He Loves Me...He Loves Me Not V.

Az egész napom úgy indult,, hogy délelőtt keltem fel. Az éjszaka aludni nem tudtam az örömtől, és a kimerültségtől, ezért mindössze 4 órát sikerült szunyókálnom. Ehhez mérten 10-kor keltem fel, most pedig már fél 11 lesz lassan és még csak addig jutottam el, hogy kicsit csalódott arccal állok a zuhany alatt, és nézem ahogyan a csempéken legördülnek az odacsapódó vízcseppek. Hiányzik Veikko… Nem tudom miért, hiszen 2 hetet simán kibírtam nélküle, de most valahogyan elviselhetetlenné fajult a hiánya. Szinte belehalok. Rohadt szar, mikor tudom róla, hogy az enyém, és nem tudhatom magam mellett. És ami a leginkább zavar, hogy mindig azt gondolom, hogy mással van, ebbe pedig enyhén kezdek beleőrülni. Egyáltalán nem csodálom, hogy egoista, van is mire büszkének lennie, hiszen tökéletes arca van a színészkedéshez, és a jó hanggal is rendelkezik. Tökéletes erre belém botlik, egy csődtömegbe, és húzza az agyam. Biztos jól szórakozik…Miután sikerül szarrá áztatnom magam, kicsit kedvetlenül kilépek a fürdőből egy szál törölközővel a derekamon, és a következő pillanatban majdnem hanyatt vágódom. Az orrom előtt a szőke fürtös férfi áll, és szinte majd felfal a két szemével.

- Nico… - Nyögöm és hátam hozzátapad a zuhanykabin külső részének. Mindenre számítottam csak erre nem. Mint egy szellem úgy suhanhatott be a fürdőszobába, mert semmit sem hallottam. Vagy talán túl mélyen gondolkoztam?
- Látni akartál, hát itt vagyok.
- Eléggé hatásos belépő… - Válaszolom halványan mosolyogva, de ő nem mosolyog. Arca szigorú és komor, mint aki nem ismer kegyelmet.
- Mondd akkor, mert dolgom van.. – Válaszolja morcosan, én pedig felhúzom a szemöldököm.
- Csak azért jöttél, hogy engem végighallgass? – Bólint, én pedig felnevetek. – Na ne mondd!
- Cédric, most nem vagy abban a helyzetben, hogy velem viccelődj… - Néz végig sokatmondóan a rendkívül hiányos ruházatomon.
- Sajnálom, ami történt… - Erőt veszek magamon, és végre kinyögöm. Nem lepi meg a vallomás, arca pedig rezzenéstelenül figyel továbbra is. – Azt hiszem begolyóztam kicsit…Nagyon… - Köszörülöm meg a torkom.
- És azt hiszed egy csókot ennyivel el lehet intézni?- Torkoll le percek múlva.
- Nem Nico nem hiszem… - Rázom meg a fejem bűnbánóan, és igyekszek a körülményekhez képest meghúzni magam.
- És Ő?
- Ki?
- Cédric, ne tégy úgy, mintha nem tudnád… Közölte, hogy elmegy pár napra, és majd jelentkezik, ha visszajött a fotózás miatt.
- Veikko? – Kérdezek rá, mégis mint aki nem sejtene az egészről semmit. Ez nem jött be. Nicolas arcán fanyar mosoly tűnik fel, és összekulcsolja kezeit maga előtt.
- Tehát volt itt… - Állapítja meg hirtelen, és a tükörre néz. – nagyon átlátszó vagy Cédric… És nem félsz, hogy esetleg újra elhúz a francba, maga mögött hagyva az egész pereputtyot veled együtt?
- Akkor itt hagyja! Nem érdekel! – Válaszolok kicsit sértődött hangon. Sikerült beletrafálnia a közepébe… Ilyenkor utálom, hogy ismeri minden gondolatomat,, mert ott tud bántani ahol a legjobban fáj. Pontosan tudja min töröm a fejem.
- Ez a hanglejtés nem egy olyantól hangzott, mint akit abszolúte nem foglalkoztat a dolog… - Fogja meg hirtelen az államat, de én elhúzom a fejem.
- Hagyj ezzel békén… - Morgom, és kivételesen tényleg harapásra készen állok.
- Szóval most már nem fontos a véleményem?
- Két héten keresztül könyörögtem a telefonodba, hogy keress meg, de te szartál rám Nicolas!!! Még csak vissza se hívtál, hogy dögöljek meg… - Ugrok neki, de egyáltalán nem hatja meg a dolog, és ez kezd idegesíteni.

- Együtt vagytok? – A kérdés igazi méregre gyújt, és szinte már üvöltözök vele.
- Semmi közöd hozzá! Istenem Nicolas, egyetlen egy rohadt csók volt! Ne mondd, hogy nem esett meg veled sosem ilyen!
- Nem gyakran… - Rázza meg fejét, és kicsi kell ahhoz, hogy nekiugorjak. – Mindesetre csak figyelmeztetni akarlak, hogy kettőtök viszonya nem lesz hosszantartó… - Közli tárgyilagosan, mire bennem ragad a szó. – Ő egy sztár… Te pedig nem vagy az… Ő bármikor megcsalhat téged tudtod nélkül, te pedig nem vagy erre képes… Bár az utóbbi idők történései azt igazolják vissza, hogy elég nagy ribanc fog válni belőled…!
- Azt hittem a barátom vagy!
- Eddig én is azt hittem, de aztán szájon csókoltál,, mert nem kellettél Neki… - Fordul el tőlem hirtelen, én pedig gonoszul elvigyorodok. Egyszerűen olyan nevetséges,, hogy ilyenen veszekszek…Pont Vele, akit mindig idegesítő bátyámként tartottam számon. Már évekkel ezelőtt ott volt a lehetőség, hogy kimutassa, mit érez irántam, és tessék. Az én hülyeségem kell ahhoz, hogy ez az egész kettőnk között végleg a felszínre törjön…
- Szóval féltékeny vagy..
- Seggfej.. Honnan gondolod?
- Nem olyan a hangod, mint akit nem érdekelne, hogy együtt vagyunk e vagy sem… - vágok vissza hirtelen, aztán már csak azt érzem, hogy egy pofon csattan az arcomon, és a zuhanyzófal adja a másikat.

