A rókává változott lány legendája 2.

Az éjszaka hátralévő részében még beszélgettek, aztán mikor odakint világosodni kezdett, Tonia haja vörösre változott, és aztán átalakult teljesen rókává. Ismét lenézett a kezére, amik helyén már csak a mancsai voltak. Felnézett a papra, sajnálatra méltó zöld szemeivel.
- Jobban teszi róka kisasszony, ha alszik egész nap. Ha éjjel kint akar lenni, akkor kipihentnek kell lennie. Hagyom is aludni. Én addig visszavonulok a saját könyvtáramba - szólt és elindult a másik ajtó felé - ha szomjas az asztalon talál vizet - nézett még vissza az ajtóból és az asztalra mutatott. Tonia összekuporodott a széken, két első mancsára tette a fejét, lehunyta a szemét és már aludt is. Most biztonságban érezte magát.

Halk motoszkálásra ébredt. A pap vacsorázott az asztalnál, mikor felnézett. Visszaváltozott már, hiszen ült a széken, kicsit a nyaka is elgémberedett.
- Szép jó estét kegyednek - köszönt Pierre atya.
- Magának is. Hány óra van?- kérdezte Tonia.
- Mindjárt 9.
- Akkor jó sokat aludtam.
- Hát egész álló nap. Azt javaslom kegyednek, hogy egyen valamit, aztán tegyen egy sétát az erdő körül - invitálta a pap vacsorázni. Tonia csatlakozott hozzá, jó ízűen falatozott, hiszen az utóbbi két napban nem nagyon evett semmit. Miután befejezték a vacsorát, Tonia kilépett a kis ajtón, hogy tegyen egy sétát. Úgy tervezte, addig marad kint, amíg bír, mert mindenképp szeretne segítséget kapni.
- Legyen óvatos róka kisasszony, nagyon hideg a levegő odakint. És vigyázzon magára - szólt utána a pap.
- Rendben, óvatos leszek - mondta Tonia és elindult az erdő szélén. Tényleg eléggé hideg volt már, a lány úgy saccolta, hogy olyan 4-5 fok lehet mínuszban. Kezeit zsebre tette, és szemét meresztgetve sétált a csillagos ég alatt.

Egész éjjel nem történt semmi, csak sétált, rótta az erdőt, fülelt, de bagolyhuhogáson kívül semmit sem hallott. Hajnaltájt ismét elért ahhoz a kis tóhoz, ahol a legelső nap aludt. Leült a tó partjára, egy kis sziklára pihenni. Úgy érezte, mintha megállna az idő, annyira nyugalmas és szép volt ott ücsörögni. A tó jegén csillogtak a csillagok. Lassan pirkadni kezdett, így elindult visszafelé. Elhatározta, hogy minden éjjel el fog jönni ide, mert annyira szép az erdei tavacska. Miközben ezen gondolkodott a nap első sugarai elérték a fák csúcsait, és Tonia látása kezdett nagyon is élessé válni, sőt már nem fázott annyira mint eddig. Megkezdődött az átalakulás, és a fiatal lány helyett, már egy szép nőstény vörös róka lépett ki az erdőből. Róka képében bebandukolt a templom romjai közé, mikor elérte a Máriát ábrázoló festményt, két első lábát felemelve kicsit megkaparászta a kép keretét. Nem csapott nagy zajt, de annyit elért, hogy a pap odabent meghallotta, és beengedte a festményen keresztül.
- Jó reggelt róka kisasszony. Történt valami az éjjel?- kérdezte. Tonia lassan megrázta róka buksiát, aztán ismét lekuporodott a székre, és már aludt is.

Az elkövetkező egy hétben nem történt semmi. Tonia minden éjjel kint járkált, de egy lélekkel sem találkozott. Úgy érezte nincs reménye. Viszont a többi rókával is összeismerkedett. Egyik éjjel a tóparton találkozott velük, ahogy a megszokott szikláján ücsörgött. 3 róka volt a tóparton, és Őt nézték. Tonia először megijedt, de aztán mikor a rókák nem jöttek felé, csak nézték őt, úgy vélte nincs mitől félnie. Lassú léptekkel kicsit közelebb ment az állatokhoz. Azok még mindig nem mozdultak, csak meredten bámultak a lányra. Végül aztán mikor Tonia már csak kétlépésnyire volt az egyiktől, leguggolt, és felé nyújtotta a kezét. A róka elindult, és szintén nagyon lassan odament a lányhoz, és megszimatolta a kezét. Tonia kicsit megsimogatta a fejét az állatnak, mire az helyet foglalt vele szemben, és hagyta, hogy simogassák. A másik kettő is közelebb jött, és Tonia őket is megsimogatta. Attól fogva minden éjjel találkozott a rókákkal, és ennivalót is vitt nekik.

- Ez nagyon furcsa, nem hittem volna, hogy a rókák ennyire szelídek - szólt Pierre atya, mikor a lány elmesélte nekik, mit csináltak a rókák.
- Pedig azok, eszükbe se jutott bántani.
- Nagyon érdekes. Nos, lehet, hogy megérezték, hogy kegyed is részben közéjük tartozik.
- Lehetséges - mosolyodott el kicsit Tonia.
Aznap éjjel miközben a tó felé tartott, furcsa hangokra lett figyelmes az erdő szélén. Mintha emberek, méghozzá férfiak kiabáltak és dulakodtak volna. Tonia úgy döntött megnézi mi lehet az. Fától fáig osont, mikor aztán végül meglátta, hogy mi folyik az erdő szélén. 3 férfi egy negyediket lökdösött maguk között, és kiabáltak vele.
- Nem hiszem, hogy nincs nálad semmi értékesebb csak a telefonod, meg ez a néhány vacak lánc! - kiáltotta a legtestesebb fickó.
- És mi a helyzet a rengeteg pénzeddel?- kérdezte ordítva a másik.
- Ez az, hiszen te azért eléggé nagy sportoló vagy, nem hiszem, hogy olyan szegény lennél - szólt a harmadik és hozzá nevetni is kezdett. Mikor aztán gyomorszájon vágta az áldozatot, a másik kettő is röhögni kezdett.

