Gwynn 6-7

Gwynn felébredve elsőként Johannah-t pillantotta meg, aki éppen csomagolt.
Arca gondterhelt volt, és láthatólag sietett. Gwynn felkelt, és elkezdett öltözködni. Johannah végül is megszólította. A haja most barna volt, ebből pedig Gwynn arra következtetett, hogy a faluban volt.
- Bementem a szép ruháidért a faluba, és vettem még egy nadrágot, és egy inget, meg egy zekét. Elcsomagolom a ruháidat, és a fiúruhát kell felvenned, mert álruhában utazunk a barátomhoz.
Amit fel kell venned, azt az ágyadra raktam. Ne félj, nem követett! Öltözz, kérlek.
Valóban: a zeke, az ing és a bőrnadrág ott hevert a bevetett ágyon. Gwynn felvette, és meglepve állapította meg, hogy pont jó rá. Johannah adott egy sapkát is, hogy elrejtse göndör fekete fürtjeit. Majd egy csizmára mutatott, ami ott állt a sarokban. A lány felvette: a csizma is jó volt. Johannah elégedettnek látszott.

Ezután Gwynn segített pakolni; ő és Jo elkészültek egy óra alatt. Az összes boszorkányfüvet, és egyéb kelléket egy kibélelt táskába rakták, a ruhákat egy nagyobb táskába. Ennivalót egy
vászonzsákba csomagolt Gwynn nagy odaadással.
Majd Johannah elment, és aludt egy órát, addig Gwynn összeszedett minden holmit a házból, és a ház körül, amit még szükségesnek talált. Egy óra múlva sötétedni kezdett: Gwynn fölkeltette társát. Körülnéztek a házban, és elindultak.
- Isten veled, kis viskó. - mondta Johannah egészen halkan. Majd hátat fordított, kézenfogta a lánykát, és gyalogolni kezdtek. Jó ideig csak mentek egymás mellett, de Gwynn nem bírta tovább, s megkérdezte:
- Jo! Hová megyünk?

Johannah ránézett a kislányra. Elfordította a tekintetét.
- A postakocsi-állomásra. Barátunk igen messze lakik innen. Még két mérföld, és ott vagyunk. A kocsi elvisz egészen Southamptonig. Onnan egy fél mérföldre lakik a vendéglátónk. Egy faluban él... - tette hozzá.
Egy óra múlva az állomáshoz értek, azonban az utolsó postakocsi a szemük előtt ment el. A hivatali tiszt azt mondta, a héten nem indul újabb kocsi. Johannah erre szörnyen mérges lett, de bejelentette, hogy sietnek, és hogy nem várják meg a következő hét elején érkező kocsit. Azzal felkapta a csomagokat, Gwynn kezébe nyomta az ennivalót, és gyors lépésekkel tovább indult.
- Most mi lesz? Hogy jutunk el Southamptonig?
Johannah rá sem nézett, úgy mondta:
- Majd meglátjuk.
Nagyon mérgesnek látszott, arca vörös volt, homlokán finoman kidagadt egy ér. A következő pillanatban egy kocsi érte utol őket, majd egy pár méterrel előttük megállt. Johannah ezt jelzésnek vette, és a magánkocsihoz rohant. Gwynn utána.

A hintóban egy fiatal férfi ült, úgy húszéves lehetett. Arca enyhén borostás, de csinos, és jó vágású. Szeme dióbarna, haja fekete, a kor divatjának megfelelően oldalszakállal. Néhány tincs a szemébe lógott, és ez pajkossá tette kissé külsejét. Orra egyenes, szája szép metszésű, egyszóval igen szép férfi volt. Finom ruhát viselt, és tehetősnek tűnt. Gwynn, miután alaposan megnézte magának, lehajtotta a fejét, nem akarta, hogy az ifjú felfedezze, hogy leány. Johannah vigyorgott, úgy tűnt örül a fiúnak, sőt, ismeri. Az „uraság” intett, a két utazó beszállt a függönyös hintóba. A csomagokat felpakolták a tetőre, és leszíjazták. A férfi bezárta az ajtót, és végigmérte utastársait. Majd Johannah egy furcsa jelet formált ujjaiból, a másik egy még furcsábbal, de ahhoz hasonlóval válaszolt. Gwynn nem értette az egészet, egyikről a másikra kapta a tekintetét.
„Johannah, úgy tűnik, egyáltalán nem fedett fel nekem mindent… - gondolta, miközben a lovaskocsi döcögve folytatta útját. - Ki ez a fiú, és honnan ismeri Jo-t? És mi közünk hozzá?”