Megfájdul a fejem, és elhomályosul a látásom, aztán úgy bukok a földre, mint aki egy ágyúgolyóval találkozott. Ez a pofon túl erős volt, és amikor kitisztulnak a szemeim, érzem, hogy az izmaim már feszülnek is a visszavágóra, de csak nehezen feltápászkodok. – Megütötted az évtized ribancát… elég nagy elismerés ez neked Nicolas? – Veszek egy mély levegőt, és lassan a tükörhöz lépek. Fáj az egész arcom és kicsit ki is van pirulva. Elég erős pofont kaptam ahhoz, hogy kétszer is meggondoljam, mit mondok neki. Visszaütni viszont akkor sem tudnék, ha a halálba kívánnám. – Ha végre kitomboltad magad kedves, akkor talán el is mehetsz… Remélem most már boldog vagy…
- Ced… - rémült hanggal lép közelebb hozzám, de pillanatnyilag csak egyetlen egy dolog jár az eszemben., hogy tűnjön el!
- Szeretem, és akkor mi van?! Eddig mindig mindenkinek az volt a kínja, hogy nem vagyok szerelmes… Hát most az vagyok…Szerelmes vagyok Veikko Nikonenbe, és ő is szeret engem… és nem érdekel, hányszor csal meg,, mikor és kivel, mert vissza fog jönni… Vissza fog jönni befejezni a lemezét, és vissza fog jönni Hozzám! – Hangom remeg, szemeim pedig könnyesek. Magam sem hiszem el, amit mondok, egy értelmetlen hitét vesztett hablatynak tűnik az egész. És mégis mondom, a porcelánba markolva dacosan nézve a tükörbe saját magamra. Kihozta belőle a dolgokat, hát tessék. – Csak sajnálni tudlak, amiért féltékeny vagy.

Azért menekültem hozzád, mert te voltál az egyetlen ember, aki megértett... Azt hittem, ha megcsókollak egy rohadt pillanatra is feloldozást nyerek az alól a szerelem alól amit Veikko iránt érzek, de ezzel csak összezavartam mindent.. Eltaszítottalak magamtól, elértem azt, hogy te is eltaszíts engem… Ügyes vagyok, büszke lehetek magamra… csak nem vagyok. Remélem ennyi elég volt belőlem,, mert most szeretném ha eltűnnél a francba… ! - Mindenem megremeg, és amikor hirtelen átölel majdnem összeesek. Szédülök és fáradtnak érzem magam, de hirtelen örülni kezdek, hogy a biztos karok között vagyok.
- Sajnálom… - Húz magához és feltűnik, hogy milyen szép fehér az ingje. És milyen selymes. Azt hiszem igazuk van a mosószerreklámoknak. Fingom sincs mit használ, de annak tökéletesen nyugtató hatása van az biztos.

Ez olyan megalázó. Én Veikkot szeretem, és még is Nicolas karjaiban vagyok… Ez olyan undorító. Gyűlölöm magamat, és legszívesebben elrohannék. De nem tudok.
- Nicolas tudok egyedül is menni… - Próbálok mozdulni de ő nem enged, csak nagy szemekkel néz rám.
- Remegsz…
- Jól vagyok. – Válaszolom és megpróbálok felkelni az öléből, de minden erő kisuhant a karjaimból, ezért ügyetlenül huppanok vissza rá. – Béküljünk már ki a rohadt életbe… Gyűlölök veled rosszban lenni! – Kezdek el rimánkodni, de ő még midig nem válaszol, csak csöndben figyel.

Annyira szeretném vissza kapni. Azt a srácot, aki mindig mellettem állt, és a fellengzős, bölcs szövegeivel próbált jó útra téríteni. Most az én hülyeségem miatt szinte nem is mosolyog olyan komor és fásult az arca, hogy szinte már nekem is sírhatnékom van tőle., hogy tehettem ezt a saját barátommal!?
- Vannak dolgok amiknek ki kell bukniuk… - Mondja, mire én megrázom a fejem. – Előbb vagy utóbb ez is kibukott volna…
- Nem akartam, hogy kibukjon… - Hajtom fejem a vállára, de még mindig olyan ridegnek tűnik. Elnéz a fejem felett, és minden azt sugallja, hogy sosem lesz már semmi olyan mint régen. Mindez amiatt a kis ártatlan csók miatt van, a francba is!
- Cédric nem mindent lehet visszacsinálni, mintha meg sem történt volna. Ennek meg kellett történnie… De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lesz hatással kapcsolatunkra… - Folytatja, én pedig megrémülök. Ő volt az egyetlen aki meghallgatott, aki a felnőtt fejével igazán mellettem állt…, mert szeretett. Teljes szívből. – De kérlek ez ne most beszéljük meg… - Simít végig az arcomon akár egy apuka és lassan lábra állít .- Keressünk jeget az arcodra még mielőtt jobban feldagad…
- Nem érdekel…

