Somlói

Esik kint a hó.
Rátapadnak a piciny, bájos kis hótündérkék az ablakomra.
Mindig is szerettem az ilyen időt. Mintha el lennék zárva a külvilágtól,a saját kis szigetemen,amit épp az íróasztalom képviselt.
Kint fújt a szél, esett a hó,én meg bent bóbiskoltam a dolgozószobámban.
Most mégis átkoztam ezeket a parányi égi tüneményeket, mert bármilyen elragadó és csodálatos volt a táncuk,bármennyire is bámulatba tudtak ejteni bonyolult,érdekes és gyönyörű formájukkal, eltorlaszolták azt a rohadt utat!
Próbáltam meggyőzni magam, hogy fölösleges idegeskedni.
Elvégre mi van, ha nem érek oda az osztálytalálkozóra? Ha egyátalán el se megyek?
Elmulasztom Mrs.Harrods beszédét. Az a fapina úgyse tud semmi újat mondani.
Mrs. Harrods az eddig megkérdezett természettudósok szerint közel 400 éves.
Jól tartja magát… letagadhatna két évet.
Előadási nagyon népszerűek a suliban.
A szegény agyonhajszolt diákoknak ilyenkor végre lehetőségük van fáradt idegeik pihentetésére.
Van amelyikük hangosan horkol,és megzavarja a többi tanár s diák nyugodt,békés álmát.
Az ilyet rendszerint megrugdossák, utána hagyják tovább aludni a padlón.
Végül is mit veszthetek…?
Nagyon is jól tudom mit:
Egy találkozást életem nőjével.
Amanda Brucks.
Aki egy:
B.O.M.B.Á.Z.Ó
egy Bombacsaj
egy Oltári szuka
Marhajó seggel
Bazi nagy mellekkel
Állatian szexi
Zörögnek a csontjai
És Óóóóóóóó, de hosszúak a combjai

A férfiak nyálcsorgatva koslatnak utána, és újra meg újra elmennek mellette,hogy megcsodálhassák.
Ha netán egy földi halandó olyan kitüntetésben részesül, hogy véletlenül megérinti a szent kéz bármelyik testrészét,az onnantól kegytárgynak számít,és tilos megmosni,és akárhogy tisztítani.
Felkotortam magam az íróasztalról, és tettrekészen megindultam a kijárat felé.
Tettrekészen, de nem hórakészen.
De nem inalt el a bátorságom, mikor megláttam a rettenetes hórengeteget, ami az üvegajtón átlátszott.
Megindultam magabiztos léptekkel, elszántan, fölszegett állal… és a következő pillanatban elterültem a földön.
Hopp… előbb ki kellett volna nyitni.
Most már csöppet sem magabiztos, imbolygó léptekkel otthagytam az irodát,és nekivágtam a hosszas és fáradalmas útnak, ami kitudja, milyen veszélyeket rejt magában.
2 perc múlva megérkeztem régi iskolámhoz.
Rossz érzés fogott el, körülnéztem… kifújtam a levegőt,és nem kis megkönnyebbülésemre láttam,hogy nincs itt semelyik izomagyú negyedikes, aki örömét leli abban ,hogy szegény kicsi elsősöket eltangáljon.
Vagy szemétbe ültessen… a Wc-be nyomja a fejét… lányruhába öltöztesse… kényszerítse,hogy sírva könyörögjön neki mindenki előtt…

Nos… izé… én ezen a téren elég tapasztalt vagyok.
Furcsa, hogy ennyi év után is betojok az árnyékuktól. Emlékeztettem magam,hogy már nem vagyok az a nyápic,nyamvadt kis srác,aki a szexet otthon,egyedül űzte a képernyőre tapadva,ahol harmadrendű pornószínésznők imitálták az orgazmust unott pofával.
Nem voltam soha túl népszerű.(Ezt elsősorban magyar származásomnak,és hármasnál jobb átlagomnak köszönhettem)
De megvoltak a magam barátai.
Én voltam a computeres banda feje.
Már ha az ilyen szánalmas, szemüveges, tejfehér, nyámnyila és alacsony figurákból összeverődött szövetkezetet(ami összvissz a közös őrület, a számítógép szeretete tartott össze)lehet bandának nevezni.
De nem bántam, még mindig jobban jártam, mint a Kitaszítottak.
Nálunk körübelül olyan helyet foglaltak el, mint Indiában az Érinthetetlenek.
Csak ők nem voltak elegen, hogy közösséget alkossanak, és általában lenézték sorstársaikat.
Az egész suli számukra nem volt más, mint egy harc a jobb helyért, a már lassan férfivá és nővé érő, de még mindig gyerekek szeretetéért.
Szeretetéért? Miket hordok én itt össze?!
Dehogy.
Még tiszteletet se lehet mondani.
Én mindenestre biztonságban voltam, bár a negyedikesek gyakran elkaptak,de még csak a legjobbat kaptam tőlük.

