A rejtett szerelem kezdete

- Látom, nem veszett ki belőled az apád dolgos vére -a két koszos, izzadt alak lassan lépkedett a ház felé. Miközben lábuk a júniusi naptól kérgesre égett földet tapodta, az öreg beszélt a fiatalhoz. Tekintetük végigpásztázhatta a nagy kertet, végig ágyásokkal, a gyümölcsöst, melyben a cseresznye már pirosra érett, majd a fasort, mely a szomszéd telkétől választotta el a föld ezen szegletét. A hektárnyi nagyságú kert nem volt nagy, így a búzának, gabonának nem jó, de ágyásoknak hatalmas. Így lett belőle félig fákkal teleültetett, félig ágyásnak felásott telek, azért még nagy, szabad, füves területtel.

- Örülök, hogy így tetszik gondolni -a fiú sosem tudta elhagyni a tetszikezést a nem családjából való felnőttekkel szemben, de ezért a legtöbb helyen nem is nehezteltek rá, mert így modora illedelmes, és tiszteletet adóan mértéktartó volt. Nos, a fiú tudta, hogy a mai nappal is sokat emelkedhetett a szíve választottjának apja szemében, mert munkában már felülmúlta az idősb férfit, és így sokat lehetett segítségére. Ekkor örült, hogy az ő apjának kertjében gyerekkorától kezdve beléivódott a természet és a növények szeretete. Aztán az évek során egyre nagyobb tapasztalatra tett szert, végül már metszett, ültetett, dugványozott, oltott és szemzett is.

- Lassacskán ott vagyunk -az öreg hangja szárazon reszelősen hangzott. A fiúnak is száraz volt a torka. Mit meg nem adott volna egy jó nagy pohár langyos, kicsit hideg vízért... A házba hamar beértek. A ház előtti udvaron a padon anya és lánya ül. Annyira hasonlóak arcvonásaikat tekintve, hogy arcukra nézve az ember megállapíthatta, hogy a leány hogyan fog kinézni anyja korában.

- Na, mi lesz a vacsora? -kérdi az apa.
- Csókolom. - mondja a fiú az anyára nézve. -Szervusz - ezt már a leánynak mondta. De az csak egy halk sziával köszön.
- Az még titok. De előbb talán menjünk be, hogy a fiatalúr is, meg te is meg tudj mosdani.
- Asszonyok ,már csak ilyenek vagytok... Igaz-e? -kérdi a fiút, de az csak elmosolyodik, és nem szól.

Bemennek a fürdőszobába és levetik koszos, átizzadt ruháikat. Gatyáig vetkőznek. Beszappanozzák a kezüket, karukat, nyakukat, még a mellkasukat és tarkójukat is. Majd langyos vízzel leöblítve magukat mennek ki törülközni, de a fiú ekkor megszólal:
- Én lefürödnék szívesen, ha nem gond. Úgy érzem, mindenem koszos.
- Ahogy gondolod. De ne tollászkodj sokat, a vacsorával megvárunk.
- Rendben. Köszönöm.

A zuhany áldott vize mossa végig a fiú testét. Bár nem szokott egy-két percnél tovább zuhanyozni, pár másodpercig mégis élvezte a testére permetező vizet. Hajat is mosott, lévén abban van a legtöbb kosz az emberen. Mikor végképp megtisztult, kilépett a zuhanytálcából, és megtörülközött, majd felöltözött tiszta ruhájába.

Kint az előszobában már várt reá a család. A vacsora töltött hús volt petrezselymes újkrumplival -a fiú egyik kedvence. Nem is hagyta el a magasztaló szavakat az étekre. A vacsora kellemesen társalogva telt el. Végül az apa elment lefeküdni, mert az idő már tíz óra tájban lehetett. Így hárman a kandalló körüli fotelokba leültek, az asztalon tea, kezükben a csésze, és a félsötétben beszélgettek. Többnyire a fiút kérdezgette a leány anyja. A leány csöndben ült. Sosem volt beszédes fajta. Aztán ahogy elálmosodott, felment az emeletre aludni. Az anya ekkor közelebb ült a fiúhoz:

- Tudom, hogy miért vagy Te most itt, és azt hiszem, a lányom is. Látom rajtad, hogy süt rólad a szerelem. Ne pirulj. A lányomat ne ismerem annyira, mint kéne, barátja pedig sosem volt, de nem is gondoltuk, hogy lesz. De most itt vagy Te .A lányom ugyanúgy gondolkodik, mint én az ő korában. Szeret téged, még akkor is, ha soha nem fogja mondani. Mondd meg neki Te, és meglátod, viszonozni fogja közeledésedet.
- Lehet, hogy igaza van. De én az ön lányának csak barátja vagyok... -bár a szíve a szája ellen beszélt, ez mégis elhangzott.
- Ahogy gondolod. Én egész mást látok.
- Jóéjt, én felmegyek aludni.
- Jó éjt.

Miközben a lépcsőkön lépkedett felfelé, a leány anyjának szavai égtek a fejében. "Mondd meg neki Te, és meglátod, viszonozni fogja közeledésedet." Nem fogja. Soha, a legkisebb jelét nem mutatta, hogy szeretné a őt.

Az egyetlen emeleti lakószobában már ágyában volt a leány, hálóingre vetkőzve. Piros, csipkés szélű hálóinge finom, könnyű szövetből készült. Nagyon is jól állt hozzá. Alakját gyönyörűen kihozta a ruha, ahol meg koránál fogva nem éppen a legteljesebb volt testalakja, ott pedig hiányosságait kellően rejtette. Egy szó, mint száz: csodálatos volt az ágyon fekve, mezítelen karokkal és vállakkal. Magára húzta a lepedőt. A fiú lefeküdt az ágy mellé, a földön lévő matracra, s letette szemüvegét.

A nap folyamán először kezdtek el beszélgetni, igen felszínes témákról. Végül jóéjt mondtak egymásnak. Egy darabig figyelték a másik légzését. Alig pár hete ismerték egymást... méghozzá a buszról... a fiú fejében olyan gondolatok jártak, hogy esélye sincs, úgy mint eddig bármely másik lánynál. A lány fejében hasonlóak, csak ő még sosem próbálkozott mással. A már szinte kínos csöndet a leány törte meg:

- Nem akarsz feljönni hozzám? -hangja remegett, és bizonytalansággal volt teli.
- Miért menjek fel?
- Mert... szeretlek. -a szó mindkettejük szívét átjárta. A leányét feszült várakozással és félelemmel, a fiúét pedig a győzelem reményének megcsillantásával. Ekkor azonban a további szavak helyett felkelt, négykézláb a leány fölé magasodott, és mélyen a szemébe nézett, mely a sötétben is csillogott. A leány óvatosan átkarolta a fiút.

- Tudd meg, hogy én is szeretlek. Erre a pillanatra vártam. - majd a leány mellé heveredett, és átölelte. Így aludt először Zsófi egy fiú karján, és így aludt először Péter karján egy leány.

Másnap reggel előbb kelt Péter, és zsibbadt karját próbálgatta óvatosan. Közben az ajtó résnyire nyílt: Zsófi anyja nézett be. Elmosolyodott a látványon, majd halkan behúzta az ajtót.