Veszteségek

Anna magabiztosan mosolygott a kamerába és készítette el a riportot az iskola gondnokával. Robi kezelte a kamerát és boldog volt, hogy ez a remek lány az ő kedvese.
Anna nagyon jól tanult és emellett még az iskola életében is tevékenyen részt vett. Írt az újságba és ő csinálta a riportokat az iskolai programokról. rendszerint ő szervezte az iskolai ünnepségeket is és amióta ő csinálta azok egyediek és hangulatosak voltak.

A lányt a tanárok is szerették és ő akarta is, hogy mindenki szeresse ebben a jó hírű, előkelő gimnáziumban. A lány ösztöndíjas volt és ezért igyekezett nagyon mindenkinek megfelelni. Kollégiumban lakott, három lánnyal egy szobában, akik ugyan nem voltak a barátnői, de közel álltak egymáshoz. A lányok nagyon drukkoltak neki és Robinak. A fiú volt az első szerelme, aki ezt nem mondhatta el magáról, mert már az összes menő lánnyal járt az iskolában. Azért azt elmondhatta magáról, hogy arra volt a legbüszkébb, hogy Annát meghódította. Végzősök voltak és nagyon szerelmesek, gondtalanok és mégis tele gondokkal. Annának voltak gondjai és Robi volt a gondtalan. Robi gazdag családból származott, minden , még a továbbtanulása is biztosítva volt. Annának nem volt családja. A szülei meghaltak, testvére nem volt. Állami gondozott volt a nagykorúságáig és addig volt biztosítva a tanulása is. Ösztöndíjakért versenyzett, hogy tanulhasson.

Szerelmes volt a fiúba és párszor már szeretkezett is vele, ami csodálatos volt és aznap már megtudta, hogy ennek következménye is lett. Ő már tudta, hogy terhes, de azt nem tudta, hogyan mondja el ezt a fiúnak. Annak a fiúnak, aki most rajongva néz rá.
- Este esemény lesz nálunk, hét után megyek érted és majd be is mutatlak a családomnak. -
- Nem is tudom – közben a lány leült a számítógép elé és írni kezdett.
- De igen, tudod - ölelte át a fiú hátulról.
- Beszélnem kell veled Robikám - fordult meg a lány.
- Egyfolytában azt csináljuk – nevetett a fiú.
- Most komolyan beszélek - hajtotta le a fejét a lány. A fiú az álla alá nyúlt és fölemelte az arcát majd megcsókolta.
- Csak nem szomorúságot látok a szemedben hercegnőm?- Anna komoly volt.

- Robi, én azt hiszem terhes vagyok – szabadult meg a titkától a lány gyorsan. A fiú alig kapott levegőt a hírtől, ami hidegzuhanyként érte.
- Micsoda? – a kérdés kettőjük között lógott a levegőben. A lány nagyon félt a fiú reakciójától.
- Ugye nem igaz Annácska? –megrázta a lányt.
- De igen. – a lány becsukta a szemét, szeretett volna eltűnni, megszűnni. Nem mert a fiúra nézni. Szerette és félt a válaszától. Könnyek csordultak ki a szempillája alól. Robi lassan fölállt és halkan beszélt.
- Most gondolkodnom kell. Egyedül kell lennem – megfordult és elrohant.
Anna kétségbeesve ült a számítógép előtt. Nem látta a képernyőt, de sajnos a jövőjét sem látta. Nem volt jövője. Azt tudta, hogy nem akar abortuszra menni, azt is tudta,hogy a kollégiumból és a gimnáziumból is mennie kell, elveszíti az ösztöndíjat. De hová fog menni egy gyerekkel? Mit fog csinálni? Kikapcsolta a gépet és elindult hazafelé.
A kollégiumban a lányok zsibongása kissé megnyugtatta. Fogott egy könyvet a kezébe és az ágyára feküdt, úgy tett, mint aki olvas, de a gondolatai másfelé jártak.
Robi nyolc körül érkezett nagyon elegánsan.
- Még föl sem öltöztél?- nézett a lányra csodálkozva.
- Azt hittem nem látlak többé – nézett föl a lány.
- Ne butáskodj kicsim – húzta magához a fiú és megcsókolta. - Öltözz gyorsan, a családom meg akar ismerni. -
- Már tudják? – suttogott a lány.
- Nem, erre még ráérünk. Most az a lényeg, hogy megismerjenek és levedd őket is a lábukról. - megcsókolta a lányt és a lányok a háttérben nevetgélve mondták- Juuuj. -
- Ne irigykedjetek lányok – kacsintott rájuk a fiú.
- Siess kicsim, nem akarok sokat késni – a lány leültette egy fotelba a fiút és rohant a fürdőszobába készülődni.
Egyszerű testhezálló fekete ruhát vett föl és föltűzte a haját. Mosolyogva állt meg a fiú előtt.
- Csodaszép vagy! –ámult az el – remélem, meg fogod őket is hódítani. - magához húzta és úgy érezte ez a lány erőt ad neki is.

