A rókává változott lány legendája 1.

Ugyan az az unalmas nap a Louvre alagsori könyvtárában. Másoknak az lett volna, de nem így Tonia számára. Ő történész lévén imádott itt ülni a sok poros és nagyon is régi könyv között. Az épület leges legaljában egy olyan könyvtár létezett, amiről nem tudtak sokan. Ide nem engedtek be minden látogatót, csak kiváltságosoknak adatott meg, hogy bebocsátást nyerjenek a rengeteg régi könyv közé, melyek már rég elfeledett legendákat és titkokat rejtettek. Tonia görög lány lévén ösztöndíjasként tartózkodhatott Franciaországban. A görög-egyiptológiai tanszéken tanult, és két hónapja ide került, hogy tanulmányozhassa a két kultúra alapjait, legendáit, amiket az iskolájában nem talált meg. Nagyon is érdekelte ez a két kor és kultúra, már egészen kicsi gyerek korától. Odavolt a görög Istenekről szóló mítoszokért, és az egyiptomi legendákért, amik szintén az Isteneket és a fáraókat dicsőítették. Mindent tudott ezekről a dolgokról.

Ami mégis ide vonzotta, és ez után kutatott már több mint két hónapja a Louvre elfeledett könyvei között, az Refti fáraó legendája volt. Legelőször még Görögországban hallott róla, az egyiptológus tanára beszélt neki a legendáról, miszerint Refti fáraó alig 4 hónapot uralkodhatott Egyiptom felett. A lány most is egy erről szóló megsárgult lapokból álló könyv fölé hajolva olvasott. A legenda úgy szólt, hogy Refti az akkori görög királytól rabolta el leányát, a király ezért nagyon megharagudott. Készítetett egy táblát színaranyból, ezüst berakásokkal, és ezt küldte el a fáraónak az egyik udvari boszorkájával, Iszmével, mondván megbocsátása jeléül fogadja ezt a nászajándékot. De a tábla meg volt átkozva, Iszme ugyanis elátkozta a király parancsára. Az átok úgy szólt, hogy miután a fáraó kézbe veszi a táblát, a következő reggelen változzon vörös rókává. Miután a tábla megérkezett Reftihez és Ő megcsodálta, alaposan körbeforgatta a kezében tartva, és a hálószobájába vitette, mondván a falat díszítse, másnap reggel a fáraó eltűnt és a szolgák egy vörös rókát találtak a trónon ülve. A rókát elűzték, és utána nem látta soha senki, de a fáraót sem.

Tonia ennek a legendának az alapjait kutatta, és az átok megtörését, mivel egyes könyvekben utaltak az átok megtörésére is, de hogy hogyan is lehetett volna megtörni erre még nem talált rá. Néhány könyv másképp írja le magát az átkot is. Annyi eltérés van, hogy a fáraó csupán nappal volt róka, és az éj leple alatt újra emberré változhatott. Épp egy ilyen írást tanulmányozott most is. Zöld szemeit, szemüvege mögül le sem vette az ógörög írásról.
- Milonos kisasszony! Elnézését kérem, de lassan zárnunk kell - A titkos könyvtár professzora, Bombaurd jött szólni Toniának, hogy mennie kell.
- Ó igen, megyek már - fordult hátra Tonia levéve a szemüvegét, és lassan szedelőzködni kezdett.
- Talált valami érdekeset?- kérdezte a professzor.
- Igen, épp egy másik irányzatból közelítették meg az átkot ebben a könyvben. Itt azt írják, hogy Refti éjjel visszaváltozhatott emberré, és csak nappal volt róka.
- Igen, azt hiszem ez a két fajta megközelítés létezik az átokkal kapcsolatban - szólt a professzor, mikor már kint sétáltak a csarnokban.
- De az átok feloldásáról még mindig nem találtam semmit, sem arról, hogy most hol található a tábla. Ha lenne valami kisebb nyom, akkor… - kezdte Tonia.

