Túra a semmibe 3.

3. fejezet

Éhség

1

Bizonytalanul álldogált a neoncsövek hideg, szórt fényében, és halvány mosollyal fogadta, amikor a lány odalépett hozzá. A lány mosolya az övével ellentétben széles volt. Formaruhájának mellrészén lévő kitűzője szerint CSILLÁnak hívták.
- Szia, segíthetek? – kérdezték tőle az olvadékony ajkak, és ő csak nehezen tudott felelni.
- Egy… nagy Big Mac menüt kérek… kólával… majonézzel…
Próbálta kimondani, mit szeretne, de csodálkozva és kissé rémülten hallotta, hogy a szavai motyogásba fulladnak.
Sokszor járt már itt, nagyon sokszor. Itt, és mégis máshol. A ragyogó fények, sablonos, de ínycsiklandozó illatok birodalmában. Ahol az ember megmondta, mit kér, fizetett érte és megkapta.
De most kínos dolog történt vele. Alig tudta megállni, hogy a nyála ki ne csorduljon.
CSILLA mosolya azonban egy pillanatra sem borult el, noha a szemiből nem sokat látott.
- Egy nagy Menü, kólával, egy majonéz… még valami?
- Nem…
- Itt fogyasztja, vagy…
- Egy pillanat! Inkább… négy sajtburgert kérek… nagy kólával. És egy Big Macet is, legyen És csirkefalatkákat… és…
Egyre gyorsabban hadart, és most már tényleg kicsöppent a nyála. Kínosan elvigyorodott. CSILLA azonban megértőnek mutatkozott.
- Itt fogyasztom. Ketchuppal. Hárommal.
- Egy perc türelmét kérem.
- AZONNAL! – a nyála most már csurgott a szájából, a szeme forgott, és ekkor elborult benne valami. Egy pillanatig biztos volt benne, hogy nekiesik a lánynak, de aztán ajkába harapott úgy, hogy a vére is kiserkent, de képes volt fékezni magát, és végül úgy látszott…

…úgy látszott, nem lett baj. Az egyik tiszta, sőt steril asztalnál ült, a WC-hez közel, és tömte magába az ételt. A szája sarka vöröslött a ketchuptól, előtte a tálcán félig megrágott csibefalatok és szalmakrumplik hevertek. Horkanva, böfögve zabált, és hatalmas erekciója volt közben.
Felette, a hangszóróból egy dal áradt könnyedén, a tudományosan megállapított, étvágygerjesztő, zsongító hangerővel:

He played a mean guitar,
he always ate in the steak bar.
he loved to drive in his Jaguar.
so welcome to the machine…

Egy sör még jól esne, gondolta, miközben leszopogatta ujjairól a vörös ragacsot. Talán egy Kozel.
Újabb, hatalmas böfögés szakadt ki a torkából, de senki nem jött oda hozzá, hogy kultúrált viselkedésre intse. Voltaképp nem is hitte, hogy lennének körülötte, noha érezte a szagukat. Szájába tömte az utolsó húspogácsacafatot. Elégedetten dőlt hátra, szórakozottan törölgetve a száját.
- Elvihetem? – kérdezte egy NOÉMI feliratú kitűzőt viselő mosoly, és ő bólintott. Igen. Jóllakott. Mára legalábbis.
Felállt és kisétált a néhai Kormos Dávid kocsijához. Miközben megkerülte, szórakozottan végsimított a hűtőrács emblémáján: egy kör, és benne az ezüstös villám. Csaknem ráfagyott a keze. A hóvihar megérkezett, és hátborzongató erővel cibálta lefogyott testén a vékony ruhákat.


2

Olvasta valahol, hogy Afrikában él egy ganajtúróbogár-fajta, amelyiknél a nőstény a hím segítségével ás egy mély alagutat a föld mélyébe, aztán ott kényelmesen beágyazza magát. Amíg a veszély leselkedik a nőstényre, a hím őrzi, de más feladata már nincsen, és amint a bogár lepetéz, mehet isten hírével.
Esetleg még hordhat neki egy kis ganajt, gondolta. Hogy nagyobbra nőjön a kurvának a kölke.
Beszállt az autóba, és darabig csak ült a kormány mögött. Üres tekintettel bámulta a dühöngő hóvihart, még a dudorászást is abbahagyta.
Azon töprengett, merre induljon tovább. Végül arra jutott, nem számít. Most már bármerre indulhat.
Csak előbb el kellene aludnia.