Kegyelem

1.
A lámpa fénycsöve halkan zümmögött, mialatt a nebulók könyveik fölé hajolva tanultak a napköziben. Ha valaki hirtelen benyit a tanterembe és csupán néhány perc erejéig szemléli őket, azt könyvelte volna el magában, hogy a kisdiákok teljes csendben, elmélyült arckifejezéssel követik nyomon a szám-és betűsorokat. Az igazság azonban mégiscsak az volt, hogy ez a mozdulatlanság hamar megtört. Kezdetben suttogó félmondatok szálltak egyik padból a másikba, előbb halkan majd egyre hangosabban, s ebbe már mások is belekapcsolódtak. A váltakozó hangsúly, a kitörő nevetés mindaddig fokozta a növekvő zsivajt, míg a tanító néni határozottan gátat nem vetett a meginduló hangzavar folyásának. Megint mások kiváltak a padban ülők sorából és a tanári asztal felé vették az irányt, a maradék pedig elunva a tudás gyarapításának fáradságos feladatát, feltekintve a fehér lapok tömegéből, ábrándosan döntötte fejét az egyik vagy másik irányba, miközben figyelmük már nem kifelé, hanem fantáziájuk berkeiben vezette tovább tekintetüket.
Panka is abbahagyta rövid időre a tanulást. Az ablak felé nézve észrevette, hogy odakint elkezdett esni a hó. Nem záporként hullt a fehér tömeg, sokkal inkább lebegtek a hópelyhek a levegőben, némelyikük fel s lebukdácsolt, a többi pedig tovaszállt a felkerekedő fuvallat nyomán. Úgy tűnt, hogy nem is a földre kívánkoznak, hanem inkább játékosan sodortatják magukat a széllel. A gyerekek közül mind többen és többen lettek figyelmesek a szállingózó hópelyhekre, lelkes megjegyzéseket fűzve a látványhoz. Panka mindezt már nemigen vette észre: szinte teljesen belemélyedt a szemlélődésbe, mialatt gondolatai két, rímesen csengő mondatot kapcsoltak egybe:

„Angyal-pihe száll le ajkadra,
Aludj el szépen kisbaba…”

Később tekintete visszaesett a vonalazott sorokra, ahol éppen egy félbe maradt példamondat várt befejezésre.
Némi körmölés után újra feltekintett, és a falon függő naptárra vetett egy gyors pillantást: pontosan két hét múlva kezdődött a karácsonyi szünet.