- Akkor a keresésére indulna?
- Igen. Milyen nagyszerű is lenne. Bár valószínűleg még több időbe telne, és rengeteg utazgatásba is. Először inkább azt deríteném ki, hogy létezett-e valamilyen megoldás az átokra - mondta Tonia, mikor a főbejárathoz értek.
- Nos, lehetséges, ha meglenne a tábla, akkor a megoldás is megkerülne. De ne feledje el kisasszony, hogy ezek csupán legendák - figyelmeztette a professzor.
- Igen, persze. De én a legendákból élek - mosolygott Tonia - Jó éjt Bombaurd professzor.
- Jó éjt Milonos kisasszony! - köszönt a professzor is, és bezárta az ajtót. Tonia elindult a sötét utcán a kollégium felé, ahol lakott. Nem volt éppen luxus szálloda, de a célnak megfelelt. A második emeleten a 205-ös szoba volt az övé és francia lakótársáé. Fleurencia egy nagyon kedves és aranyos lány volt, a két hónap alatt jól összebarátkoztak. Fleur korcsolya bolond volt, szinte mindig kedvencét bámulta a neten és a TV-ben is. Az ágya mellett a fal ki volt tapétázva Brian Joubert minden féle képével. Tonia is helyes fiúnak tartotta, hiszen a vak is láthatta, hogy kivételesen helyes arca van, és szép szemei. A tehetsége is megvolt, hiszen idén már a világbajnoki címet is magának tudhatta.

- Szia Toni! - köszönt Fleur, ahogy Tonia belépett az ajtón, kicsit fáradtan és karikás szemekkel. Toni, ő csak így nevezte Toniát, de csakis Fleur szólította így.
- Szia Fleur. Megint a net előtt gubbasztassz - jegyezte meg Tonia.
- Igen, dumálgatok a fórumon, rengeteg tök jó képet tettek fel Babouról - vigyorgott barátnőjére Fleur - Nézd csak meg ezt, szerintem nagyon édes - mutatott egy képre a monitoron a szőke rövid hajú lány. Tonia levette a cipőjét, megdörzsölte a lábait az ágyán ülve, aztán odament Fleur háta mögé és a monitoron lévő képre bámult. Jól ismerte már ezt az arcot, ami most ismét szembe nézett vele. A szeplős, de édes arcocska, azok a szürke szemek, a dús barna haj, Brian most egy sötétkék pulcsiban volt a képen és aranyosan mosolygott.
- Igen, nagyon jó kép róla. Nagyon helyes - mosolygott fáradtan Tonia.

- Úgy látom ma is eléggé fáradt vagy, és… - Fleur most a másik lány szemére nézett - …és jesszus micsoda karikák éktelenkednek a szemeid alatt. Mintha kicsit be is lenne dagadva.
- Igen, fáj is, azt hiszem eszem valamit és le is fekszem aludni. Kimerítő azért egész álló nap egy régi könyvtárban ülni és csak olvasni meg keresgélni - mondta Tonia - De én szeretem csinálni, sok érdekes dolgot megtudhatok a görögökről, a népemről. De ma azért jelentős előrelépést tettem.
- Találtál valami érdekeset a… hogy is hívják fáraóról?- kérdezte Fleur.
- Refti fáraó. Igen találtam egy másik megközelítést az átokról.
- Értem, és milyen másikat? Rókává változott igaz?
- Igen. De e szerint a másik megközelítés szerint csak nappal volt róka, és az éj leple alatt ismét ember lehetett. Persze nem lehet tudni, hogy így volt-e, vagy mégsem, az is lehet, hogy csak teliholdkor lehetett ember, az is lehet, hogy csak akkor, ha teljesen sötét volt. Ezek után már sok variáció lehet - gondolkodott el Tonia.

- Hú nekem ez már magas. Nem értek ezekhez, a mitológiai dolgokhoz, meg átkokhoz - rázta a fejét Fleur - Viszont rákerestem a neten a te fáraódra, és kidobta a Louvre könyvtárakat. Többet nem, szóval jó helyen jársz.
- Akkor jó, legalább ezt tudom, hogy jó helyen ücsörgök már két hónapja - nevetett Tonia és Fleur is - Egyébként ez egy nem igazán ismert legenda, sőt a legtöbb ember nem is tud Reftiről, meg erről az egészről. Csak aki beleássa magát alaposan, az ismeri meg és talál benne érdekességet.
- Hát lehet. Én inkább megmaradok az építészetnél. És Brian Joubertnél - nevetett Fleur.
- Jól van.
- Mit szólnál a hétvégén egy korizáshoz, ha már Brianről van szó?- kérdezte Fleur.
- Rendben, benne vagyok, legalább levegőn is leszek egy kicsit. Már úgy is rég voltam korcsolyázni. Bár tudod nekem a karate a sportom.