Beléptem a hosszúkás terembe.
Naja… megpróbáltak valamilyen tűrhető dekorációt összehozni.
Ami azt jelentette, hogy Wc papírok,amik eredetileg a szalagok szerepét töltötték be,csüngtek a bordásfalakról,(Hogy mi a francnak kellett ezt a tornaterembe rendezni?!)behorpadt szemeteskukák is voltak elvétve,(hivatalos nevükön lampionok)és valami szörnyű nyikorgós macskazenét hallottam a sarokból,ami olyan volt, mint ha megannyi 3 hétig növesztett köröm csikorognak megannyi táblán.
Később Ms.Hemfords,Mobidick személyesen,elújságolta hevesen gesztikulálva(amitől nekem felfordult a gyomrom… uhhh… az a kééét hatalmaaaas löttyeedt zsssssssírtömeg, hogy himbálódzott a karjáááááááán… ráadásul rövid ujjút vett … a tél közepén),hogy mennyire F.A.N.T.A.S.Z.T.I.K.U.S. ez a cigányzenekar,amit direkt erre az alkalomra szerződtetett.
Bizonytalanul pillantottam a sarokba, ahol egy fogatlan parasztbácsi,és egy ránc ránchátán vén banya nyekergették a hegedűjüket(ennél már csak az volt a borzalmasabb mikor az öreganyó énekelni kezdett…).
Majd segélykérően körülnéztem, ugyanis Ms.Hemfords csak mondta,mondta a magáét,kezdett zsibbadni az agyam.
Pete! Csapott le rám Sam.
Hála Istennek! - sóhajtottam fel magamban.
Sajnálom Ms.Hemfords… mondtam sajnálkozó arccal,és megpróbáltam erőt venni az arcizmaimom.
Titanic haragosan és szomorúan, hogy elvesztette áldozatát, pillantott utánam.
Sam rám vigyorgott:
Mit csináltá’ eddig haver?
2 percre dógozó inenn, oszt te késő el?
„Bentragadtam” - morogtam, és az üvegajtós jelenetre gondoltam kissé szégyenkezve.
„Miről maradtam le?”
„Áááááááá semmiről…”
Akkor jó! - csaptam Sam vállára, és otthagytam.
Sam Grest ez a levakarhatatlan, büdös kis szarzsák, aki ráadásul sohase vetkőzte le a parasztos kiejtését, egy nagy NULLA volt.

Nem Kitaszított, de csak én álltam vele szóba. Ezért épp eleget cikiztek is. Sajnos Sam,aki abban a téves hitben élt,hogy a barátja vagyok,úgy akart biztosítani ragaszkodásáról,hűségéről és barátságáról,hogy állandóan a nyakamon lógott.
Néha ez jól jött.
Például nem egyszer maga ugrott fejest a szemétbe, csakhogy én ne mocskoljam be magam.
A nagyobbaknak ez teljesen jó volt.
Nekik tökkmindegy ki csücsült a kukában, csak az volt a fontos, hogy fitogtathassák ’erejüket’.
Bár ez nem tudom milyen győzelem.
Emlékszem, hogy többen leköpték,és olyanokat kurjongattak:Nézzétek a disznót!Hogy élvezi a dagonyát!
Ő meg csak mosolygot, és rámvigyorgott.
Az egyik negyedikes ekkor engem vett elő.
Ez meg a haverja!
Én erőtlenül tiltakoztam.
Ha nem vagy az, akkor köpd le! - mondta az egyik hosszú lábú szőke, aki híres volt ’huncutságáról’.
Odafordultam hozzá, láttam, hogy Sam mosolyog rám.
Azt gondolta úgy sem fogom megtenni.
Leköptem őt.
Láttam amint az a barátságos, vidám kis fény kihuny a szemében.
Olyan volt akkor, mint egy kisgyerek, akit az anyja kitett az utcára.
Először nem hiszi el, hogy ez vele történik, nem fogja fel,és csak nevet rajta.
Reménykedik,hátha visszafordul,hátha visszanéz,a karjába kapja, hogy azt mondja neki:Nem gondoltam komolyan,csak vicceltem, ezentúl minden szép és jó lesz.
És végül, megérti, hogy ennyi.
Nem kell neki, nem vágyik rá.
Összeszorult a szívem az emlékre…
Ugyan már! - kiáltok fel magamba.

