Történetek

Pár utcával arrébb egy fiatal srác próbált elaludni. Már későre járt és másnap munka, de nem jött álom a szemére. Az a lány járt a fejében, a reggeli buszról. Eléggé kitűnik a többi közül, csak feketébe jár, hosszú fekete a haja is, egyedül a térdzoknijába vannak vörös csíkok. Persze, csodaszép leányzó. Sokszor szomorúnak látszik, szeretné néha felvidítani vagy valami, de nem ismeri. Egyszer látta mosolyogni, gyönyörű, mikor nevet, rossz látni, hogy a legtöbbször bánatos. Már régen kinézte...

A végzetem el nem kerülhetem, nem tudok hová menekülni, mindenhol ugyanaz fogad. A harcomat egy ideig önmagam ellen vívtam, de feladtam, hiszen mindkét részem ugyanazért harcol, egy fiú iránt érzett szerelemért. De mi van akkor, ha mindkét felem másik fiúba lesz szerelmes?
Ezen gondolkodtam miközben egyre több, és erősebb ütést éreztem az oldalamban. A hangomat teljesen elvesztettem, de amikor éreztem, hogy a jobb kezemen eltörik néhány ujjam egy sikoly, még ha nem is volt hangos...

Tünde karjával, lábával, csípőjével ráfonódott a fiúra, annak izmos csupasz mellkasát cirógatva, tekintetét fürkészve.
- Biztonságban - mosolyodott el. - Tudod, hogy mi kell egy nőnek? - kérdezett vissza.
- Szenvedély- jelentette ki a férfi nemes határozottsággal. És szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Tünde ujjongott belül, de nem merte kimutatni, még nem....

Ahogy egyre jobban néztem a parkot, a lovas mintha kivált volna belőle, önálló életre kelve. Láttam a várost, ahogy akkor kinézhetett: nem volt aszfalt, nem volt beton, sőt a kocsik sem ilyenek voltak még. A fák csupasz ágain itt-ott párnákban ült meg a hó, az emberek őszi zekéiket már rég vastag téli mentékre váltották le, a nők vastag szoknyákban kísérték gyermekeiket, a fiatal szerelmesek megálltak egy-egy padnál, s leültek beszélgetni, s pár bizalmas csókot váltani...

Szegény nem tudja, hogy már semmi esélye. Felőlem görcsösen rángatózhatna a padlón a hisztériától, akkor sem lenne semmi változás az érzelmi világomban. Elegem van, lövök. Ő is rájön, hogy mire készülök. Pupillája óriásira tágul a félelemtől, szemének már csak a széle kék. Lassítva látom, ahogy az aranyszínű golyó becsapódik a fejébe a bal szeme fölött...

Talán az ablaküvegen lefolyó vízcseppeket, vagy a kertet nézi, ahol a füvet, a tujákat áztatja az eső. Végre megszólalt, de nem fordult hátra, úgy beszélt.
- Ha csak a lakása miatt aggódik, akkor fölöslegesen teszi. Annyival több fizetést kap, amennyi a lakása bérleti díja. Részemről ennek a beszélgetésnek itt vége, mert dolgom van. Írja alá a szerződést és menjen dolgozni, persze csak ha így megfelelnek a feltételek...

Ő volt az. Odajött, nyomott egy puszit a fejemre, mint az édesapák szoktak a kislányoknak, mikor kifejezik mennyire szeretik őket, csak éppen lusták leguggolni, és az arcukra adni azt a fránya puszit. Leült a székre mellettem, és egyenesen a szemebe nézett. Az arcából semmit nem lehetett kiolvasni, tulajdonképpen tökéletesen kifejezéstelen volt. Nem tudtam eldönteni, hogy mire gondol, vagy hogy felhozhatom e neki a témát most, vagy várjak még vele kicsit. Úgy döntöttem várok, és ő eldönti...

- Na igen. Én sem tudnék mit mondani. Bocsánat? Felesleges. Egy érzés miatt nem kell bocsánatot kérni, nem is lehet. De gondold bele magad a helyzetembe. Egy 15 éves barátságot képes vagy feláldozni egy hazug, álszent és gonosz lányért.
- Te is tudod, hogy nem gonosz.
- De igen, gonosz. Kétszínű, és egyszerűen hányingerem van attól ahogy játszik veled. Csak te nem veszed észre. Velem is játszott. Nagyon utáltam...

- Ugye nem így fog jönni minden reggel dolgozni? – ezt kérdezve nézett végig rajtam.
- Nem, Uram! Csak az esernyőm és én más elképzelésen voltunk, ezért vagyok vizes - mondtam ezt idegesen és persze fázva. Teljesen átáztam, a szél is fújt, de a Főnökkel még mindig az ajtóban beszélgettünk. Nem is beszélgetés volt ez. Az eleje inkább csevej, de ez már szinte kínzás. Amíg nem válaszolok minden kérdésére, addig nem enged be a házába. Már vacogtam, amikor végre a nálam magasabb férfi...

Bevittem magammal egy üveg száraz vörösbort, a laptopomat, és legalább 30 gyertyát. Bekapcsoltam a hifit, halk, alternatív zenét hallgattam. Jól esett. Elrepítette a gondolataimat egy teljesen új világba, ahol a nyugalom, és a harmónia keveredett a kuszasággal és érthetetlenséggel. Tökéletes volt. Idilli, hogy úgy mondjam...