- Igen, tudom, te azt tanultál Görögországban. Mióta is tanulod?
- Legalább 10 éves korom óta, szóval 11 éve. Apuék azt akarták, hogy tanuljak önvédelmet, mivel mindig nagyon vékonyka voltam, hogy legalább meg tudjam magam védeni, ha kell - magyarázta Tonia - De a korcsolya is nagyon tetszik.
- Ahhoz képest, hogy én tanítottalak mindössze másfél hónapja, nagyon jól haladsz vele. Nem is látszik már, hogy kezdő vagy - Mondta Fleur.
- Na igen, Görögországban mi szinte sosem láttunk jeget, hacsak nem a mélyhűtőből - nevetett Tonia - Egyszer akkor voltam jégpályán, mikor apukám elvitt az egyik csarnokba, hogy azért ilyet is lássak. Többször valahogy nem jutottunk el.
- Értem. Hát de mivel itt most tavasz eleje van, ezért még van jég, és jégpálya is, szóval mehetünk korcsolyázni.
- Na igen.

A hét hátralevő két napjában Tonia nem talált semmi érdemlegeset a könyvtárban az átokról, vagy annak megtöréséről, se a tábláról. Kezdte azt hinni, hogy feleslegesen ül már ott, és máshol kéne keresni a megoldást.
Szombaton aztán egy délután erejéig elfelejtette az egészet, mikor korcsolyázni mentek Fleurenciával. Jót mulattak a jégen, és hozzácsatlakoztak néhány fiúhoz, akik fogót játszottak. Tonia alig két hónapja volt itt, és barátnője már az első hétvégén elrángatta korcsolyázni, mikor is megtanulta a kezdő lépéseket, de mostanra már egészen gyorsan tudott menni, és biztosan állt a jégen. Szeretett korcsolyázni nagyon is, ilyenkor olyan könnyűnek érezhette magát. Fleur Brian Joubert iránti rajongásából kifolyólag kezdett el korizni, és most már gyakorolgatta a pörgést is magától.

- Toni! Ezt nézd meg, pörgök - kiabálta Fleur, miközben lassan kezdett pörögni a tengelye körül.
- Na tök jó, ügyes vagy! - szólt Tonia, de a következő pillanatban már a földön volt a barátnője, és nevetett.
- Hát ezt még gyakorolni kell.
- Azért lassan utoléred a Brianodat - nevetett Tonia.
- Á ugyan már, sose leszek olyan jó, ahhoz már 4 éves korom óta kéne versenyeznem - legyintett Fleur.
- Na mindegy, fogózzunk tovább.

Ez a délután gyorsan és vidáman eltelt. A hétvége hátralévő részében csak pihentek. Nem is ártott, hiszen elég nehéz volt az iskola, főleg Tonia számára, aki még a nyelvet is nemrég tanulta meg felsőfokon. Tanult a hazájában elég sok nyelven, perfekt volt angolból és németből, most már franciából is, de tanult még holt nyelveket is, mint az ógörög és az egyiptomi és héber nyelv. Szóval elég sok nyelven tudott.
Hétfőn aztán visszament a Louvre könyvtárába. Már majdnem leért az alagsorba, mikor sietős lépteket hallott maga mögött.
- Milonos kisasszony! Várjon! - a professzor sietett felé.
- Jó reggelt Bombaurd professzor.
- Jó reggelt! Érdekes híreim vannak a számára. Találtam valamit a hétvégén a könyvtárban a tábláról.
- Igen? Nagyszerű.
- Jelentős lépést tehet előre, ha ezt elolvassa - közben leértek a könyvtárba, és a professzor egy megsárgult, égetett lapokból álló vékony könyvet adott a lány kezébe - Itt van egy utalás, hogy most hol lehet a tábla, de ez nem biztos persze. De talán mégis elindulhat ezen a nyomon.
- Köszönöm - szólt Tonia, a professzor pedig magára hagyta őt a könyvvel. Egész délelőtt olvasta, mivel szintén ógörög nyelven íródott, és nehéz volt megfejteni, de Toniának sikerült végül. 1 óra tájban aztán megtalálta, amit már oly rég óta keresett. A tábla most egy kis templomban van Rouen városkában. Toniának felcsillant a szeme a városnév láttán. Rögtön oda akart utazni. De előtte még talált valamit a könyvben az átok feloldásáról is. Azt is ott találja majd ahol a táblát.

Rögtön szaladt is kifelé a Louvre-ból a könyvvel a kezében. Ha lehetséges még ma el akart menni Rouenba. Úgy loholt, ahogy csak a lába bírta, vissza a koleszba.
- Jesszus Toni! Mi ütött beléd?- pattant fel a székéről Fleurencia, mikor Tonia hirtelen berontott a szobába, és se szó se beszéd csomagolni kezdett.
- Megvan Fleur. Megtaláltam a táblát.
- Ezt most komolyan mondod? És hol van?
- Még nem szó szerint. De kaptam egy utalást, hogy hol lehet. Rouenban van. Egy templomban elrejtve. Itt minden le van írva, hogy hol találom meg. Most rögtön indulok - Csomagolt tovább Tonia.

