A Holtak Ura 3

Egy hatalmas fehér épülethez értek. Itt az apja leugrott a nyeregből, majd Metella is. Az ajtóban egy hajlott hátú öregember állt, ő volt a komornyik.
- Jó napot, uram!
- Jó napot, Albert!
- Kit tisztelhetek a kisasszonyban, uram?
- Ő a lányom, Metella hercegnő, és ezen túl itt fog élni. Metella, ő, a komornyik és a ház mindenese egy személyben. A neve Albert.
- Üdvözlöm!- mondta a lány.
- Én, is, úrnőm!- hajolt meg a férfi.
- Kérem, hívja össze a cselédséget délutánra, mivel van számukra, és a maga számára is mondanivalóm a hercegnővel kapcsolatban.
- Igenis, uram! Itthon ebédel ma?
- Igen, két személyre terítsenek!
- Ez magától értetődő!- mosolygott a komornyik.

A férfi csak bólintott, s elindult a mellette lévő széles, fehér márványból készült lépcsőn, Metellával a nyomában. A férfi az első emelet déli szárnyában szállásolta el a lányt, egy tágas szobában. Metella körbenézett. A szoba falai szép, halványzöld színűek voltak, előtte egy hatalmas, mahagóni fából készült ágy, mellette, szekrény. A fal jobb oldalán négy falfülke szép, üveges ablakokkal, és a másodikban egy tágas íróasztallal, és kényelmes székkel. A lány kinézett az ablakon, mely a kertre nyílt. Az ablaka alatt gyönyörű tuják álltak, s úsztak a reggeli napfényben. De látta még a zöld gyepet, a széles utakat, és a fákat, melyek az utakat szegélyezték, és mind a palota felé vitte az embert. Elfordult az ablaktól, s tovább mustrálta a szobáját.

Az ágya előtt szép, keleti szőnyeg, rajta egy kis asztal, és két szék. A fal bal oldalán egy hosszú polcos szekrény, rajta rengeteg könyv, és az ágy mellett egy alacsony kis szekrénykén állt a mosdótál. Pontosan a polcos szekrény mellett állt még egy szép, szintén mahagóni fából készült kis asztal, melyhez egy apró kis szék is tartozott. A kis asztalkán egy szép, diófából készült kis doboz, és minden, ami a szépségápoláshoz kell.
- Nos, ez lesz a szobád, remélem, tetszik.
- Igen, nagyon jó. Köszönöm.
- Éhes vagy? Ha gondolod, ehetünk.
- Az jó lenne, hisz ma még semmit sem ettem.
- Akkor mindjárt intézkedem, és az ideiglenes szobalányodat is beküldöm.
- Nem, nem kell, köszönöm, nem akarok átöltözni.
- Ahogy gondolod.

Azzal elment, s Metella egyedül maradt. Tetszett neki a szoba, és minden, ami benne volt. Leült az íróasztal mögé, és hagyta, hogy a nap átmelegítse a hátát. Jól esett neki. Agyában sokféle kérdés kavargott, és a szívében is sokféle érzés, melyeket képtelen volt megfogalmazni. Ült és nézte a szobáját, és arra gondolt, hogy mostantól nem egy közönséges kocsmáros lány, hanem az Alvilág királyának leánya. Talán a látomásokban és álmokban tartotta vele az apja a kapcsolatot. Hirtelen kinyílt a szobaajtó, és egy fiatal lány lépett be rajta. A lány úgy ugrott fel az asztaltól, mintha valami rosszat tett volna, s kilesett a szobába.
- Ki maga? Kérdezte, mikor meglátta a fekete hajú és szemű, alig húsz éves lányt, aki odasietett, hozzá, megállt az asztal előtt, s meghajolt.
- Bocsánat, hogy megijesztettem, úrnőm, az édesapja küldött, hogy legyek a segítségére. A nevem, Sorina. Segítségére lehetek valamiben?
- Üdvözlöm. Most nincs szükségem Önre, és biztos van egyéb dolga is. Nem szeretném feltartani.
- Nem tart fel, úrnőm.
- Kérem, hívjon csak Metellának.
- Azt nem tehetem, kisasszony. Ön hercegnő, és egy hercegnőt nem lehet egyszerűen elmetellázni.
- De ha én azt parancsolom?
- Az más, úrnőm, akkor megtehetem.
- Hát akkor ez a parancsom.
A szobalány nem felet, csak bólintott.
- Hagyjon magamra, legyen kedves!- szólalt meg Metella.
- Kérem, Metella, ebben a koszos ruhában nem mehet le ebédelni! Legalább öltözzön át!
- Jó, rendben, átöltözöm. - morogta megadóan a másik.