- Mondtam már, nincs nálam pénz, mindent a szálláson hagytam - hörögte kicsit megviselten az áldozat. Tonia egyre jobban kezdte sajnálni a fiút, és egyre jobban erősödött benne a harag a másik három iránt. Mikor hozzálökték egy fához az áldozatukat, Toniában megérett az elhatározás, hogy segíteni kell a fiún. Nem hiába karatézott már 11 éve, most itt az ideje, hogy éles bevetésen is letesztelje magát. Ledobta prém kabátját és kesztyűjét a földre, és még közelebb osont a dulakodókhoz. Sötét volt, nem nagyon vette ki az alakokat, csak a körvonalukat látta. Bár könnyű volt megismerni, hogy kik a támadók, és ki az áldozat, mert a foglyul ejtett fiú, jóval vékonyabb is kicsit kisebb is volt a másik háromhoz képest. Tonia már a szomszédos fánál állt, az egyik támadó mellett. Látta, hogy háttal áll neki, így halkan a háta mögé osont, és egy hirtelen mozdulattal, a karjait a férfi nyaka köré fonta, és jól megszorította.

A férfit váratlanul érte a támadás, és nagyokat hörgött, próbálta átdobni magán a lányt, de nem sikerült neki. Végül kifogyott a szuszból és eszméletlenül rogyott össze a hóban. Tonia tudta, hogy nem ölte meg, csak elkábította ezzel a nyakfogással. Ekkor viszont már a másik kettő is észrevette, hogy mi történik a társukkal, és mindketten rávetették magukat a lányra. Tonia ügyesen hárított, és jókora ütéseket mért a támadókra. Úgy látszik a megtámadott fiú is visszanyerhette kicsit az erejét, mert egy fahasábot fogva jól hátbavágta a legnagyobb darab fickót, aki a földre zuhant, de sajnos nem maradt ott túl sokáig. Kettő kettő ellen volt a harc, de végül is a nagydarab fickók feladták, és harmadik társukat húzva a földön, eliszkoltak. Tonia a hóban térdelve zihálva nézett utánuk. A fiú talpon volt.

- Jól vagy?- kérdezte a fiú Toniát. A lány csak most eszmélt fel a harcból és megijedt, így futásnak eredt. A fánál felkapta a kabátját meg a kesztyűjét, és futott a kis tavacska irányába. A fiú hirtelen nem is fogta fel mi történik, vagy, hogy mit tesz, de Ő is elkezdett futni a lány után.
- Várj! Ki vagy te? Várj már meg! - az erdő visszhangzott a kiáltásaitól, de aztán elhaltak a hangok, és Tonia már a megszokott kis szikláján ült zihálva a kimerültségtől és a jeget nézte.
- Végre, hát itt vagy - a fiú elég elszánt volt, és mégis megtalálta Toniát. A lány a hangra gyorsan hátrakapta a fejét, így most épp látta, amint a fiú lassan sétál felé - Ne fuss el kérlek. Köszönöm, hogy segítettél.
- Nincs mit. Utálom, ha valakit bántanak ártatlanul.
- Végre megszólaltál - mosolyodott el a fiú. Még mindig nem látták tökéletesen egymás arcát, hiszen elég sötét volt, de a tó jegéről visszaverődtek a csillagok, és így itt világosabb volt kicsit.

- Mi történt veled?- kérdezte Tonia. Kíváncsi volt rá, hogyan keveredett ilyen bajba a fiú.
- Sétálni indultam egy kicsit, és itt az erdő szélén ezekbe botlottam, persze rögtön kaptak az alkalmon, és ki akartak rabolni. A többit már te is láttad - ment közelebb mégjobban Toniához az ismeretlen.
- Értem. Hát minden esetre most már minden rendben lesz.
- Igen. Mit csinálsz itt az erdőben az éjszaka kellős közepén?- kérdezte a fiú.
- Hát én ide tartozom. Az erdőbe - horgasztotta le a fejét Tonia, de aztán a következő pillanatban ránézett a fiúra. Mikor meglátta az arcát, kicsit hátrahőkölt - Te vérzel!
- Mi? Ja igen, kicsit a homlokom, mikor kaptam azt az ütést a fától.
- Na várj, mindjárt adok egy zsebkendőt - szólt Tonia és a zsebéből előhalászott egy papír zsebkendőt, és a fiú homlokára szorította.
- Köszönöm, ismétcsak - mosolygott a fiú. Toniának olyan nagyon ismerős volt ez a mosoly, de nem tudta hová tenni. Merően nézte a fiút, és kisértetiesen hasonlított valakire, de csak nem jött rá, hogy kire.

- Mit nézel annyira rajtam? - kérdezte a fiú.
- Semmit, csak nagyon hasonlítasz valakire, de nem tudom kire - mondta Tonia.
- Értem. Jaj, de buta vagyok, még be sem mutatkoztam. Brian vagyok. Brian Joubert - nyújtotta ki a jobb kezét a fiú Tonia felé, de ahelyett, hogy a lány elfogadta volna, a szája elé kapta a kezét, és ismét futásnak eredt, de most már a templom felé - Most miért futsz el megint?- kiáltott utána Brian, de Tonia már árkon, bokron túl járt. Mikor elérte a templom romjait, egyenesen a kép felé szaladt, kinyitotta és gyorsan beugrott rajta. Levegőért kapkodva rogyott le a megszokott székébe. Gondolatok kavarogtak a fejében. Fiú kellett neki, hát most itt van, méghozzá a legtökéletesebb. De Ő nem lehetett. Miért pont Brian jött ide? Sosem hitte volna, hogy valaha találkozik vele életben is. Hát persze, Ő nézett le rá a buszablakból azon a végzetes estén, mikor elindult ide a táblát keresni. Most már tudta. De mégis mit keres itt?

