Történetek

Több mint kétezer éve nincs olyan tagja a törzsünknek, akire fel mertük volna vésni e jeleket. Mostantól Te vagy népünk lesújtó ökle, leányom. A penge, amely átdöfi ellenségeink szívét. Mostantól erda vagy, a bosszúálló. Népünk jogos haragja. Felruháztalak a gondolatmágia rúnáival, és néhány védővarázslattal is. De pár dologra figyelmeztetnem kell téged. Az egyik, hogy ha nem néped érdekében használod fel a képességeidet, amiket most szereztél, akkor a földünk szellemei bosszút állnak...

Magam sem tudom, miért de az éjszaka közepén hirtelen felriadtam. Az egész furcsa volt. Mintha lett volna valami furcsa az éjszakában, mégis teljesen helyénvalónak tűnt minden. A tücskök játszották éji zenéjüket, a nyári szellő kissé enyhítette a fülledt levegőt, a kandallóban ropogó tűz hangja pedig szinte betöltötte a kastélyt…

Miért nem lepődtem meg, amikor az ajtó mögöttünk valami elektromos kütyüvel zárult? Az egész ház tele volt az informatika áldásaival, Mike állítása szerint még a lámpa felkapcsolóját is egy szerver ellenőrizte, és bírálta el a kérést.
- Mond, miben segíthetek?
Leültünk, és mivel csak benne bízhattam, nagyvonalakban felvázoltam, mi is történt eddig.
- Nem könnyű, amit kérsz Peter, de figyelembe véve, hogy mennyit köszönhetek neked, illetve, a tényt, hogy szeretem a kihívásokat,...

A fa alsó ága már csak pár centire volt. Hős-hernyónőnk épp ugyanazon az úton haladt, amin tegnap, de most barátjának köszönhetően nem ingott meg. Együtt felértek az ágra és Orsi már indult is a legközelebbi egészséges falevélhez. Ádám feljebb mászott volna még, de hagyta, hogy Orsi mondja meg, hogy hol töltik el utolsó hernyós óráikat...

Mi a fenének erőlködünk mindig, mi az ami miatt újra és újra irracionális döntéseket hozunk, és megpróbáljuk elhitetni önmagunkkal, hogy ami felborítja az életünket az nekünk jó?
Képesek vagyunk feleslegesen áldozatot hozni és a vége mindig ugyanaz, pofára esés. Beszél itt a tudomány alfahímről meg minden, az igazság mégis az, hogy mindig a nők választanak kedvük szerint...

- Őőő… Szia, Ádám vagyok. Az almafán lakom. Illetve. Laktam. Épp az előbb zavart el egy varjú otthonról. Gyorsan a mélybe vetettem magam és vagy hat ágon megpattantam, mire a földre érkeztem. Téged hogy hívnak? – fejezte be a mondandóját a másik hernyó.
Orsinak nem jött ki hang a száján. Csak állt a másik hernyó előtt, nézte és próbálta feldolgozni azt a sok-sok új információt, amit nem rég mondott neki ez az idegen, aki tulajdonképp már nem volt idegen, hiszen bemutatkozott...

Csöpp, a hernyó, akit nem mellesleg Orsinak hívnak, elindult lefelé a fán. Körülbelül húsz centi megtétele után fejébe folyt a vére és elszédült, majd megint leesett. Ez nem érte meglepetésként, tudta, hogy így fogja végződni a kis akciója. Mindig ez történik, de a puha fű mindig felfogja az esését és a kicsiny teste, tollpiheként huppan a fű közé. A kis hernyó a hátára esett. Gyorsan a lábaira fordult és már ment is tovább. Fel akart menni a ház oldalára, hiszen nem lehet, hogy úgy kezdje...

Az alkoholtól mámorosan, már nem érdekelt, hogy felénk néz. Mosolyogtam rá. Mivel sötét volt és csak a diszkó fények világítottak, ezért nem láttam, hogy kaptam-e viszonzást. Barátnőmnek megérkezett az akkori párja és vele volt elfoglalva, így hát volt mikor magamra maradtam. Ilyenkor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább és haza megyek. De... nem akartam addig, amíg legalább egy kicsit nem beszélgetek azzal, aki ennyire elvarázsolt...

Téli éjszakán ballagok csak úgy céltalanul. Most nincsen rohanás, nincsenek zajok. A szellő is halkan suttog, mintha csak úgy unalomból fújna. Ilyenkor, kihalt utcavéget fürkészve, fejemben ezernyi gondolat kavarog. Miért születtem? Van-e valami célja, vagy csak véletlen a létezésem, s nyomtalanul tűnök majd el? ...

Kedves olvasó, látott már maga repülni egy spagetti szörnyet? Nem? Hát akkor ebben a könyvben sem ezt fogom magának leírni. Remélem, nem bántom meg, ha nem egy mókás történetet vetek papírra, még ha gépelek is...