Kezd ellágyulni a szívem! A mai világban ez egyáltalán nem helyénvaló, itt csak az erősek élik túl a mindennapok harcát. A gyengék elvéreznek.
Cöcöcöcö Pete öreg haver mi van veled? Nem tudtam kiverni fejemből a hűséges kutyaszemeket. Undorító dolog a lelkiismeret furdalás.
Az emlékkép szinte belevésődött az agyamba, nem hagyott nekem nyugtot.
Próbáltam a gondolatokat kizárni a fejemből, NEM… NEM akartam gondolkodni!
A teljes gondtalanság, az üres fej, és üveges tekintet állapotának eléréshez egy üveg,igen olcsó,majd százévesnek tűnő(a rárakódott porrétegből következtettem erre),műanyagpalackos eredetileg bornak szánt,ám felettébb gyanús színű kémiai eredetű löttyel igyekeztem rásegíteni.

Azonban elfelejtkeztem róla, hogy egyáltalán nem bírom a piát.
Na ezt jól elszartam-gondoltam, mikor egy pohár után, már csillagokat,karikákat és rózsaszín elefántokat láttam.
Ráadásul mindebből hármat-négyet.
Megtántorodtam, és a hozzám legközelebb eső tárgyba kapaszkodtam.
Ami nem más volt, mint egy anorexiás szőkeség hosszú lobonca.
Épp nyitotta a hatalmas száját, ami sok hímnek okozhatott már örömet, hogy lehordjon a sárga földig,hívja a hapiját és agyonveressen…de ekkor jobban meg nézte,hogy kicsoda,micsoda vagyok én. Úgylátszik felismert, mert megvetés ült ki az arcára. Úgy döntött nem érdemes hozzámszólnia, mert a végén még valaki meglátná, és a jóhíre bemocskolódna.
Vissza akart fordulni,hogy folytassa a csevegést,hogy a pasija milyen jól tömi, hány karátos kacatot kapott tőle, de előtte végigmért.
Meglepett fény gyúlt a szemében.
Úgy látszik a sok edzés, és az összes megtakarított pénzem konditeremre való költése,meghozta a várt eredményt.
És ezt ő is észrevette.
Mosolyt erőltetett a plasztikai sebészek által összetoldozott-foltozott arcára.(Biztos egy vagyont kerestek rajta, amit szerencsétlen ötödik exférje fizethetett)
„Ááá Pete! Te vagy az?”- nyifogta
Hajrá Pete! Győzd meg ezt a szukát, hogy tökös gyerek vagy!
Már nem mintha annyira tetszett volna ez a 80 százalékos szilikon maca, de felismertem benne Amanda legjobb barátnőjét. Csak remélni tudtam, hogy még mindig jóban vannak, mert semmi kedvem nem volt,itt színészkedni a nagy büdös semmiért. Akkor már inkább lennék otthon, elszívnék egy füves spanglit és betenném a Radiohead-et.
Egy 200 wattos mosolyt villantottam rá.
„Szia Britney! Hogy vagy mostanában? Rég találkoztunk.”
Milyen elmebeteg szülő adhatta neki ezt a hülye nevet?
„Egész jól vagyok. És te Pete? Eléggé megváltoztál.”
„Te viszont nem változtál. Gyönyörű vagy még mindig.”
Mintha hájjal kenegetnék!
Britney az elkövetkező másfél órában azt ecsetelte,hogy mennyire el voltak tőle ragadtattva,és hogy biztos ő kapja a főszerepet.(Mivelhogy a kicsike a színvásznon akart szerepelni…egy pornófilmben jobban megállta volna a helyét)