- Mi a baj róka kisasszony? Még koránt sincs itt a reggel - jött elő Pierre atya.
- Tudom atyám, csak menekülök.
- Na de mi elől lányom?
- Egy fiú elől.
- Fiú elől? Hiszen épp ez az, hogy fiú elől most egyáltalán nem lenne szabad menekülnöd - kapott a fejéhet a pap.
- Nem lenne. De előle muszáj.
- Mit tett az a fiú, hogy menekülsz előle?
- Semmit - rázta a fejét Tonia.
- Akkor nem értem.
- Atyám az a fiú egy világhírű sportoló. Korcsolyázó. Brian Joubert. És…
- És annyira ronda?- fojtotta bele a szót a pap.
- Dehogy is, éppen hogy nagyon-nagyon jóképű, és csodálatos, de ez nem…
- Lányom, akkor fogalmam sincs mi a gond. Itt lenne a megoldás és elfutsz előle.
- De atyám, Ő sosem szeretne meg engem. Ő ezerszer jobbat érdemelne nálam, Ő egy nagyon jó korcsolyázó, és én nem akarom Őt erre felhasználni, hogy megszabadítson, nem is lenne rám ideje, hiszen nagyon elfoglalt ember. És különben is az egyik legjobb barátnőm fülig szerelmes belé - hadarta Tonia.

- És neked nem is tetszik?
- De igen. Nagyon is tetszik - mosolygott Tonia, a szemei csillogtak.
- Róka kisasszony én nem értek a szerelemhez, de nagyon is úgy tűnik, hogy nem csak a barátnőd szereti azt a fiút - mosolygott a pap, aztán ismét visszavonult a saját szobájába.
- Persze, hogy nem csak Ő, hiszen még több millió lány szereti őt világszerte - motyogta Tonia, miközben levette a csizmáját, és hátradőlt a székben. Egészen hajnalig gondolkodott. Vajon tényleg szereti Briant? Olyan sokkhatásként érte, amikor kimondta a nevét, hogy mást nem is tudott, csak menekülni.

De miért is menekült? Erre még Tonia sem tudta a pontos választ. Annyiszor látta az arcát képeken, annyiszor látta korcsolyázni, tetszett neki igen, de hát melyik lánynak ne tetszene Brian Joubert? Úgy érezte, most, hogy vele is volt ideje foglalkozni, hogy nem volt hatástalan rá, hogy annyiszor látta őt. Elbűvölte, és erre csak most jött rá. De most már mindegy. Elfutott, és valószínűleg többször úgy sem fogja látni. Nézheti őt majd rókaként továbbra is képeken és egy-egy TV adásban is esetleg, ha odajut.
Tonia álomba sírta magát, mikor eljött a hajnal és ismét rókává változott. Brianről álmodott, fogták egymás kezét, korcsolyáztak és nagyon boldogok voltak. De az álom elszállt az este közeledtével. Visszaváltozott emberré, evett egy szelet kenyeret, aztán magállt az ablak előtt.

- Mi az? Kegyed ma nem szándékozik kimenni?- nézett fel rá a pap.
- Nem. Nincs is értelme. Rájöttem atyám, hogy szeretem őt, bár keveset tudok róla. Mégis szeretem. De tegnap elfutottam előle, valószínűleg sosem látom többé.
- Ez egyáltalán nem biztos. Menjen csak ki. Legalább látogassa meg a rókáit - ez megtette a kellő hatást.
- Igen, a rókák. Tegnap hiába vártak szegénykék, meg az ennivalójukat is. Hát jól van. Kimegyek és megetetem őket - mosolygott kicsit Tonia, és már vette is a kabátját.
Lent a tónál már várták a rókák. Gyorsan lement a partra hozzájuk, és kicsomagolta az elemózsiát. A rókák szépen befalatozták.
- Ne haragudjatok, hogy tegnap nem jöttem, csak nagyon megijedtem - szólt Tonia a rókákhoz. Azok értelmes szemekkel néztek vissza rá, aztán hirtelen a lány mögé néztek.
- Hogyhogy nem bántanak téged? - Brian jött lassú léptekkel. Kicsit tartott az állatoktól. Tonia hirtelen hátrakapta a fejét.
- Már megszoktak. De egyébként én sem tudom. Nem bántanak ők senkit sem szerintem. Nagyon szelídek - magyarázta Tonia, aztán felegyenesedett, és kicsit hátrább ment a rókáktól. - Miért jöttél ide Brian?
- Nos, azért, mert nem hagyott nyugodni, hogy még a nevét sem tudom a titokzatos megmentőmnek, és azért is, hogy megkérdezzem, miért futottál el tegnap - Brian megállt a lánnyal szemben és a szemébe nézett.
- A nevem Tonia Milonos.
- Görög vagy?- lepődött meg Brian.
- Igen az.
- Tonia, miért futottál el tegnap éjjel?- kérdezte Brian.
- Megijedtem.
- Ennyire ijesztő vagyok?- mosolygott a fiú, amitől Tonia szíve ugrott egyet.
- Nem, csak… szóval tudom, hogy ki vagy te, és megijedtem, hogy esetleg… a fenébe, nem is tudom pontosan mitől.
- Hát, ha nem is tudod pontosan mitől, akkor talán nincs is miért félned - mosolygott még mindig kitartóan Brian.
- Talán - horgasztotta le a fejét Tonia - Egyébként mit csinálsz Rouenban? Persze, ha szabad ezt megkérdeznem.
- Miért ne szabadna? Edzőtáborban vagyok itt. Itt szoktak lenni az év eleji edzések. Ezért vagyok itt - magyarázta Brian.
- Értem.