- De engem igen., mert én tettem… - Lép el mellőlem és levesz egy törölközőt. Összegöngyöli hidegvíz alá nyomja, majd a megérinti vele az arcomat. Megrázkódok a hideg rongy érintésétől, mivel a fele a nyakamon és a mellkasomon köt, ami a melegvíz után elég aktívan reagál. Azért tűröm a dolgot, mert nem nagyon tudok mást csinálni. Az egész arcom fáj, a kezeim pedig zsibbadnak. Örülök, hogy itt van mellettem, de tényleg. Elvesznék és meghalnék nélküle…
- Nicolas… - Nyöszörgök közben pedig igyekszem túltenni magam a fájdalmon, és a hideg vízen. – Én nem akarlak..
- Nem fogsz elveszíteni… - Hangja kicsit megnyugtat, mégis kételyeket ébreszt bennem. – Tudom, hogy szükséged van rám, nekem pedig rád… Csak… - Lehajtja a fejét és kicsavarja a vizes törölközőt. – Mindkettőnk máshogy néz a másikra. – Hangjában némi gúnyt vélek felfedezni amit nem teljesen értek. Belenézek a tükörbe, és kicsit elszégyellem magam. Eszembe jut amit Veikko mondott még mielőtt elment. Nem akarja, hogy bármi bajom történjen erre tessék. Egy elég szép duzzanat az arcomon, aminek a nyoma még 4-5 nap múlva is fog látszani. Nicolas észreveszi, hogy az arcomat méregetem, és bűnbánó hangon bocsánatot kér.
- Nem akartam…

- Megérdemeltem… - Próbálok mosolyogni, de ez elég visszataszítóan mutathatok, ezért pár perc után abba is hagyom. Kilépek a fürdőből, és rögtön szembetalálom magam Mellodyval aki a látványtól szinte rögtön elejti a szendvicsét ami kezében van.
- Te… meg mit csináltál magaddal? – Néz rám nagy szemekkel, és amikor megpillantja Nicolast a hátam mögött még jobban megrémül. – Mi történt?
- Hát öh… - Kezdene magyarázkodni, de én gyorsan kitalálok valami hülyeséget.
- Csak megcsúsztam, és bevertem az arcom … Elég rendesen. - Bököm ki bár már beszélni is fáj, ezért amilyen gyorsan csak tudok eliszkolok fel az emeltre, de még mielőtt teljesen eltűnnék visszafordulok.
- Nicolas kérlek, hozz 3 tonna jeget– Nyöszörgök, majd a válasz megvárta nélkül bemegyek a szobámba, és leomlok az ágyra. Fáj. Az isten bassza meg, rohadtul fáj az egész pofám, beszélni is alig tudok, hogy fogom én így hazavárni!? Az ajtónyikorgásra meg se mozdulok, csak fájdalmasan szusszanok egyet.
- Remélem valami jó sokat hoztál.. – Morgom valahogy, és megpróbálok felülni.
- Sajnálom a pofont.. – Mondja újra, én pedig csak legyintek, pedig tényleg abszolúte rohadtul fáj, és jobbkor ez a sérülés nem is jöhetett volna.
- Elmehetnél behajtónak… . – Veszem el a jégcsomagot a kezéből és az arcomra csapom.

Megvárom, amíg Nico elmegy, aztán kezdek szenvedni a fájdalomtól.
- Ami azt illeti most tényleg mennem kell. Attól függetlenül, hogy Veikko elment pár napra nekünk még dolgunk van a lemezével… - Mondja toporogva körülményes hangon.
- Összemixelitek? Ilyen jól haladtok? – Kérdezem kíváncsian, és szomorúan állapítom meg, hogy nekem a kussolás megmagyarázhatatlan kifejezés, még akkor is ha a beszéd fáj.
- Az utóbbi időben megtáltosodott. Rém könnyen megy vele a munka, bár az első napokban úgy beszélt velünk mint az utolsó parasztokkal… - Válaszol szárazon, én pedig akaratlanul is felnevetek. Ismerős a stílus… - Legszívesebben eltörtem volna a nyelvét… De hosszú idő óta ő az egyik legígéretesebb ember. Piszok szar modora van, de rohadt jó hangja. Tehetséges…

- Ez általában így szokott lenni… - Mondom csöndesen, és megfordítom a jégcsomagot, miközben kicsit elcsigázottan veszem szemügyre a felsőtestét borító hófehér inget, ami úszik a vízben. És leesik, hogy rajtam csak egy szál törölköző van! Teljesen elvörösödök, és zavartan pillantgatok egy párnáért, vagy egy takaróért, amivel még azt a maradék sejtető vonalakat is elrejthetném, de nincs szerencsém, de kicsit örülök, hogy elmegy.
- Majd hívlak.. – jönne adni egy puszit, de a harmadik lépésnél megáll. Gondolkozik, aztán sarkon fordul, és némán távozik a szobából. Én meg csak megrökönyödötten nézek illanó alakja után. Nem tudom hova tenni a dolgokat. Kedves és mégis elutasító. Mintha nem tőlem félne, hanem magától. Egy ideig tanácstalanul meredek előre, majd hátradőlök az ágyon és úgy, ahogy vagyok, elalszok.

