Történetek

- Ha már a nap sem, akkor én hogyan? Hagyjuk ezt a viccelődést! Tudod, hogy örülök, hogy itt vagy, de hogy a fenébe nem éget el a nap. Hisz vámpír vagy.
- Már nem vagyok az.
- Hogy érted ezt? Két éve még vámpír voltál. Ha egy vámpír átalakít egy embert vámpírrá, akkor az vámpír lesz. - a lány szemében vadság csillant - Ne próbálj kioktatni. Bár az emberek többsége nem hisz a vámpírok létezésében, elég sok hiteles adat van róluk. Hogy lehet az, hogy már nem vagy az?...

Csöndes nyári éjszaka... A város felett komor sötétség uralkodik. Akárcsak a lelkemben. Hiányzol... Hiába szólítom neved..., hiába ordítok a sötétben,...nem jössz. Távol vagy és egyre távolodsz. Szívem sajog, és egy sós könnycsepp pereg végig arcomon. Emlékeimből próbállak felidézni, de... minden szertefoszlik, mint egy délibáb. Nem maradt egyéb, mint a száraz könnycsepp, a keserű jelen...

Elgondolkodom... Hány és hány ember mellett haladok el naponta és fel sem merül bennem a kérdés, hogy az illető boldog-e vagy éppen szenved... Hát de...mit is érdekel engem egy idegen ember? Hány és hány koldus mellett haladunk el nyugodt lelkiismerettel, elfordított fejjel anélkül hogy lehajolnánk hozzá...

Egy hosszabb történet nulladik fejezete, tulajdonképpeni bevezetője ez, így kérlek ne önálló történetként olvassátok - úgy nem is állná meg a helyét, nem arra lett szánva. Az első fejezetet néhány nap múlva befejezem, a többi kicsit később várható. Addig is: remélem vagytok néhányan, akiket érdekel a W40k világa, és érdekesnek találjátok majd a történetet...

Megpróbált fölkelni, de csak iszonyatos fájdalmat érzett. Visszazuhant a párnára, eszméletét vesztette.
Kívülről látta önmagát. Orvosok vették körül. A fiú nézte, ahogy az életéért küzdenek. És akkor megpillantott egy lányt. Gyönyörű szőke haja volt és csak mosolygott...

Szeles éjszaka volt az Romániában amikor a Seres iskola 4/b osztályának (én is abba az osztályba jártam) tanulói oda látogattak osztálykirándulásra. Amikor az első napon már mindent megnéztünk és a szállodába tartottunk a sárgásbarnás buszunkkal, Drakula kastélya jó messze volt a hoteltől és éppen mellette mentünk el, hogy a tanárnő megmutassa a másnapi kirándulás helyszínét. Egy 2 percre kiszálltunk valamit bekapni de mire visszaértünk a buszhoz rejtélyesen lerobbant. Olyan viharos volt...

Bár kit érdekel? Na, mindegy. Azért nem mertem megkérdezni, inkább kerestem egy helyet, és leültem. A buszon most kivételesen csönd volt. Máskor mindig van a buszon pár csitri, aki sugdolózik és röhög. Most is volt, de szerencsére csak egy. Hoppá nincs kivel kibeszélni mi? Ezen elmosolyodtam picit, de mivel egy néni újra bámulni kezdett, elfordultam, és visszaestem a sötétebb gondolataimba. Hamar az ajtóhoz álltam leszállás előtt. Miközben kapaszkodtam, éreztem, hogy valaki a kezemet fogja......

Otthon:
Mindig arra vágyom, hogy itthon legyek, hogy a kopár hétköznapok átváltsanak nevetésbe.
A kollégium elpusztított. Mindig azt mondták, hogy legyek örökké vidám, s ha hazaértem, boldog voltam, hogy elmenekülhettem a kényszermosolyok világából.
Ám ma reggel a tükör előtt megpillantottam a torz vigyort, melyet annyira gyűlölök...

- Ki maga? - kérdezi meglepő arccal Mullich.
- A nevem Orrin. - válaszolja a csuklyás ember teljes nyugodtsággal - Viszont most nekem van pár kérdésem! Először is: magát hogy hívják? Másodszor: hogyan sikerült ide, egy nyílvesszővel a vállában, elfutnia a támadói elöl? Harmadszor: kik rohanták le a falut?
- Mullichnak hívnak, és orkok voltak a falu támadói!
- Micsoda?! Orkok? - kérdezi feszülten Orrin, majd feláll - Az lehetetlen! Az orkok olyan messze élnek innen, hogy...

Hirtelen felpillantottam, s ijedtemben felsikkantottam. Gabriel megindult és én máris a falhoz szorítva találtam magam.
- Most igazán nem is tudom, mit csináljak veled! - mormolta fagyos hangon, miközben szeme a szemembe nézett. - Vagy most helyben megöllek… vagy az asztalra ráncigállak. Szólj, ha tudsz jobbat! ...