- Most te jössz. Te mit csinálsz itt? És hogy értetted tegnap, hogy az erdőbe tartozol?
- Másfél hete jöttem ide, kerestem valamit és itt ragadtam. Most már az erdőhöz tartozom.
- Hát ez nem olyan egyértelmű, mint az én magyarázatom, de elfogadom neked.
- Ne haragudj, nem mondhatok többet, és ez az igazság - szólt Tonia.
- Rendben, nekem ennyi most elég. Egy napon talán elmeséled - mosolygott ismét Brian - Hogy lehet neked ilyen ragyogóan zöld szemed?
- Édesanyámtól örököltem. Sajnos nagyon régen meghalt már - Tonia szeme tényleg úgy csillogott, mint a smaragd, a csillagok fényénél.
- Sajnálom. Borzalmas lehet.
- Régen volt már, de minden sokkal jobb lenne, ha még élne. Addig játék volt a világ számomra, de miután meghalt, belecsöppentem a valóságba. Túl fiatalon kellett felnőnöm - Tonia a tavat nézte merően.
-
Ez biztos nagyon rossz lehet. És kitől tanultál így karatézni?- váltott témát Brian.
- Édesapám beíratott már 10 éves koromban önvédelmet tanulni. 11 éve tanulom, és hát nagyon jól megy most már. Tegnap te is láthattad - most végre Tonia is kicsit elmosolyodott.
- 11 éve, az jó hosszú idő. Akkor ezek szerint 21 éves vagy?
- Igen.
- Én meg…
- 23, tudom- nevetett a lány.
- Akkor ezek szerint elég jól ismersz.
- Nem elég jól. Egy-két apró dolgot tudok, amit szerintem mindenki más is tud. Egyébként meg az egyik barátnőmtől tudom. Na Ő valószínűleg többet tud rólad, mint én. Ő általa ismerlek. Mielőtt Franciaországba jöttem semmit, sem tudtam a műkorcsolyáról, sosem néztem.
- Akkor hálás lehetek ennek a barátnődnek - húzta el a száját Brian - Elég nehéz ismert emberként élni. Nulla magánélet, ami van arról is pletykálnak és nincs egy perc nyugtom sem. Ez a hely más. Itt senki sincs, itt legalább elbújhatok.
- Szóval ismerted az erdőt, és ezt a kis tavat is? - kérdezte Tonia.
- Igen. Minden évben itt edzünk egy hónapot, és én gyakran unom már a bezártságot. Jó pár éve felfedeztem ezt a részt. Ide jövök pihenni. Csodás a tó ilyenkor télen, befagyva, ahogy tükröződnek a jegén a csillagok. De a rókákkal eddig nem találkoztam. Tényleg szelídek - nézett Brian a rókacsaládra.
- Tényleg azok. Én sem hittem.

Végigbeszélgették az éjjelt. Toniának még jobban megtetszett Brian, amiket megtudott róla. Nagyon rendes fiú, és sok minden érdekli. Még a történelem is, amit Tonia is nagyon nagyon szeret. Épp az egyik görög mítoszról beszélgettek, mikor pirkadni kezdett.
- …és akkor megtaláltam a választ - mesélte Tonia.
- És mi az igazság Herkulesről?- kérdezte Brian.
- Mindenki azt hiszi, hogy Herkules anyja földi halandó volt, de ez csak részben igaz. Herkulest a földre kerülése után tényleg egy földi halandó asszony nevelte fel. Valójában viszont Herkules nem más, mint Zeusz és Héra fia - fejezte be a történetet Tonia.
- Na ne. Akkor hát ezek szerint a mesének volt igaza, vagyis a Disney verzió az igazi.
- Így van. Senki sem feltételezné, a mesékről, hogy igazak, én viszont ennek a mesének az alapján indultam el. És kiderült, hogy nekik van igazuk. És még valami…- Tonia hirtelen elhallgatott, mert a fény egyre kezdett erősödni a fák között.
- Igen? Mi az, mit nézel úgy az égen?- forgatta a fejét Brian is.
- Most mennem kell, még hozzá nagyon gyorsan - szólt a lány és már szaladt is a fák közé.
- Várj már, mikor találkozunk megint?- kiáltott utána Brian.

- Ma éjjel ugyan itt - kiáltotta a lány és eltűnt a sűrűben. Brian még egy kicsit nézett utána, aztán lesütötte a szemét. Hirtelen egy kis zajt hallott abból az irányból, ahol az előbb Tonia eltűnt. Odakapta a tekintetét, és egy gyönyörű szép vörös róka szaladt el a fák között. A róka Tonia volt. Épp az utolsó percben indult el a fiútól, hogy az meg ne lássa átváltozását. Rókaként viszont már látta, de persze sejtése sem volt Briannak, hogy az a szép róka azonos azzal a lánnyal, akivel egész éjszaka beszélgetett.
További egy hétig ez mindig így ment. Minden éjjel ott ültek a tóparton és beszélgettek. Már csak másfél hét volt holdtöltéig. Tonia már teljesen tisztában volt az érzéseivel. Tudta, hogy nagyon is szereti Briant, viszont fogalma sem volt, hogy a fiú vajon mégis mit érez iránta. Brian viszont már tudta, hogy nagyon tetszik neki ez a titokzatos lány, akivel eddig mindig csak éjjel találkozhatott. Ha meg is kérte rá, hogy napközben is láthassa, jöjjön el az edzésekre megnézni őt, Tonia mindig csak hárított. Kifogásokat keresett, hogy miért nem tud elmenni, és ez Briant eléggé nyugtalanította. Sosem adott egyenes magyarázatot a lány. De egyelőre ráhagyta. Úgy gondolta jobb, ha nem faggatja, majd elmondja neki, hogy mit csinál napközben, ha akarja. Nem jó semmit sem siettetni.

Folyt. köv.


Hétfő este Tonia ért ki előbb a tavacskához. Leült a szokott sziklára, a rókák már várták, és ott etette őket, mikor Brian is lebotorkált a partra.
- Szia! - köszönt a lánynak.
- Szia! - köszönt Tonia is mosolyogva.
- Még mindig hihetetlen, hogy ezek az állatok ilyen szelídek. Van valami varázserőd, hogy téged így szeretnek?- nevetett Brian.
- Még az is lehet - mondta teljesen komolyan Tonia.
- Minden esetre nem csak őket babonáztad meg - nézett Brian Tonia szemébe.
- Ezt hogy érted? - Tonia szeme majdnem könnybe lábadt, nem bírta állni a fiú tekintetét, nem akart túl sokat pislogni, nagyon tetszett neki, hogy Briannal egymás szemébe néznek, olyan nagyon jó érzés volt.
- Sosem találkoztam még ilyen lánnyal, mint te. Olyan okos vagy, és gyönyörű, és titokzatos - Brian megfogta Tonia kezét - Miért nem mondod el, hogy miért csak éjjel találkozhatunk?
- Az éjjel sok mindent megmutat - válaszolta sejtelmesen a lány, és Ő is közelebb húzódott a fiúhoz. A következő pillanatban azon eszméltek fel, hogy szorosan ölelik át egymást, és mindketten végtelenül nyugodtak.