A lány, amikor behajtottak a fiúék kertjébe, alig mert levegőt venni. Tudta, hogy a fiú családja nagyon tehetős, de azt nem is sejtette, hogy ennyire. A kert óriási volt, és amikor a fák közül előtűnt a ház az ámulata még jobban fokozódott. A főbejáratnál egyenruhába öltözött fiúk vették át a kocsikat és vitték a ház mögé egy parkolóba.
Robi a lány kezét fogta és húzta maga után. A házban már nagyon sokan voltak.
- Milyen alkalomból jött össze ez a sok ember?
- A bátyám új könyvét ünnepeljük. – súgta a fiú és egy nagyon csinos fiatalos nő előtt állt meg.
- Anya, ő Anna – a nő barátságos mosollyal nyújtott kezet.
- Örülök, hogy megismertelek Anna – érdeklődve vizsgálta meg a lányt, de a fiú már húzta is tovább.
- - Majd találkozunk még, érezzétek jól magatokat - mondta és már fordult is a beszélgetőpartnere felé.

A belső szobában a kandalló előtt, emberek gyűrűjében állt egy férfi és Anna rögtön tudta,hogy csak ő lehet Robi bátyja, mert a szemeik egyformán kéken ragyogtak.
- Tamás – szólt oda Robi a férfinak, aki rögtön oda is lépett hozzájuk.
- Örülök,hogy végre megismertelek Anna – nyújtotta oda a kezét a férfi és nagyon kritikusan szinte röntgenezte a szemeivel a lányt.
- Én is örülök - mondta a lány és nagyon feszengett.
- Szeretnék veled napvilágnál is beszélni. - mondta a férfi és Robi rögtön rávágta.
- Holnap elhozom - aztán már vitte is magával a lányt és nem engedte,hogy hosszan méregessék.

Az emeletre mentek, ahol nem voltak vendégek. A fiú szobájában Anna kissé felengedett.
- Gyere ide kicsim – húzta oda maga mellé az ágyra a lányt.
- Ne! Robi, valaki bejöhet – próbált ellenkezni a lány.
- Kizárt dolog – nevetett a fiú és csiklandozni kezdte a lányt.
Nevetve csókolóztak.
- Robi! Megadom magam – visított a lány, de mikor fölnézett hirtelen elhallgatott. A fiú bátyja állt fölöttük és szigorúan nézett.
- Remélem nem zavartam meg semmi fontosat?
- Nem, Tamás, de neked most nem a vendégeiddel kellene lenned? – Robi kuncogott.
- De igen. Már megyek is, csak tudni akartam, hogy a barátnőd itt fog-e aludni. –
- Pont erre próbáltam rávenni, de te megzavartál – válaszolt a fiú pimasz évődő hangon.
Anna nagyon zavarban volt. Próbálta szétzilált frizuráját rendbeszedni, de nem nagy sikerrel.
- Sajnálom, de nem maradhatok. Tízre vissza kell mennem a kollégiumba. – fölállt és lépett egyet az ajtó felé.
- Maradj még Anna – ugrott föl Robi – Tomi nem akart megbántani – húzta vissza a lányt.
- Viszlát, holnap – hagyta ott őket Tamás.
A lányt már nem tudta megnyugtatni.
- Tényleg vissza kell mennem tízre a koleszba. - mondogatta és már a vacsorát sem akarta megvárni.
- Visszaviszlek, ha adsz egy csókot.
- Robi , te mindenből viccet csinálsz.
- Nem kicsim én komoly akarok lenni – most tényleg komolyan is nézett a lányra.
- Szeretlek Anna. Nagyon szeretlek, ennyire még senkit nem szerettem és bár nem örülök a babának, mert még korainak tartom, de mi ketten ezt is megoldjuk. Holnap beszélünk Tomival és akkor minden meg fog oldódni meglátod.
- Micsoda? Te elmondtad a bátyádnak?
- Igen kicsim,de ő segíteni fog.
Anna szégyellte magát.
- Most már tényleg mennem kell –mondta és már indult is.

