Történetek

- De hogy tudott belökni egy lyukba? Hisz meg voltál kötözve!
- Úgy tűnik, minden jaeli más-más képességekkel rendelkezik – vont vállat Zsigmond. – Képzelhetitek, mennyire meglepődtem. Az egyik pillanatban még ott fekszem a jégkötéllel megfogva, a másik pillanatban meg egy lyukban heverek, és azt se tudom, hogy kerültem oda. És fültanúja voltam Niki és Dia veszekedésének...

. Bent csodás látvány tárult Hermione szem elé. Akár egy kastélyban: márványlépcsők, rajtuk kékes árnyalatú lépcsőszőnyeg, az ablakok között képek lógtak, többnyire híres varázslóké, és köztük persze ott volt maga Albus Dumbledore is. Ő álmából felkeltve, de kedvesen mosolygott az érkezőkre, ám mivel éjjel volt már, inkább aludt tovább. Voltak festmények, amik nem mozogtak, mert nem voltak elvarázsolva, ezekről a lány felismerte, hogy mugli képek...

Sokszor tűnődtem már azon, mi is az a szerelem. Sok mindenkitől hallottam már sokfélét, de az igazi jelentésére még nem sikerült rájönnöm, egész mostanáig...

- A Szabadság kesztyűje? – kérdezte a lány, érdeklődve szemlélte a kesztyűt. – Gwedmir mesélt nekem erről. Azt mondta, ennek őrzője öli meg a három mestert, akiket persze nem is hoztam magammal.
- A Szabadság kesztyűje az enyém! – rivallt rá Lito. – Mint ahogy a denevér is!
- Maga megtörte az átkot – jegyezte meg Dia, továbbra is tűnődve. – A jaeliek átkát. Így hát nem volt szükség felesleges áldozatokra. Gondolom, ha maga meghal, akkor a kék fal is eltűnik, és végre feltámaszthatom...

A tűzgolyó nem adta fel. Dia hátranézett. Csaknem megdermedt a rémülettől. Zsigmond megragadta a kezét, és Gyuláék után eredt. Dia botladozva követte.
A tűzgolyó felégette a hidat, és üldözőbe vette a kis társaságot. Gyula hirtelen megtorpant, és rémülten nézett körül.
- Valaki összenyomja a falakat! – kiáltotta. – Látjátok?!
A falak vészesen közelítettek hozzájuk, ettől pedig még inkább futni kezdtek. Bekanyarodtak egy járatba. Még hallották, ahogy a tűzgolyó szétrobban,...

A pasas azt mondta, itt vár majd a reptéren. A váróban. Táblával. Pedig nagyon nem találom a nevemet. Durcásan billegek a táska tetején. A táblás pasas tíz perce várat magára, ha a bunyót nem számoljuk.
Aztán hirtelen megszólítanak. Hátulról, ahogy riogatni szokás.
- Senorita Lukas?
A hangra cseppet sem csábosan átzuhanok a bőröndömön, egy pár negyvenkettes bőrcipő orra elé.
- Semmi gond, jól vagyok. - hessegetem el a segítő kezeket, míg felkecmergek. - Lukács....

Visszagondolt arra a pár, roxforti évre… Mennyi lányt vígasztalt azzal, hogy egyszer, talán esélye lehet Harrynél. Mennyi nőtársát vezethette volna tévútra, vagy akár Harryt magát, csakhogy győztesen kerüljön ki… De nem. Ellenséged engedd a legközelebb – tartja a mondás. Így, ellenségek szoros, könnyező gyűrűjében telt el hét hosszú, megpróbáltatásokkal teli év...

- Az elődeim – szólalt meg az apja, aki szintén megállt. - Nem voltak valami hosszú életű uralkodók.
- Ezt hogy érted?
- A hatalomvágyuk lett a vesztük. Állandóan háborúztak a szomszédos királyságokkal, mivel azt akarták, hogy az egész Alvilág egyetlen nagy birodalom legyen, és azt ők irányíthassák, vagy pedig egy másik, ambiciózusabb királyjelölt személyében érte el őket a vég...

- Kérem, jöjjön el hozzá! Már nem sok van hátra és annyira várta magát. Az írásai alapján nagyon megszerette.
A férfival megfordult a szoba.
- Mi az, hogy nem sok van hátra?
- Magának sem mondta? Csacsi módon mindenki előtt titkolta. Leukémiás. Az elmúlt évben szinte folyamatosan a kórházban volt, de … - zokogás hallatszott a kagylóból.
- Azt mondták, nem sikerült megakadályozni az áttételeződést... Vége.... Hazahoztuk, hogy legalább az utolsó... Nem tudom mit...

- Még illendően be se mutatkoztam. A nevem Viktor, és az Alvilág királya vagyok, mint ahogy azt már te is tudod.
- Igen, tudom. Szeretnék tőled ezzel kapcsolatban kérdezni valamit.
- Csak tessék - dőlt hátra a férfi.
Metella mély lélegzetet vett és beszélni kezdett.
- Kisgyerekkorom óta látomásaim és furcsa álmaim vannak. Mindegyikben te szerepelsz. Te küldted rám ezeket a látomásokat? ...