El tudtam képzelni a jelenetet.
A dögös kis műliba érzelemmentes, monoton, macskaszerű hangon olvas valami nagyon csöpögős,megható drámát,a zsűri meg a popsiját bámulja kigúvadt szemmel.
Mikor egy fél másodpercig abba maradt a nyüsszögést,hogy levegőt vegyen,megragadtam az alkalmat és Amanda felől érdeklődtem.
„ÓÓÓÓÓÓÓ Amanda nincs itt.”
Najó én akkor húztam a vadlibába-gondoltam
„De holnap talizunk,ha akarod te is jöhetnél. Tök kircsi lenne. Itt a számom.”
Próbáltam közömbösnek mutatkozni,és úgy tettem, mint aki épp gondolkozik,hogy a szoros napirendjébe belefér-e egy olyan haszontalan dolog,mint egy régi osztálytárssqal való találkozás.
„Oké, holnap épp ráérek.”
Atyagatya, majd bepisilek örömömben!
Őőő…télleg mindjárt behugyozok. Nem kellett volna ennyit szlopálnod öreg harcos!
Elbúcsúztam, és indiánszökellésben a WC felé indultam.
Azaz csak indultam volna, ha meg nem botlok valakiben.
Pontosabban valamiben.
Susieban. Susie Barrowban.
Egy Kitaszítottban. Amúgy nem volt vele semmi bajom,az volt csak a bűne,hogy ő volt az osztályelső,és csak egyetlen pulóvere volt.
Titokban néha el is beszélgettem vele,de vigyáztam rá,hogy senki meg ne lásson minket.
Épp üdvözölni akart,de én levegőnek néztem,láttam hogy Britney bámul minket,nem akartam elveszteni a frissen szerzett jóhíremet.
Látszott rajta, hogy meghökkent és eléggé megbántódott. Küldtem felé egy bocsáss meg! gondolatot.
Miután végre engedelmeskedtem a természet hívásának,úgy döntöttem ideje lelépni,úgyis csak Amanda miatt jöttem ide.
A barátokat igyekeztem kikerülni, hogy velük se húzzam az időt.
Felkaptam egy piát,és pucoltam.
Kiderült jól tettem,mert a ’parti’ hamarosan összerogyott és meghalt.
Otthon ledobtam magam a kanapéra, és bekapcsoltam a zajos dobozt hátha adnak valami érdekeset benne. Csak bámultam a képernyőre, de igazából nem láttam,hogy mi történik.
Gondolkoztam az élet nagy kérdésein.
Lenni vagy nem lenni?
Van-e Isten?
Mi történik ha egy üveg Martinit,indiai rumot és Whiskeyt összeturmixolok és felhajtom?
Valami különös sóvárgás ébresztett fel gondolataimból.
Zavarbaejtő pillanatok teltek el így, nem tudtam, hogy mire vágyakozom.
Aztán egyszer csak rájöttem… Hát persze! Hisz annyiszor éreztem ezt, hogyhogy nem ismertem fel azonnal?
Felpattantam,és odarohantam a hűtőhöz.
Feltéptem az ajtaját,és ott volt Ő…
Áhítatosan kivettem a műanyagdobozt.
ÓóÓ olyan gyönyörű volt!
A legszebb adag somlói, amit valaha is legyűrtem!
(Ha jól emlékszem mindegyikre ezt mondtam).
Kitettem a kizárólag somlói evésre használt porcelántányért, és hozzáfogtam.
Ez a somlói kultusz még gyerekkoromban kezdődött.