Másnap egész nap szétszórt volt. Várta Robi bátyjával a találkozást és félt is tőle.
A hatalmas ház a reggeli fényben még szebb volt és még nyomasztóbban hatott a lányra. A fiú az óriási és gyönyörű könyvtárszobába vezette a lányt, ahol az íróasztal mögött ült Tamás.
- Üljetek le- intett nekik és a kanapéra mutatott majd leült velük szemben egy fotelba.
- Beszéltem Dr. Szabóval, aki már holnap tud fogadni – nézett a lányra. – Hétfőn már mehetsz is iskolába és megoldódik a problémátok úgy, hogy senki nem fog róla tudni. De meg kell ígérnetek, hogy ezután védekezni fogtok – a lány alig hitt a fülének. Hirtelen düh áradt szét a tagjaiban. Hiszen ezek mindent eldöntöttek a feje fölött. Hirtelen fölállt. Úgy érezte, ha egy kicsit föléjük magasodik, akkor talán jobban számításba veszik, amit mond.
- Elnézést, mondhatok én is valamit? – kérdezte visszafojtva dühét.
- Igen, persze - szólt Tamás mit sem sejtve.
- Terhes vagyok, de azt egy szóval sem mondtam, hogy meg akarok szabadulni a gyerekemtől. Az én testem, az én gyerekemről beszélünk, akit vállalok. Nem akarok abortuszt! – Tamás elgondolkodva nézte a harciasan fellépő lányt.
- Azt hittem, hogy meg akartok szabadulni a gyerektől.
- Nem! – kiáltott föl a lány. – Nem akarok megszabadulni tőle. Az én gyerekem, az én picim. Szeretem és vállalom veletek vagy nélkületek, de vállalom – a szeméből könnyek potyogtak, bár nem akarta és haragudott is magára, amiért nem tudott uralkodni az érzésein. Robi büszkén nézett a lányra, Tamás viszont gondterhelt volt.

- Tudod te mit akarsz vállalni? Hiszen még te is gyerek vagy – ekkor Robi fölállt és átölelte a lány vállát.
- Vállaljuk a gyereket Tamás - mondta.
Anna a fiú nyakába borult és sírva csókolta.
- Köszönöm Robikám. Ne haragudj rám – Tamás zavartan nézte őket.
- Össze akartok házasodni? Ott akarjátok hagyni az iskolát érettségi előtt? - próbált a férfi tárgyilagos maradni, de remélte, elég ijesztő a kép, amit eléjük vetít.
- Nem – mondta a lány határozottan. Robi nyugodtan járhat iskolába, csak nekem kell abbahagynom, ha már látszik, de talán sikerül levizsgáznom.
- Neked biztosan megengedik, hiszen a legjobb tanuló vagy – olyan naivak és bizakodóak voltak, hogy Tamás megszánta őket.
- Tehát teljesen nem ment el az eszetek azt látom. Dicséretes, hogy a tanulásra is gondoltok még. Üljetek le és megbeszéljük mit is lehet tenni.
A két fiatal összebújva ült le a komoly Tamás elé.
- Házasság? – tette az föl az első kérdést.
- Igen – mondta Robi.
Nem - nevette el magát a lány. – Robi, ezzel még ráérünk. A házassággal még várjunk.
- Helyes. Tehát Anna ide fog költözni hozzánk, hisz abban a kollégiumban úgysem maradhat, ha megtudják. Anyával majd én beszélek. Na és az iskolával is megpróbálom elintézni, hogy levizsgázhassatok.
- Kösz Tamás – Robi hangjában hála és megkönnyebbülés volt.
- Még ma beszélek Anyával. Azt hiszem, ez lesz a legnehezebb feladat az összes közül, de majd megnyugszik idővel. Jó lenne, ha Anna holnap nálunk vacsorázna. Rendben?
- Igen! – vágták rá mindketten.

Másnap a fiúk anyja mereven fogadta a lányt.
- Ne akarjátok, hogy örüljek a hírnek – fordult a lányhoz. – Nem elég, hogy a fiamat elveszed, még nagymamává is teszel? – a hangja őszinte volt és ellenséges.
- Anya! Kérlek! – szólalt meg Tamás a nő mögött.
- Kedvesem! Megígértem, hogy nem fogom őt bántani, de azt nem akarhatod, hogy hazudjak? Dühös vagyok, mert a nagyreményű fiamat megbolondította.
- Sajnálom Asszonyom - hajtotta le a fejét a lány. Tamás most is közbelépett.
- Anya a tényeken nem tudunk változtatni, Anna terhes és Robi gyerekét hordja a hasában. Nekünk meg segítenünk kell, hisz ők még gyerekek.
Igazad van - állította meg az asszony. – Anna, mikor költözöl ide?
- Nem is tudom – válaszolt zavartan a lány. Tamás leültette őket és elkezdett beszélni.

- Ma beszéltem az iskola igazgatójával. Robi folytathatja az iskolát, de Anna nem járhat be. Magántanulóként folytathatja, és le is vizsgázhat, de szerintük bomlasztaná a rendet, ha nagy hassal járna be. Hétfőtől már nem mehetsz. Holnap segítek átköltözni - Tamás bátorítóan nézett a lányra. Látta, hogy mennyire fél. - Ne félj minden rendben lesz.
- Köszi Tamás - állt föl Robi és átölelte a lány vállát.

Másnap Anna Tamás segítségével beköltözött a házba. Kaptak Robival egy külön lakosztályt. Anna szíve fájt az iskola miatt, de annak örült, hogy levizsgázhat.
Hétfőn Robi irigykedve csókolta meg a lányt.
- Jó neked, te itthon lehetsz.
Anna szorongva gondolt a magányos órákra, amiket ebben az idegen házban kell eltöltenie Robi nélkül. Amikor a fiú elment, Anna gyorsan felöltözött és összeszedte a könyveit, amikkel lerohant a könyvtárszobába. Remélte, hogy nem fog a fiú anyjával összetalálkozni. Úgy gondolta, hogy délig tanul, aztán ebéd után folytatja Robival, amikor az hazajön az iskolából.

