Egy folyó titkai

- „Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek!” – danászta egykedvűen Kharón, a Sztüx folyó mogorva révésze, mikor kizökkentette ritmusából egy másik, a partról búgó bágyadt dallam.
- Hát te miért nem szomorkodsz, most haltam meg!? És még várnom is kellett rád…
- Miért, nem érsz rá? Különben meg, nekem nem olyan fontos... Hol az oboloszod, anélkül nem vihetlek át.
- Itt a kezemben, csak… tudod nem biztos, hogy eleget tettem odafenn. Látok még… vannak még megoldatlan problémák, és most határozottan visszamennék, hogy segítsek…
- Persze, mind ezt mondja, azonban erre sajnos nincs mód. Én döntök itt ezekről a dolgokról, mindamellett vannak szabályok, amiket nekem is be kell tartanom… Ezért, ha nem sietsz, itt hagylak, és csak a folyó fog örökkön kísérni.

- Hogyne, értem én… De legalább a kis családom ügyét hadd intézzem el! Vagy egy kicsivel többet, úgy, de úgy segítenék! Felemelném az elejtett zsebkendőket, letörölném a fékevesztett könnyeket, és mosolyt csalnék a megfáradt arcokra… Igyekeznék szebbé tenni a világot, de legalább egy apró kiszögellését, hogy mikor újra ide jutok, elégedetten szállhassak be melléd.
- Szép próbálkozás, bár hallottam már megindítóbbat is… De várj csak egy pillanatot! – s előbányászott a csónakjából egy megfakult naptárat – XXI. század? Nem, akkor ennek még nincs itt az ideje – s beültette maga mellé a megholtat, aki dölyfös pillantásokkal döfködte a kérlelhetetlen révészt, mintha csak érne velük valamit. A túlparton a fájdalmas búcsú elmaradt, s a holtravált hosszantartó pillanatok alatt kiszédelgett a ladikból. A révész már indult volna a következő lélekért, mikor egy vaskos kéz megragadta a csónakja szélét.

- Joszif!? Mit akarsz, nem is olyan rég kerültél ide!? – zúgolódott a munkájában megakasztott hajós.
- Tudom. Nézd, Kharón, nem köntörfalazok, vissza akarok menni! Mi oroszok mindig megmondjuk mi a célunk, nem úgy, mint egyesek.
- Helyes Joszif, ez maradjon is így. De vissza nem vihetlek. Menj dolgodra!
- De már oly rég történt valami, és most megint akkora a csönd! Hadd bújjak újból bababőrbe, hogy felrázzam ezt az álomszuszék mindenséget! Csak még egyszer, Kharón!
- A múltkor is ezt mondtad, csak még egyszer… Aztán tömegesen érkeztek az életüket vesztettek… De várj egy kicsit! – s újból előkotorta naptárát – XXI. század? Hm… Rendben! Majd visszafele fizetsz, és szólj a két barátodnak is – csillant fel egy huncut mosoly az arcán - bizonyos A-nak és B-nek is.