- Na de Toni. Odamész Rouenba, és mit fogsz csinálni? Mire odaérsz, este lesz, nem kezdheted el keresni azt a táblát éjnek évadján. És különben sem biztos, hogy ott van, lehet, hogy ez csak egy utalás. Koránt sem biztos, hogy igaz is - Tonia abbahagyta a pakolást. Hiába gondolta komolyan a kutatást, most be kellett látnia, hogy lehet, hogy Fleur-nak igaza van.
- Nem tudhatom biztosan Fleur. De oda kell mennem. Két éve kutatok már az otthonomban a legenda után, itt is két hónapja. Most találtam valamit, ami talán kézzel fogható is lehet. Mindenképpen meg kell bizonyosodnom, hogy igaz-e.
- Megértelek. Ha én lennék ennyire elhivatott valami iránt, akkor én is rögvest mennék, ahogy csak lehet. De kérlek, hogy nagyon vigyázz magadra - ment oda Fleur barátnője elé, és megölelték egymást. Fleur megsimogatta Tonia hosszú barna haját.
- Persze, hogy vigyázok magamra.
- Tudok Rouenban egy nagyon jó szállási lehetőséget, mindjárt megadom a címét. Oda menj lakni, nagyon rendesek - Fleur kotorászni kezdett toll meg papír után, és felírta a címet.
- Rendben, köszönöm Fleur - mosolygott Tonia és lassan kifelé indult a táskájával a kezében. Az ajtóból még egyszer visszanézett francia barátnőjére, aztán becsukta az ajtót, és elindult az állomás felé.

Az út tényleg hosszú volt, de még sötétedés előtt odaért a városba. Úgy döntött lepakol a szállodában, és mivel nem volt messze a templom, rögtön át is megy oda keresgélni. A fogadós asszony nagyon rendes volt, még emlékezett Fleurenciára is, ezért ugyan azt a szobát adta Toniának is, mint Fleurnak. Tonia, ahogy berendezkedett, átöltözött kényelmesebb ruhába, magához vette a könyvet és egy elemlámpát és már ment is át a régi templomba. Kétutcányira volt csupán a templom a háztól, így elég hamar odaért. Út közben elhaladt mellette egy eléggé luxus busznak kinéző járgány, és meg is állt mellette. A sofőr kinyitotta az ajtót, és kiszólt neki.
- Elnézést kisasszony! Meg tudná mondani, hogy merre található a Rhone fogadó?- kérdezte a buszsofőr.
- Sajnálom, de én sem vagyok ide valósi, sőt még francia sem vagyok - mondta Tonia.
- Értem, azért köszönöm - szólt a vezető, becsukta a busz ajtaját, és tovább indult. Tonia nézte a mellette elhaladó jármű ablakait, és majdnem a leghátsó ülésből egy nagyon ismerős fiú arca nézett vissza rá, de nem tudta hová tenni a fiút. Csak azt tudta, hogy rettenetesen ismerős volt az az arc és a barna haj, és nagyon sokszor látta már, de nem tudta ki az. Na mindegy, gondolta magában, folytatta az útját. 5 perc múlva meg is érkezett a templomhoz, ami kiderült, hogy szinte csak egy rom. Legalább is használni már nem használták semmire. Csupán a fele ajtó volt meg, a tetőből is hiányzott elég jelentős darab, de a megrepedt harang még mindig a helyén volt, és ahogy a szél fújta, csendesen még némi csilingelő hangot is adott. Az egész jellege olyan volt, mint valami kísértet járta templom. De Tonia nem félt. Kezében a régi könyvvel belépett a korhadt fapadok közé, és nézelődött. Ahogy haladt az oltár felé, jobban mondva csak a helye felé, egyfolytában forgatta a fejét, és nézte a romokat. Elől megállt, feltette szemüvegét és kinyitotta a könyvet.

- Az oltárral szemben állva fordulj balra, a falon egy régi gyertyatartó. A középső ága lesz a kulcsa az ajtónak - olvasta fel hangosan a rejtekhelyre vonatkozó leírást a könyvből, és közben tisztára kincskeresőnek érezte magát. Elfordult balra, meg is látta a gyertyatartó maradványait. Odalépett elé, és megragadta a középső ág csonkját, aztán húzni kezdte. Nem történt semmi, sőt még csak meg sem moccant. Letette a könyvet a mellette álló padra, és két kézzel kezdte húzni, de így sem moccant. Aztán elengedte és gondolkodott. Eszébe jutott, hogy mi lenne ha inkább fordítani próbálná. Jobb kézzel megragadta a középső ágat, és próbálta elfordítani.