A könyvtárban a kanapé előtt szinte földbe gyökerezett a lába. Tamás feküdt, nyilván órák óta, mert az arcán gyűrődések voltak. Anna nem mert meg se mozdulni, de hiába próbált kiszökni észrevétlenül, mert a férfi fölébredt és kinyitotta a szemét.
- Hello – mondta rekedten.
- Nem akartam fölébreszteni – hadarta a lány és az ajtó felé hátrált.
- Maradj! - szólt rá parancsolóan. Anna megállt.
- Nem tudtam, hogy itthon van.
Tamás fölült és nyújtózkodott.
- Azt hiszem elaludtam. Különben szinte minden időmet itt töltöm, amikor itthon vagyok. Na és te? Keresel valamit?
- Tanulni akartam, arra gondoltam, itt nem zavarok senkit – zavartan a könyveit nézte.
- Igazából, jó is, hogy fölébresztettél. - még folytatni akarta a beszélgetést.
- Elnézést- mondta a lány zavartan és kirohant.
Nagyon érzékeny volt mostanában. A szemébe könnyek gyűltek. Visszament a lakosztályukba és ott a nappaliban pakolt le. Néhány perc múlva Tamás jelent meg az ajtóban.
Az ajtófélfának dőlt még mindig gyűrött arccal.
- Nem akartalak elüldözni.
- Sajnálom… - kezdte a lány, de a hangja elvékonyodott és nem tudott uralkodni a könnyein, amik a szemébe gyűltek. Tamás odaguggolt elé.
- Ne butáskodj kicsi Anni, csak nem fogsz tőlem félni? Nyugodtan gyere a könyvtárba bármikor - megfogta a lány arcát és maga felé fordította. – Én a barátod vagyok, ne félj tőlem. Szeretem Robit és akit ő szeret azt én is elfogadom.
A lány nem tudta mit is mondhatna. Tamás hirtelen elengedte, fölállt és az ajtó felé indult.
- Ma már nem megyek a könyvtárba. Nyugodtan foglald el – szólt még vissza és már ott sem volt.

Anna visszament a könyvtárszobába tanulni. Délben a házvezetőnő megjelent egy tálcával, ebédet hozott. A lány hálásan köszönte meg és biztos volt benne, hogy ezt is Tamásnak köszönheti. Délután mikor Robi megjött, megpróbáltak együtt tanulni, de a fiú azt mondta, hogy fáradt és odaadta a lánynak a füzeteit, hogy követni tudja hol is tartanak, aztán elment otthonról foci edzésre. Imádott focizni.
Amikor este a fiú hazajött, szerelmesen bújtak össze. Hetente kétszer Anna egy tanárhoz járt, akivel követték a tananyagot. Boldogan teltek a napok és a hetek, csak az hiányzott a lánynak, hogy nem jutott számítógéphez. Robi szinte mindig magával vitte a laptopját és azt nem akarta elkérni. Megpróbálta a könyvtárszobában lévő gépet bekapcsolni, de az rögtön jelszót kért és akkor föladta. Amikor elmondta Robinak az arra biztatta, hogy kérdezze meg Tamástól a jelszót. – Neked biztosan megmondja.

Tamás és Anna minden nap összefutottak a könyvtárban. Másnap Anna, amikor Tamás belépett, félretette a könyveit és megszólította a férfit.
- Szerettem volna az interneten utánanézni valaminek, de…
- Nem tudtál belépni, mert kérte a jelszót - fejezte be a férfi a mondatot.
- Igen – bólogatott a lány.
- Na és tudod kezelni ezt a programot? – kérdezte a férfi, miközben már kapcsolta is be a gépet.
- Azt hiszem, igen - állt oda mögé a lány, majd zavartan mondta. – Bocsánat - és el akart menni, de a férfi megfogta a csuklóját és visszahúzta.
- Megszüntetem a jelszót, és akkor mindig hozzáférsz – mondta, és amikor kész volt fölállt és átengedte a helyét a lánynak.
- Ülj le és próbáld ki – Anna boldogan ült le és ütögette a billentyűket.
- Ezt hogyan csináltad? - kérdezte a férfi, amikor meglátta, hogy a lány belépett egy érdekes oldalra egy nagy könyvtár katalógusába.

Aztán megszűnt körülöttük a világ. Anna magyarázott és megmutatott mindent a férfinak, aki mosolyogva hallgatta. Néhány óra múlva a férfi ajánlatot tett a lánynak.
- Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha te lennél az asszisztensem. Vállalod?
- Mit kellene csinálnom?
- Adatgyűjtés, ellenőrzés az interneten. Igazi rabszolgamunka.
- Vállalom – válaszolt gondolkodás nélkül a lány.
- Fog menni a tanulás mellett?
- Igen – mondta magabiztosan a lány.

