Az időgyűrű [részlet]

Első fejezet:


Kedves olvasó, látott már maga repülni egy spagetti szörnyet? Nem? Hát akkor ebben a könyvben sem ezt fogom magának leírni. Remélem, nem bántom meg, ha nem egy mókás történetet vetek papírra, még ha gépelek is.
A mi történetünkhöz, most kanyarodjunk kicsit vissza. A helyszín megszokott, ámbár mégis lenyűgöző a maga idejében. DE CSAK VOLT. Hihetetlen, hogy mikre nem képes az idő vasfoga, nemde? A rózsamagokat elültetjük, szépen kifejlődnek, majd azok lassan szárba szökkennek és bimbózó virágukkal újabb, és újabb utódokat szórnak szét a szél hatására a földre, illetve a földbe. Ugyanez történik a gyerekekkel is, csak kicsit bonyolultabb a helyzet, hisz mily gyönyör az első szó, amit gügyögve vár a szülő? Ti emlékeztek, hogy mi is volt ez? Én sem. Pedig kéne, hisz csak egy pillanat, de az gyorsan elszáll. A gyereknevelés nem a legegyszerűbb dolog az életben, kell hozzá ruha, pénz, szeretet, család, barátok és még sorolhatnám. De ez a történet egy fiú életéről szól, noha ő maga nem tudja azt, hogy én papírra vetem életét.

Amikor megszületett mindenki úgy vélte ő lesz az, aki megteremti a tökéletes harmóniát az emberek és a cyborgok közti rémes, és hidegvérű gyilkolásban.
A gyilkolászás, amit nevezhetünk lassan háborúnak is, vagy nevezzük aminek akarjuk a vért, és a hullákat nem lehet elrejteni a mai világban a szem elől. Térjünk vissza a születéséhez, és a megvalósuláshoz. Hogy mért pont ő rá esett a választás? A kérdésre a válasz egyszerű, ő volt az aki a Tejút közepén fogantatott meg és egy Föld nevű apró bolygón született. Tisztelték, mert tudták mit fog véghez vinni a gyermek. Apját korán elvesztette, először csak a kapcsolatot nem tartotta vele, majd apja fájdalmas gyászban hunyt el, mivel az egyetlen gyermek megtagadta az ő kapcsolatukat. Hihetetlenek tudnak lenni a gyerekek igaz?....
- Bill! Hol vagy már megint? – hallatszott egy aggódó női hang.
- Itt vagyok, anya. Csak a szobámban – mondta Bill, és gyorsan bedobálta a lapokat az asztala fiókjába. – Mi a helyzet mutti?- közben vigyorgó fejet vágott, és mialatt édesanyja belépett a szobába felé fordult és próbált ártatlan fejet vágni.
- Már megint azt csinálod, igaz? Ez már a második eset a héten, komolyan mondom elképesztően ostoba vagy! Apád megmondta, hogy fejezd be a firkákat! Nincs semmi értelme, tudod Te is jól!- folytatta volna az anyuka, de a fiú közbevágott.
- Anyja ne csináld már! Olyan illúzióromboló tudsz lenni, komolyan. Néha úgy érzem rosszabb, vagy mint a papa.
- Háh! Még mit nem? Na apád majd hazajön és kapsz tőle pofont! Az majd megnevel. Lesz ne mulass! Bizony, csak jöjjön haza az apád! Kitekeri a nyakadat!
A fiú megfordult, és a gondolataiba révedt. „Na persze mindig apával fenyegetőzik, aztán úgysem lesz belőle semmi, de ha ez kell a lelkének hát, tessék.”. Majd fölkapta az új iPod lejátszót, zsebre vágta, és mint aki jól végezte a dolgát, kiment a szobából. A felső nappali tágas volt, egy félig bontott kupola is volt a tetején, érdekesen nézett ki, mégis valami megfogant Billben. Lecsörtetett a lépcsőn, kutyapórázt fölkapta és kilépett a szabad levegőre.


„Háh..ezek a szülők hihetetlenül hülyék komolyan mondom, főleg anyám aki idegesít, ráadásul állandóan dirigál mintha az lenne a dolga. Na majd megmutatom, hogy igenis érdemes folytatni a dolgokat!” – Hirtelen erőset füttyentett, és a hátsó kertből vágta szerű zaj szűrődött, majd megjelent egy szép kiállású Labrador, hatalmas tépő fogakkal, és csak lihegett és lihegett mint aki nagyon örülne valaminek! Talán a gazdájának látványa és annak kezében lévő póráz tette ezt. Nem tudhatjuk, hisz a kutyákat még mindig nem értjük meg néha.
Bill arcán halvány mosoly suhant át, ahogy rápillantott a kutyára, tudta az öccsén kívül még benne bízhat meg. Örökérvényű mottó marad: „A kutya az ember legjobb barátja!” Hát igen..mint mindig, majd ő lenyugtat, talán a séta, talán a levegő teszi, de mégis valahogy megnyugszom, és ez így van rendjén. Áh tiszta hülyeség amit művel anyám már megint, szinte minden héten ezt a játszmát tisztázza. Egyszerűen elképesztő milyen bestia tud lenni.” Ilyen gondolatok vergődtek át Bill agyán. Bár tudta szíve mélyén szereti az ősöket, mégis most valamiért nem érezte tisztán a helyzetet. Ki tudja? – gondolta magában. Hirtelen elővett a dzsekije belső zsebéből egy doboz malborot, és kivett egy szál cigit. Szájába helyezte szakszerű mozdulattal, mint aki ezt gyakorolná egész életében. Majd elővette a mintás gyújtót is, és rágyújtott.

