál. Közben teste görcsbe rándult, és reszketni kezdett. Antonia rémülten és aggódva figyelte a férfit, akinek jobbja lassan és bizonytalanul ráfonódott kardjának markolatára. Ám a régész ekkor becsavarta egy rongyba a táblát és eltette az egyik ládába. Tyr is kezdett megnyugodni. Abba hagyta a reszketést, és kezdte normálisan szedni a levegőt. A lány aggódva nézett rá, majd megemelte a férfi állát, hogy a szemébe nézhessen. Érezte, hogy leizzadt.
- Rendben vagy?
- Azt hiszem. Ne haragudj, hogy rád ijesztettem.
- Állj föl! Gyere, segítek.

Azzal belekarolt, és felsegítette. Tyr mikor talpon volt, kicsit megingott, de a lány megtámasztotta. Arrább vitte az ásatástól, majd leültek a közelben lévő nagy kövekre, melyek egymás mellett álltak. Antonia kinyitotta a táskáját, és onnan egy üveg ásványvizet húzott elő, amit megbontott, s átnyújtotta a férfinak.
- Igyál!- mondta csendesen. Tyr átvette az üveget, és egy húzásra kiitta a felét, majd visszaadta. A lány eltette az üveget, majd megkérdezte:
- Mi a nyavalya volt ez? Mi a csudát hoztak ezek a felszínre?
- Egy gonoszsággal és fájdalommal teli átoktáblát.- hangzott Tyr színtelen hangja.
- Egy átoktáblát? De hát az nem árthat!
- De, hisz te is láttad, mennyire megkínzott. Aki íratta borzalmasan szenvedett.
- Mitől?
- Azt hiszem nő volt a dologban, olyasmit éreztem, mintha szerelmi bánatban szenvedtem volna. Amikor a kardom markolatára tettem a kezem, ölni tudtam volna. Vakon, és azt hiszem, bárkit.
- Akkor, aki írta nagyon szerelmes lehetett, és képtelen volt elviselni a kedvese elvesztését bárhogy történt is a dolog. De hogyan élhet még most is az átok? Nem teljesült?

- Előfordulhat, vagy lehet, hogy az utódokat is meg akarták rontani vele:
- Ezt hogy érted?
- Nos az ilyen átoktáblákat általában bedobták egy kútba, hogy eljusson az alvilágba. Ha az Alvilág Urának a kezébe jutott, utasította a szolgáit, hogy teljesítsék a táblán lévő kívánságot. Ha az illetőnek az volt a kívánsága, hogy ne csak a kiszemelt célpontot, hanem az utódokat is kísértse, akkor beleköltöztek a táblába, s várták, hogy eljöjjön az ő idejük, amikor munkához láthatnak.
- És mi van akkor, ha megtalálták idegenek a táblát, és megmutatták olyannak, aki érti a rajta lévő jeleket?
- Akkor összetörték a táblát, és visszaűzték a démonokat az alvilágba, majd megtisztították a helyet.
- Értem. Vajon ki lehetett a célpont?
- Nem tudom, de ha rosszul lettem ettől a táblától, akkor még most is benne vannak a démonok, és hamarosan elkezdik keresni az áldozatot. Biztos, hogy az áll rajta, hogy gyötörjék meg a célszemély utódjait is.
- Lehetséges. Mondd csak, mindig ennyire rosszul voltál, ha érezted a gonoszságot?
- Ez nekem is új volt, mert régebben nem viselt meg sose, mert hidegen hagytak az emberi érzések. Bár az is lehet, hogy valamelyik rúna az oka.

- Rúna?
- Igen. Mikor volt a Ragnarök, és túléltem, valaki megkért, hogy ne engedjem elpusztulni a nekünk halhatatlanságot, és örök fiatalságot adó aranyalmákat. Nem tudtam akkor jobbat kitalálni, megettem őket, mivel szorított az idő, és nem akartam, hogy a tűzóriások rám leljenek. Ekkor történt a váratlan fordulat: megkaptam az Ansuzt, a Kenazt, a Hangalazt és a Vunjót. Ismered a rúnáinkat?
- Igen, folytasd csak nyugodtan.
- Nincs tovább! Megkaptam, majd itt kötöttem ki, és most itt beszélgetek veled.
- Mondd csak, vannak olyan rúnák, melyekkel vissza lehet űzni a démonokat az Alvilágba?
- Nem tudom. Ezt Odintól kéne megkérdezni, de én nem vagyok ő, hogy értsem a rúnákat, ahogy a varázsláshoz és a különféle szemfényvesztéshez sem értek.
- Kár, hogy én sem értek a szellemidézéshez. Akkor megkérdezhetnénk.
- Na gyerünk, menjünk-állt fel a férfi.
- Jól vagy?
- Semmi bajom. Menjünk haza.
- Rendben. - állt fel a lány is.
Belekarolt az istenbe, s elindultak.
- Mi van? Attól tartasz, hogy nem állok még biztosan a lábamon?
- Zavar?
- Igen.
- Bocs. - mondta csendesen, és elhúzta a kezét.
Némán ballagtak egymás mellett, majd a férfi megkérdezte:
- Tulajonképpen mire jók ezek az ásatások?
- Arra, hogy bemutassák egy nép régi kultúráját, és megismerhessék az emberek egy adott nép régi életvitelét és szokásait.
- És hol tárolják ezeket a kiásott dolgokat?
- Egy nagy házban, amit mi múzeumnak nevezünk. Ott aztán sok mindent találhatsz a te idődből, mert itt virágzott az ősök kultúrája, és sok mindent találtak már itt. Ha akarod, holnap elvihetlek a múzeumba, aztán a saját szemeddel is megnézheted, mi maradt meg.
- Jó. Szeretném megnézni.
- Akkor ezt megbeszéltük.