- Nézz rám Tonia - Brian két kezébe fogta gyengéden a lány arcát, és magára irányította a tekintetét - Gyönyörűek a szemeid.
- Ezt már mondtad - suttogta Tonia.
- De nem lehet elégszer - most már Brian is suttogott, és egyre közelebb ért az arcuk, aztán egy gyengéd, de mégis szenvedélyes csókban forrt össze az ajkuk. Ismét szorosan átölelték egymást. Tonia úgy érezte a szíve, majdnem kiugrik a helyéről, úgy zakatol. Most nagyon boldog volt. Talán az óta először, hogy fogott rajta az átok. Brian is hasonlót érzett. Már el is felejtette, milyen jó így csókolózni, ártatlanul, szerelmesen. Az éj hátralévő részében csak egymást ölelgették, szeretgették. Nem sok szó esett most köztük, de annál több édes csók.
Tonia már majdnem elaludt Brian karjai között, mikor észrevette, hogy az álmosság ellenére kezd nagyon élesen látni. Felkapta a fejét Brian válláról és körülnézett.

- Mi az Kicsim? - kérdezte Brian, Ő is most tért magához úgy ahogy, mert szinte már Ő is elaludt.
- Mennem kell! - Tonia csak ennyit mondott, és már bújt is ki Brian öleléséből és szaladt az erdő széle felé.
„Csak tudnám, miért menekül, ha jön a reggel”. Tette fel a kérdést magának Brian, aztán lassan Ő is elindult a város felé, de boldog volt, csodás volt ez az éjjel.
Tonia nem is rohant, repült a boldogságtól, meg sem érezte a fájdalmat, ami az átalakulásával járt. Van esélye a megmenekülésre, és nem is akár hogyan, hiszen a világ legjobb, legédesebb és legaranyosabb férfia lehet a megszabadítója. Még nem volt biztos benne, de nagyon úgy érezte, hogy Brian is szereti őt. Ahogy a pap beengedte a portrén, nem mászott fel rögtön a székére aludni, hanem körberohangálta a szobát, ugrált örömében. Szegény Pierre atyának beletelt kis időbe, mire rájött, miért ez a nagy öröm.
- Nahát Róka kisasszonykám. Nagyon úgy tűnik nekem, hogy az éjjel történt valami jó dolog kegyeddel - nevetett a pap. Tonia mivel szólni nem tudott, csak bólogatni tudott, de azt olyan sebesen tette, hogy egész el is szédült, mire abbahagyta - Na jól van, ennek örülök, most viszont ideje aludni egyet, ha éjjel friss és szép akar lenni a lovagja számára.
Tonia felugrott a székére, összegömbölyödött és már aludt is.

Estefelé, mikor még nem változott vissza, felébredt arra, hogy sürgősen könnyítenie kell magán. Kimászott a képen, ki a romok közül és megcélozta a legközelebbi fát. A fényekből ítélve már nem sok lehetett napnyugtáig. Épp indult visszafelé, mikor lépteket hallott. Kicsit megszaporázta magát, és sietett, de aztán meglátta ki az aki közeledik. Brian volt az. Nem úgy látszott, mint aki már rögtön az erdőnek tart, csupán csak sétálgatott és a romokat szemlélte. Tonia önkéntelenül is megállt, és le sem bírta venni a szemét drága szerelméről. Ott állt a megmaradt padsorok között és csak nézte a fiút. Brian nézelődött egy keveset, aztán befelé indult a romok közé. Mikor észrevette a rókát megtorpant. Így álltak egy darabig, egymást nézve, aztán Brian lassan elmosolyodott és közelebb lépett Toniához, aki természetesen még róka volt, de nem mert elszaladni. Jó érzés volt, hogy Brian így is látja. Úgy is tudta, hogy a fiúnak fogalma sincs kivel is áll szemben.

- Hát te hogy kerülsz a romok közé kicsi róka? - Brian leguggolt elé, és a jobb kezét a róka fejére tette. Tonia leült elé, és hagyta, hogy a fiú megsimogassa a fejét - Biztos ide tévedtél. Én épp csak sétálni indultam kicsit. Aztán ha besötétedik, lemegyek az erdei tóhoz. Szerintem neked is velem kéne jönnöd. Vannak ott még rókák, jól éreznéd magad közöttük - Tonia minden szavát itta, arra gondolt, hátha elárul valamit a „rókának” a lányról, vagyis magáról - Van a tónál egy nagyon szép és kedves lány is. Mindig eteti a rókákat, és nagyon szereti őket, szerintem téged is megkedvelne. Engem egy hete megmentett. Az óta minden éjjel ott vagyok vele én is. Nagyon széplány, és tegnap éjjel csodás dolgok is történtek - mosolygott Brian - Azt hiszem, szeretem, de még ne áruld el neki - Tonia hegyezte a fülét, és végtelenül boldog volt. Ha Brian sejtené kihez is beszél, biztos leesne az álla - Én akarom neki megmondani. Még sosem találkoztam olyan lánnyal, mint Ő. Elbűvölő! Csak tudnám, miért menekül el minden reggel. Ahogy világosodni kezd, már szalad is, és nem tudom miért - Tonia róka fejét kicsit lehorgasztotta, és arra gondolt, bárcsak elmondhatná neki az igazat.

