Történetek

Iskola. Benyitok az ajtón. Jó reggelt, mondom a portásnak, és az a vékony,de sok beszédtől megkopott hangjával feleli vissza a szokásos jó reggeltjét. Osztályterem. Ketten már vannak bent. Roland és Simi. Beszélgetünk. Mesélem a nyári élményeimet. A rengeteg kosarazást a még több sörrel. A veszélyes utunkat az ország másik végébe egy netes ismerősömhöz. Mesélek mindent, mert van mit. Kérdezem: Hát Ti? Ti mit csináltatok? Persze, ők ketten a legnagyobb függők az osztályban. Végig gépeztek,...

- Ha unod, csinálhatunk mást is ám...
- Nem, nem unom...
- Biztos?
- Persze. Nagyon kedves nagyanyád van.
- Ugye? Én is igen szeretem. De Rajtad látom, hogy a történelmi témákban nem leled kedved, az újkori lányok ostoba elfoglaltságai pedig messze állnak Tőled. Ezt eddig is tudtam... De arról elképzelésem sincs, hogy mi az a téma, amiről nagyanyám is, meg Te is el tudtok beszélgetni. Olyan érzésem van, mintha csak testileg lennél jelen...

József Attilával terveztem múlatni, átmulatni az időt, az időt, ami állítólag nem is létezik, ám hirtelen, amikor a csikkpöccintésnyire tündöklő jégpályáról meghallottam egy gyerekes, minden komolyságtól, s felnőttségtől mentes sikítást, elöntött az érzés, ami a bölcselőt is elöntötte akkor, mikor kitalálta, s ami miatt később elhintette a köztudatba ezt a pár szót: az ember, társas lény. Esteledett, és milyen szépek is a téli esték! Jó ilyenkor embernek lenni. Megállni, és rádöbbenni,...

Egy nap jó lenne megtalálni – mondta mindig. Megtalálni? Miért, elveszett? De igaza volt, sokan elvesztették, és most még csak nem is keresik. Pedig, ha tudnák, hogy mi az, akkor lélekszakadva rohannának ki a házukból, ki a rétre, vagy az utcára, vagy az állomásra, vagy valahová, ahol sejtik, hogy lehet, hogy megtalálhatják, mert így, hogy nincs meg, hogy elveszett, így nem is tudják használni, pedig szükségük lenne rá, de ők ezt még mindig nem tudják, mert már nincs, aki megmondja nekik......

- Bemegyünk, gyerünk!
Jeren kilőtte az ajtózáró mechanikát, majd mikor az ajtó résnyire kinyílt, kifeszítette és belépett szobába. A robbanás okozta füsttől nem látott szinte semmit. A másik ajtó a padlóra zuhanva lángolt, a lángok narancssárga fénye táncot járt a falakon. Egy fiút pillantott meg maga előtt, egy heverőn feküdt eszméletlenül. A robbanáskor eltalálta egy törmelékdarab. Még élt, de nem ő volt az, akire szüksége volt.
Egy másik fiút pillantott meg, a másik ajtó...

- Tudom, hogy miért vagy Te most itt, és azt hiszem, a lányom is. Látom rajtad, hogy süt rólad a szerelem. Ne pirulj. A lányomat ne ismerem annyira, mint kéne, barátja pedig sosem volt, de nem is gondoltuk, hogy lesz. De most itt vagy Te .A lányom ugyanúgy gondolkodik, mint én az ő korában. Szeret téged, még akkor is, ha soha nem fogja mondani. Mondd meg neki Te, és meglátod, viszonozni fogja közeledésedet...

Lassan levette köntösét, én a pólóm és a nadrágom, majd bemásztunk az ágyba magunkra húzva a két és fél kilós dunyhámat.
- Hideg a lábad. – kacagott, mire válaszképp egy puszit nyomtam a vállára, majd a nyakára, az arcára végül a szájára. Gyönyörű, bársonyos volt a bőre, kissé libabőrös a hűvös paplan érintésétől.
- Még mindig hideg? – érdeklődtem, combomat az övéi közé simítva és lábfejemet újra az övéihez érintve.
- Már nem. – dorombolta vissza, majd egyre felhevülő...

Végül is mit veszthetek…?
Nagyon is jól tudom mit:
Egy találkozást életem nőjével.
Amanda Brucks.
Aki egy:
B.O.M.B.Á.Z.Ó
egy Bombacsaj
egy Oltári szuka
Marhajó seggel
Bazi nagy mellekkel
Állatian szexi
Zörögnek a csontjai
És Óóóóóóóó, de hosszúak a combjai ...

De hiába volt minden. A szerelmünk nem tudta legyőzni a családot. Megint tanultam, de ez jobban fájt, mint bármi más! Képzeld el, milyen lehet valakit úgy elveszíteni, hogy szeretitek egymást? Tudod, hogy egymásra gondoltok, de mégse lehettek együtt. Mindenkiben őt keresed de nem találod...Úgy érzed elmúlt az, amiért éltél! Sokan azt mondják, hogy a szerelemért harcolni kell. De hogyan? Ezt valaki mondja meg nekem...

Visszagondolt arra a pillanatra mikor a barátnője közölte vele, hogy már mást szeret és akkor elborult az agya. Félrelökte a csésze kávét és a konyhapulthoz lépett. A fiókból elővette a húsbárdot. Felemelte a nyávogó állatot és az asztalra helyezte azt. A szemeiben látszott a hidegség mintha megszállta volna valami démoni lény, és arra késztetné, hogy öljön...