Sorina úgy pattant a szekrényhez, mintha csak az élete függött volna tőle. Egy szép, világoskék ruhát választott ki, s segített a levetkőzésben és a felöltözésben. Még arra is jutott idő, hogy egy csinos kis frizurát kreáljon a lánynak, és az asztalon lévő dobozból is kiválasztott egy szerény nyakláncot. Mikor végeztek, a szoba közepére állította Metellát, s alaposan és kritikusan végigmérte munkája eredményét. Az ifjú hercegnő remekül festett a ruhába, s minden a helyén volt. Épp végezett a szemrevételezéssel, mikor kopogtattak. Ajtót nyitott, s két szót váltott valakivel. Aztán a hercegnőhöz fordult, és ezt mondta:
- Jöjjön, az édesapja hívatja ebédelni.

Levezette az ebédlőbe, ahol már várta az apja. Az ajtóban Sorina magára hagyta a lányt, s ő egyedül lépett be a tágas, gazdagon díszített ebédlőbe. Az apja egy hosszú asztalnak dőlve állt, ám azonnal ellökte magát tőle, mikor meglátta a lányát. Elé sietett, s bevezette a lányát, majd elengedte, végigmérte.
- Remekül nézel ki - mondta.
- Köszönöm. Kicsit furcsán érzem magam.
- Elhiszem, hisz eddig a halandók közt csak egy egyszerű kocsmáros unokája voltál, és hamarosan te fogsz ítélkezni fölöttük a haláluk után velem együtt. Most már hercegnő vagy, és egy szép napon te leszel az Alvilág királynője.
- Nem hinném - rázta a fejét Metella.
- Miért? Azt hiszed, ha túljutottál a kisgyermek koron, már nem tanulhatsz semmit? Hidd el, a nevelésedet az alapoknál kezdjük, és mindent meg fogsz tanulni.
- Már ha lesz rá időm, hisz halandó vagyok, és véges az időm.
- Csak voltál, mert mikor magamhoz szólítottalak, akkor megajándékoztalak az örök élettel, így nem fogsz se megöregedni, se meghalni.

Ekkor szolgák léptek be az ebédlőbe, akik felszolgálták az ebédet. Asztalhoz ültek, de egyikük se nyúlt a leveses tálhoz, melyben finom Csorba gőzölgött. A kimérték az ennivalót, s távoztak. Mikor magukra maradtak, csak nézték egymást, végül a király volt, aki megtörte a csendet.
- Még illendően be se mutatkoztam. A nevem Viktor, és az Alvilág királya vagyok, mint ahogy azt már te is tudod.
- Igen, tudom. Szeretnék tőled ezzel kapcsolatban kérdezni valamit.
- Csak tessék - dőlt hátra a férfi.
Metella mély lélegzetet vett és beszélni kezdett.
- Kisgyerekkorom óta látomásaim és furcsa álmaim vannak. Mindegyikben te szerepelsz. Te küldted rám ezeket a látomásokat?
- Igen, azt akartam, hogy tudd ki az apád.
- Amikor ma ide kerültem, megidéztem az Alvilág seregét. Akkor is te segítettél?
- Igen, én voltam. Te egyedül nem lettél volna képes rá, de éreztem, hogy félsz, így besegítettem egy kicsit, és megvédtelek általuk.
- Hálás vagyok érte.
- Ha vannak még kérdéseid, ebéd után szívesen meghallgatom, de most együnk, hisz éhes vagy, és el is hűl, ha még sokat pézsmitálunk itt.

Ezek után csendesen megebédeltek, majd Viktor egy sétát javasolt a lányának a kertben. Séta közben a lány mesélt a temetőben látott álmáról.
- Mondd csak, az anyám hol van?
- Az anyád? Ő is itt van, egy külön palotában innen nem messze.
- Hát nem éltek együtt?
- Miért élnénk. Nekünk csak egy közös éjszakánk volt csupán, s az nem jogosít fel arra egyikünket se, hogy együtt éljünk.
- És velem mi a helyzet? Én csak a Véletlen műve vagyok, és úgy gondoltad, hogy árthat a jó hírednek egy törvénytelen gyerek, és ezért elismertél?
- Nem, nem így történt. Már régóta figyeltem az anyádat, mert szerettem, és még most is szeretem. Örülök, hogy megszülettél. Ha nem örültem volna neked, nem tartottam volna veled álmokon és látomásokon keresztül a kapcsolatot, és most nem beszélgetnénk itt - felelte csendesen a férfi.
- Az igaz. Ne haragudj!
- Nem haragszom. Apropó, jó hogy felhoztad az anyádat. Írtam neki, hogy itt vagy, és szeretném, ha átjönne megismerkedni veled. Gondolom te is örülnél, ha megismerhetnéd.
- Igen, örülnék, mert idáig csak a nagyszüleim elbeszéléséből ismertem meg.
- Jó, akkor most megismerheted személyesen is. Este nyolcra hívtam ide.
- Rendben.