Akkor jártam először vendéglőben, eddig mindig anya főzött, ami abból állt, hogy mindig ő tárcsázta fel valamelyik kajaszállító cég telefonszámát.
És ott találkoztam Vele.
Ilyen finom édességet még nem ettem. Nem olyan volt, mint a műanyag ízű gumicukrok,a lejárt 2 éves Mikicsokik(Mi mást ismertem volna,egy főzni nem tudó anya mellett,és egy smucig apa mellett,aki életében egyszer vitte el a családját a vendéglőbe,és utána diadalmasan lobogtatta a számlát,hogy elszégyelljük magunkat,hogy ennyibe kerülünk. Meg hogy mutassa ő mennyire szeret minket, mert képes volt kifizetni a számlát,és nem otthagyni minket, ledolgozni a konyhán).
Egyből beleszerettem.
Később felfedeztem, hogy rengetegfajta finomság létezik,amit a gyerekek úgy szeretnek magukba tömni.
De én hűséges maradtam a drága somlóimhoz.
Másodpercek alatt tisztára nyaltam a tányért, nagy csörömpöléssel bevágtam a mosogatóba,és lezuttyantam a számítógépem elé.
Kicsit edzettem a billentyűzetet, de nem igazán tudtam a munkára koncentrálni.
Gondolataim minduntalan elkalandoztak.
Amanda körül keringtek, felidézték a bájos pofikát,és az isteni szépségű test valamennyi porcikáját.
A gép mellett nyomott el az álom, és reggel boldogan ébredtem.
Amandával álmodtam.
Amikor elkezdtem Róla álmodni, teljes szüzességet fogadtam, hogy addig is töltődjek,és felkészülhessek Rá.
Először a rejszet is meg akartam magamnak tiltani, de rájöttem,hogy az a lételemem.
Most már mindenki láthatja, hogy mennyire odavagyok ezért a nőért.
Miután meg volt a reggeli tisztálkodás, és bepakoltam egy nagy adag somlóit, életemben először- fütyörészve indultam a taposómalomba.
Hülyének is nézett egy csapat gyári munkás, aki a zebránál várakozott.
Mindig gyalog mentem munkába.
Tulajdonképpen, ha tehettem mindenhová.
A gyaloglás volt az egyik szenvedélyem, és mivel lelkes környezetvédő is vagyok(bár ezt meg nem mondta volna senki,aki rám nézett),sosem utazom kocsival.
Most minek? Okádják a füstöt, lyukakat tágítanak (Hogy én mért nem tágítok lyukakat? Pontosabban csak életem nője lyukát. Egy tűzpiros sportkocsi talán őt is elbűvölné.), és abszolúte semmire sem jók.
Akkor inkább a tömeges közlekedés, bár az is csinál elég bajt Természetanyánknak.
Miután sikeresen átjutottam a betondzsungelen káros szörnyetegeivel, a régi lakónegyed felé vettem lépteimet.
Ugyanis a főnökömnek a munkatársak közti harmonikus kapcsolat a mániája.
Így a nagy, fényes felhőkarcolóból átköltözhettünk a villájába.
Őszintén, engem nem zavar, csak örülni tudok neki.
Tetszik ez a családias hangulat.
A tágas előszobában lehámoztam magamról a kabátomat.
Tele volt az akasztó, így a karomra terítettem,és lehajoltam,hogy levegyem a cipőmet.
Amikor felálltam, láttam,hogy valami a földre esett.
Britney száma.
Ma fognak találkozni Amandával-villant át az agyamon.
És én is ott leszek.
Erre a gondolatra úgy vigyorogtam, mint 14 éves kori önmagam, mikor megtaláltam apám Playboyait.
Gyorsan feltárcsáztam a számát,és egyeztettem az időpontot.

Közbe bejött a főnököm, és jelezte,hogy siessek, mert beszélni óhajt velem.
Mint kiderült, egy igen fontos üzlet lebonyolításával bízott meg.
Egy nagykutya jön, akinek ,hogy őt idézzem ’nyalni kell ezerrel’.
Együtt kell dolgoznunk vele egy hétig.
„Ha nem sikerül”- mondta nyájasan mosolyogva-„nem rúglak ki,nem hisztizek,hanem istenbizony szétloccsantom az agyad!”
Nah, itt gondok lesznek.
Mert lehet, hogy jó vagyok a szakmában,de beszélni azt nem tudok.
„Na és milyen a csávó?”
El tudtam képzelni… biztos egy pókhasú ötvenes minden ujján milliókat érő gyűrűvel,fura akcentussal.Szóval olyan tipikus milliomos.
„Nem férfi, csaj.”
„Na és tulajdonképpen ki is ez? Egyátalán,hogy hívják?”
„Az LOP-től van, ő a pénzügyi igazgatójuk.A neve Susie Barrow.”
Upsz.

(Folyt.köv. , ha végre leülök a valagamra és megírom)