A Végzet Angyala 6

VI.
A Végzet Angyala színre lép


Charlotte alkonyatkor „állt” munkába. A keleti negyed csinos régi stílusú házai és a házak között húzódó nappal is csak félhomályos sikátorai elnyerték D tetszését. A lány a város utolsó házaitól néhány méterre kezdte meg utcalány „pályafutását”. Hideg volt nagyon, ám a lány ez ellen úgy védekezett, hogy beleburkolózott a hosszú, fekete színű kabátjába. Nem kellett várnia tíz percig sem az első kuncsaftra, vagyis inkább áldozatra. Óvatosan behúzódott a mellette lévő ezeréves tölgyekből álló fasorba, de csak annyira, hogy ő lásson, de őt ne vegyék észre. Mikor a vámpír, aki egy gyönyörű férfi volt elhaladt mellette a lány kilépett az útra, és megszólította:
- Keresel valamit, szépfiú?

Negédes hangja átsuhant a hideg levegőn, s a vámpír megfordult, megmutatva nemes és sápadt, keskeny arcát, s gyönyörű zöld szemeit. Fekete haját meglebegette a szél.
- Lehet, szépségem.- szólt és közelebb lépett hozzá.
- És mit keres egy ilyen magad fajta helyes férfi egy ilyen elátkozott helyen?
- Valakit, akivel eltölthetek egy kellemes estét.
- Akkor ne keress tovább, nekem se ártana egy remek este.
- Mennyi a tarifád, kicsim?
- Megmondom, de csak akkor, ha túléled ezt az estét.- mosolygott ravaszul Charlotte, majd megfogta a férfi kezét, s nem látta a másik arcán átsuhanó gúnyosan elégedett mosolyt.

Nem mutatta, hogy megijedt volna a túlvilág hidegétől. Behúzódtak a város végén lévő utolsó sikátorba, ahol a vadász is lapult. Charlotte elengedte a vámpír kezét, mikor beértek a sikátorba, s incselkedni kezdett vele. Mikor a sikátor közepéhez ért, szemmel intett a vadásznak, hogy készüljön. Mikor elért a sikátor másik végéhez, mely be volt falazva, neki támaszkodott a betonfalnak, s várt. A vámpír megállt és nézte a lányt, aki leszegte a fejét, és kelletni kezdte magát, ahogy egy „jó” utcalányhoz illik. Látta, ahogy „ügyfele” elmosolyodik, s megindul. Mikor a lányhoz ért szó nélkül megcsókolta, s keze végig futott a derekán. Charlotte elkábult az idegen csókjától, s hagyta, hogy az a nyakába csókoljon. Jól esett neki, s valahogy a saját bujaságát is felélesztette. Legnagyobb döbbenetére, szinte vágyott rá, hogy magáévá tegye a férfi, ám a józan esze megsúgta, hogy ez képtelenség.
„Ébresztő, Charlotte! Ez egy vámpír! Nem közönséges férfi, hanem talán a szüleid és a húgod gyilkosa!”

Ez elég volt, hogy a lány magához térjen, és tovább játssza a szerepét. Blúza ujjából óvatosan kihúzta az ezüstből készült kést, mivel a vámpír lassan harapdálni kezdte a nyakát, s félt, hogy mindjárt „az étlapon fog szerepelni”, amihez nem volt kedve. Ám D is észrevette a mozdulatot, s úgy döntött ideje közbe lépni. Előlépett a fedezékéből, megragadta a vámpír, mely már azon volt, hogy átharapja a lány ütőerét, s elrántotta tőle. A vámpír szemében felvillant a harag, mikor meglátta a másik férfit, aki csendesen ezt mondta:
- A kisasszony nem kíván az étlapon szerepelni!

A vámpír nem felet erre, hanem támadásba lendült. Némán akaszkodtak össze, de a vadásznak nem volt könnyű a dolga, de végül sikerült átdöfnie a szívét, mire a férfi szeme elkerekedett, teste megrázkódott, s elhamvadt. D figyelme Charlotte-ra terelődött, aki kissé megszeppenten figyelte az eseményeket, s nagy nehezen kinyögte:
- Szép munka volt!
D nem válaszolt, csak visszaindult a búvóhelyére, s a lány kissé csalódottan ment vissza a fák közé „elcsábítani” a következő áldozatot. Az éjszaka folyamán még négy vámpír „akadt horogra”. Hajnalban Charlotte és a vadász elindultak haza. A lány álmos és rosszkedvű volt.
- Ügyes voltál.- szólalt meg D, mikor a világosodó főtéren baktattak át.
- Elég gyér volt ma a „forgalom”.- morogta a lány.- Kár volt ennyit gürcölni. Nem sokat értünk el vele.
- Ma este talán jobb lesz.- vigasztalta a vadász.
- Kösz. Remélem, nem fogok belebotlani még egy ideig az őseimbe. Nem szeretnék ideje korán lebukni.
D nem felelt, csak még jobban a szemébe húzta a kalapját, s nézte a mellettük felkelő napot.