2.
A tanórák végeztével, kivált az egy irányba áramló gyermektömegből és az intézmény bejárata előtti padra ült le. Az iskolatáskát nem húzta le magáról, így helyezkedés közben a táska pántjai lecsúsztak karjaira, ami tovább fokozta a nehéz súly érzetét. Panka nem törődött e kényelmetlenséggel. Fejét a pad támlájának felső élére hajtotta és egy darabig az intézmény épületével párhuzamosan futó úttest forgalmát bámulta. Ezt megszakítva időnként üresen nézett maga elé, vagy a járda gyalogosait fürkészte. Úgy tűnt, mintha várna valakit, de mégsem. Nemsokára felállt, és megindult hazafelé.
Otthon nem várta senki, ám ez egyáltalán nem volt szokatlan jelensége a mindennapoknak. Az ajtó előtt levetette táskáját, melegebb ruhadarabjait, cipőjét, majd kezet mosott. A hűtőből előszedte a nagyméretű lábost, melyben több napra elegendő paradicsom főzelék kínálta magát étekül. Egy másik tálon fasírtgombócok sorakoztak. Kimert magának egy adagot a főzelékből, melléje pedig fasírozottat tett. Az egészet végül betette a mikróba és mialatt az étel melegedett, kanalat és poharat készített elő. Az ebéd végeztével a szennyes asztalneműt a mosogatóba rakta és hozzálátott a tanuláshoz.
Anya estére jött haza. Köszöntek egymásnak, Anyu a mai nap eseményei felől érdeklődött és három mondatban ki is merült a kíváncsisága. Kipakolta a csomagjait, elmosogatott, majd bevonult a nagyszobába az íróasztal mellé.
Panka már ágyban feküdt, mikor Apa is hazavetődött. Letelt a huszonnégy órás szolgálata. Halk üdvözlést, rövid csókot hallott a kislány az ajtó felől. Apu egyenesen a konyhába tartott. Neki is paradicsomfőzeléket tálaltak fel fasírttal. Apa még egy dobozos sörrel toldotta meg az estebédet. Mialatt a konyhában tartózkodtak, rövidre fogott, semleges kérdéseket intéztek és vártak el egymástól a szülők. Apa még benézett Pankához, ám ő akkor már aludt, így dolgavégezetlenül halkan visszahajtotta a gyerekszoba ajtaját.
Mégsem tartott hosszan Panka álma: késő éjjel felébredt. Az álmatlanság nem akart egykönnyen távozni, így Panka unatkozva forgolódott fekhelyén. Megelégelve az éjszaka egyhangú hosszúságát, felkelt és a nagyszoba felé lopózott. A tévé halkan szólt, fényei gyorsan villództak a sötétben. Az ágyat nem vetették meg, Apa aznapi ruhájában fél oldalra dőlve aludt a heverőn, Anya pedig a szoba sarkába húzott asztal felett bóbiskolt. Előtte kis olvasólámpa világította meg a könyvekkel, füzettel befedett asztallapot.

Panka mindig másnak látta osztálytársai szüleit, mint a saját édesanyját és édesapját. Leginkább olyan sorozatbeli szereplőkhöz hasonlította őket, akik úgy öltözködtek, beszéltek, mozogtak, csókolóztak vagy tanultak, mint a szülei csak éppen gyerekük nem volt. A tévében látott karakterek energikusak és színesek voltak. Panka mindezt csak nyomokban fedezte fel szülei viselkedésén, leginkább akkor látta őket ilyennek, mikor nem kellett semmit se dolgozniuk, kipihentek voltak. Ilyen alkalmakkor ők is mozgékonyak lettek, beszédük élénkebbé vált. A rádióból szólt a zene, mert Anya így főzött ebédet, szinte táncolt a főzőkanál mellett. Apu pedig a számítógép előtt ült, vagy súlyokat emelt. Ekkor Panka is otthon érezte magát közöttük: Anya a barátnője lett, a konyhában hol hozzá, hol a tűzhely felé fordult és együtt csacsogott vele, ami többnyire hangos nevetésbe torkollott. Apa elvitte őt az uszodába, egymás mellett úsztak a mélyvízben, esetleg Apa figyelte Pankát a medence pereméről. Panka lelkesen mutatta be úszótudományát, amit mindig dicséret követett.
Panka elszomorodott, ha ezekre a távoli, boldog pillanatokra gondolt. Jó idő eltelt, mióta utoljára játszadozott a szüleivel. Mostanság egyre kevésbé tudta azonosítani velük a sorozatok szereplőit. Apu és Anyu fáradt öregemberként elcsendesedve, lassú mozdulatokkal és nemtörődöm gondolatokkal a fejében végezte mindennapi teendőit.