Hülye telefoncsörgés… Már álmomban is azt álmodom, hogy csörög a telefonom. Ugyanazon az idegesítő hangon mint ahogyan a valóságban is… De…Várjunk csak!
Úgy pattanok fel az ágyról,, hogy menten le is térdelek a padlóra, aztán újra fel a mobilért. Ismeretlen szám, ezt még kába fejjel is látom. Teljesen ismeretlen. Pár rövid másodpercig felmerül bennem a gondolat, hogy esetleg Veikko hív, aztán amikor felveszem a kagylót inkább nem kérdezek rá a nevére. Nincs is rá időmm, mert ahogy a fülemhez emelem a kagylót, egy rendkívül ismerős hang beszél bele.
- Ha tudtam volna, hogy ennyi ideig tart amíg felveszed a telefont SMSt írok Cédric… - Hirtelen nem tudom hova tenni a hangot, és a furcsa beszédstílust pedig ismerem.
- Csöppet kiütöttem magam. – Válaszolom cinikus hangon, és már kérdezném, hogy kivel is beszélek amikor újra felserceg a telefon.
- Találkozni akarok veled! A hotel előtt… - Ismerős tárgyilagosság. Nem kertel hanem rögtön a tárgyra tér. Akkor ez…
- Kalevi… - Suttogom hirtelen a kagylóba kicsit elképedten. Mit akar ez tőlem?
- Csak azt ne mondd, hogy most esett le kivel beszélsz…
- … Reggel van még…
- Délután négy óra nektek franciáknak még reggel?
- Ehhh. – Nézek az órára, és elhúzott szájjal bizonyosodok meg róla, hogy tényleg igazat mondd. Az isten bassza meg,, hogy aludhatok én ennyit!? De ez még mindig eltörpül azon kérdés meleltt, hogy mit akar tőlem Veikko testvére. Agymosás? Felvilágosítás,, hogy a bátyja mit fog tenni velem?
- Miről akarsz beszélni- Hangom fáradtan és akaratlanul is körülményesen cseng. Őszintén szólva Nicolas után semmi kedvem sincs vele találkozni. Elég adagot kaptam már tőle, nem kell pluszokoskodás. De úgy tűnik, ettől sem fogok menekülni, ezért igyekszek beletörődött képet vágni.
- Nem telefontéma…
- Ez elég gyenge kifogás..
- Fél ötre gyere ide a hotelhez! –Látszólag nincs humoros kedvében ezért én is gyorsan leteszek arról, hogy tovább kérdezősködjek.
- Rendben… - Sóhajtok fel, hogy azért érezze, eléggé kijutott nekem már a mai napból is.
- Akkor ott… - Búcsúzik el. Látszólag ő is szarik rá mit gondol a másik, lényeg, hogy az meglegyen amit ő tervez és kész, én pedig nem akarok semmi rossznak elrontója lenni tehát már készülődök is, és negyed óra múlva már szélsebesen baktatok a hotel felé ahol az „úri”
Nikonnen család él éppen.

Az arcom nem néz ki valami gyönyörűen. Számoltam vele, hogy a szivárvány minden színében fogok pompázni, de nem gondoltam, hogy ennyire kellemetlen lesz a fél várost végigjárni egy ilyen arccal, mégis azok az arcok amiket kapok… Gondolom az emberek azt hiszik, hogy kocsmából jövök. De nem is ez érdekel leginkább sokkal inkább az, hogy Kalevi, és Veikko mit fog hozzá szólni.

A hotelnél úgy tűnik senki sem vár. Ez is jellemező rájuk. Az istenért sem várnának kint amikor várhatnak bent is totál kényelmesen ülve az egyik méregdrága fotelben. Ezek a gondolatok újra mosolyt csalnak az arcomra ami most nem éppen szerencsés, mert rohadtul fáj, ezért igyekszek komolyabb ábrázatot felvenni.