Gwynn igen jóképűnek találta a férfit, de az, mióta beszálltak, rá sem nézett. Az ablakon bámult kifelé hosszan. Johannah bujkáló vidámsággal a szemében figyelte őket. A lánynak szemmel láthatóan tetszett az ifjú, de a másik elmerült a gondolataiban. Gwynn félénken vizsgálgatta; a fiú csak bámul kifelé továbbra is. Gwynn ekkor feladta, inkább ő is nézelődött.
Pár perccel később az útitárs megszólalt.
- Elnézést, csak elgondolkoztam. Nem akartalak megsérteni, úrnőm.
Johannah felvihogott, Gwynn pedig megdermedt ültében, megfordult, majd elvörösödött. A férfi egyenesen rá nézett; tekintetét belefúrta Gwynnébe, aki úgy érezte, mindjárt elájul.
Félrenézett, a másik folytatta:
- Azt hitted, nem tudom ki vagy? Nagyon is jól ismerlek - habár te nem ismersz engem. A nevem Heathcliff, és értek egy keveset én is varázsláshoz, mint kedves barátnőnk.Habár nekem egy kicsit több mint barát… - de Johannah egy szúrós pillantással elhallgattatta. Gwynn torka összeszorult, de nem értette, miért.
Johannah folytatta a beszédet Heathcliff helyett.
- Ő lesz a vendéglátónk, és egyben a varázslás-tanárod. Övé a gyakorlati, egyém az elméleti oktatásod, kedvesem. Ha megismered, rájössz, hogy egészen… kedves. - Rámosolygott a férfiúra, majd folyatta.- Te pedig ne szólítsd úrnőnek, még nem szokott hozzá. Légy vele kedves, és illedelmes. És ne lépd át a határokat. Te is tudod mi lenne a következmény.- mondta elkomorodva, szigorúan, de egy kis szomorúsággal. Heathcliff lesütötte a szemét.

Gwynn összevonta a szemöldökét: nem értette, mire volt jó ez a prédikáció. De a legvégét végképp nem értette. Milyen határok? És kicsodája Johannah-nak Heathcliff?
Kezdte furcsán érezni magát, szédült, és fájt mindene. Homlokához kapott: a kézmozdulatra feje csak még jobban fájt. Heathcliff Johannah-ra nézett, a nő bólintott.
- Ne félj, csak egy kis pihentetőt kaptál. Mindjárt elalszol. Mire felébredsz, már ott leszünk.
Semmi baj, ne ijedj meg.- Gwynn lélegzete ugyanis felgyorsult. - Csak azt akartam, hogy kipihend magad. Nem lesznek rossz álmaid.- Elmosolyodott, mosolyát Gwynn már csak homályosan látta. Szíve gyorsan vert, megijedt. Mi lesz, ha sosem ébred fel? Jo utolsó mondatát mintha egy kút fenekéről hallotta volna: Jó éjt, Gwynn…

A kocsi hirtelen megállt, és Gwynn majdnem leesett az ülésről, de Heathcliff elkapta. Johannah vetett rá egy goromba pillantást, és elfordította az arcát. Heathcliff óvatosan visszaemelte a puha ülésre, és gorombán szólt:
- Most meg mi bajod? Csak megfogtam, nehogy leessen. Ezt nem számíthatod a „határ átlépésének”! Hiszen csak nem akartam, hogy megüsse magát!- már majdnem kiabált.
- De, igen, számíthatom, mert mindent meg kell tennünk, hogy beteljesedjen a jóslat- válaszolt a nő ugyanolyan hangnemben.-, és ennek jelenleg egyedül te állsz az útjában!…
- Minek áll az útjában?… - kérdezte egy álmos hang. A veszekedők felé fordultak. Gwynn értetlenül nézett rájuk. Johannah kisimította az arcát, és kihúzta magát. Heathcliff megdörzsölte már enyhén borostás állát, majd válaszolt a lánynak:

- Csak egy kicsit idegesek vagyunk. És ahogyan a tanulásodat tárgyaltuk, egy kicsit összekaptunk..- Gwynn-nek mondta, de végig Johannah-ra nézett szúrósan.
A kislány nem hitt neki. Tudta, hogy Johannah és Heathcliff titkolnak előle valamit.
Valaki bekopogott az ablakon; a kocsis volt. Intett, hogy megérkeztek. Heathcliff kinyitotta az ajtót, majd bevágta maga mögött. Az üveg vészjóslóan megremegett a csapásra. Egy emeletes, az emeleti részen fa burkoltaú ház felé igyekezett. Alul fehérre volt festve, a cserép pedig szürke volt. Gwynn-nek tetszett a ház.
- Itt fogunk élni?- Johannah bólintott.