Mikor jobbra fordította, egy halk kattanás hallatszott valahol a háta mögött. Tonia gyorsan megpördült a tengelye körül, és ott ahol az oltárnak kellett volna lennie eltűnt a talaj, helyette egy sötét üreg tátongott a földön. A lány felvette a könyvet, és lassú léptekkel elindult a gödör felé. Ekkor már teljesen besötétedett. Még jó, hogy hozott magával elemlámpát, gondolta, és bevilágított a lyukba. Nem látta az alját, de azt igen, hogy vezet lefelé egy lépcső. Még mindig a lyukba világítva gondolkodott, hogy mit is tegyen. Szíve szerint rögtön lement volna, mert hajtotta a kíváncsiság, az esze viszont azt súgta, hogy várjon másnapig, mégiscsak este van már, sötét volt, és ráadásul senki se tudja, hogy itt van.

Mi lesz, ha valami baja esik? De nem esik, ugyan mi is történhetne? Legfeljebb megtalálja a táblát. Hátranézett a megmaradt ajtóra, aztán fel a repedt harangra, ami ismét kondult egyet halkan, ahogy a szél hozzáért, aztán vissza a gödörre. Elszánta magát, és lelépett az első lépcsőfokra. Egy pillanatra ismét megállt, de aztán továbbment. Világította maga előtt az utat, és számolta a fokokat, ahogy haladt lefelé. Nem tudta pontosan mióta is van úton, de ahogy egyre mélyebben ereszkedett a föld alá, egyre hidegebb lett. 213 lépcsőfok után elfogyott a lépcső. Sík talajt ért a lába. Előrevilágított a lámpával és egy ajtót látott maga előtt. Az ajtón túl halvány fény derengett. Megindult előre, és az ajtó előtt megállt, mivel egy felirat volt a keret fölé festve: „Átkozott hely ez, vigyázzon ki ide belép”. Tonia egyáltalán nem rettent meg ettől a felirattól, hiszen rengeteget olvasott ehhez hasonlóakról. Ezek a feliratok csak némi idegenriogatásként szolgáltak. Tovább indult, és belépett az ajtón. A halvány fény, amit látott egy már szinte csonkig égő gyertyától származott. Körbevilágított a teremben a lámpájával, és a szemközti falon…

- Megvan a tábla! - kiáltott fel hangosan. Közelebb lépett hozzám és a tábla alatt egy papírtekercs volt. Először a tekercsért nyúlt, és miután a padlón szétterítette, olvasni kezdte. A tekercsben az állt, hogy a táblát 100 éve hozták ide, elrejteni. Azért került ide, mert akik valamilyen érintkezésbe léptek a táblával, nyomtalanul eltűntek. Mikor ide került a tábla, a templom papja tudott csak róla, Ő sosem érintette meg, Ő volt az őrzője. Az őrzés feladata mindig mesterről tanítványra száll, és ez így lesz az idők végezetéig. Óvakodj a tábla erejétől.

Mindössze ennyi volt a papíron. Tonia elgondolkodott, hogy vajon mióta nincs őrzője, és ha van is, éppen most hol tartózkodhat az a bizonyos pap. De aztán nem gondolkodott tovább, felegyenesedett és megállt a táblával szemben. Ógörög felirat állt rajta ezüstből. Szóval ezek voltak az ezüst berakások a táblán. Lassan kibetűzte a feliratot: „Átok reád, lányom elrablója. Változz vörös rókává. Minden éjjel visszaváltozhatsz emberré, de csupán a következő holdtöltéig. Ha addig nem töröd meg táblám átkát, mindörökké róka maradsz. Az átkot csak egyféle képpen lehet megtörni. A következő holdtöltéig igaz szerelmeddel táncot kell járnod a jégen éjszaka. Igaz szerelmednek sosem beszélhetsz az átokról”.

- Szóval ezért nem tudta megtörni Refti sosem az átkot. Egyiptomban nincs jég, főleg abban a korban nem lehetett létrehozni sehol. Jól kifundálta az öreg görög király, hogy hogyan szúrjon ki a fáraóval - gondolkodott hangosan Tonia - Ha Reftinek sikerült volna egy olyan országba jutnia, ahol van jég, mivel hideg is van, és ott lett volna a szerelme is, akkor talán sikerült volna megszabadulnia a róka léttől. De mit jelent az, hogy táncolni a jégen? Vajon simán csak állni és táncolni a jégen? Nem hiszem, itt valami bonyolultabb dolog lehet - Tonia hangosan töprengett még egy darabig, aztán mivel lassan éjfél közeledett már, úgy döntött, majd holnap visszatér ide.

