Történetek

Élni szörnyű. Valahogy ez az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem. Egy kórházban fekszem, gépek pityegnek körülöttem. Két cső áll ki belőlem és szörnyen érzem magam. A szemem csukva van. Utálom a kórház szagát, de még a látványát is. Hangfoszlányokat hallok a szobám ajtaja elől. Anya és a doktor úr beszélgetnek. Nem értem miről, de lépteket hallok, majd ajtónyitódást. Lassan kinyitom a szemem. Látom, ahogy anya közeledik felém. Próbál mosolyt erőltetni az arcára, de nagyon nem megy...

„Kedves Télapó! Hallottam róla, hogy Te teljesíted a gyerekek kívánságát. Én nem kérek édességet és csinos babákat, csak ennyit szeretnék kérni, hogy a plüss macim, akit nagyon szeretek egy napra legyen élő maci és tudjak vele beszélgetni, meg játszani, mert ő az egyetlen barátom a világon és nagyon szeretném, ha egyszer elmondhatná, hogy ő is úgy szeret-e engem, mint én őt! Köszönöm szépen: Lili”

Végre itthon, de a munka nem áll meg, sőt most jön csak a nehezen. Szerencsére a kislányom igen lelkes segítő, - a fiamról ez ugyan nem mondható el -, és lassan a férjem is hazatéved. A hús a sütőben, a krumplipüré kész, a leves forr. Csak a süti van vissza. Gyúrás közepette megszólal az ajtódíszen lógó csengő, és férjem lép be az ajtón. Kislányom azonnal betámadja aput, aggódva kérdezi, hogy ugye a fát nem felejtette el (el tudjuk képzelni milyen édes egy 5 éves gyermektől ezeket a szavakat...

- Szóval Amerika. Én nem sok jót hallottam róla. Ami azt illeti, semmi sem vonzz oda.
Gabriel keresztbe fonta karjait maga előtt s kíváncsi tekintettel vizslatta a nő bájos arcát. – Miért? Mit hallott?
Sally felsóhajtott aztán a hajába túrt, amit éjszakára kiengedett egy kicsit. Majd lefekvés előtt befonja. Az egész napot átbeszélgették, csak néha szakadt meg, amikor a lánynak már muszáj volt kimennie, nehogy gyanút keltsen másokban, hogy esetleg rejteget valamit a házában....

. Pár lépést tett csupán, mikor észrevette valaki csakugyan követi. Hallotta a lábdobogását, s mikor megállt, a dobolás is abba maradt. Ismét körül nézett, de senkit nem látott. Az ütés meglepetésként érte, ami a mellette lévő bokorból jött. Egy hatalmas kezet látott, ami egyenesen az arcába csapódik...

Éreztem, hogy elpirulok, még jó, hogy ő nem látta, mert a lámpa fénye már nem világított meg bennünket. A bizsergés a gyomromban egyre jobban erősödött. Ujjai újra az enyémekre fonódtak, majd elindultunk. Kéz a kézben sétáltunk, még nem találtunk egy csendes kis zugot, ahol volt egy padszerűség is. Ő ült le először, én meg mellé, de olyan kicsi volt a pad, hogy testünk szinte majdnem mindenhol összeért...

- Abel! Csak nem téged küldtek utánam? – kérdezte színpadiasan. – Az Alkotók igen kegyesek voltak velem ezúttal! Tökéletes trófea leszel a gyűjteményembe.
- Seth! – dörmögte a másik férfi és egy lépést tett a szakadék felé. – Ideje, hogy visszajöjj velem az urainkhoz! Nem menekülhetsz a végtelenségig!

. A folyosón menve furcsa érzésem van. A zene miatt nem hallom mi zajlik körülöttem. A lépcsőfordulóba érve, hirtelen valami mozgást látok magam felett, a következő pillanatban egy diáktársam landol nem sokkal előttem a lépcsőkön. Ránézek, és látom, hogy egy lyuk tátong a homlokán, és vér szivárog belőle. Halott. Meggyilkolták, villan be az agyamba. Lekapom a fülhallgatómat, és egyből elérnek hozzám a zajok. Kiáltozás odafenn.
- Mindenki takarodjon be a terembe!

Ezen írásommal kívánok minden kedves itteni szerzőnek és olvasónak boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet!

Péter teljesen elengedte magát. Már-már a farkához nyúlt, amikor a kád vize bugyborékolni kezdett.
A férfi meglepetten nyitotta ki a szemét. Mi történhetett? A lefolyóval lehet valami? Hiszen nem is fingott.
És ekkor a vízből – fél kupaknyit öntsön a kád vizébe! - kiemelkedett egy nyúlós-ragacsos nyálkás gumólény...