3.
A rendszeres hóesésnek köszönhetően ropogós, fehér szőnyeg borította a város főterét. Itt egymás mellett sorakoztak a kis faházikók, amiknél érdeklődő vásárlójelöltek csoportosultak kisebb-nagyobb tömegben. De nemcsak karácsonyi ajándékokat áruló bódékat lehetett látni, hanem a vásár idejére megtelepedett kioszkokat is. Egyikben sparhelten sütötték a kenyérlángost, a másikban kürtöskalács forgott a rúdon, a harmadikban pedig sült gesztenyét lehetett kapni. Bőven volt forralt bor és tea. Az emberek estefelé megtöltötték a kicsinyke főteret, összehozta őket a tarka portékák hada, a kellemes ejtőzés embertársaik körében egy pohár forralt bor mellett. Mindezen hangulatos mozgalmasság felett a püspöki palota méltóságteljes, sárga homlokzata uralkodott…
Sötét este volt már, mikor egy alkalommal Panka a főtéren sétálgatott. Nemcsak ő, hanem még sokan járkálgattak a téren ezen a karácsony előtti estén. Panka szívesen látogatta sorra a bódékat, megnézte a kiállított betlehemi jelenetet, a fenyőgallyakból összeállított koszorút a négy gyertyával. Néha megcsapta orrát a meleg sültek illata, avagy a felszálló borgőz. Ebben a kedves forgatagban mindig kedvét lelte. Eme kinti jelenetek láttán vált számára átérezhetővé és legfőképpen megfoghatóvá a közelgő nagy esemény.
Miután kinézelődte magát, hazafelé vette az irányt. Az emeletes házuk környéke csak gyéren volt megvilágítva. Mialatt átvágott a sötét játszótéren, feltekintett az égre. Bár halványan, de ki lehetett venni a hunyorgó csillagokat. Folyton mozgó kis ágaik hegyes tűként igyekeztek beleszúrni az ég sötét szövetébe. S később maga az ég is több darabra töredezett, részei remegtek, súrlódtak és egymásnak ütköztek, mint a fagyos víz felszínén a jégtáblák. Panka megborzongott, lehajtotta fejét. Amíg a bejárati kapuhoz ért, már nem állt meg tovább kémlelni az égboltot.

Panka nem kötött szoros barátságokat. Olykor beszélgetésbe elegyedett az osztálytársaival, de kellő mértékben megtartotta a távolságot, amiért nem egyszer piszkálták és kinevették a többiek. Panka köztük járt-kelt, de leginkább félembernek tűnt a szemükben, aki ráadásul kiismerhetetlen, magábaforduló. Ez persze bosszantotta őket, és mindinkább Panka visszafogott lénye ellen ingerelte kedélyüket. Pankát mindez kevésbé tudta megérinteni. Csupán egyet akart, de azt nagyon: igazi szülőket. Mindig rájuk gondolt, az ő törődésüket igényelte. A szűken mért, vidám pillanatokat elevenítette fel újra és újra emlékeiben, ezeket akarta átültetni a mindennapokba. A sóvárgás közepette ezen alkalmakat érezte eddigi kis élete legboldogabb szakaszainak. És ha lett volna elég mersze hozzá, oda is áll Apa és Anya elé e szándékával… De Panka mindig csendes maradt, hangos zokszó nélkül beleilleszkedett a hétköznapok eseménymenetébe. Nem tudott kérni, csak vágyakozni.
Az ünnep előtti két hét során megszaporodott a nyugtalan éjszakák száma. Sokat álmodott. Álmai középpontjában egy gyönyörű nőalak, egy tündér állt. Panka idővel egyre jobban kívánta az újbóli találkozást képzeletének ezzel a különös teremtményével. Legtöbbször mindig ugyanazt látta maga előtt: körbe-körbe vagy szabálytalanul forogtak a levegőben, miközben karjuk összefonódott. Panka jól szemügyre vehette társát: a tündér arca merev volt, ajkai környékén mégis mintha egy halvány mosoly derengett volna át a márványba faragott vonásokon keresztül. Keskenyre húzott szemnyílásai mögött rejlő sötét szemeivel állandóan a kislányt figyelte. Hosszú hajtincsei ködként lebegtek a feje körül, melyekben aranyos fények ragyogtak Ez a jellegzetessége furcsamód Anyu hajzatát juttatta Panka eszébe. Fedetlenül hagyott karjain kívül egész testét kékes, ezüstös árnyalatokban játszó köntös borította. Sajátos arckifejezése mintha egy kérdést szegezett volna Pankához: „Bírod még?” Panka bírta, bár nagyon hideg volt körülöttük a levegő. Erősen fázott, de inkább gyorsabbra fogta a forgást, mert így kevésbé reszketett, mintha csak lassan írták le volna a folytonos köröket.
Panka nem tudott és nem is akart szabadulni a tündér lenyűgöző személyétől.