De addig nem akart elmenni, míg nem érintette meg a táblát, hiszen ezért kutatott már mióta. Letette az elemlámpáját a földre, és odament a tábla elé. Lassan leemelte a falról két kezébe fogta, és megnézte jó alaposan. A tábla hátulja arany kis kockákból volt összerakva. Az egyik kocka kicsit el volt mozdulva a helyéről. Tonia a jobb mutató ujjával a helyére tolta. Abban a pillanatban a tábla vörösen világítani kezdett, Tonia ijedtében elejtette és térdre roskadt, mert iszonyatos fájdalom járta át a testét. Ilyen kínt még az előtt sosem élt át, minden porcikája fájt, mintha ezer késsel szurkálnák. Olyannyira szenvedett, hogy már látni sem látott semmit, csak a vörös fényt, és aztán sötét lett. Nem bírta tovább a fájdalmat és elájult.

Mikor felébredt még mindig a padlón havert. A feje nagyon fájt, de kicsit világosabb volt a pinceteremben. A tábla ott hevert a padlón nem messze tőle. Furcsán élesen látott, ami most nem is volt gond, mert a szemüvege összetört darabjait is meglátta maga mellett. Biztos akkor tört össze, mikor elájult. Megpróbált felkelni. Először a két kezével támaszkodott meg a pince kövén, de mikor lenézett a kezeire, nem hitte el amit látott. A kezek helyén, két apró fekete állati láb volt, karmokkal a végén. Még jobban igyekezett felállni, de mikor érezte, hogy már áll, meg kellett állapítania, hogy nem sokkal lett magasabb, mint fekvő helyzetében. Hátrafordította a fejét valami neszt hallva, de mikor meglátta a hátát, szinte ismét összeesett. A háta vörös volt, és a fenekéből egy vörös lompos farok nyúlt a levegőbe és fehér volt a vége. Egyre jobban tudatosult benne, hogy mi történt de nem akarta elhinni. Még nem, még kell valami bizonyíték, hogy nem csak álmodik. Tükör, kell egy tükör, ezt gondolta, és körülnézett. Az elemlámpájára volt erősítve egy tükör. Kicsit megpiszkálta a jobb mancsával, és a lámpa a tükrös oldalára fordult. Lassan a tükör fölé egyenesedett, és amint meglátta magát benne, fájdalmas kiáltás szakadt ki a lányból.

- Neeeeeeeeeee! - Úgy üvöltött, mint még soha, még a városban is hallották, hogy messze valahol egy állat fájdalmasan üvölt egyet. A tükörből két zöld szempár, vörös és fehér szőr, hegyes fekete orr és két hegyes fül nézett rá vissza. Róka lett belőle. Rókává változott Ő is. Zokogni kezdett, de úgy, mint még életében sosem. Nem akarta elhinni, nem akarta elfogadni, ami történt. Hogy lehet ez egyáltalán? A legenda igaz lett volna? Mégis hat az átok arra, aki megérinti a táblát? Ez lehetetlen. Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejében, miközben sírt a padlóra roskadva. Itt már nincs mit tenni, Tonia Milonos rókává változott. Immár csak a két zöld szempár emlékeztetett arra a lányra aki volt régen.

Nem tudta mióta zokog ott a padlón, de azt tudta, hogy nappal lehet, mivel most volt róka. Miután kicsit magához tért döbbenetéből, a tábla fölé hajolt, és újra meg újra elolvasta rajta az írást. Igaz szerelmével táncolni a jégen, úgy törheti meg az átkot. És alig egy hónapja volt rá, hiszen most volt telihold emlékezete szerint. De hát nem is szerelmes. Ugyan ki lehet az igaz szerelme, és hogyan találja meg kevesebb, mint egy hónap alatt? És ha meg is találja, hogyan éri el, hogy a másik is beleszeressen? Ez lehetetlenség. Mindegy, nem maradhat itt, jobb, ha elmegy, majdcsak lesz valahogy. Felmászott a lépcsősoron, ki a mélyedésből, ki a templomból, és az ajtó előtt megállt. Kint napos, de mégis kicsit hűvös idő volt. Még a meleg bundán keresztül is érezte a hűvös szelet. Mégis hova menjen? A templom mögött kezdődött az erdő, úgy döntött arra megy, hátha talál valamiféle menedéket napnyugtáig. Akkor talán mutatkozhat már. Nekiiramodott hát, de nem vette észre, hogy a templom romjai közül valaki figyeli. A valaki egy öreg pap volt. Végig figyelte a rókát, amint kimászott az oltár gödörből és elszaladt az erdő felé. Megvárta, míg eltűnik a fák sűrűjében, aztán lassan megcsóválta a fejét szomorú mosollyal, és visszament a romok közé.