Mikor hazaértek a lány azt javasolta a férfinak, hogy próbáljon meg pihenni egy kicsit, amit ő elfogadott. Késő délután volt mikor felébredt, s lement a konyhában vacsorát főző Antoniához.
- Szia! Kialudtad magad?
- Igen. Szeretnék tudni valamit.
- Micsodát?
- Mit csinálnak a múzeumban lévő tárgyakkal?
- Hát a bevitt leleteket megtisztítják, másolatot készítenek róla, majd ezeket kiállítják.
- Miért nem az eredetit állítják ki?
- Mert túl törékeny. Ha kiteszik mindenféle olyan dolognak, ami évszázadokig vagy ezredekig nem érte, akkor lehet, hogy ártanak neki.
- Értem.
Másnap elmentek a múzeumba, ahol Tyr megnézhette a különböző jó állapotban maradt viking hajókat, és más efféléket. Egy tárolónál voltak, ahol rúnákkal televésett táblákat tartottak, és Tyr olvasni kezdte a táblákat.
- Na mi van ráírva?- érdeklődött Antonia.
- Ezt nem olvashatom vissza:
- Miért?
- Mert magánügy. Gondolom, a magánügyeidet tartalmazó leveleket se szereted hangosan felolvasni.
- Ez igaz, de azért elmondhatnád a lényeget.
- Egy családi konfliktusban kérnek segítséget.
És ez a mellette lévő?
Tyr végigolvasta, majd elnéző jóindulattal csóválta meg a fejét.

- Na?
- Szerelmes vers. - nézett mosolyogva a lányra.
- Milyen romantikus. Biztos nagyon szerethette a hölgyet az illető úriember, ha szerelmes verset írt hozzá.
- Az biztos.
- Maga el tudja olvasni a rúnákat?- hallatszott hirtelen a két ember háta mögül. Tyr összerándult, majd egy villámgyors mozdulattal megpördült a tengelye körül, és haragosan nézett az előtte álló 170 cm magas, fekete hajú, zöld szemű, huszonegynehány éves lányra.
- Ki maga?- mordult fel.
- A nevem Tina König és régész vagyok. Önökben kit tisztelhetek?
- Én Antonia Eriksson vagyok, ő, pedig a nagybátyám Richard.
- Örvendek. - nyújott kezet Tina.
- Mi is. - viszonozta a mozdulatot Antonia, ám Tyr nem mozdult, hanem gyanakodva figyelte a lányt.
- Ön tudós. - fordult Tyr felé a nő.
- Nem, csak érdeklődöm a viking kultúra iránt - mondta Tyr.
- Akkor honnan tudja, mi van a táblára írva?
- Amit mondtam, az csak kitaláció volt az unokahúgomnak.
- Akkor tévedtem, elnézést. Viszlát.
- Viszlát.

Tyr haragosan nézett a lány után, aki eltűnt a múzeum forgatagában.
- Indulás!- vágta oda a lánynak, majd sietős léptekkel elindult a kijárat felé. Antonia futva követte, de csak az utcán érte utol.
- Tyr! Várj!- kiáltotta.
A férfi azonban úgy tett, mint aki nem hallotta volna, pedig hallotta. Nem lassított és nem is állt meg. Végül a lány nehezen beérte, és elé állt, így a férfi is megállt.
- Ne haragudj, én vagyok a hibás! Nem lett volna szabad kérdezősködnöm.
Tyr nem felelt.
- Nagyon dühös vagy?- nézett a lány könyörgően a férfi szemébe. Az isten úgy nézett a lányra mintha most látná életében először.
Szigorú nézésű szemeit egy vesébe látó pillantással Antonia arcára szegezte, aki szintén a másik arcát fürkészte és várta a választ. Belenézett a férfi szemeibe, de ott csak a sötétséget láthatta, s az arcáról sem olvasott le semmiféle érzelmet vagy gondolatot. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg a férfi megszólalt.
- Nem. Örülök, hogy óvatos voltam, és csak a vers lényegét mondtam el neked, mert akkor az a kis tudóspalánta tényleg gyanút fogott volna. Na de indulás haza! Bolond voltam, hogy nem gondoltam a tudósokkal, akiktől nyilván hemzseg az az átkozott múzeum!