4.
Egy éjjel közvetlenül az álmából ébredt fel. Kába volt még, így a járás bizonytalanná vált. Mélységes, sötét csend vette körül. Apa nem volt itthon, Anya a fal felé fordulva aludt. Kinézett a hetedik emeleti lakás konyhaablakán, amin át újra hóesést látott. Panka közelebb hajolt az ablaküveghez, hogy szemével követhesse annak útját. A hó most nem szállingózott a levegőben. A fehér pamacsok súlyosan, gyorsan zuhantak a fekete mélységbe. Mikor visszafelé tartott a szobájába, feje olyannyira elnehezült, hogy majdnem elbukott. Ugyan térdre esett, de a falnak dőlve mégsem kellett elhasalnia a padlón.
A felébredés óta még nem tisztult volna ki a feje?..., vagy ennyire elfáradt volna?... Nem tudta biztosan.
Egyik nap, a megszokott események megtoldásaképpen, Anya, miután hazajött és érdeklődött Pankától az iskola eseményei felől, nem hagyta el a gyerekszobát, hanem egy darabig állva Pankát figyelte. Gondolkodott, olyan mondatokat keresett, amiknek hallatára biztosan feléje fordul a kislány.
- Panka, együtt fogjuk tölteni a karácsonyt. Apának nem kell Szenteste szolgálatba mennie.
Panka nagyon megörült.
- De jó!... és milyen lesz a karácsonyeste?
- Holnap megyek és elhozom a fenyőt. Egy másik nap bevásárlok, megveszem a húst, tésztát, zöldséget és gyümölcsöt. Aztán már előző nap neki állok a sütésnek-főzésnek. Addig apával beállítjátok a fenyőt a tartójába. Addigra el is készül minden, a kókuszos csiga is, amit tudom, nagyon szeretsz.
Mindebből amit Anyu előadott egy különleges, Panka számára valóban ünnepi rangra emelkedett este képe kezdett kibontakozni.
- Jó lesz, már alig várom - mondta meghatott halk hangján.
Anya lejjebb ereszkedve magához húzta Panka fejét, amit az boldogan engedett. Amint Anya eltávozott, már nem tudott visszatérni a régi kerékvágásba. Nézte a kinyitott munkafüzetet, de nem folytatta a házi feladatot, örömteli izgatottságában, gondolatai ide-oda cikáztak és csak egy jó idő múlva tudta magát ráerőltetni a munka folytatására.
Ezen az éjjelen újfent a tündérrel álmodott. Némi idegenséget érzett belül, és mintha a tündér is sötétebben tekintett volna rá. Panka érezte magában, hogy a szemére vetnek valamit. Aztán a hideg levegőben forogva, gyakran letekintett, hátha van alattuk föld. Később vette észre, hogy nem ő irányítja a forgásukat, ami csak gyorsult egyre és egyre. Már szabadulni akart, de a tündér most minden eddiginél erősebben fogta a karját. Arcából kegyetlenség, engesztelhetetlen harag sugárzott. Erőlködve igyekezett eltávolodni a tündértől, de annak szorítása nem engedte. Ujjait, mint hegyes jégtüskéket Panka bőrébe mélyesztette, mire a kislány felsírt a fájdalomtól, és rúgkapálózva sietett megszabadulni fogvatartójától. Kétségbeesetten rángatta magát, mialatt könnyed nevetést kapott el a füle. Még egy utolsót rántott a társán és hangosan felkiáltott:
- Anya segíts! Anya...anya!...
Hirtelen mozdulattal felült az ágyában. Szabadulásának kulcsát ugyan meglelte, ám tovább sírt és egész testében vacogott, rázta a hideg. Anya berohant a szobába csitítgatta, ölelte, de Panka nem tudott megnyugodni. Görcsösen fonta át karjával édesanyja derekát, és csak akkor engedett, mikor a bágyadtság egyre inkább erőt vett rajta. A dermesztő hűvösséget hamarosan az egész testet elgyengítő forróság váltotta fel. Anya az éjszaka hátralevő részét Panka ágyánál töltötte. Borogatta, reggelre kelve pedig lázcsillapított adott be neki. Kurta félóráktól eltekintve, a hőmérő higanyszála alig ment 38 fok alá, ráadásul Pankát hasmenés kínozta. Anya kihívatta az ügyeletes orvost, akinek a tanácsára kijöttek a mentők. Mivel nem maradt meg benne még a folyadék sem, infúzióra kötötték a kórházban, és egy injekciót is kapott magas láza ellen.

