twitti86 adatai

Újabb doboz cigi. Csak történtek az események. Este Brian újra bejelentkezett. Beszélgettünk. Felületes, semmitmondó dolgokról. S közben szenvedtem. Fájt minden porcikám a gondolattól. Az elmúlt egy hét. A tökéletes, idilli boldogság. S most… Istenem...

- S mi járatban Vancouverbe? – kérdezte érdeklődve.
- Ahová te. Az olimpiára – válaszoltam még mindig a döbbenet hatása alatt.
- Talán versenyző vagy? Nem ismerős az arcod…
- Mert nem vagyok. Riporter vagyok. Engem küldtek a Stade2-től műkorcsolyát közvetíteni. Tehát egészen biztosan látjuk még majd egymást. – mondtam mosolyogva. – Remélem, megtisztelsz majd egy interjúval...

Két hónapja egy dunkerque-i teniszversenyen ismerte meg a poitiers-i étteremtulajdonos férfit, aztán valahogy egy pár lett belőlük. De sosem érezte azt a különös bizsergést, amiről úgy gondolta, hogy a szenvedély záloga. Életében eddig egyszer érezte csak. Tegnap este. Abban a pillanatban, amikor Brian először megcsókolta. Meg is ijedt tőle, s utólag azon gondolkodott, vajon volt-e értelme emiatt annyira otrombán és ostobán viselkedni a fiúval. De remélte, hogy a tegnap éjszaka és a mai...

Végignéztem a fiókokat, de ott sem találtam semmi használhatót, csupán néhány orvosi leletnek tűnő papírt. Sebaj, eltettem, ki tudja mire lesz jó! Egy dolgot kerestem, reméltem, hogy volt annyira hiszékeny és romantikus lélek, hogy nem tartotta magában a gondolatait – hanem kiírta magából őket. De naplónak sehol nyoma sem volt. A számítógép monitora is sötéten ásított a sarokból. Eszem ágában sem volt azonban erre fecsérelni az időmet. Odaléptem az asztalhoz, lehajoltam, bemásztam az asztal...