- Tudod kicsi róka, neked pont olyan szép zöld szemed van, mint neki. Pedig azt tapasztaltam eddig, hogy a rókáknak sárga a szemük. De lehet, hogy te kivétel vagy. Úgy, mint Ő, Tonia is kivételes lány - egy kis ideig csendben ült, nézelődött még a romok között, de aztán hirtelen felkelt a földről - Na megyek, még eszem valamit, aztán irány a tó. Biztos már várni fog, és én is nagyon várom már, hogy újra lássam. Szia kicsi róka! - intett Brian Toniának, aztán elindult vissza a városba. A lány ott maradt, nagyon örült az imént hallottaknak, de ugyan akkor fájt is neki. Sajnálta szegény Briant, hogy nem mondhatja el neki az igazat az átokról. De nem szabad tudnia. Lényeg, hogy szereti, és így talán majd egyszer boldogok lehetnek együtt.
Kis idő múlva be is sötétedett, Tonia is evett egy keveset, aztán már ment is az erdőbe. Ő ért oda előbb a tóhoz, de a rókák már ott voltak. Megetette őket, aztán már hallotta is, hogy valaki közeledik. Természetesen Brian volt az és egy nagyobb fajta hátizsákot hozott magával.

- Hát ez micsoda?- kérdezte Tonia, miután egy édes, gyengéd csókot váltottak.
- Ez egy sátor. Hallottam a többiektől, hogy erre a hétre különösen nagy lehűlést mondanak az időjósok, és nagyon hideg lesz éjjel. Így hát gondoltam, ne fagyjunk meg idekint, hoztam egy sátrat, ahova behúzódhatunk, jó meleg lesz bent - mosolygott Brian és hozzálátott, hogy felállítsa a sátrat.
- Biztos meleg lesz bent? Én eddig csak olyan sátorban voltam, amiben hideg volt még nyáron is éjjel - nézett Tonia kicsit aggodalmasan a kicsi sátorra.
- Biztos meleg lesz, mert ez egy olyan sátor, amilyet a hegymászók is használnak, akik a Himalájára mennek. Vastag a fala, és nem engedi be a hideget, ugyan úgy ki sem a hőt - Brian lassan végzett is a sátorveréssel.
- Értem.
- Kész is van, parancsolj, mássz be te először - Nyitotta fel az ajtót Brian Toniának, aki egy kis mosoly kíséretében bemászott a sátorba. Odabent tényleg fokokkal melegebb volt, mint kint. Brian is követte a lányt. Lefeküdtek oldalt egymás mellé.
- Tényleg jobb így, mint odakint fagyoskodni - nevetett Tonia.
- Látod, mondtam én neked. És még hálózsákot is hoztam, úgyhogy főleg nem fogunk fázni.
- Te mindenre gondolsz.
- Hát elég sokat utazok, így már tudom, hova mit kell vinni, erdőbe, ha tél van, meleg sátrat - nevetett Brian. Annak ellenére, hogy most már nem fáztak, azért szorosan összebújtak. Nagyon jól érezték magukat a kicsi sátorban, így mégjobban elbújhattak a világ elől. Kis idő múlva már olyan meleg volt odabent, hogy még a pulóverüket is levethették. Tonián még mindig ugyan az a ruha volt, amiben eljött a templomhoz, a farmerja, és fehér ingje a kék pulcsija alatt. Brian a vastag termo pulcsija alatt egy fekete sima pólót viselt. Mikor Brian meglátta Tonián a fehér inget, alaposan végigmérte a lányt és nagyon tetszett neki így, egyszerűen öltözve, nagykabát nélkül. Közelebb húzódott hozzá, és átölelték egymást, aztán miközben ismét csókolóztak Brian lassan a hátára fordította a lányt. Ilyen szorosan még sosem ölelt át senkit sem, Toniának ez járt a fejében, na meg az is, hogy mennyire jól esik neki Brian óvó karjai között lenni. Most csak egymás arcát nézték, a fiú Tonia hajával babrált, simogatta a lány arcát és Ő is Brianét.

- Annyira szeretlek, te zöld szemű görög istennő - suttogta Brian Tonia fülébe, és a lány erre elmosolyodott.
- Én is szeretlek téged - súgta Tonia is. A fiú keze lejjebb csúszott a lány dekoltázsa felé. Toniának jól esett az érintés, és kicsit megrázkódott.
- Ne félj, nem teszek semmi rosszat. Vigyázok rád - Brian azt hitte a lány megijedhetett az érintésre.
- Nem félek. Vezess engem ma éjjel - mondta mosolyogva Tonia. Brian is mosolygott, és egy gyengéd csókot adott a lánynak.
A sátorban még melegebb lett, szinte izzott és vibrált levegő. A két fiatal még sosem élt át ilyet, sosem voltak még ennyire boldogok. Toniának főleg ismeretlen volt ez az érzés, hiszen még sosem járt szinte senkivel, pláne nem jutott el idáig egyetlen fiúval sem. Aztán, hogy mindezt Briannal élheti át, ez a tény még tökéletesebbé tette. Brian testét érezni a sajátján, méghozzá ennyire közel, hogy közelebb már nem is lehetne, csak ha egybeolvadnának, hát az biztos, hogy nem akármilyen érzés.

Brian fejében az járt, hogy most lesz életében a leggyengédebb, nagyon vigyázni akart Toniára. Szívéből szerette, és csak azt tartotta figyelemben, hogy neki jó legyen. És nem is kellett más, miközben magához szorította kedvesét, már Ő is érezte, hogy nem is szükséges tudatosan figyelnie, úgy sem tudna fájdalmat okozni neki, hiszen nagyon szereti, és minden tökéletes lesz.
Tonia egész éjjel nem aludt el. Annyira magába kerítették a történtek, és a boldogság, hogy nem jött álom a szemére. Csak feküdt Brian mellkasán, egyik kezével átölelve a fiút, másikkal a haját simogatta, és így érezte jól magát.