Négy, ott eltöltött nap után javulni kezdett az állapota. A láz lement, levették az infúzióról, már tudott rendes ételt fogyasztani. Hazaengedték, de továbbra is ágyban kellett feküdnie és gyógyszereket szednie.
Így érkezett el a Szenteste. Apa egyedül állította fel a fenyőfát, Anya csendesen tevékenykedett a konyhában. Jobbára a szülők díszítették fel a fát, Panka plédbe burkolva figyelte őket a díványról. Ezután Apa felemelte, karján nyugtatva bement a gyerekszobába, igyekezett néhány humorosabb megjegyzéssel felvidítani, aminek eredményeképpen mosolyt csalt Panka arcára. Aztán, mintha csak észbe kapott volna:
- De hisz meg is jött már a Jézuska!
Sietve visszavitte a kislányt a nagyszobába. Anya, kezében csillagszórót tartva várta:
- A Jézuska már elment, de hagyott itt neked valamit.
Apa letette a földre, Panka pedig odament a karácsonyfához, melynek aljában új ruhácskák hevertek egy képeskönyv és egy plüssmaci társaságában.
- Tetszenek? - kérdezte Anya némi bizakodó hangnemben.
- Igen, nagyon szépek.
Panka valóban, őszintén tudott az ajándékoknak örülni. Gyorsan hozzá is fűzte:
- Köszönöm.
A szüleit figyelte, akik szeretetteljesen pillantottak rá. Anya kezében még ontotta szétrepülő szikráit a varázspálcának tetsző csillagszóró.
- Bárcsak jutna minden napra ezekből a kis szikrákból legalább egy, hogy aprócska fényük egy pillanat alatt rávilágítson az állandóan fontos dolgokra körülöttünk - kívánta magában Anya, mikor teljesen végigégett a rúd.
A vacsora során Panka nem evett túl sokat. Új ruháit elrakták a szekrénybe. Párnájához odatette új éjjeli társát, a mackót és egy darabig a könyvet forgatta a kezében.
Apa a tévé mellé telepedett le, Anya pedig leszedte az asztalt és elmosogatott. Mikor végzett, elhaladt Panka szobája mellett. A behajtott ajtó mögül résnyi világosság szűrődött ki. Egy darabig habozott, hogy benyisson-e, és ezen hirtelen felröppenő, tovafutó-szálló ideát ez alkalommal nem hagyta figyelmen kívül. Panka pizsamásan végignyúlva az ágyon, a széttárt könyv lapjain nyugtatta a fejét.
Anya lassan felemelte, magához szorította, majd befektette az ágyba gondosan betakarva Pankát. Panka előbb felemelkedett, majd karok fonódtak gyengéden a teste köré, egészséges meleg járta át, s homlokát még hosszasan csókolta anyja, az igazi őrangyal.