Történetek

Néhány évszázad múltán arra is rájött, hogy ha akar, akár testet is cserélhet, bármelyik élő embertől elrabolhatja azt, és lelkét is birtokba veheti. Erre valójában semmi szüksége nem lett volna, de minthogy valahol mégiscsak ember volt, s az emberek is váltanak ruhát vagy elköltözködnek, így ő is élt a lehetőséggel. Eleddig tizenkét különböző testben létezett már, tizenkét különböző lélekből gyúrta össze jelenlegi személyiségét...

Clemence Lorgon arcán talán már elhaltak az idegek, az izmok mindössze orrszarvú bőrét képesek tartani, mimikát festeni nem. Ha igaz, hogy Rownak róka mája, van, Lorgonnak róka szeme, és ezek a szemek most hidegen villannak az üvegfalú luxusiroda törtfehér fényében. A testi vágy, azt mondják, sosem pusztul ki teljesen a szívből. Bármilyen mélyre ássa a felejtés, bármennyi földet szór rá az idő, lassan gyökeret ereszt és átfurakszik a felszínre...

Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban egy távoli bolygócskán (inkább nevezném kavicsnak, de nincs kedvem a csillagászokkal veszekedni már megint) megtörtént az a furcsa dolog, amit ha most leírnék nyílván azt gondolnád, hogy ez egy újabb mese. Azonban most leszögezném, hogy ez bizony megtörtént. Természetesen most még nem fogod megtudni mi is történt, mert akkor nem olvasnád végig a történetem...

- Az unokahúgomon vitatkoztak?
- Igen madame. Adolphe úr szánalmas liliomtiprónak titulálta Chagrin urat, mire az, a bömbölő kislány, aki reszket a feleségétől frázissal illette az ön sógorát, aki ezt becsületbeli ügynek tekintve megpróbálta a kesztyűjével arcon ütve párbajra hívni Chagrin urat, aki azonban félreugrott, így Adolphe úr fejjel bezuhant a szemetesládába, ahonnan rendkívül durva szidalmak közepette azzal fenyegetőzött, hogy udvariasan fogalmazva, a sétabotjával ivartalanítja...

Fényes Tincs áll ki a fedélzetre, lihegi bele a szél nyájasan vigyorgó arcába:
- Egy vasajtót bárki képes legyártani. Vagy megadóztatni a kormot a kéményeken. Hanyatlik az ipar, nekem csak ne mondd.
- Pöszmögés ez barátom, pöszmögés. Mi volna, ha idebújnál?
Odafenn cseveg a szél a kéményekkel ...

A lány testébe forró lándzsaként hatolt ez az izomköteg. A nő ekkora kéjt még nem érzett. Teste megfeszült, szíve hatalmasat dobbant, azt hitte, ez az érzés elpusztítja, magába morzsolja. Feje is hátrafeszült. Egy óriási nyögés hagyta el forró leheletétől izzó torkát. Dezső minderre csak felbátorodott...

- És te kész vagy erre, hogyha esetleg együtt maradtok, akkor minden lépteteket követni fogják? – Finom tapintatos hangon kérdezi, én pedig komolyan ránézek.
- Először még jöjjön vissza, aztán ráérek majd ezen aggódni. – Nyomom el a csikket, és eltervezem, hogy nem szívok most többet, bár nagyon kívánom. – Szóval ennyit akartál mondani, hogy vigyázzak vele, mert ha találkozik egy szépséggel, akkor rögtön az lesz neki az új és nem én? – Kérdezem összefoglalva, és igyekszek nyugodtan...

Sokszor gondolt már a válásra, de mindig visszatartotta Rebeka ragaszkodása az apjához. Legalábbis ezt a magyarázatot adta önmagának, s annak a két barátnőjének, akik sajnos már ismerték férjének rosszabbik formáját, mert véletlen belefutottak. Sokszor veszekedtek már. A kiabálás sem volt ismeretlen vendég náluk, de ilyen még nem volt. Soha nem érzett még ilyen mérhetetlen dühöt magában és most úgy érezte ez az, amit nem is akar megtapasztalni az életben többé...

Vessük csak össze mink van….adva van a hirtelen és szélsőségesen ingadozó érzelmi hőmérséklettel megáldott macskanő, aki purcogva dorombol, ha akar valamit, de az összes karma kint, ha valami nem az ő elképzelései szerint történik. Adott kb. 60 kiló nőhús, legalább 15 izomcsomóval a hátában. És most engem vár. De közben már lehet, hogy szétkapta a komplett ágyneműgarnitúrát a fene nagy vágyában...

Most végleg eltört bennem valami, helyrehozhatatlanul. A felnőtt gúnyosan nevet naivságomon, a gyermek a sötétben sír, hogy ne lásd. Téged nem érdekelt és nem értetted soha a bánatot, amit okoztál. Azt a mélyről jövő fájdalmat, ami a szívemet szaggatja szét.
Annyira meg akartalak érteni...