Parázslott a cigi, majd mélyen szívott belőle, leszívta a tüdejére, majd a friss levegőre fújta.
- Ráadásul még itt van ez a suli cucc is. Asszem fölhívom Koni-t is hogy merre koccolunk, mert hát nem illene egyedül menni. – közben szívott még a cigiből, és a kutyáját pórázra kötötte. – Na koma te meg jössz most egy körre, nincs apelláta – és elvigyorodott. Noha semmi rossz szándék nem merült föl benne, a kutyáját szerette a legjobban, méghozzá a szülei előtt! Átlag gyerek volt, szeplős arc, barna szem, melyet az Isten sötét barna hajjal áldott meg. Talán az apjától örökölte, de legalább szemüveget nem kellett viselnie. Nem volt se magas, se alacsony pont, aki megfelelő.

Bőre kissé kreol, de nem az a oláh vagy egyéb más népi bőrszín, szóval kellemes tónus. Sportosnak vélhető, hisz öt éve kajakozik versenyszerűen, bár a csajok odavoltak érte mégsem szakította le az orchideákat! Mobil csörgött, elővette a zsebéből és rálesett a kijelzőre, de már vette is föl. Tudta most jön a fekete leves.
- Halló? – szólt bele kellemes hangszínnel.
- Fiam, nem lehetsz ennyire bunkó anyáddal, tudom, hogy nem a legtökéletesebb anyuka, de mégis az édesanyád! – emelt hangon szólt Bill apja.
- Oké, oké. Sajnálom, de tudod milyen idegesítő tud lenni néha, bár mindenki az ebben a családban kivétel a kutya. Ja igen. Épp sétáltatom, csak megjegyzem, hogy ne kelljen sok házimunkát csinálnotok.
- Hm rendes tőled. De Te is tudod, hogy ez a minimum amit megtehetsz, főleg azokután amit műveltél.

- Figyu rossz korszakom volt, és nem álltatok biztosan mögöttem. De most ne menjünk ebbe bele, felesleges vitatéma, úgyse tudunk dőlőre jutni. – érezte a vesztét és minnél előbb le akarta rakni ezt a beszélgetést.
- Hisz minden dolog a Te kezedben van, a Te döntéseiden alapul az egész életed, ha akkor és ott a helyes utat választottad volna, akkor most minden máshogy lenne, de mindegy az már a múlt. Na mennem kell. Szervusz.
- Hello. – örült, hogy vége lett ennek a gunyoros beszélgetésnek hisz vesztes volt, apja megmondta. Noha nem úgy kellett ezt érteni, mint a 20. században a „looser” szót, hanem egyszerűen ilyen volt a természete. Egyszer fenn egyszer lenn effektus. – majd a kutyának megjegyezte – Haver ebből mindketten csak szívunk. – majd cinkosan rákacsintott.
A kutya egy szelíd vakkantással jelezte, hogy egyetért a fiatal gazdájával. Bill levette a szoros pórázt a pajtásáról, aki örülve tovább sprintelt, megcélozva ezzel egy bokrot, hogy ott könnyíthessen magán egy nagyot. Részleteket felesleges írni, mindenki tudja, miről van szó. Harminc perc múlva már a kapuban álltak, és várták, hogy az anyuka kicsoszogjon a papucsában.
- Végre fiam, már azt hittem nem értek haza. - majd egy grimaszt vágott szeretett fia felé.
- Áhh, tudod milyenek a kutyák? Mint a nők. Szeretnek sokat tökölődni. – célzásként nyomta az anyja orra alá, aki fintorogva visszasomfordált a házba. – magába motyogva különböző szidásokon járt az esze, de inkább félretette ezt, és megjegyezte – Apád hamarosan hazajön.
- Na persze. – gondolta magában Bill – Még mit nem? Karácsonyra talán betér egy kávéra. Jó esetben.

