Egy Barátság Vége

Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban egy távoli bolygócskán (inkább nevezném kavicsnak, de nincs kedvem a csillagászokkal veszekedni már megint) megtörtént az a furcsa dolog, amit ha most leírnék nyílván azt gondolnád, hogy ez egy újabb mese. Azonban most leszögezném, hogy ez bizony megtörtént. Természetesen most még nem fogod megtudni mi is történt, mert akkor nem olvasnád végig a történetem.

Időben körülbelül pár évtizeddel vagyunk azelőtt, amit csak úgy emlegetnek: Egy Barátság Vége. Akár hiszed, akár nem, akkoriban ez a kavics meglehetősen nagymértékben hasonlított ahhoz a bolygóhoz a szomszéd galaxisban, hogyishívják. Nem jut eszembe, pedig annyit beszéltek róla nálunk régebben… hmm… Föld, megvan. Néha még most is megemlegetik, bár én sosem tudtam mire ez a nagy hűhó.

Tudni illik, hogy ebben az időben ezen a kavicson a lópacik hatalmas barátságban éltek az ömbörökkel. Jól érezték magukat egymással, ugyanakkor nyílt titok volt, hogy itt nem csupán barátságról volt szó. A lópacik segítettek az ömböröknek a munkában, engedték, hogy a hátukra üljenek, és ők elvitték őket ahova csak az ömbör szerette volna. Cserébe az ömbörök megpatkolták, megetették, megmosdatták a lópacikat. Rengeteg időt töltöttek együtt. Volt egy közös tavuk ahol időnként együtt fürdőztek ha nagy a hőség. Mondhatnánk úgy is, hogy ez a haverság meglehetősen kedvező volt mindkét fél számára. Ez a helyzet nem változott egy jó ideig, azonban amikor ezen a Föld nevű planétán feltalálták a háborút, hamar véget ért az álom.

Mondjuk, engem a legkevésbé sem érdekelt, mit csinálnak a maguk bolygójával a földiek, tőlem aztán háborúzhattak volna évezredeken keresztül. Viszont amikor a közeli galaxisok elkezdték majmolni őket (beleértve a sajátomat, és a kis kavicsét is), rögtön egészen más perspektívából szemléltem a dolgot.

Amikor a kis kavicsot is elérte az új ”divathullám”, az ömbörök egyből hadseregekbe verbuváltak fiatalokat s idősebbeket. Ha két fél között félreértés adódott, hadat üzentek egymásnak. Ez még rendben van, de amikor megtudták, hogy az emberek lovakon vonulnak csatába, mondanom sem kell mi volt az ömbörök következő lépése.

Ez az állapot folytatódott egy ideig, de egyre többen estek el a csatamezőkön, egyre véresebb ütközetek folytak. Időközben a lópacik is észrevették, hogy rengeteg társuk veszett oda. Elegük lett. Nemsokára a Lópacik Nemzetközi Tanácsa összeült, hogy valami megoldást találjanak, mert ez nem mehet így tovább. Gondolkoztak, egyre csak gondolkoztak, napokig, hetekig, évekig. Majd egyikük agyában megfogalmazódott a kérdés: „Mi közünk is van nekünk ehhez?”. Nyílván semmi, csupán az ömbörök ökörsége miatt tizedelődött meg a lópacik népessége.

Másnap a Lópacik Nemzetközi Tanácsa közölte az ömbörök vezírével, hogy köszi az abrakot, de mi most kiszállunk. Az ömbörök dühöngtek, a lópacik pedig elköltöztek egy külön kavicsrészre, kizavarva onnan az ömböröket.
Nagyjából ennyi lenne a lópacik és az ömbörök története. Bár úgy tudom, azóta lecsengőben van ez a háborúsdi, talán lassan megbékélnek egymással…