Történetek

Péter hit az Európai Unióban, nagyon lelkesülten beszélt arról, hogy most mikor Románia is csatlakozott ehhez a közösséghez új lehetőségek nyílnak meg az itt élők számára, az életszínvonal ugrásszerű növekedése várható. Ezt ecsetelte nekem több órán keresztül. Szinte egész végig hallgattam, én már nem hiszek ezekben, a gazdasági közösségekben. Úgy értékelem, hogy az Unió számára Románia, Erdély pedig kifejezetten, a kizsákmányolható területek kategóriájába esik, amely természeti kincseivel,...

Hermione összehúzott szemöldökkel vizsgálta a lapra írt szövegeket. Dátumok voltak ráírva, azok alá pedig más-más kézírással a vers fordításai. Igazán jó fordításnak csak egyet vélt, amiből a legjobban meg lehetett érteni, miről szól az ige, magában pedig folyton csak azt olvasta:

Hited elhagy,
Fájó vigasz
Csak egy másik szív…
Álmod kínja szűnjön,
A pokolba tűnjön,
Vele együtt így…
Kihuny majd egy láng,
S nem hanyatlik másik,
Kihuny...

Milyen furcsa is ez: mi értelmiségiek lenézzük a munkásosztály képviselőit, általánosításokba bocsátkozunk, megpróbálunk a lehető legkevesebbet érintkezni velük, pedig nélkülük az ő munkájuk nélkül, mi sem tudnánk élni. Az ő munkájuk és a mi pénzünk találkozásában születik meg az a mondén életszínvonal, amely annyira jellemző a nyugat-európai, művelt országokra, és amely itt Moszkvában is egyre nagyobb teret nyer értelmiségi körökben...

-… Kérlek, találjátok meg, és szabadítsátok ki az én Ikiellámat! Ő, az én Szemem Fénye. Nélküle nem tudom, hogyan élhetnék tovább! – majd felegyenesedett a trónjáról, és súlyát meghazudtolva, egyenesen, Cattiera irányába kezdett sietni. Olyan aggodalmasan nyújtotta felé karjait, mintha csakis az amazon lehetne bajának egyetlen mentsvára...

Mire visszaértem az irodámban már megérkezett az e-mailje. Természetesen pajkos körül írással, hogy semmire nem emlékszik pontosan, de jó volt. A válaszomat nem küldtem el egyből, inkább felidéztem a már megtörténteket. Éreztem, hogy nem bírok tovább magammal, muszáj magamhoz nyúlni. Lassan lehunytam a szemem és már éreztem az illatát, az érintését, az ágyéka melegségét. Minden erőmet összeszedve, kurtán azt válaszoltam: „Folytatás?”, szinte azonnal jött a válasz: „Mikor, hol?” – „ITT...

Soha nem nézte meg ellenfeleit élőben- sem az ő pályára lépése előtt, sem utána. Magát sem gyakran nézte vissza, általában csak hibái miatt tette, hogy tanuljon belőlük. Lehetséges, hogy a fiú parádés produkciójával szemben esélye sincs a többieknek? Vagy ellenkezőleg, rontott, és ezért lepontozzák? Bármi meglehet. Azt tudta csak, hogy Brian fél órával ezelőtt csodálatos kűrt futott, melyért csillagászati nagyságú pontszámot kapott, sokan már győzelméről kezdtek suttogni. Noha őt sem nézte...

A fiú mindenre elszántan indult el egy kétségbeesett utolsó próbálkozásra a lányhoz, akit szeret. A fiú nem első alkalommal teszi meg ezt az utat, már többször taposta a lány házához vezető járdát. Ahogy a fiú egyre közeledett az utca közepén épült fehérre meszelt házhoz, szíve egyre hevesebben kalapált, kövér izzadságcsepp gördült végig frissen borotvált arcán, pupillái kitágultak a tűző napsütés ellenére is...

Johannah kikapta a kezéből a fertőtlenítőt, és bőven kezdte locsolni a sebekbe. Heathcliff összerándult, mikor a maró folyadék a bőrét érte.
- Most hozz egy üvegcsével a Philiumból!
Gwynn egy perc alatt hozta azt is. Heathcliff még mindig eszméletlen volt. Johannah egy kis darab kötszert összehajtogatott, és belemártotta a színtelen folyadékba, majd óvatosan törölgetni kezdte a sérüléseket...

Engedd meg kedves olvasóm, hogy megosszak veled egy történetet. Egy történetem, mely 2003.01.23.-án 03.45-kor kezdődött.
Aludtam, de édesapa bejött és felkeltett. Egy szót suttogott a fülembe, ami igazából nem is volt hang, csak egy érzés. Értelmezni csak 3 ember tudta a világon: a bátyám, a nővérem és én...

A felhők mögül elő - elősejlő Hold ezüstfehér ragyogása különös gyöngyházfényben fürösztötte a tájat. Egy elhagyatott tisztásnál voltam, itt-ott magányos, kopott feliratú sírkövek meredeztek elő a földből. Előttem egy kisebbfajta, mocsaras, és ingoványokkal benőtt tó terült el, melynek vizéből egy csapat őz oltotta a szomját. Még pisszegni se mertem, mert nem akartam elijeszteni őket a hangoskodásommal. Már jó ideje figyelhettem őket, mikor tompa reccsenés, és léptek hangja ütötte meg...