Lassan eljött a hajnal. Tonia látta, hogy kezd világosodni, így nagyon lassan kimászott Brian öleléséből, felöltözött, adott egy puszit a fiú arcára és elindult az erdőből kifelé. Nagyon boldog volt, de ugyan akkor sírt. Nem akart elválni Briantól, és már most alig várta az estét, de muszáj volt elmennie. Még ember alakban lépett át a festmény-ajtón. Pierre atya éppen reggelizett.
- Nocsak, ilyen korán?- kérdezte, aztán látta, hogy a lány arca könnytől maszatos - Jaj mi a baj Róka kisasszonyka? Csak nem hagyta cserben a szerelme?
- Nem, nem atyám. Szó sincs róla. Csupán, annyira fáj, hogy minden reggel el kell szakadjak tőle. És hát ez az éjjel… csodálatos volt - mosolyodott el Tonia.
- Ne is mondj többet gyermekem. És ne keseregj, most már nemsokára vége az egésznek. Vasárnap holdtölte - mondta a pap.
- Így igaz. De még mindig nem értem pontosan mit jelent az, hogy jégen táncolni. Jég van a tónál, szerelmem van már, csupán nem tudom hogyan kell táncolni a jégen vele.
- Szerintem akkor és ott majd rá fogsz jönni magadtól is kisasszonyka. Meglátod, megtörik majd az átok.
- Nagyon remélem atyám - ez volt Tonia utolsó mondata aznap világosban, mivel a következő pillanatban már a helyén csak a róka ücsörgött.
- Pihend ki magad rókácska - szólt a pap és már vonult is át a másik helységbe.

Viszonylag hamar eljött az este. Ahogy besötétedett, Tonia már szaladt is a tóhoz. Ahogy leért a partjára, látta, hogy a sátor ott áll. Ez két dolgot jelenthet, vagy Brian otthagyta, vagy hamarább ért le, mint Ő maga. Sietősen mászott lefelé a sátorhoz. Brian bent ült a sátorban, de mikor hallotta, hogy közeledik a lány, kidugta az ajtón a fejét. Amint meglátták egymást, Tonia megtorpant, Brian meg kimászott a sátorból, aztán egyszerre kezdtek futni egymást felé, és mikor találkoztak rögtön átölelték egymást és nevettek.
- Jaj Istenem, annyira hiányoztál egész nap - mondta Tonia még mindig átölelve a fiút.
- Te is nekem. Egy percet sem akarok többé nélküled tölteni.
- Bárcsak így lehetne.
- Miért ne lehetne?- kérdezte Brian Tonia szemébe nézve.
- Hidd el én is nagyon szeretném, de egyelőre még nem lehet.
- Még mindig nem akarod elmondani, mi az a titok, ami körül leng téged?
- Idővel megtudod majd, ezt megígérem. De most még nem mondhatom el neked, pedig nagyon szeretném.
- Rendben. Megvárom. Húzódjunk be a sátorba, kezd hideg lenni - mosolygott huncutul Brian, és bevackolták magukat a jó meleg sátorba. Rögtön tettek is róla, hogy még melegebb legyen odabent. Szinte az egész sátor egyetlen tűzgolyóvá vált szenvedélyüktől. Egész héten ugyan olyan hideg volt, így minden este a sátorba húzódtak, de ha nem is lett volna hideg, a sátor már akkor is ott állt volna. Már csak egyetlen nap volt holdtöltéig.

Szombaton is ugyan így feküdtek a sátorban. Most Tonia feküdt hanyatt, és Brian pihent a mellkasán, közben megint simogatta a fiú barna fürtjeit. Szeretett a hajával babrálni, annyira megnyugtató volt, és Briannak szintén.
- Úgy szeretem, ahogy a hajammal játszol - szólt Brian kicsit felnézve a lány arcára.
- Én is nagyon szeretem - mosolygott Tonia, mire Brian egy nagyot sóhajtott, és kicsit odébb mászott - Mi a baj Kincsem?
- Semmi - Brian ismét nagyot sóhajtott.
- Mond el mi bánt - kérte Tonia.
- Holnap este hazamegyünk - hangzott a tömör, de annál kegyetlenebb válasz. Tonia szíve abban a pillanatban, mintha ezer darabra törött volna, aztán Brian gyorsan felé fordította a fejét - Gyere velem. Kérlek, gyere velem. Nem tudnálak itt hagyni.
- Hidd el, semmi sincs a világon, amit jobban szeretnék, de nem mehetek - Tonia szeme könnytől csillogott.
- Miért?
- Nem tudok veled menni, mert ideköt az erdő - zokogta a lány.
- Sajnálom, de ezt nem értem. Azt hittem mi most már örökre együtt maradunk - szólt Brian.
- Én is ezt szeretném.
- De ha nem jössz velem, ez az utolsó esténk. Nem akarlak itt hagyni - Tonia hirtelen felkapta a fejét, mert hajnalodott már - Megint el akarsz menni a reggel miatt?- kérdezte Brian.
- Muszáj mennem - Tonia kimászott a sátorból, Brian utána.
- De így nem foglak látni többé - ragadta meg a lány karját, és rajta is látszott, hogy a sírás határát súrolja.
- Ne menj el ma este, kérlek, még ne. Nekem viszont most már mennem kell - és már rohant is a fák között - Várni foglak este!

A kiáltás még sokáig visszhangzott az erdőben. Brian egy ideig nézett még utána, aztán gépies mozdulatokkal összepakolta a sátrat, és elindult vissza a városba. Hazaérve a szobájában is pakolni kezdett. Kezébe került a női korcsolya, amit Toniának vett, hogy ha majd egyszer eljön az edzésére, együtt is korcsolyázhassanak. Erre viszont nem került sor. Most a fehér korit is bepakolta a sajátja mellé. Mire mindent összepakolt szinte már jócskán benne jártak a délutánban. Már csak a búcsúvacsora volt hátra, és utána irány Párizs, holnap meg már otthon lesz Poitiersben. A vacsorán alig evett valamit. Egyre csak Tonián járt az esze, és azon, hogy miért nem jön vele. Aztán az is megfordult a fejében, hogy neki kéne itt maradnia. Alig fél óra volt hátra az indulásig, mikor úgy döntött nem megy sehova, és az összes cuccával együtt elindult az erdő felé.

