Történetek

A férfi az illattól teljesen megbódulva, szinte részegen, a karjaiban tartott nő csodás testének érzésétől, simogatni kezdte a haját. Így legalább foghatta tovább minden feltűnés nélkül. Körülöttük igen hamar kisebb csoportosulás kezdett kialakulni. Minden jelenlévő sajnálta a síró asszonyt. Sokan az elhajtott autó rendszáma után érdeklődtek...

- Jöjjetek Holtak sötét seregei! Segítsetek nekem!
Erre meghasadt a föld, és szilaj, tajtékos paripákon délceg vitézek jöttek elő. A törökök rémülten állították meg lovaikat, ám a holt harcosok egyenesen beléjük rohantak s lekaszabolták őket. Egy sem menekült. Ekkor a lovasok visszatértek Metellához. Vezetőjük leugrott a nyeregből, s a többiek is követték. Majd leborultak a lány előtt.
- Üdvöz légy Holtak Úrnője! Hűséges sereged áll rendelkezésedre! ...

- Parancsol valamit uraságod?
A férfi lehajtotta az arcát, takaró csuklyát, s alaposan megnézte a lányt. Gyönyörű, sötétbarna szemei, és hosszú világosbarna haja, keskeny arca, magas, erős, izmos teste, nemesi származásra utalt.
- Téged!- mondta aztán...

- Tudjátok – telepedett le melléjük a férfi -, az apám feltalálta a zutót.
- A mit?!
- Zutó. Olyan, mint a... hogy is hívjátok...? Autó! Igen! Autó. Amolyan telepjáróforma.
- Jó. És nekünk mi közünk ehhez? – türelmetlenkedett Zsigmond.
- Az – mondta Botond -, hogy nagylelkű leszek, és odaadom a kulcsát. – előhúzta, és dobálni kezdte.
Gyula felvonta a szemöldökét.
- Így elvihetitek, és elmehettek. Gyorsabban fogtok haladni, az biztos. És a zutó kerekei...

Képzeld el, hogy van valakid, akit nagyon szeretsz. Szeretsz valakit, aki fontos neked, valakit, akit szeretnél, hogy boldog legyen, valakit, akit sosem akarsz szenvedni látni, valakit, akivel barátok vagytok...

A rejtélyes szörny nem jelentkezett többet. A fiúk a kikészített törölközőkhöz evickéltek. Gyula felvette a nadrágját, egy törölközőt pedig a vállára dobott. Zsigmond és Viktor nem követték a példáját.
Az öreg hamarosan visszatért, és némán intett, hogy kövessék. Hosszú ideig gyalogoltak. Már-már mindegyikük úgy érezte, agyonüti a férfit, amikor egy üregféléhez érkeztek. Fáklyák világították meg a helyiséget...

Egy levélkés, melynek aranyozott volt a berakása, és melyet nem kizárt, hogy a nagyi helyezett oda nekem. Hogy használjam.
- Gyerünk, te undorító zsírtömeg! Hogy gondolhatod egyáltalán azt, amit gondolsz, ha nem mersz cselekedni utánuk? Nézz magadba, és vess kockát, ki is vagy valójában. Ha egyszer valamit elhatározol, cselekedd is meg, különben ugyan olyan senki maradsz, míg élsz. Most pedig takarodj...

Nem kellett várnia tíz percig sem az első kuncsaftra, vagyis inkább áldozatra. Óvatosan behúzódott a mellette lévő ezeréves tölgyekből álló fasorba, de csak annyira, hogy ő lásson, de őt ne vegyék észre. Mikor a vámpír, aki egy gyönyörű férfi volt elhaladt mellette a lány kilépett az útra, és megszólította:
- Keresel valamit, szépfiú? ...

Bármily nevetségesnek tűnt azonban előtte ez a kérdés, mégis elmélázott rajta. Persze, az ünnepségek alkalmával köszönetteleljes karok nyúltak feléje és hisztériába csapó éljenzés fogadta. De mindez csak külsőség volt. A virágeső, a feldíszített épültek és a tömeg is csupán a díszlet része volt, nem több. Csak egy bolond hihette azt, hogyha itt éltették, akkor otthon is hálával gondoltak rá, amikor az asztalukról hiányzott a betevő kenyér...

- Azt hitted, nem tudom ki vagy? Nagyon is jól ismerlek - habár te nem ismersz engem. A nevem Heathcliff, és értek egy keveset én is varázsláshoz, mint kedves barátnőnk.Habár nekem egy kicsit több mint barát… - de Johannah egy szúrós pillantással elhallgattatta. Gwynn torka összeszorult, de nem értette, miért...