Megkezdődött a közös munka. Anna a tanulás mellett minden szabad percét Tamással töltötte a könyvtárban. A férfi egyre jobban elárasztotta őt feladatokkal és a lány ezeket boldogan és pontosan oldotta meg. Teljesítette a férfi minden kívánságát.
Tamás mikor a lány jegyzeteit olvasta, elámult az érett és okos megfogalmazáson. Fölpillantott és észrevette, hogy a lány is őt nézte. Anna zavartan mosolygott és lesütötte a szemét.
- Anni, fáradtnak látszol, alszol te eleget?
- Igen, semmi bajom - válaszol a lány.
- Tudod mit? Elég mára a munkából, ma szabadnapot veszünk ki – állt föl Tamás.
- Gyere, ma csak pihenni fogunk – megfogta a lány kezét és húzta maga után a medencéhez. – Úszunk, eszünk, alszunk. Semmi tanulás, semmi munka - Anna domborodó hasára tette a kezét.
- Semmi kifogás, menj átöltözni. Két perc múlva fürdőruhában akarlak látni.

Csodálatos napot töltöttek együtt. Tamás kedves volt, gyengéd és gondoskodó. Szinte leste a lány minden kívánságát. Anna élvezte ezt, mert Robi az utóbbi napokban már nem kényeztette úgy, mint azelőtt és mindig későn jött haza. Feszült és ideges, türelmetlen volt a lánnyal. Már nem ölelte át éjjel, és nem akart vele szeretkezni sem.
Ebéd után Anna elaludt a napozóágyon. Tamás betakarta egy pléddel és saját magán is csodálkozott, hogy milyen gyengédséget érez ez iránt a lány iránt, akit nem is olyan régen még bizalmatlanul fogadott.
Mikor meglátta az anyját közeledni, intett neki, hogy csendben maradjon, mert a lány elaludt.
- Jól vagy Anya? - suttogott.
- Igen – a lány felé intett. – Na, és ők hogy vannak? Látom nagyon szíveden viseled a sorsát.
- Jól vannak, azt hiszem… remélem. Ő nem panaszkodik, de azt hiszem többet kellene pihennie. Fáradtnak látszik.
- Beszélnem kell veled Robiról, de nem itt –bementek a házba, ahol az asszony elmondta Tamásnak, hogy Robit egy másik lánnyal látta csókolózni.
- Nem úgy tűnt, mint egy futó kaland.
- A fenébe! – Tamás dühös volt. - Hová tette az eszét ez a fiú?
- Ezt már egyszer én is megkérdeztem, de te megvédted és még ezt a lányt is idevetted - az asszony még mindig ellenséges volt a lánnyal. - Na és most, hogy Robi megunta, mit kezdünk a lánnyal meg a kisbabával?
- Anya azt ne felejtsd el, hogy az unokádról van szó. Beszélek Robival, tisztázni fogom vele ezt a dolgot, de addig is kérlek Anya, hogy Annit ne nyugtalanítsuk.
- Pedig jobb lenne, ha tisztán látna - mondta hidegen a nő.
- Ne! Anya! Kérlek! Ő olyan kedves, okos és sebezhető. Ne bántsuk meg! - könyörgött Tamás.
- Jól van! Én úgysem szoktam vele beszélgetni, most sincs okom beszélni vele.

A nő elment és Tamás visszament a medencéhez és leült a lány mellé.
Elgondolkodva nézte az alvó Annát, aki ilyen rövid idő alatt is az élete fontos részévé vált. Kisimított egy hajtincset a lány arcából. Anna kinyitotta a szemét és zavartan nézett rá.
- Elaludtam?
- Igen, de rád is fért egy kis pihenés.
A lány föl akart állni és akkor valami nagyon furcsát érzett a hasában. Mintha ott belül valaki megérintette volna. Furcsa, eddig még soha nem tapasztalt érzés volt. Tamás azt hitte valami baj történt, és rémülten kérdezte.
- Jól vagy?
- Igen – a lány arcán földöntúli mosoly áradt szét. A hasára tette a kezét és visszafeküdt.
- Megmozdult - mondta halkan, szinte suttogta, hogy nehogy elriassza a picit és a férfi kezét a hasára húzta.
- Éreztem és olyan csodálatos volt – a szemeiben könnyek gyűltek. Tamás bátortalanul tartotta a kezét a lány hasán.
- Nem fájt?
- Nem. Várj, lehet, hogy te is érezni fogod – Tamás már éppen el akarta húzni a kezét, mikor megérezte azt a furcsa vibrálást.
- Anni! Éreztem! – súgta és úgy érezte, mintha ez az ő dicsősége is lenne kicsit.