Tonia egész álló nap csak sírt. Még róka képében is csak sírni tudott, teleáztatta a széket, a szőnyeget, mindent. Még sötétedés előtt elindult a tóhoz. Tudta, hogy Brian úgy sem lesz ott, ezért el mert indulni rókaként. Mikor azonban elszaladt a templom fala mellett, Brian akkor ért fel a romhoz, és még épp látta a rókát eltűnni a fák között. A szürkületben rögtön felismerte, hogy ez az a róka, akivel nemrég itt találkozott. A róka nem látta meg őt, csak futott tovább. Brian követte. Viszont később ért le szerencsére a tóhoz, mert nem látta, ahogy a rókából Tonia lesz. A lány nekidőlt a megszokott sziklájának, és még mindig sírva nézte a jeget. Elszállt a reménye, ahogy látta, hogy a kis sátor, a boldogságuk színhelye nincs ott a tóparton. Ismét kitört belőle a sírás. Könnyein keresztül az eget kémlelte a hold után, és várta, hogy megkezdődjön a végleges rókává változása. Így talált rá Brian. Tonia nem is vette őt észre, már csak akkor, mikor a fiú a lány vállára tette a kezét.
- Brian - nézett rá Tonia.
- Igen, nem mentem sehová, itt maradok veled inkább, nem tudok tőled távol lenni - mondta Brian és megölelték egymást.
- Köszönöm, hogy így döntöttél.
- Folyton az jár a fejemben, hogy nem is koriztunk még sosem együtt. Pedig e nélkül nem mehetek haza, nos hát hoztam neked valamit - szólt, és elővette a női korcsolyát.
- Ez nagyon szép. De nem tudok túl jól korcsolyázni - mondta Tonia, de közben már vette is le a csizmáját.
- Nem baj, én elég jól tudok, megtartalak majd téged is, és megtanítalak majd jól korcsolyázni - mosolygott Brian és segített felvenni a korcsolyát. Amint felkerült a lány lábára a kori, és kiderült, hogy tökéletesen jó neki, Brian is felhúzta a sajátját. Elindultak a hóban, egymás kezét fogva a tó jege felé. Az első lépés után érezte Tonia, hogy minden szomorúsága elszáll, és könnyedén siklik a jégen, oldalán Briannal.
Amíg korcsolyáztak kézen fogva, nem is vették észre, hogy feltűnt a telihold. Bevilágította az egész erdőt a fénye, ezüstös fénybe burkolva Toniát és Briant is. Éppen egymást átölelve pörögtek a jégen együtt, mikor Tonia eszelős fájdalmat érzett a mellkasában és előre görnyedt a kíntól.

- Mi az? Mi a baj Kicsim?- aggodalmaskodott Brian, miközben Tonia már nyögdécselt a fájdalomtól.
- Nem tudom mi ez - nyögte Tonia, és egyre jobban fájt neki.
- Hozok segítséget - szólt Brian, de amint elkezdett sprintelni a tó széle felé, a háta mögött éles fény támadt, mire visszanézett. A fény körül ölelte Toniát, aki már csak térdelni tudott a jégen. Brian nem bírt moccanni, csak nézte a lányt. Tonia érezte, hogy a levegőbe emelkedik és egyszerre megszűnt minden fájdalma. Aztán hirtelen tágra nyílt a szeme, és egy óriásit mennydörgött és mintha hurrikán söpört volna végig a tó jegén, akkora szél támadt. Brian ledöntötte a lábáról és hanyatt landolt a tóparton. Tonia még látta, hogy Brian elesik, aztán érezte, hogy a látása kiélesedik, de nem változott át rókává többé. Lassan leereszkedett, vissza a jégre, aztán a fényjelenség amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnt is el. Tonia sértetlenül állt a tó közepén.

Brian feltápászkodott és közben kedvesét nézte. Lassan visszasiklott hozzá a jégen és megállt előtte. Tonia már azt várta, hogy feltegye a kérdést, mi volt ez, de helyette egy egészen más dolgot kérdezett tőle.
- Kicsim, hogy lett ilyen vörös a hajad?- simított végig Brian Tonia haján.
- Vörös? - nézett Tonia is a vállára omló vörös fürtökre. Aztán megértette. Róka létéből ez maradt neki hátra. Elveszítette barna haját, helyette vörös lett, méghozzá olyan élénkvörös, mint a rókabundája volt. Tonia mosolygott, aztán elmesélte Briannak az egész történetet.
- És az a róka, akivel beszéltem, és akit láttam, az te voltál? - kérdezte Brian a történet végén.
- Igen én voltam az.
- Most már értek mindent. Hogy nappal miért tűntél el. A rókák éjjeli állatok többnyire - mosolygott Brian.
- Igen, de hát az átok miatt volt ez - mondta Tonia.
- Értem. Most már csak egyetlen egy kérdésem maradt.
- Mi lenne az?- kérdezte Tonia. Brian megsimogatta a lány haját.
- Kedves róka kisasszony, hozzám jössz feleségül?- kérdezte Brian mosolyogva.
- Igen. Nincs más vágyam - ugrott a fiú nyakába Tonia.

Így hagyták el az erdőt, kéz a kézben, és tértek vissza a városba. Tonia örült, hogy újra embereke között lehet. Persze azért hiányozni fog neki az erdő és romtemplom, ahol egy hónapot töltött. Az éjjelt még a városban töltötték, aztán másnap meglátogatták Pierre atyát, elmondták neki, hogy minden rendben van, megtört az átok, és a pap vezetésével lementek a pinceterembe. Tonia látni akarta a táblát, hogy biztos helyen van, és Brian is szerette volna megnézni. Miután elbúcsúztak az öreg paptól, és összeszedték a maradék holmijukat is, elindultak Párizs felé.
Attól az évtől kezdve Tonia mindig elkísérte Briant a Rouenban tartandó edzésekre, és amíg ott voltak, gyakran ellátogattak az erdőbe a kis tóhoz, ahol mindig olyan boldogok voltak. És ez után is mindig azok lesznek, míg együtt vannak.