A hotelben nem változott semmi. Fapofák jobbra, fapofák balra, pár őr, és szinte senkinek sem tűnik fel, amikor belibbenek a méregdrága helységbe, és ismerős arc hiányában levágom magam az első utamba kerülő fotelbe. Nem öltöztem nagyon ki, idő híján magamra kaptam egy fekete pólót, egy farmert, egy tornacipőt, és kész. Meg is néznek a recepción bejelentkező puccosan kiöltözött emberek, én pedig csak ártatlanul nézek vissza rájuk, mintha nem érteném mire fel a nagy nézegetés. Tudom, hogy sem a ruhám, sem a képem nem ideillő, de amit ezek megengednek maguknak az már túlzás. Már éppen elmerülnék a felső tízezer szidásában, mikor hirtelen egy szőke alak huppan le velem szemben, és rögtön rám is villantja makulátlan mosolyát.
- Gyors voltál, nem úgy mint a telefonban.. – Se köszönés, se semmi. In medias res, de rögtön de azonnal. Nagy szemeket meresztek rá majd csöppet sem kedves hangon folytatom.
- Aludtam…
- Álomszuszék… - Kalevi hangja valamivel kedvesebbnek és nyugodtabbnak tűnik. Megjelenése inkább sportos mint elegáns. Egy márkás szabadidőruha van rajta, a legdrágább sportcipővel a lábain. – Kérsz valamit? – Veszi el a közeli kis üvegasztalkáról az itallapot, és lapozgatni kezdi. Csak most tűnik fel nekem, hogy itt nem csak várni lehet hanem rendelni is valamit… Biztos méregdrága lehet, ezért megrázom a fejem. Meg amúgy sem akarok sokáig itt maradni, bár ha már inni kell hozzá akkor komoly lehet a dolog.
- nem kérek semmit… Miért hívtál? – Térek én is a lényegre, de meg se lepődik.
- Gondoltam, hogy megkérdezed.
- Ezért vagyok itt..
- és nem tudod véletlenül sem, hogy miről akarok beszélni?
Megrántom a vállam, és egy fingom sincs pofát vágok hozzá. Hirtelen megakad tekintete az arcomon található duzzanaton és látszólag habozik, hogy szóba hozza. Nekem pedig most nincs kedvem megkönnyíteni a dolgát, ezért hagyom is a francba. Szórakozottan hátradőlök és elkezdem tekergetni az egyik kezembe kerülő vörös tincset, közben őt figyelem, hogy, mikor kezd bele.
- Lefektetett? – A kérdésre felpattannak a szemeim, és kicsit lejjebb hajtom a fejem, hogy ne tudjon a szemembe nézni még véletlenül sem.
- Milyen kérdés ez? – Kérdezem kicsit mosolyogva.
- Cédric, tudod, hogy neki menyasszonya van? Még én mutattam neked róluk a képet.
- Azt mondta, nem szereti…
- És te hiszel neki?
- Mit számít én, mit hiszek Kalevi... !?
- Elvileg együtt vagytok..
- Kevesebb, mint 24 órája… - Lázasan kutatni kezdek egy ne dohányozz tábla után, és, mikor sehol sem látok, előveszem a cigarettástobozt, és a fogaim között kihúzok belőle egy szálat. – Ezt nem nevezném járásnak… - Gyújtom meg rögtön a rudat, és már érzem, hogy a mérgezett anyag benne elképesztő gyorsasággal nyugtatni kezd. Kalevi nézi egy ideig a füstölgő slukkot a kezemben, majd újra egyenesen a szemem következik.
- Nem félsz, hogy megcsal?
- Nem járunk… - Ismétlem meg újra, miközben kifújom a füstöt. Próbálom a legcinikusabban mondani. Nem akarom, hogy lássák mennyire bánt a dolog. Nem akarom mutatni, hogy közben zokogok a kíntól akárcsak egy gyerek. Hiányzik. Rohadtul. Főleg most, hogy minden szar vád, és kérdőre vonás a nyakamba zuhan. Szeretnék a vállaira omlani és elbőgni magam. És az sem érdekelne ha röhögne. – Nem dugtunk, nem járunk, nem csinálunk semmi olyat… Ami esetleg törvénybeütköző lenne… - Válaszom halkan, mégis kegyetlenül cseng.
- Letagadod?
- Nincs mit letagadnom Kalevi. – És egyébként is semmi köze hozzá,, hogy én mit, mikor, és, hogyan csinálok az ő drágalátos tesókájával!
- Hát… nem tudom mivel fogtad meg… De erősen megfogtad… Ettől függetlenül készülj fel arra, hogy nem te leszel az Egyetlen ember az életében. Veikko magányos farkas, akinek mindenhol van valakije. Egyéjszakás…Talán szerelem… Fiú, lány…Házas, szingli, elvált… De mindenkinek, aki kap egy kicsit belőle meg kell osztozkodnia rajta… Szokj hozzá. különleges fiú.. Ha ellenkezel, átgázol rajtad, és magadra hagy.
- Mondj újat… - Sziszegem kicsit már idegesen. Nem akarom elhinni amiket mond. Tudom, hogy rohadtul naiv vagyok, de ezek még is úgy fájnak,, hogy tényleg sírhatnékom van. Nem elég, hogy másra se tudok gondolni csak arra, hogy vajon pont most csal e meg, még adják is alám a lovat.
- Ennyire nem érdekel, vagy ennyire megjátszod magad?
- Miért? – Gyújtok rá egy újabb szálra alig, hogy elnyomtam az előzőt. Az ideg állapotom pocsék, úgy érzem magam mint egy másnapos, és fáj a szívem… Még ez a rohadt cigi sem nyugtat meg akármennyire szívom.
- Tudod… Néhány dologban pont olyan vagy mint Ő… Mintha csak egy halvány de elég erős másolatot látnék. – Mosolyodik el, én pedig legszívesebben fejbe vágnám. – Titkoljátok, hogy majd megőrültök egymásért..
- Az egyetlen őrült szerintem itt te vagy! - Vágok vissza gyorsan, de már késő. Vörösödök. Nagyon, és ezt ő is észreveszi,, mert elégedetten helyezi magát kényelembe a széken.
- Azelőtt estél bele mielőtt tudtad volna, hogy ki ő, vagy pedig hirtelen jött mint a nyári zápor?

- Miért kéne elmondanom?
- Csak kíváncsi vagyok rá. Nem olyan srácnak tűnsz, aki egyik pillanatról a másikra fejest ugrana egy ilyen kapcsolatba…
- Nincs mit kockáztatnom. – Fordítom el a fejem, közben kezdek rájönni, hogy ez a faszkalap milyen egy intelligens dög is. Ahogyan megválogatja a szavait. Egyszerűek mégis mélyrehatóak. Kiszedi belőlem amire kíváncsi hiába ellenkezem minden porcikámmal.
- És mi van a médiával? Veikko Finnországban rohadt híres, majdhogynem szexszimbólum…
- Vigyázni fogunk, hogy ne tudják meg… Tudom, hogy a karrierje miatt aggódsz, de..
- NEM a karrierje miatt aggódok, hanem miattad! – Tör ki belőle kicsit hirtelen a dolog, ami meglep. – És ő is gondolkozik ezen, bár neked sosem fogja mondani szemtől szembe, hogy félt.
- Miattam? – Kicsit furán hangzik ez az egész. Inkább Veikkonak kéne félnie, hogy mi lesz az énekesi, és a színészi imázsával ha kiderül, hogy velem kavar.
- Tudod, hogy mekkorát lendít valakinek a hírnevén az, hogy veled van?
- Nem. Még sosem voltam sztár… - nevetek fel halkan. – Valószínűleg már nem is leszek… - Mosolyom keserűvé válik egy kicsit. – De nem biztos, hogy lendít Veikko dolgán ha kiderül, ezért én igyekszem kerülni a nyilvánosságot. – Nézek körül óvatosan, majd a kezemre támasztom a fejem. – Itt még jó helyen van. Nem rohannak utána a paparazzik, mindenhol szabadon mászkálhat. De ha betör a zenéjével, akkor már itt is más lesz a helyzet… Sőt! Talán az egész világon…