A lány szeméből könnycseppek folytak végig az arcán. Tamás fölfogta az egyik könnycseppet és mosolyogva mutatta a lánynak.
- Ezt el kellene raknunk emlékbe. Nekem adod? – Anna a könnyein át nézte a férfit.
- Igen – súgta.
Tamás lenyalta az ujját és egy zsebkendővel megtörölte a lány arcát. Meghitt perceket töltöttek együtt.
Később a férfi megkérdezte Robi, mikor jön haza, de a lány nem tudta megmondani. Azt is megkérdezte a lánytól, hogy szerinte Robi tanul-e eleget, de ezzel csak zavarba hozta a lányt, aki nem tudott válaszolni.
- Valami baj van köztetek? - kérdezte végül.
- Nem, semmi - zárkózott be a lány.
- Ne izgulj, csak kaptam két jegyet egy kosármeccsre, és arra akartam elhívni.
- Majd átküldöm őt, ha megjött - mondta a lány és Tamás már érezte is, hogy a fiatalok között gond van.

Anna reménykedett, hogy a fiú ezen a napon legalább időben hazajön, mert az utóbbi napokban későn jött, amikor a lány már lefeküdt és akkor már nem is tudtak beszélni, reggel meg mindig rohant.
Sajnos ezen az estén is későn jött meg Robi, és ő hiába próbált fönnmaradni, nem sikerült. Hagyott ugyan a fiúnak egy cédulát az asztalon, hogy ébressze föl, de az nem tette.
Reggel, mikor Anni fölébredt odabújt a fiúhoz és csókolgatni kezdte.
- Ne! Anni, hagyj már aludni! - mordult rá a fiú és elhúzódott.
Anna sértődötten kelt föl és készítette el a fiú reggelijét és hidegen szólt oda neki:
- Robi kelj föl, mert el fogsz késni - a fiú álmosan kászálódott ki az ágyból és ment zuhanyozni, aztán szó nélkül tömte magába a reggelit majd indult is, de a lány megállította.
- Tamás szeretne veled beszélni. Keresd meg.
- Mi van, panaszkodtál? – Anna alig kapott levegőt.
- Én? Én… nem!. Nem is tudom mit gondolsz rólam - berohant a szobába és sírva vetette magát az ágyra és fúrta a fejét a párnába.
Várta, hogy majd Robi bejön és megvigasztalja,de kintről csak az ajtócsapódást hallotta.

Mikor később lement a könyvtárba remélte, hogy Tamás nem veszi észre rajta, hogy sírt, de mikor belépett és a férfi ránézett, rögtön elborult az arca.
- Mi történt?
- Semmi, csak rosszul aludtam - hárította el a lány a kérdést.
- Az orvos mit mond? Nem ajánlott valamit? –
- Nem kérdeztem tőle, mert eddig nem volt ilyen. – Anna zavarban volt. – Semmi bajom nincs Tamás - próbálta megnyugtatni a férfit.
- Mikor kell menned ellenőrzésre?
- Jövő héten.
- Szeretnék veled menni - Tamás hangja határozott volt.
- Majd szólok - mondta halkan a lány. - Szóltam Robinak, hogy keressen meg - tette még hozzá. – Elmehetnék lepihenni? Olyan fáradtnak érzem magam - mondta és szinte menekült a szobájába. Az elkövetkező napokban is kerülte Tamást.

Elvégezte a kutatásokat, amiket a férfi kiadott neki, de amint átadta az anyagot már ment is vissza a lakásukba. Sokat tanult, mert neki időszaki vizsgái is voltak. Robit alig látta. A fiú mindig későn jött meg.
Aztán megvoltak a vizsgái és ő fáradtan, de boldogan jött ki az iskolából, körül sem nézett, indult a buszmegálló felé. Észre sem vette a kocsit, ami lépésben követte, csak mikor a férfi kiszólt.
- Gratulálhatok? - Tamás mosolyogva nézett rá.
Anna elcsodálkozott.
- Igen, minden sikerült – mondta, mert nem akart dicsekedni, hogy minden tárgyból kitűnő lett.
- Akkor most ünnepelni fogunk - nyitotta ki a lány előtt az ajtó ajtaját.
Anna hálásan ült be és nagyot sóhajtott. Gondokkal teli életében Tamás volt a biztos pont.
Fogta a kezét a vizsgálatoknál, boldogan lelkesedett az ultrahangvizsgálatnál, számon tartotta a vizsgáit és vigyázott rá, óvta, védte.

Egy elegáns belvárosi étterembe vitte a lányt. Tamást ismerték és nagyon körbejárták.
Anna félt, hogy megint Robiról fogja őt kérdezni ezért ellentámadásba lendült.
- Tamás te mindig egyedül vagy. Nincs barátnőd? Nem vagy te magányos?
A kérdés szíven találta a férfit, aki pár nappal ezelőtt szakította meg a legutolsó laza kapcsolatát is, mert a nő panaszkodott, hogy mostanában mindig kitér a találkozó elől.
- Jól érzem magam. Azt csinálom, amit szeretek - mondta mogorván aztán az étlapba temetkezett.
Azért is mogorva volt, mert beszélt Robival, aki elmondta neki, hogy már unja az apaságot és ezt a férji szerepet, és különben is új barátnője van. Annát is csak azért tűri meg, mert terhes, de már nem érez iránta szerelmet, sőt inkább idegesíti a lány.