Kikerülte a lányt, és ment, de mostmár lassabban. A lány is elindult a férfi után. A múzeumban ez alatt kicsomagolták a napi „zsákmányt”, melyben ott volt az átoktábla is. Bőségesen találtak mindenféle cserepeket, kardokat, néhány ruhafoszlányt, és más efféle darabot. Tina szeme azonnal megakadt a táblán, és ő kezdte el vizsgálni. Órákat vett igénybe, amíg megtisztította, és nehezen tudta kibogozni a rajta lévő rúnákat, mivel igen rossz állapotban volt. Közben beesteledett, a látogatási idő is lejárt, és a fáradt turisták, tudósok, múzeumi dolgozók hazaindultak. Egyedül Tina maradt benn, mivel épp ekkorra végzett a tábla tisztításával, s szerette volna elkezdeni a megfejtését is. Agyában közben az Antonia által Richard Erikssonnak titulált Tyr járt.

„Ki lehet ez a szigorú nézésű pasas, és mit tud a rúnákról? Érzem, hogy valamit titkol előttem! De vajon mit?”- tűnődött.
De aztán elvetette a kérdést, és minden figyelmét a táblának szentelte. Ám alig kezdett hozzá, a tábla a kezei közt kelt életre. A lány ledobta a kezei közt átforrósodott táblát, és elugrott tőle.
- Mi a nyavalya ez? - rémült meg.
Ijedten nézte, ahogy a tábla felemelkedik az asztalról, majd a rúnákkal tele írt lapjával a lány felé fordul. Egy fehér fénysugár bújt ki belőle, ami a következő pillanatban belecsapódott a lány mellkasába. Tina felsikoltott a fájdalomtól, mivel úgy érezte, mintha ezer voltos árammal vágtak volna végig a testén. Összegörnyedt, majd ájultan hullt a padlóra, és nem mozdult onnan. Szegény lány nem is sejtette, hogy innentől a táblába költözött démonok játékszerévé, és testgazdájává vált.
Ez alatt Antonia és Tyr épp a vacsorájukat költötték el.

- Figyelj csak, Tyr! Kérdezhetek tőled valamit?- nézett fel a tányérjából a lány.
- Csak nyugodtan.
- Nem haragszol, hogy a kis tudós előtt a bácsikámnak tituláltalak, és átkereszteltelek?
- Nem haragszom. – hangzott a válasz és a férfi folytatta az evést.
Tíz perc múlva befejezték, és kényelmesen hátradőltek a székükben, és élvezték a jóllakottság érzését.
- Ez a vacsora remek volt. - mondta Tyr csukott szemmel.
- Örülök, hogy ízlett.
- Mondd csak, igaz, amit erről a nagybácsiról állítottál?
- Igen, hozzátéve, hogy már öt éve halott.
- Sajnálom. Mi volt a foglakozása?
- Katona volt. Egy gyönyörű helyen szolgált, amikor megölte az ellenséges lázadó had. Nem akarsz személyazonosságot?
- Ez mit jelent?
- Azt hogy papírjaid vannak róla, hogy az vagy, akinek mondod magad.
- Talán igazolnám, hogy egy régi világ istene vagyok?
- Azt nem, viszont felvehetnéd a nagybátyám személyazonosságát.
- Miért tenném?
- Mert manapság papírok nélkül nem vagy senki. Nem is létezel.
- Én elvileg már 2000 éve nem létezem.
- De csak elvileg, gyakorlatilag nem.
- A nagybátyádnak van családja?
- Van.
- És mit szólnának, ha volna egy ember, aki az adataival mászkál, és a nevét használja?
- Semmit, mivel tudják, hogy halott, és az Eriksson név nem olyan ritka név, ahogy a Richard sem.
- Tehát nem gyanítanának semmit?
- Nem.
- Szeretném látni, hogy nézett ki.
- Rendben.

Antonia kiment a nappaliba, és egy fotóval tért vissza, amit átadott Tyr-nek. A kép egy Tyr-rel megegyező magasságú, 30 éves, szőke, kék szemű férfit ábrázolt. Katonai egyenruhát viselt, mellette, pedig Antonia állt.
- Hasonlít.- bólintott az isten.
- Akkor akarod a személyazonosságát?
- Persze.
- Jó. Holnap elmegyünk a hivatalba és elkészíttetjük a szükséges dolgokat.
Így is lett. Tyr három hét múlva kapta kézhez a papírokat, és innentől kezdve már csak Antoniának volt Tyr, a világ előtt, pedig Richard Eriksson. Lassan azonban a lánnyal való viszonya is kezdett megváltozni. Kezdett bízni a lányban, és elmélyült a barátságuk. Ám nem is sejtették, hogy hamarosan véget ér a nyugalmuk, mert egy veszélyes ellenfél bukkan elő a jövő homályából.