- És te kész vagy erre, hogyha esetleg együtt maradtok, akkor minden lépteteket követni fogják? – Finom tapintatos hangon kérdezi, én pedig komolyan ránézek.
- Először még jöjjön vissza, aztán ráérek majd ezen aggódni. – Nyomom el a csikket, és eltervezem, hogy nem szívok most többet, bár nagyon kívánom. – Szóval ennyit akartál mondani, hogy vigyázzak vele, mert ha találkozik egy szépséggel, akkor rögtön az lesz neki az új és nem én? – Kérdezem összefoglalva, és igyekszek nyugodtan beszélni. Finoman bólint, az ő tekintete is komollyá válik. – Miért nem az ő oldalán állsz?
- Szerinted nem az ő oldalán állok?
- Nem úgy néz ki. – Vallom be őszintén, ő pedig felnevet.
- Csak azért, mert nem a valótlant állítom róla hanem elmondom, hogy milyen is ő valójában nem állok mellette? Cédric, félreérted! Én szeretem a bátyámat, bár néha egy bunkó érzéketlen faszkalap, aki képes végtelenül perverz dolgokra. De szeretem… Neked viszont jogod van tudni róla az igazat,, hogy ne érjen csalódás, és meglepetés…! – Rohadtul őszinte, és egyszerre szimpatikus az únszimpatikussága. Hirtelen azt sem tudom, hogy bízzak e benne, vagy pedig legyek vele felszínes. Megáll tőle az eszem.

- Aha… - Harapom meg a nyelvem, nehogy valami olyat mondjak amit megbánnék. – Azért. Köszönöm… - Pár kedves szó mégis kijön belőlem.
- Semmiség… - Feláll, és a mobilját kezdi bogarászni. Én is felállok, és zsebre teszem a kezeimet.
- Mennem kell. – Morgom halkan és utoljára ránézek.
- Vigyázz magadra…! – Furán megrezdül a hangja, de különösebben nem foglalkozok vele. Sírhatnékom van, itt viszont nem tehetem, szóval a legjobb ha minél hamarabb elhúzok innen egy parkba, és ott kezdek el zokogni. Hevesen szedem a lábam már, mikor az első könnycsepp kicsordul a szememből. Kábé három utcányira vagyok a hoteltől de már nem bírom tovább.

Leroskadok egy padra, és az arcomat beletemetem a tenyerembe, és a lehető leghalkabban zokogni kezdek. Nem érdekel, hogy mit gondolnak az emberek, akire szükségem van, az úgy sincs a közelben. Annyira nem tudom, hogy mit csináljak. El szeretném valakinek mondani az elejétől a végéig, de Nicolasnak nem lehet, Mellody pedig nevetségesen kicsi hozzá. Az ő nyakába mégse zúdíthatom ezt a melegdolgot. Felnézek egy pillanatra a kezeim közül, de csak egy rakás siető lábat látok. Dehogy foglalkoznak velem. Azt se veszik észre, hogy ott ülök a padon, és szarul vagyok. Itt akár meg is dögölhetne az ember... Kicsit kezdek lenyugodni és a kirakatokat kezdem szemlélgetni. Divatgöncök, fodrászat… Zakatolni kezd agyam, és eszembe jutnak Kalevi szavai majd egy merész elhatározással állok fel és sétálok be a fodrászüzletbe. Ha Veikkonak nem lehetek az egyetlen, akkor tennem kell azért, hogy elhitessem vele, hogy én vagyok neki az, akit egész életében keresett. Még ha csak pár hétre, vagy órára, de én akarok lenni neki az EGYETLEN.

***

A végeredmény? Elég két percig kint tartózkodnom az utcán és rögtön rám dudálnak, ami rögtön elégedettséggel tölt el, és bár fáj az arcom, elvigyorodok. Nagyon sok pénzt vertem el, de egyáltalán nem bánom.

Először is a fodrásznál teljesen levágattam a hajam. Na jó nem teljesen, de most már nem lóg a szemembe. Elől kicsit tépett hátul pedig pont annyira hosszú, hogy éppen csak, hogy nem lehet összefogni, a tarkómat viszont tökéletesen eltakarja. A ruhák? Hát csak egy felsőt, és egy feszes bőrnadrágot vettem, és próbaként abban jöttem ki. Szokatlan, de mégis kellemes. Sosem hordtam még ilyenek. Mindig is a bő cuccokat viseltem most viszont úgy érzem magam mintha nem is saját magammal szemeznék a kirakatüvegnél, hanem egy idegennel. Kiveszem a mobilomat a zsebemből és elkomorodok. Még csak nem is hív., pedig mondhatnám, hogy meglepetésem van a számára.