A kutya, miután bezáródott az ajtó, rögtön levetette magát az ajtó elé, és már az alváson járt az esze. Hiába mondott volna bárki bármit. Arany élete volt. Sőt nem is panaszkodhatott egyáltalán, hisz mindig a legfinomabb falatokat kapta meg.
Eközben Bill belépett a konyhába, ahol már a friss rántott hús illata gőzölgött. Hirtelen a gyomra korogni kezdett, tudta, hogy végre ehet egy kis melegkaját is. Noha be volt fizetve neki a suliba, azt a szar kosztot senki nem bírta megenni.
- Kösz, hogy gondoltál rám. Végre meleg kaja. Pedig még csak a hét közepe van. Szedett magának húst és egy karaj kenyeret, majd az asztalhoz ült, hogy neki lásson. Evés közben a gondolatai elkalandoztak, főleg a történetén járt az esze, meg hát Konin, hogy hogyan tovább. „Fölhívja vagy ne? Az anyját felesleges megkérdezni, tudja, mit gondol erről. Mindig csak azt mondogatja, hogy semmirekellő suhancok maradnak egész életben. Tudta Bill, hogy ez egyáltalán nem így van!”

A vacsi befejeztével megköszönte az ételt majd fölvonult a szobájába. Rögvest kulcsra zárta az ajtót, anyja véletlenül se nyisson be. Főleg amikor tilosban jár. Ágya mellé lépett, letérdelt mellette majd előhúzott egy nagy fekete cipős dobozhoz hasonló tárgyat. Élete első pornómagazinjával kezdődött a doboz teteje. Majd mindenféle magazin. Női lapok, férfi lapok, Garfield, Donald Duck, és mindenféle kütyük voltak a doboz aljában. Kotorászott, majd előhalászott egy szakadt fejű gumikacsát, egy kilyukadt gumilabdát. És végül, ami a lényeg volt és egyetlen érték benne egy gyűrű. Még régen vette az egyik régiségkereskedésben, de akkor még nem is gondolta volna, hogy mi is ez. Nem mintha most tudná, de mégis csodálattal tölti el, hogy ez a tárgy az ő tulajdonát képezi. A gyűrű teljesen hétköznapinak látszott, kivétel annak, aki már felhúzta egyszer is az ujjára. Ugyanis mikor felhúzta az illető a gyűrűsujjára, hirtelen fölvillant maga a gyűrű és egy írás suhant végig rajta. Kriksz-krakszok ha így érthetőbb a kedves olvasónak. Lényege az a gyűrűnek, hogy megtöri a tér és idő koncentrációjának keverékét, ezzel egyhuzamban egy pillanatra az összes energiát összegyűjti egy pontba, ami jelenesetbe a felhasználó agya. Ki gondolná, azt hogy csupán a gondolattal lehet időt utazni? Megváltoztatni dolgokat a múltban és meglesni a furcsa és bizarr jövőt. Ki ne örülne egy ilyen csodás „szerkezetnek”?

Bill már meg tanulta kezelni valamennyire, és tudta, hogy sok mindent megváltoztathat ezzel a gyűrűvel. Életét úgy formálta, ahogy neki jó volt, hisz bármit megtehetett, gondolta Ő. És itt volt egy nagy bökkenő, azt nem tudta, nem is tudhatta mekkora földi energiákat szabadít föl ezzel a kegyetlen értékkel. Hirtelen ötlettől vezérelve fölhúzta az ujjára, majd villanás következett és a következő pillanatban már el is tűnt a térben és időben. Még egy villanás és már itt is volt. Vigyorgott és a markában egy csillogó gömb alakú valamit szorongatott a kezében. „Hihetetlen, hogy sikerült egy igazgyöngyöt beszerezni, méghozzá gyönyörű példány. Mekkora szerencsém van ezzel a kütyüvel majd, megkocogtatta a gyűrűjét. Koni nem fog hinné a szemének. Bezzeg, majd ha beavatom.” Majd lehúzta az ujjáról a gyűrűt és visszasüllyesztette a dobozba. Fölállva megpillantott egy nem szokványos dolgot. A szobája megváltozott kissé. Az ágya jóval nagyobb, poszterek a falon, mint egy neveletlen srác szobája. Furcsállta picit. Hirtelen fülsüketítő zaj zörgött, érezte a dübörgést és, hogy a hang forrása közelít. Majd hirtelen fölült az ágyában, és rájött, hogy ez az egész csak egy álom volt.

„Már megint el fogok késni a suliból, bassza meg.” Fölpattant, fölkapta a táskáját és már sprintelt is le a lépcsőn. Csak azt nem vette észre, hogy amit szorongatott gyöngyöt álmában ott csillogott az asztalán. Félelmetesen fölcsillant, majd amilyen gyorsan történt a villanás, olyan gyorsan múlt ki. Ajtó csattanása hallatszott, és egy odavágott „szia anya” hangzott Bill szájából.
És máris futott a sulibusz megállójába.