Tonia egész nap csak sétált az erdőben és mélységesen szomorú volt, és kétségbeesett. Csak arra tudott gondolni, hogy örökké róka marad. Késő délután elért egy kis tavacskához. Leült a part szélére és nézte a néhol még jeges vizet. Lassan körbesétálta a tavat, aztán talált egy odvas fűzfát. Elég nagy odú volt benne, tele száraz levelekkel. Úgy döntött ez neki megfelel estig, így bemászott a fa belsejébe, lefeküdt és elaludt. Kimerült volt az egész napi gyaloglástól és szomorúságtól. Álmában a jégen állt korcsolyával a lábán és egy idegennek fogta a kezét. Határtalanul boldog volt, csak ezt érezte, a végtelen boldogságot, és örömében sírni kezdett. Erre aztán felriadt.

Odakint már sötét volt a világ, kicsit homályosan látott. Felemelte a fejét, mikor meglátta a sötétséget, és lenézett a kezére. Ismét emberi kezeket látott maga előtt. Leszállt az éj, így ismét emberré változott. A tegnapi ruhája volt rajta, a kék farmer nadrág, a fekete magas szárú csizma, fehér meleg pulóvere és barna rövid prém kabátja is. A bal csuklóján ott volt az órája. Az óra most negyed 10-et mutatott. Tehát még az éjjel java hátravan. Gondolta Tonia, és kimászott az odúból. A tó vizén a jégdarabok úgy csillogtak, mint a legszebb ezüst. Elindult vissza a város fényei felé. Sietősen szedte a lábát, mégis lassan haladt a sötétben. Most nem látott olyan jól, mint róka szemeivel. Legalább egy dologra jó a róka lét, gondolta. Mikor kiért a templom mellé megállt egy kicsit. Éppen indult volna a fogadó felé, mikor egy férfi hangja megállította.
- A helyében nem tenném - szólt a hang a templom romjai felől. Tonia nagyon megijedt, és megtorpant. A hang forrását kereste, aztán látta, hogy a romok között áll valaki.
- Miért?- kérdezett vissza.
- Mert akin fog az átok, jobb, ha nem megy és nem is mehet emberek közé. Örüljön, ha páran tudhatnak róla - jött közelebb az ember, aztán valami világítani kezdett a kezében. Tonia elemlámpája volt az - Kegyedé ez a lámpa?
- Igen, de hogy kerül magához? És egyáltalán ki maga? És honnan tud az átokról?- kérdezett egy csomót Tonia.
- Olvasott az őrzőről?
- Igen. Maga lenne az?
- Én vagyok az. Már 40 éve.
- Akkor hol volt tegnap, mikor lementem a pincébe?- lett egyre dühösebb Tonia - Nem az lett volna a feladata, hogy megóvja a táblát az idegenektől? Meg az idegeneket attól, hogy elérje őket az átok?
- Jogos a feltételezés, de nem. Az őrző feladata csupán a tábla védelme, és ez nem azzal jár, hogy mindig ott kell ülni mellette. Nekem van egy szobám a templom hátuljában, ami megmaradt épen, én ott lakom, és csupán egy héten egyszer megyek le a táblát ellenőrizni. Szerencséje, hogy ez éppen ma reggel történt. Így tudok kegyeden segíteni - magyarázta a pap. Közben már olyan közel volt a lányhoz, hogy ki lehetett venni az arcát is. Kicsit pufók öregember volt, vállig érő ősz hajjal és kék szemekkel.
- Segíteni? Maga miben tudna nekem segíteni? Tudom, hogy kell megtörni az átkot - Tonia még mindig dühös volt egy kicsit.
- Efelől semmi kétségem. Viszont a részleteket nem tudja az átokról. Én tudom. Azt javaslom, menjünk be a hideg elől, és mindent elmondok. Utána eldöntheti, hogy elfogadja a segítségem, vagy nem.
- Rendben, menjünk - szólt Tonia és elindultak a romok felé. Mikor az oltár helyéhez értek, az öreg az oltár mögött lógó megmaradt Szűz Mária festményt nyitotta ki és az mögött volt a szobája. Kicsi szoba volt, egy ágy volt benne csupán, egy asztal székkel, és egy ajtó, ami, Tonia szerint a mosdóba nyílhatott.