Fel is hívhatnám, de akkor meg biztos mérges lenne. Utálom ilyenkor a mobiltelefonomat. Kicsit félve indulok hazafele, de aztán elkönyvelem magamban, hogy az én testem és azt csinálok vele, amit akarok, innentől kezdve pedig senki sem érdekel. Csak Veikko ő pedig nagyon sok kilométerre van innen pedig ezt csak érte csinálom., hogy ne veszítsem el. Bár még se szereztem teljesen, már azon aggódok, hogy elveszítem., hogy lehetek ennyire hülye? Mi van, ha így már nem kellek? Kicsit összeugrik a gyomrom a gondolattól, de már nincs mit tenni. Így kell megjelennem majd előtte rövid hajjal és szexi cuccban, és csak reménykedhetek benne, hogy pozitív eredménnyel zárul majd a találkozásunk. Ha egyáltalán visszajön.

Kalevi hangja cseng a fülemben, és még mindig a beszélgetésünkön morfondírozom. Olyan fura mint a bátyja, még sem annyira közönyös, és csak segíteni akar. De olyan furcsa dolgokat mondott. Egy testvérnek nem azt kéne tennie, hogy összehozza jobban a szerelmeseket??? Ehelyett ő nem kertelt, megmondta, hogy Veikko valószínűleg a legcsökönyösebb személyiség akivel valaha is találkoztam, és nem lesz könnyű vele. És én mintha ezt nem tudnám figyelmesen hallgattam, és engedtem, hogy a bánat lassan magához láncoljon. De vajon miért, nem is hallottam semmi újat. Veikkonak már a tekintetéből is látszik, hogy nem mindennapi srác, és szeret az emberekkel játszani. Én pedig az egyik legújabb játékszere vagyok, hacsak nem talál az útja során egy újabbat. De a szalag… Megállok egy pillanatra a ház előtt, és visszanézek magam mögé arra a helyre ahol tegnap összefutottunk. Annyira ég még az emléke. Kellemesen, és mégis pont annyira, hogy fájni tudjon, és kételyeket gyújtani bennem. Beszélnem kell vele…!!! Már venném is elő a mobilomat, de a hívás gomb előtt megremegek. Nem koslathatok utána, mint valami kis hülye. Még nem is történt közöttünk semmi, csak elcsattant pár csók meg a szerződés. Amit bármikor megszeghet és hazudhat nekem…

Az esti szellő végigborzol az új frizurámon. Kellemesen meleg, és szerelem illatát hordozza a levegőben. Hiába minden ellenkezés, Veikko miatt úgy csöpögök akár a méz. Ha itt lenne talán el tudnám magam foglalni, de így csak bambulni tudok, és azt várni, hogy csörögjön a telefonom, de nem csörög. Csak némán pihen a kezembe, és néha a kijelzője villant egyet büszkén, hogy még nem merült le. Egy idő után megunom az álldogálást, és bemegyek a házunkba. Az első akit megpillantok az a két iker, de ő szinte fel sem ismernek. Nagy meredten néznek rám mire én csak elmosolyodom és játékosan integetek nekik.

- Csak én vagyok az! Cédric! – Egyáltalán nem úgy néz ki mintha elhinnék amit mondok nekik. A mondatra Mellody is kisiet az egyik szobából, és amint megáll meg is támaszkodik valamibe.
- Jézusom bátyus! – Kap a szája elé, és szinte rögtön nevethetnéke támadt. – neked az agyadra ment valami!
- Nem is igaz! Ennyire gáz? – Nézek rá kicsit ártatlan tekintettel, mire csak legyint egyet.
- Szokatlan vagy. Szokatlanul rövid a hajad, és feszes a ruhád…
- Úgy döntöttem megújulok egy kicsit… - Mosolygok vissza rá, mire kacsint egyet. Nagyon jól tudom, hogy sejt valamit, de most mit csináljak? Egy vérből vagyunk…
- Az a lány teljesen megőrjít téged… - Erre a szigorú hangra viszont már tényleg felkapom a fejem, és ijedten nézek a konyha felé. Anyu néz ki rajta rettentően mérges pillantással, mint aki ordítani akar velem.

- Szerintem nem nézek ki rosszul. – Válaszolom bátortalan hangon, de ő tántoríthatatlan.
- Úgy nézel ki, mint egy hím kurva…Azonnal vedd le ezeket a ruhákat! - Mondja halkan és csalódottan, én pedig a gyerekekre nézek. Még Melody sem érti mit mondott anyu, de én sajnos pontosan tudom. Azzal is tisztában vagyok, hogy most vagy soha, ezért felemelem a fejem, és kicsit félszegen ugyan de odasétálok hozzá.
- Ez vagyok én…
- Ez a ruha förtelmes..
- De én jól érzem magam benne… Szeretnék tetszeni valakinek.. – Suttogom halványan mosolyogva, de még mindig nem győztem meg.
- Mégis, hogy gondoltad azt, hogy csak bemész és átalakulsz!? Jézusom Cédric elment az eszed..
- Csak szerelmes vagyok!
- De egyetlen lány sem veheti el így az eszed! Mellesleg még nem is láttam! – Sápítozik tovább.
- Nem is fogod látni… - Mondom hirtelen, de még mielőtt kérdőre vonhatna a szobámba veszem az irányt. Nem akarom, hogy elrontsa a kedvem. Igenis jól nézek ki. Melodynak is tetszett, és Veikkonak is fog… Meghátráltam. Itt lett volna az alkalom, hogy megmondjam neki, hogy a fiúkat szeretem, de megfutamodtam az első pillanatban. Csalódtam magamban… Kopogtatnak az ajtón és anyu hangját hallom. Be akar jönni de zárva az ajtó.
- Most nem szeretnék beszélni. – Suttogom halkan. Tényleg semmi kedvem vele beszélgetni főleg azok után amit mondott rólam. Én tűrjem el minden kitörését, és kínját persze amikor egy kicsit magamra is adok akkor már baj van.
- Cédric…