Tamás viszont nagyon megszerette a lányt és minden reggel nagyon várta a találkozást vele.
Figyelt rá, boldog volt, ha megérinthette. Nézte az étlapot és hirtelen világos lett számára a helyzet. Szerelmes lett a lányba. A gyerek, az öccse, semmi sem számított. Fölnézett és találkozott a tekintetük. Furcsa nyomást érzett a gyomrában. Nézte a lány csillogó nagy szemeit és úgy érezte, annál nagyobb boldogság nem is létezik, mint, hogy lássa ezt a lányt. Az asztal fölött a keze után nyúlt és megszorította.
- Jó vagy?
- Igen - húzta el a kezét a lány.
- Na és te jól vagy? Történt valami? - Tamás mosolygott.
- Igen. Levizsgáztál, amit az öcsémről nem biztos, hogy majd elmondhatok. Gratulálok.
- Köszönöm - a lány nevetett.
Tamás sajnálta, hogy nem fiatalabb. Csodálatos estét töltöttek el együtt. Amikor hazaértek és a férfi kisegítette a kocsiból megállt a lány előtt, és a hasára tette a kezét.
- Aludjatok jól – mondta és már ment is, pedig szerette volna a karjaiba kapni a lányt és csókolni, és soha többé el nem engedni egy percre sem.

Anna mosolyogva nézett a férfi után. Nagyon megkedvelte Tamást. Robival való kapcsolata már szinte rémálommá vált, a fiú alig volt otthon, és amikor hazament, akkor sem beszélgetett a lánnyal. Anna szomorú volt és tehetetlennek érezte magát, mert időnként úgy érezte, betolakodó ebben a házban. Egyedül Tamás kedvessége segítette át a depressziós napokon.
Másnap elvitte Tamás a lányt vásárolni. Ruhákat vett neki és a gyereknek is és összeválogatták a gyerekszoba berendezését is. Rengeteg játékot vett, amin a lány csak nevetett, mert Tamás olyan volt, mint egy igazi várandós apuka. A gyerekszoba olyan volt, mint egy igazi kis hercegfi szobája.
Már azt is tudták, hogy fiú lesz, ami a legutóbbi ultrahangvizsgálaton derült ki. Amikor az orvos közölte boldogan borultak egymás nyakába. Az orvos is azt hitte, hogy Tom a férje és még gratulált is neki az apasághoz, de ő nem ellenkezett, szívesen fogadta a gratulációkat.

Másnap este a lány egyedül ült a könyvtárszobában. Tamás elköszönt tőle, mert a kedvenc csapata meccsét akarta megnézni. Robi sem volt még otthon, és a lány nem is tudta mikor fog hazajönni. Lefeküdt a kanapéra és olvasott. Amikor már másodszor vette észre, hogy elszundított úgy döntött, hogy elmegy lefeküdni. Föl akart állni, amikor hirtelen melegséget érzett végigfolyni a lábain. Meg is szédült, amikor lenézett. Rémülten szorította a kezét a hasára. Félt, mert még nem volt itt a szülés ideje és érezte, hogy feszül, fáj az alhasa.
Megpróbált fölállni és szinte centimétereket haladva indult el az ajtó felé. Csak az járt a fejében, hogy Tamást kell elérnie. A férfi szobája az emeleten volt, és ő hallotta a hallba leszűrődő zajokat. Szólt a tévé a férfi szobájában. Úgy érezte, órák telnek el, amíg fölért a lépcsőn. Többször is le kellett ülnie.

Amikor végre fönn volt és próbált elrugaszkodni a korláttól, mikor az egyik szobából kilépett a fiúk anyja. A nő eddig nagyon távolságtartó volt vele és szinte levegőnek nézte, de ebben a pillanatban látta, hogy baj van és átölelte a lányt.
- Kapaszkodj belém – fogta meg a lányt. - Hová akartál menni?
- Elfolyt a magzatvizem és fájásaim vannak – mondta a lány könnyes szemmel- Tamásnak akartam szólni.
Az asszony kiabált Tamásnak és amint az átvette tőle a lányt, már rohant is a telefonhoz és mentőt hívott. Tamás a karjaiba vette a lányt, és úgy vitte le a lépcsőn. Felgyorsultak az események. Lefektette a nappaliban, majd az anyjával közösen átöltöztették, az asszony egy vizes ruhával törölgette az arcát, ami a lánynak nagyon jólesett. Anna alig pihent meg, már ott is volt a mentő. Az orvos kijelentette, hogy a mentőben csak az apuka utazhat a kismamával. Tamás gondolkodás nélkül ült be a lány mellé és odaszólt az anyjának.
- Te gyere utánunk kocsival!