- Foglaljon helyet - mutatott az öreg a székre. Tonia miközben körülnézett, leült - Nos akkor azt hiszem, kezdjük a bemutatkozással. Én Pierre Madleine vagyok. A mesterem Adiere atya volt, és már egészen kisgyermek koromban kiválasztott, és tanítani kezdett, hogy ha Ő meghal én őrizzem tovább a táblát. És kegyedben kit tisztelhetek?
- Tonia Milonos vagyok.
- Szóval még nem is ide valósi. Bocsánat, folytassa.
- Igen, Görögországból jöttem ide, ösztöndíjas vagyok, ezért tartózkodhatok Párizsban. Az otthonomban a görög-egyiptológus egyetemi tanszéken tanultam, és ott hallottam először Refti fáraóról. Két évig még ott kutattam a legenda után, de mikor megnyertem ezt az ösztöndíjat, lehetőségem nyílt a Louvre régi könyvtárában is kutatni utána. Két hónapja vagyok Franciaországban, ez alatt az idő alatt sok mindent találtam a legendáról. Az egyik ottani professzor segítségével jutottam el ide. És hát megtaláltam a táblát, aztán…
- Rókává változott - fejezte be a lány helyett a pap a történetet.
- Azt hiszem. Rettenetesen furcsa ez nekem, mindig azt hittem, hogy ez csak egy legenda, és ha létezik is a tábla, akkor nem művel ilyesmit.
- Pedig hát igen. Most már érti, hogy miért kell hozzá egy őrző is. Az utóbbi 40 évben, aki csak erre járt, nem találta meg, vagy ha mégis én ott voltam és elűztem őket a táblától. Egy ember sem érhetett hozzá, egészen mostanáig - a pap a szobában járkált, végül megállt az ablak előtt és kinézett rajta - Nem is tudom, hogy nem fedeztem fel tegnap este, hogy itt van. Akkor elkerülhető lett volna.

- Most már mindegy, megtörtént, nem lehet mit tenni, csak megtörni az átkot - horgasztotta le a fejét Tonia.
- Kegyed hány éves?- nézett hátra Pierre atya.
- 21 éves vagyok.
- Nagyon fiatal még. Furcsa, hogy ilyen fiatalon ennyire komoly és veszélyes dolgok érdeklik, de hát maga választotta.
- Igen, szinte egész életemben érdekeltek ezek a dolgok.
- Értem. Nos térjünk rá az átokra. Azért nem engedtem visszamenni a városba, mert nem is tudott volna. Ha eléri a házak határát, beleütközik egy falba, egy láthatatlan falba, amit az átok von maga köré. Ezzel a fallal való találkozás, eléggé rossz érzés lett volna. Nem tud visszamenni, amíg meg nem törjük az átkot. Addig itt kell maradnia, vagy az erdőben. Máshová nem tud menni - magyarázta a pap.
- És ha nem sikerül megtörni az átkot?- kérdezte Tonia.
- Hát azután róka marad, de akkor már mehet, ahová szeretne.
- Megnyugtató - grimaszolt Tonia.
- Kezdjük a legegyszerűbb dologgal, ami szükséges az átok megtöréshez. Van párja?
- Nincs, nem is volt még igazán soha. Nem is vagyok szerelmes senkibe. Nem tudom hogyan fog ez menni egy hónap alatt.
- Hát ez így nehezebb lesz. Ezért kénytelen leszek kiengedni éjjelre. Csak akkor kell itt tartózkodnia, ha akar, egyébként kint lehet, hogy keresgéljen. Bár mivel nem mehet túl közel a városhoz, abban kell reménykednie, hogy erre is jön majd valaki.
- Hát azt nagyon remélem.
- De nem mutathatja meg mindenkinek magát. Jobban teszi, ha csak páran tudnak majd kegyedről.
- Igen ezt én is így gondoltam. Szóval akkor napközben itt lehetek? Nem kell róka képében az erdőben kóborolnom?
- Nem kell, már csak azért sem ajánlom, mert errefelé sok a vörös róka, és hát megtámadhatják magát, szóval itt ellehet rókaként. Persze, ha nem fog bántani - emelte fel ujját Pierre atya.
- Nem, nem fogom. Az előző nap úgy emlékszem teljesen meg tudtam őrizni emberi öntudatom, szóval beszámítható vagyok - mosolygott kicsit Tonia.
- Rendben, akkor itt maradhat.

Folyt. köv.