Gwynn is kikászálódott a kocsiból, Heathcliff pedig, miután kinyitotta a ház ajtaját, utánuk vitte a csomagokat.
Gwynn szépnek találta a ház belsejét is, Johannah csak sóhajtott. Olyan volt, mintha ő már ezerszer járt volna itt. Heathcliff megmutatta a szobákat: a földszinten volt a konyha, egy csöppnyi étkező egy ütött kopott asztallal, egy könyvtárszoba- Gwynn ezen nagyon elámult, mert még sosem látott ilyet-, és egy műhely. A műhely tele volt könyvekkel, furcsa tárgyakkal, kétes kinézetű palackokkal és dobozokkal, és volt ott egy kerek, faragott asztal, mellette egy másik, kisebb munkalap egy hatalmas ónüsttel. Amint közelebb léptek a nagy asztalhoz, Gwynn úgy érezte, fejbevágták, szeme kitágult. A faragás egy csillagot ábrázolt, egy ötágú csillagot. Egy boszorkánycsillagot. Gwynn megborzongott. A tenyerére égett jel megegyezett az asztalon láthatóval. Furcsa érzés fogta el. Valóban kiválasztott, és emberek, sok-sok ember sorsa függ tőle? Igazán vannak különleges képességei, és alkalmas a feladatra?
A kételyek kezdtek elmúlni; átadták helyüket egyfajta beletörődésbe. Beletörődött a sorsába, és úgy érezte, képes lesz rá, hogy megvédje a jó boszorkányokat Zelida haragjától.

- Ez egy olyan laboratórium-féle?- kérdezte tisztelettel a hangjában.
- Igen, itt fogunk főzőcskézni és kísérletezni is fogtok Heathcliff-fel.
Gwynn bólintott.
- Körül nézhetek a ház körül is?
- Igen, nekünk úgy is meg kell beszélnünk néhány dolgot.- válaszolt a boszorkány, és szúrósan nézett a fiúra.
A légkör csak úgy szikrázott a férfi és a nő között. Gwynn jobbnak látta, ha máris indul.

Kilépve kellemesen hűvös levegő csapta meg a lány arcát. A nap éppen leereszkedőben volt,
és szép narancssárgára festette a tájat. A kert igen nagy volt, és szépen gondozott. A fű puha volt, és sötétzöld, a kerítésnél pedig öreg, göcsörtös fák álltak sorban. Az egyik oldalon négy, a másik oldalon öt volt belőlük, és köztük egy kis domb választotta el kert hátsó fasorát. Körbe a kerthatárnál bokrok és tuják sorakoztak. Az ajtó mellett pedig virágágyás díszelgett, színpompás, nagy virágokkal. Gwynn megcsodálta a szép növénykéket, majd a kert hátsó vége felé indult. Felugrott a dombocskára, leült, és térdét átkarolva bámulta a naplementét.
Közben az élete hirtelen változásain gondolkodott.

Milyen szép is volt az élete a szüleivel! Édesanyja megtanította írni, olvasni, s rajzolni, apja pedig tanult vele, miután már alkalmazni tudta ezeket. Gwynn kitűnő tanítványnak bizonyult, csak úgy itta édesapja szavait. Az pedig boldogan oktatta irodalomra, történelemre, matematikára és csillagászatra. Azután jött a baleset…az élete romokban hevert. De a Sors nem hagyta elveszni kegyeltjét, és Johannah szárnyai alá vette a lányt. Időközben megszerette Jo-t, de most megint változások jöttek. Megtudta, hogy ki ő valójában, és hogy fontos feladatok várnak még rá.

Majd jött Heathcliff… és élete megint felbolydult. Kellemes volt a férfira gondolni, igazán szimpatikusnak találta. És milyen szép a szeme! Gwynn elmosolyodott a gondolatra.
Vajon miért akarja őt Johannah távol tartani a fiútól? A gondolatok cikáztak a fejében. Olyan furcsán néznek egymásra… mintha már rég ismernék egymást. Gwynn-be belehasított a felismerés…
Csak nem szerelmesek?!