- Nem érdekel, hogy egy hím kurva vagyok, tudod?! – Kiáltom kicsit hisztisen az ajtónak. – Nem érdekel a legkevésbé sem, hogy mit gondolsz rólam, így érzem magam jól és kész!
- Azok a ruhák nagyon lányosak… - Folytatja tovább nyugodt, halk hangnemben, bennem viszont megy fel a pumpa.
- Anya, én ilyen vagyok! – Ismétlem meg most már sokkal halkabban, és az ajtónak koccintom a fejem. Érzem amint egy forró könnycsepp leszökik az arcomon végig az államon, aztán pedig a finom sima fafelületen siklik végig. – Csak nem mutattam még… de ilyen vagyok… - hangom automatikusan vált rekedtessé, és fájóvá.
- Szeretném ha visszakapnám a régi fiamat… Mostanában nagyon sokat változtál. Nem vagy a régi önmagad…

- Én elviseltem, amikor te mással voltál, és inkább nézted az ő képét mint az enyémet. Kérlek most te is viseld el, hogy megpróbálok boldog lenni… - Kénytelen vagyok elővenni az utolsó szál cigit a dobozból. Nem kellett volna hazajönni. Megint iszonyatosan szar kedvem van, és már megint könnyezek. Mint egy ribanc…
- De félek, hogy a rossz irányba tartasz…
- Tudom merre tartok…
- De én nem… És az a lány…
- Anya… - Egyre jobban bánom, hogy hazudtam neki. Nyelvemen van a mondat, hogy nem létezik semmiféle Elizabeth, de a sírás fojtogató csomója nem engedi ki. Szinte megfullaszt vele.

- Szeretném, ha bemutatnád, hogy lássam kivel vagy együtt.
- Nem örülnél neki… ő egy kicsit másabb, mint a többi ember… - Fújom ki a füstöt, miközben érzem, hogy a kellemes nikotin szétterjed bennem. – és amúgy is.. Elég öreg vagyok ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, kit kell nekem és ki nem, hogy ki az ideális…
- Cérdic, szerintem te még mindig csak egy éretlen kis kölyök vagy. Nicolas..
- Nicolas is kezdi felfogni, hogy felnőtt vagyok, nem pedig gyerek… És őt ne keverd bele.
- Nicolas szeret téged…
- És én is őt egy bizonyos kereteken belül..
- Mostanában nem jár gyakran ide. Máskor szinte minden második nap együtt voltatok, mostanában ezek az esetek majdhogynem teljesen megszűntek. Összevesztetek? Történt valami közöttetek ami nem kellett volna?
- Ne kérdezz tőlem ilyeneket! – Csúszok lassan a padlóra. Eszembe jut a saját hülyeségem, a ma elhangzott monológok, a pofon, ami most úgy ég az arcomon mintha friss lenne.
Újra könnyek borítják az arcomat, és az ajkaimba harapva fojtom vissza a sírást. Percek múlva már serken is ki a vér a számban, ami most kellemetlen sós azt ad.
Úgy látszik, ez a nap most arra megy ki, hogy mindenki engem baszlasson… Tökéletes…Tökéletesen sikerül mindenkinek.

- Én csak nem akarom elveszíteni az egyetlen kisfiamat… - Mondja utoljára, és hallom ahogyan távolodó léptei egyre messzebbre csengenek az ajtótól. Felnézek a szekrényre, aminek nyitva az ajtaja. Saját tükörképem tekint vissza rám, és egyszerűen szörnyen festek. Az arcom fel van dagadva a szemeim pedig vörösre sírva. Nem értem miért nem lehet elfogadni így. A ruha szerintem nagyon is szexi, a hajam pedig tök jó lett, bár szokatlanul, hogy nem kell hátratennem a tincseket, és nem tudom összefogni, de ez kellett, hogy túl legyek a múltamon. Az órára nézek, aztán vetkőzni kezdek. Fáradt vagyok, bár rohadt sokat aludtam ma. Úgy érzem, felesleges fent lenni, ha Veikko nincs a városban és nem találkozhatunk. Felesleges fent lennem csak azért, hogy még több fájdalmat okozzak, és veszekedést. Felveszem a pizsamapólót, aztán az alsó jön, és pár perc múlva már alsónadrágban állok a szoba közepén tudatlanul. Hirtelen az asztalomra nézek és a vázlatok mellett felfedezek egy elég ismerős tárgyat.

A pénztárcám, amit Veikkonál hagytam! Úgy kapok utána, mint valami hülye gyerek a cukorkáé. Kivételesen nem a pénz érdekel hanem, hogy nincs e benne valami aprócska üzenet vagy levél, de gyorsan rá kell jönnöm, hogy nem valami rossz ponyvaregényből készült romantikus film főszereplője vagyok. Unott arccal megnézem meg van e minden pénzem, aztán nevetni kezdek. Majd pont Veikkonak kell a pénzem, aki már a sajátját is csak szórni tudja! Kicsit bágyadt arccal nézek a sötétedő égre, és felsóhajtok. Most csak Veikkoé szeretnék lenni. Azt akarom, hogy az legyen a leggyönyörűbb napja, mikor újra beteszi a francia földre lábát, és találkozunk. Az egyetlen akarok lenni neki…