Szirénázva mentek végig a városon. A lány fájdalmai egyre erősödtek és sűrűsödtek. Az orvos adott neki valamilyen injekciót, de a lány úgy érezte, semmit sem csökkent a fájdalma.
Tamás aggódó arcát nézte, aki végig szorította a kezét, és még a folyosón sem engedte el amikor tolták a szülőszoba felé. Tamást az orvos se küldte el, aki egy felszerelt team-mel várta őket és rögtön megvizsgálta. Aztán félrehívta a férfit.
- Sajnos a szülés idő előtt indult meg, és úgy néz ki, már nem tudjuk megállítani. Sajnos ez azzal járhat, hogy a baba még nem érett és nem lesz életképes. Mi mindent megteszünk értük, de ebben a helyzetben nincs garancia.
Tamás rémülten nézett a férfira.
- Nagyon vigyázzon Annára! Kérem, őt mentse meg mindenáron! – könyörgött.
- Azon leszek Uram. Most öltözzön be, mert jó lenne, ha ott lenne végig mellette.

Tamás nem ellenkezett, hiszen úgy érezte, több köze van ehhez a nőhöz és ehhez a gyerekhez, mint az öccsének. Pillanatok alatt beöltözött és rohant oda a lányhoz. Amikor ő könnyes szemmel és rémülten ránézett viccelődni próbált.
- Ne rémülj meg ennyire, nem én akarom levezetni a szülést, én csak jelen vagyok.
- Tamás mi lesz most? – kérdezte remegő hangon a lány.
- Ne félj kicsim, itt vagyok veled, vigyázok rád! – mondta és megfogta a kezét, majd az arcát az arcához szorította. Anna hálás volt a férfi segítségéért.

A szülés olyan volt, mint egy rémálom. Fájdalmas és fárasztó. A végén aztán a megkönnyebbülés és a néma csend még fájdalmasabb volt, mert a lány tudta, hogy ez a baba szempontjából nem jelent jót.
- Tamás! Mi van a babával? – elsírta magát.
Az orvos nemet intett a fejével. A személyzet kiment. Tamás átölelte a lányt.
- Anni, kicsim, sajnos a baba nem volt életképes… - súgta a lánynak és ő is sírt.
- Látni akarom! Hol van a kicsim? - könyörgött a lány.

A szomszéd függönnyel elválasztott helyiségből az orvos lépett be és kérdően nézett Tamásra. A férfi igent intett és nyújtotta a kezét a babáért. Ahogy a lány kezébe adta a lepedőbe csavart pici élettelen testet a könnyei folytak végig az arcán.
Anna fölhajtotta a lepedőt, és sírva nézte a gyönyörű csecsemőt. A könnyei a babára hullottak.
Tamás elfordult, mert már nem tudta nézni a lány szenvedését, ő is szenvedett, fájt neki a lány fájdalma. Később gyengéden el akarta venni tőle a babát, de Anni nem akarta, nem tudta elengedni.
- Kérlek, Anni, ide kell adnod! – könyörgött.

A lány végül elengedte a kis csomagot és a férfi visszatette az orvos kezébe akinek szintén fájdalmat és kiábrándultságot látott a szemében.
- A következő majd sikerül. Olyan fiatal még és egészséges a felesége - próbálta vigasztalni.
Tamás visszament a lányhoz és a fülébe súgta.
- Elmegyek, szólok anyának – a lány belekapaszkodott a kezébe és szinte sikította.
- Ne! Ne hagyj itt! – újra sírni kezdett.
Ekkor robbant be az ajtón Robi.
- Anni mi újság? Hol van a fiam?
Tamás megpróbálta lecsillapítani a fiút.
- Nyugi Robi. A gyerek meghalt. Most vigyázz Annira - a lány kezét a kezébe nyomta és fájó szívvel ment ki. Az anyja a folyosón várt. Összeölelkeztek.
- Anya! Mi lesz most? - kétségbeesetten kérdezte a nőt.
- Az élet megy tovább. A többit már nekik kell egymás között elintézni. Talán jobb lesz így mindenkinek.
Robi jött ki szédelegve a folyosóra.
- Otthagytad? Egyedül? – szólt rá Tamás vádlón és rohant be a lányhoz, aki még mindig zokogott és a férfi szíve majd megszakadt, ahogyan szenvedni látta.

Robi hazament az anyjukkal, mert nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel. Tamás elintézte, hogy a lányt egy különszobába szállítsák és végig mellette maradt. Az orvos nyugtató injekciókat adott a lánynak, aki ettől el is aludt, de a férfi képtelen volt aludni. Csak arra tudott gondolni, hogy hogyan tudná könnyebbé tenni a lánynak az ébredést.
Az orvos elmondta neki, hogy a lánynak az a legfontosabb, hogy érzi nincs egyedül. - Lassan majd megtanul továbblépni - nyugtatta a férfit.